Amikor a méret igenis sokat számít: King Kong (1933; 1976)

Minden idők legnagyobb hatású filmes ikonjai közül nálam mindenképpen a Koponya-sziget óriásgorillája áll a dobogó legtetején. Rendszeresen eszmét és képet cserélek a témában Joey Vento barátommal a Haunted Barn Filmmúzeumból – az itteni felvételek közül kettő is neki köszönhető, a többit pedig remélhetőleg örömmel menti majd el magának –, és a filmekkel alighanem több cikkem is foglalkozni fog; ebben az elsőben a méret lesz a lényeg. (Peter Jacksont a 2005-ös remake-ért tisztelem és becsülöm, ám ez a rovat a „Say NO to CGI” jegyében született, ezért az ő változatáról nem ejtünk szót, hiszen motion capture ide, Andy Serkis oda, csakis kézzel fogható dolgokkal foglalkozunk.)
Kong, mint tudjuk, nagy. De még mekkora! Első képünkön látható is, amint az Ann Darrow-t alakító Fay Wray ellenőrzi a lábméretét:

King Kong 1933 - Fay Wray és a lábnyom

Hogy ekkora majmot hogyan keltettek életre hetvenhét évvel ezelőtt? Bizony a Willis H. O’Brien forradalmasította kockázásos bábanimációval. A következő fotón megtekinthetjük az „óriásmajmot” mászás közben – tényleges méretben:

King Kong 1933 - (Mászatják)

Édes pofa, ugye! Az alábbi fényképen két bábot is láthatunk egymásba karolva:

King Kong 1933 - Mint egyik tojás a másikra

Itt pedig egy remek beállítás Kongról, akcióban. Asztali animációról lévén szó még a növényzet is aprócska makett; figyelmes szemlélőnek feltűnnek a talajon látható lyukacskák, amelyek a bábok egy helyben maradását hivatottak biztosítani:

King Kong 1933 - Akcióban

A közeli képekhez azonban szükség volt egy életnagyságú mancsra is, íme a csupasz váz:

King Kong 1933 - Majomkéz

A John Guillermin rendezte 1976-os remake miatt sokan fanyalognak. Jómagam elfogult vagyok, hiszen ezt a változatot láttam először még tizenegy évesen; egyik legelső moziélményem volt apukámnak köszönhetően. A majom elképesztő méretét itt homlokegyenest más módszerekkel érzékeltették – a nagyon pici helyett a nagyon nagy lett a jelszó. Jessica Lange (Dwan) éppen egy hidraulikus gorillakézben tartózkodik a kék háttér előtt:

King Kong 1976 - Majomkéz

(Működőképes robotkézről beszélünk. Amikor a film producere az éppen elkészült masinát ment megszemlélni, a gép kezelői megviccelték: a főnök belépett az ajtón, mire a hatalmas középső ujj üdvözlés gyanánt kiegyenesedett… és ugyanúgy megmerevedett, mint a kővé vált producer. Elromlott a szerkentyű. Egy álló hétbe telt kijavítani a meghibásodást, addig a kéz vidáman mutatta, hogy ezt mindenkinek.)
A stop-motiont és a miniatűröket, úgy, ahogy van, sutba vágták, és bár sok jelenetnél jelmezbe bújt színészt alkalmaztak, az új Kong atyja, Carlo Rambaldi a fönt látott kézhez méretezve elkészítette a komplett 12 méter (!) magas óriásrobotot is. Elképesztő, mire voltak képesek egyesek a számítógépes animáció előtti időkben. Fotónkon a gigász; a kép előterében Dino de Laurentiis, a producer látható:

King Kong 1976 - Életnagyságban

Megrázóak voltak a képsorok, amikor Kong a WTC előtt hevert holtan, véresen, az összezúzott aszfalton. Utolsó képünk egy érdekes új szögből, felülnézetben mutatja őt, miközben egy filmes éppen a művért locsolja az óriási mellkasra.

King Kong 1976 - A halott Kong

Nos, én az ilyen képek miatt nem vagyok hajlandó elhinni, hogy a filmkészítés egy unalmas, fárasztó és lélekölő munka lenne.

Fantasztikum a kulisszák mögött - Az új rovat bemutatkozik

Sokat gondolkodtam rajta, vajon nyissak-e a legújabb ötletemnek egy új blogot, végül arra az elhatározásra jutottam, hogy inkább itt a Sztárüjformában biztosítok neki egy kategóriát. Elsősorban régi sci-fi filmek forgatásán elcsípett pillanatokról készült, viszonylag ritkán látható képeket kívánok közkinccsé tenni ebben a rovatban; egy ideje már posztolgatom őket féjszbúkkon, ám egyrészt nem kívánok részt venni abban a folyamatban, hogy a FB kinyírja a blogokat, másrészt itt azért mégiscsak könnyebben kikereshetők – ráadásul a FB a saját igényei szerint átméretezi a képeket, pedig némelyik bizony elég jó felbontású, tehát érdemes rájuk kattintani. Most a kedvcsináló első cikket olvashatjátok, aztán meglátjuk, lesz-e belőle valami.

Az érintett filmek természetesen mind a CGI-t megelőző időkből származnak. A számítógépes animáció egyre jobban közelít a tökéletességhez, és ha a Tron idejében nem is, a Terminátor 2 vagy a Jurassic Park megjelenésekor már lehetett látni, hogy övé a jövő, ám ez a fajta filmtrükk-készítés mint munka az én szememben nem tűnik olyan izgalmasnak, és közel sem érzem rajta azt az erőfeszítést, mint egy-egy jól sikerült háttérfestmény, kockázással animált báb, egy kidolgozott maszk vagy kellék szemlélésekor.

Az első fotó apropóját a múlt csütörtöki tündérgyári filmvetítés szolgáltatja, ahol is, hogy, hogy nem, én konferáltam fel Fritz Lang 1927-ben bemutatott Metropolisát. Ha valaki rászánja magát, hogy leüljön egy némafilm elé, a legjobb esetben tiszteletteljes áhítattal nézi a művet mint scifitörténeti mérföldkövet, és nem gondol arra, hogy bizony nagyon sok trükkre lehetett szükség az elkészítéséhez, amit már akkor, közel egy évszázada is lelkiismeretes alapossággal gondoltak ki és valósítottak meg a készítők. Pedig a két évig készülő film a legdrágább némafilmnek számít. A gyakran négyméteres épületeket felépítették teljes életnagyságban, ám a városképet bemutató képsorokhoz szükség volt miniatűr felhőkarcolókra és járművekre. Ezek mozgatását láthatjuk a következő fotón.

Metropolis 1927 - A város makettjei és akik megdolgoztak velük

Ennek tökéletes ellenpéldáját mutatom be a következő fényképen. A méretekből kitalálható, hogy az 1957-ben készült The Incredible Shrinking Man díszleteit cipelik a melósok: egy irdatlan méretű ollót és egy ceruzát, hogy Robert Scott Carey (Grant Williams) hihetetlen zsugorodása hihetőnek tűnjön majd a vásznon. Azzal nem tudom, tisztában vannak-e az olvasók, hogy nekem ez a kedvenc filmem.

The Incredible Shrinking Man 1957 - A munkások az óriási kellékeket cipelik

A jövőben tehát időről időre számítani kell majd az ehhez hasonló bejegyzésekre is; aki szereti a régi filmeket, a filmtrükköket, mindenképp elégedett lesz, de a forgatásokon történt bohóckodások, is kitüntetett szerepet kapnak majd egy-két posztomban. Biztosan lesz olyan olvasóm, akinek tetszeni fog.

101 sci-fi film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz

101 sci-fi film, amit látnod kell, mielőtt meghalszSokan nem kedvelik a hasonló című önkényes válogatásokat; én is ingerült leszek egy csöppet az ilyesmitől. Az, hogy „kell”, máris ellenérzéseket kelt bennem: nem szívesen dobálózom a fölényeskedő, lenéző „kötelező darab” kifejezéssel, attól pedig egyenesen a hideg futkos a hátamon, ha meghallom azt a szót, hogy „alapmű”. Mostanában mégis sok hasonló című kiadványt látok a könyvesboltok polcain, és hajlok afelé, hogy a szigorú és atyáskodó cím ellenére sokaknak azért jelenthet némi kapaszkodót az adott témában egy ilyen jellegű könyv.

Sokat számított ám az is, hogy Bernátzki Lajos barátom felhívta a figyelmünket az egyik fórumon a kiadványra, mert elképzelhető, hogy enélkül simán elsétálok a boltban mellette, így viszont, hogy beleültette a fülembe a bogarat (és valamelyik nap kiszúrtam a kirakatban ezt a gyermekkorunk barna oroszszótárához hasonló méretű könyvecskét), muszáj volt kézbe vennem, belelapoznom. Gyors végigpörgetés, egy-két számomra fontos szempont meglétének ellenőrzése, s már nem is teketóriáztam sokat: meg lettem, kérem, győzve. Végül a könyvvel a táskámban mentem haza.

A Gabo Kiadó gondozásában megjelent, Steven Jay Schneider szerkesztette gyűjtemény időrendben veszi végig a fontos sci-fi filmeket. Örömmel nyugtáztam, hogy csak egy-két olyan van benne, amiről soha nem hallottam még, majdnem mindegyikkel kapcsolatban képben vagyok, a legtöbbjét láttam is, sőt, igen sok meg is található a gyűjteményemben. Olyat nem találtam, aminek semmi keresnivalója a könyvben, természetesen van kb. 10-15 (elsősorban a sci-fi pubertáskorából, az ötvenes évekből), amit még talán lehetett (kellett, illett) volna ajánlani, de akkor nyilván nem 101… lenne a cím. Ami viszont nagyon tetszett: a cikkek valóban a helyükön kezelik a filmeket, higgadtan és objektívan tárgyalják erényeiket és esteleges hibáikat, alapvetően a jót hangsúlyozzák az alkotásokból, és segítenek eloszlatni nem egy esetében a félreértéseket. Egyforma fontosnak állítják be a Sztalkert és a Függetlenség napját. Ez azt jelenti, hogy meglátják mindkettő esetében a valós értéket. Idézgethetnék innentől a végtelenségig, mert ma igencsak föllelkesültem új szerzeményemtől, ám mégis csak két találomra kiragadott példával mutatom be a szerzők egészségesen és dicséretesen pozitív hozzáállását.

Tron: „Könnyen lehet, hogy a film ma többet mond, mint huszonöt évvel ezelőtt, legalábbis ami a dizájnt illeti. Az észbontó kosztümök immár „camp” érzetet keltenek, ráadásul divatba jött a nyolcvanasévek-nosztalgia, míg a téma és az úttörő technika a programozók szívét melengeti.”
Starship Troopers: „Robert Heinlein 1959-es regényének adaptációja az egyik leginkább alulértékelt és félreértett film a sci-fi történelemben. Távolról sem a háborút dicsőíti, hanem éppenséggel a médiát bírálja, amely ezt teszi.”

Meggyőző példák, mi? Az említett erényeken felül azt is meg kell jegyeznem, hogy a könyv külalakja roppant fegyelmezett és olvasóbarát. Minden film négy oldalt kap. Baloldalt az eredeti moziplakát, majd az ezt követő két oldalon maga a cikk, a második oldal közepén egy elhíresült, netán szállóigévé is vált - vagy szimplán csak kifejező - idézet a műből, még jobb esetben valamelyik alkotó egymondatos véleménye, esetleg aranyköpése, a negyedik oldalon pedig egy jól kiválasztott kép egy kulcsfontosságú jelenetből. És valóban 101 olyan film szerepel benne, amiket egy magára valamit is adó sci-fi rajongó egyszerűen nem kerülhet ki. Nagy örömömet lelem a lapozgatásában, úgyhogy még egyszer köszönöm Lajosnak, hogy felhívta a figyelmemet rá: egy jó ideig nem fogok neki állandó helyet rendszeresíteni a polcomon.

Kétszázadik

Hehehe, aki most azt hitte, hogy könyvismertetőt fog olvasni, pórul járt bizony az! Arról van szó mindössze, hogy ez a 200. bejegyzésem a Sztárüjformában. Soha nem is jöhetett volna jobbkor ez az alkalom, mert így legalább (ünneplésképpen) közkinccsé tehetek egy hasonló képgalériát, mint nőnap alkalmából, csak éppen most a szebbik nem a főszereplő. Isten éltessen engem a kétszázadik bejegyzésem alkalmából. Tizenöt ikonná / bálvánnyá vált színésznő képét láthatjátok itt, ami azt jelenti, hogy teljesen fölösleges holmi Megan Foxokat vagy Jessica Bieleket hiányolni közülük: süket fülekre fog találni. Mindössze az én ízlésemről kaptok képet, ennyi az egész. De attól még lehet szemet legeltetni másnak is.

Anne Francis Jane Fonda Marilyn Monroe Carrie Fisher Tippi Hedren

Sharon Stone Maureen O’Sullivan Linda Harrison Raquel Welch Fay Wray

Dina Meyer Gina Gershon Haya Harareet Elisabeth Shue Brooke Shields

A lyányok, a lyányok, a lyányok angyalok…

Két évvel ezelőtt közzétettem már egy kifejezetten nőnapi bejegyzést sci-fi témában, de nem aratott akkora sikert, mint vártam. Közben rájöttem, hogy alighanem rossz felől közelítettem meg a dolgot, nagyjából úgy jártam, mint a férj, aki meglepi a feleségét egy hiperszuper porszívóval, pedig az asszonyka beérné egy vacak nercbundával is… Az idei nőnapiajándék-bejegyzésemben éppen ezért nem ragaszkodom annyira a sci-fihez (persze egyet-kettőt becsempésztem az ajándékok közé!) Hölgyeim, összeválogattam húsz jóképű, sármos, helyenként már-már a macsóság határát súroló férfiút a filmtörténelemből, természetesen a teljesség igénye nélkül. Kattintással kinagyíthatók. Mindenki választhat magának – mennyi legyen? – mondjuk, három kedvére valót. Mivel alapvetően egy huszadik századi ürge vagyok, a férfiszépség-képem is maradiságot mutathat sokak szemében, de én akkor is egyértelműen kihagytam a választékból például a levelibéka arcú Daniel Radcliffe-et, a romantikus vámpírfiúkról nem is beszélve. Ezek itt, lányok, nem ám a selejtje, kifogástalan példányok egytől egyig! Tessék mazsolázni, én pedig boldog nőnapot kívánok nők napja alkalmából!

Al Pacino Sean Connery Robert Redford Elvis Presley  Alain Delon

Mark Hamill Johnny Weissmüller Johnny Depp Arnold Schwarzenegger Errol Flynn

Charlton Heston John Wayne William Shatner Clint Eastwood Marlon Brando

Harrison Ford Cary Grant James Dean Paul Newman Clark Gable

A sci-fi örök körforgása

Na, hála istennek véget ért a szokásos év végi agyonhájpoltfilmescsalódás szezon, kezdetét veheti végre a szokásos év eleji zsoldosdíjonidegeskedős szezon.
Úgy nagyjából az a forgatókönyv ilyenkor, hogy hergelhetitek egymást meg magatokat azon, miért pocsék a magyar SF, az Avana, a közösség, a díj, a kritikai élet, aztán körülbelül ennyiről lehet kommentelgetni az sfblogokon, ha nektek ez a jó, csináljátok.

Számomra a sci-fi mint hobbi többet jelent. Nem árt néha érdekességekről, ínyencségekről is olvasgatni, többé-kevésbé informatív vagy annak szánt cikkeket, bejegyzéseket; nekem szórakozás, kikapcsolódás a fantasztikum immár évtizedek óta, gyaníthatóan az is fog maradni - ha ilyen jellegű dolgokat szeretnék, majd olvasom magamat. Akkor is, ha én leszek az egyetlen hozzászóló.

Röhej ez az egész; néha már nekem kellemetlen.

Egészségetekre!

stella-artois.jpg

Nem sf, de imádnivaló, nem e-book, de olvasással kapcsolatos…

:) :D :mrgreen: :lol:

A hároméves fiam van a videón. Nem szándékozom dicsekvős babablogot csinálni a Sztárüjformából, de ezt nem bírtam magamban tartani.

Confessiones – avagy én és az e-olvasás

Megtérése(i)m messze nem augustinusi mérvű(ek) persze, hiszen soha, soha! nem keltem ki egyetlen fórumon sem az e-könyvek ellen. Mellettük sem nagyon, mert nem volt lehetőségem sok tapasztalatra szert tenni eddig. Egy jó ideje azonban foglalkoztat a dolog, és szeretnék ezzel kapcsolatban pár észrevételt megosztani, napok óta mocorog bennem, és most érzem, kitörni készül.

Szögezzük le máris az elején, hogy mit nevezünk e-booknak; jobban mondva zárjuk ki azt, hogy mi nem számít annak. Természetesen amit én mondok, nem a támadhatatlan igazság, de szerintem nem e-book egy beszkennelt-berekognitázott, hanyagul formázott wörd dokumentumban elmentett könyv, hanem inkább nudli, még akkor sem, ha nem .doc, hanem .rtf kiterjesztésű. Ugyanez a véleményem a .pdf fájlokról is. Így hát nem számít e-book olvasásnak az, hogy a monitoron nézem az oldalakat, mert akik ezt fárasztónak tartják, azokkal egyrészt egyetértek, másrészt ha arra van időm, hogy a monitor előtt üljek órákat, akkor a) éppen a kezembe vehetek egy papíralapú könyvet is a polcról b) gép előtt mindig más tennivalóm akad.

Egy Star Trek témájú novellafordítás alkalmával találkoztam először a .lit kiterjesztéssel. Amikor letöltöttem hozzá a Microsoft Readert, éreztem, hogy valami ilyesmire gondoltam én az e-book név hallatán. Egy fájl, ami könyvnek néz ki megnyitva, amelyben lapozhatok, könyvjelzőt használhatok, szövegkiemelőzhetek, aminek van borítója és hiperhivatkozós tartalomjegyzéke, és ami adott esetben képes és hajlandó a wörddel vagy a pédéeffel ellentétben önként és kifogástalanul újraformázni és újraszámozni önnön oldalait egy szempillantás alatt, ha teszem azt, kisebb képernyőre kerül. Ennél több funkcióra nem is nagyon van szükségem; a keresés valamint a desktop változatban elérhető hangos felolvasás már csak hab a tortán, szóval kitalálhatnak akármilyen formátumot akármilyen olvasóra, nekem ennél korszerűbb nem kell, hiszen elég, ha annyit tud, amennyit egy papírkönyv is tudhat. A papírkönyv előnyeiről ill. az e-könyv hátrányairól (vannak) egy esetleges vita reményében most szándékosan nem ejtek szót.

Mivel mostanában csak utazás közben van alkalmam olvasgatni, egyre jobban szerettem volna bevezetni az e-olvasást az életembe. Praktikus dolog, mert nem kell gondolkodnom reggel, milyen könyvet vigyek magammal, nem baj, ha útközben máshoz támad hangulatom, hiszen komplett könyvtár lapul a zakóm zsebében. Erre gondolva be is gyűjtöttem szépen vagy másfélezer sf témájú .litet angol nyelven. Tudom! hogy a bakelitet felrakni sokkal hangulatosabb, mint az empé három, nekem ne mondjad! én szerelmes vagyok a bakelitbe! – de nyilván a HÉV-en nem lehet nálad egy bőröndnyi bakelit plusz egy lemezjátszó erősítővel meg hangfalakkal. Egyszerűbb zsebrevágni egy öngyújtónyi lejátszót. Na, hát gondolható, hogy ugyanez a helyzet az e-bookkal is.

Járatom a pofámat, de az igazsághoz tartozik, hogy olvasóm sokáig nem volt. Megmondom, miért nem: mert drágállom. Evett a fene persze; e-olvasni akartam, volt is mit, de nem volt mivel. Mígnem a KMKO Egyház kebelére megtérvén fölfedeztem a mobiltelefon kijelzőjén való olvasás örömeit. Örök hálával tartozom ezért Vid.Eskin nővérnek és Signal atyának. Mintha a Paradicsom kapuját tárta volna föl előttem a Tequila Cat Reader nevű Java-alkalmazás, ugyanis .txt-ket alakít át „könyvbe”. Betűméret-változtatás, keresés, katalogizálás és önfeledt öröm. És még az én hat vagy hány éves 6020-as Nokiám is befogadta a cuccot. Felfoghatatlan minőségi váltás volt azonban, amikor megörököltem Fatime K800i-s Sony Ericssonját, csak e-bookozásra használtam, semmi másra. .docok .txt-be át, aztán egy Tequila, az így kapott .jar fel a telefonra, az installálja magát, neked meg a zsebedben egy szobányi könyv. Ha berágsz a Neurománcon, két gombnyomás és olvasod A jövő körvonalait. Ennyi huszonegyedik század még a magamfajta vén csontoknak is jár.

Ott voltak persze a .litek még mindig. Parlagon. A szívem szakadt meg. Tudtam, hogy lépni kell. Szerencsére a sors az utamba sodorta Marcit, akinek pokettpécéből volt egy fölösleges darab, viszont szüksége volt két hokedlire, amiből nekem volt is a pincében, alig fértem hozzá miattuk a fagyasztóhoz, amiben a hurkát tartjuk. Megköttetett az üzlet. A pokettpécé vette fel az e-olvasó szerepét. Az angol nyelvű .lit sci-fik fölmentek szépen, és már majdnem boldognak érezhettem magam.

Azért csak majdnem, mert nem szeretek angolul olvasni. Pöntyögök valamennyit angolul, naná, a meló miatt is muszáj, de a magyarul olvasás még mindig jobban kikapcsol. Magyar könyvet is szerettem volna a kis gépemre. Kicsit körülnéztem, és olyan dologra bukkantam, amire a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna.

.lit fájlt csinálni nem ördöngösség! Én azt hittem ez valami olyan titok, melynek csak a legnagyobb beavatott számítógépes mágusok vannak a birtokában. Holott a Microsoft RTR add-on a wörd menüsorába parányi ikonként beépülve egy kattintással .litet varázsol bármilyen dokumentumból! Még most is remegő ujjakkal gépelem ezeket a sorokat. Irdatlan mennyiségű wörd dokumentumban elmentett könyvem van, de ha még ez sem elég, MEK-ről rengeteg mindent le lehet szedni, apró módosítások, egy tartalomjegyzék, egy borító-jépégé – és máris kezemben a tökéletes e-könyv! Nekem ezt miért nem mondta senki eddig!

Tucatjával gyártottam magamnak a hétvégén az anyagot. És hogy aki eddig nem látott .litet, láthasson, az egyik könyvből most megmutatok, mondjuk, négy oldalt. Egy borítót, a belső címlapot megnyitott menüvel, a tartalomjegyzéket és egy oldalt a belsejéből. A képeket a desktop readerről szedtem le, egyértelmű, hogy poketten, mint mondottam, újratördeli-újraszámozza magát, tehát ott pl. ezerkétszáz oldalas a cucc. Nagyon faszául érzem most magamat. Az illusztrációnak használt e-könyv egyébként kiváló barátom, Béla kiváló könyve, amit mellesleg még a 6020-assal olvastam végig, Béla, ha ezt olvasod, milyen a borító szerinted! király, mi! meghiszem azt!

C�mlap Belső bor�tó (menüvel) Tartalomjegyzék, első oldal Egy oldal belülről

Úgy nagyjából ennyit az e-olvasásról. Tudom, Kindle meg digitális tinta meg mindenféle ésatöbbi, az az igazi, de én egyelőre beérem ennyivel. (Még mindig jobb, mint fekete alapon szürke betűkkel olvasni ezt a terjengős szófosást, hehehe, de aki a blogom külsejét szóvá teszi, kimoderálom, még hehehébb.) Geekségben mindig is le voltam maradva úgy jó tíz évvel. A lényeg, hogy az e-book a sok fölösleges elektronikai vagy számítástechnikai baromság mellett egy igenis nagyszerű és hasznos találmány, és én örülök, hogy a használója lettem.

A Ray Harryhausen kiselőadás videója

Lezajlott csütörtökön a februári SFportal Meetup, az eddigiek közül szerintem a legprofibb, mind a látogatók számát (sok), mind a terem méretét (nagy), mind a technikát (wireless pointer + vetítővászon!), mind pedig az előadások színvonalát (hálaisten) tekintve. Azt ugye tudjuk, hogy én Harryhausenről beszéltem, a cikk végén megtekinthető a videó, sok mindent nem szeretnék hozzáfűzni, nézzétek meg, ha érdekel. Viszont rábukkantam Kelt (Jun mellett a másik főszervező, aki a videókat a Worldshots TV-re tölti és aki a hardvert biztosítja) beharangozójára, kár, hogy nem vettem észre hamarabb, adott volna egy kis önbizalmat. Kicsit későn, de azért így utólag idemásolom, mit írt kedvcsináló gyanánt:

„Az a jó a saját blogban, hogy itt aztán egészen nyugodtan lehetek részrehajló. Szóval azért gyertek el a februári SF Meetupra, mert előad Kollárik “Chelloveck” Péter. Ez a harmadik ilyen alkalom, és én embert ennyire lelkesen, lelkesítően nem hallottam még beszélni a filmtörténetről és a bé filmekről. A múltkor már komolyan jó ötletnek éreztem volna beszerezni és megnézni a Rákszörnyek támadását vagy valamelyik másik borzalmat. Ha egy előadásra tudtok benézni, Péteré legyen az.

(Hű.
Remélem, ezzel az előadással is beváltottam a hozzám fűzött reményeket – köszi a méltatást, Kelt.)

Jó, hogy most az én témám volt az első, mert így legalább önfeledten tudtam élvezni a többiekét is. Pécskai Balázs a humanoid robotok fejlesztéséről és a kutatás legújabb vívmányairól beszélt, elsősorban a mozgás problematikája került előtérbe. Balázs maga is rakosgat össze egy robotot, és ezen előadása után bekerült az általam nagyon irigyelt emberek csoportjába: semmivel össze nem hasonlítható álommeló lehet ilyennel foglalkozni. A következő előadó, Galántai Zoltán író/jövőkutató mintha ezt a témát folytatta volna, csak éppen egy másik szemszögből: ő azt boncolgatta, hogy gépi intelligencia vajon képes-e művészetet alkotni, mellesleg felvetette azt az érdekes kérdést is, hogy mit nevezünk művészetnek, és mikortól mondhatjuk valamire azt, hogy műalkotás. Végül Tóth András mutatta be a Mars-kutatás terén 2009-ben elért eredményeket, ez is rendkívül élvezetes volt, a vörös bolygón történteket amúgy is szívügyemnek érzem.

A meetup szerintem kezdi kinőni mind az otthont adó klubot, mind az öt-tíz percesnek indult, ám hallgatólagos egyetértéssel, kvázi észrevétlenül húszpercesre növelt időkeretet is. A minielőadások után szokás szerint a Bobekben ült össze sörözni a társaság, ahol is egy nálam idősebb érdeklődő megjegyezte, hogy nem hallott még Ray Harryhausenről, viszont igen fontosnak tartja, hogy igenis legyünk tisztában az alapokkal, és nagyon örült, hogy megismertettem vele. Tehát a célomat elértem, ha már egy ember kimondta ezt, akkor többen is gondolhatták így, természetesen nem mulasztottam el megemlíteni, hogy stop-motionben Harryhausen olyan, mint elektronikus zenében a Kraftwerk, és azt már igencsak remegő lábbal jelentem be, hogy az előadás hatására egy másik miniegyetemista, Rhewa másnap a tettek mezejére lépett, és az IG-s Harryhausen klubom az ő belépésével háromról négy fősre duzzadt!

Ray Harryhausen kiselőadás a Főnix Klubban

Csütörtökön ismét elő fogok adni az SFportal Meetupon. Mostani témám Ray Harryhausen munkássága lesz. A közvetíteni kívánt tényanyag mennyisége miatt nem aggódom, és a hangulat is hasonló lesz az eddigi két előadásom színvonalához; inkább afelől vannak kételyeim, hogy érdekli-e egyáltalán az embereket ez a téma. Tulajdonképpen mellékes is számomra, hogy igen vagy  nem, mert feladatomnak, kötelességemnek érzem megtartani az előadást. Akik szeretnének eljönni, de valami oknál fogva (rossz időpont / helyszín) mégsem lehetséges, néhány mondatban és egy rövid videoklippel bemutatom az illető urat.

Az idén kilencven éves Ray Harryhausen a trükkfilmes animáció egyik leghíresebb, kétségkívül legnagyobb hatású alakja. A kockázásos bábanimáció (stop-motion) és az osztott képernyős filmtrükkök úttörő művelőjeként egy sereg tudományos-fantasztikus, fantasy és mitológiai témájú kalandfilm látványvilágáért volt felelős a XX. század ’40-es és ’80-as évei között. Napjaink trükkmestereinek szinte kivétel nélkül példaképe, s noha harminc éve – elsősorban a számítógépes animáció térhódításának köszönhetően – nem készít filmeket, gazdag munkássága, páratlan hozzáértése és szakmai tökélye mégis élő legendává tette őt a klasszikus fantasztikus filmek rajongóinak körében.


(The Ray Harryhausen Creature List)

Mindezt azért, hogy aki eddig nem tudta volna hová tenni a nevet, legalább képben legyen. Lehet megmosolyogni az én régifilm-mániámat, csak éppen nem illendő. Kapjunk már a fejünkhöz és döbbenjünk végre rá, milyen hatással vannak ránk az utóbbi évek úgynevezett sci-fijei!
– vagy nagy csinnadrattával beharangoznak egy filmet, ami aztán egy irdatlan csalódás lesz, és indulhat a blogokban a láncfikázás,
– vagy aljas mód belekényszerítenek minket olyan megalázó kompromisszumokba, hogy a nagy ínségben sci-fiként értékeljünk holmi batmansötétlovagos meg transformerses vackokat, ócska tucat-animéket vagy öncélú, elvont művészieskedést,
– vagy elérik, mert elérik!, hogy minden, a közepesnél egy kicsivel is jobb filmet, gondolok itt nemcsak a District 9-ra, hanem az Avatarra is, máris megváltásként üdvözöljünk, mérföldkőnek kiáltsunk ki.

Nem tudok azonosulni azokkal, még csak megértést sem vagyok képes tanúsítani azok iránt, akik egészen egyszerűen nem hajlandók észrevenni, hogy a fantasztikus film múltja tele van mesés kincsekkel, amelyek akkor is egy életre elegendő élményanyaggal szolgálhatnak, ha mától fogva soha az életben be nem tesszük a lábunkat a moziba. Fontosnak tartom egy kicsit jobban megismerni / megismertetni azokat az embereket, akiknek e kincseket köszönhetjük. Ray Harryhausen is közéjük tartozik.




Hogyan kommenteljünk!

A legtöbb hozzászólni kívánó olvasót ismerősként üdvözli a blog. Ez megtévesztő, mert az ellenőrző szót ugyanúgy kéri, csak nem mutatja. A megoldás: meg kell nyomni a köszöntés mellett a "Változtat" gombot, és immár beírható a kért ellenőrzőszó.

Towel Day - Don't Panic Miner.hu

 



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

március 2010
H K S C P S V
« feb    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek