Egy sztárüjforma csolovek kricsálása

Felmerült többször (a legutóbb a május 9-én tartott SF-sörözésen több enber részéről is) az a többé-kevésbé jogos igény, hogy jó lenne több babás képet látni a blogban, ha már a scifi.hu-n azt olvasták, hogy a család megszállottja vagyok. Bevallom, a Kollárik Benedekről szóló blogot csakugyan elhanyagoltam, alighanem hibernálni vagy törölni fogom, ugyanis a fiam életét én is inkább megélem, mintsem hogy lejegyezzem napról napra, úgyhogy azok kedvéért, akik kíváncsiak arra, milyen kisfiú lehet az, aki Dr. Martens rugdalózót és King Kongos pulóvert tart a ruhatárában, aki az apjával 2001 - Űrodüsszeiát néz (igaz, csak a The Dawn of Man c. rész tetszik neki), aki a fürdőkádban Luke Skywalker bácsival játszik, akinek az apukája telefonján a kedvenc csengőhangja a Photographic és a klingon támadás zenéje, íme néhány kattintásra nagyulós kép. Ígérem, bizonyos időközönként újakat is teszek föl majd, és a másodiknál készítek egy külön kategóriát is ezeknek a bejegyzéseknek.

Végre megtapasztalhattam, milyen érzés csekket kapni. Ugye gyakran olvassuk, hogy “Iksz Ipszilion író megkapta az ennyi meg ennyi dollárról szóló csekket”, ám mifelénk a csekkesdi nem annyira bevett gyakorlat, érezhető a mondatban bizonyos egzotikum. Engem eleinte készpénzben fizettek ki a munkáimért, máig visszasírom azokat az időket, aztán divatba jött a folyószámlára való utalás, de sosem tudtam, milyen lehet csekket kapni. Most azonban a gúgl-fiúktól megjött az első várva várt csekk a reklámokért. Fasza érzés. Annyi pénz sem volt nálam tegnap, hogy egy doboz cigit vegyek magamnak reggel, de jóleső biztonságtudattal simogattam a csekket a zsebemben, mert tisztában voltam vele, hogy bármikor beválthatom, ha akarom.

Aztán persze kiderült, hogy a dolog korántsem ilyen egyszerű. Mit sem sejtve bementem a bankba kasszírozni, csakhogy ott azt mondták, készpénzt semmiképp nem adnak cserébe, menjek el a számlavezető fiókomhoz, és intézzem el, hogy a megfelelő összeget a folyószámlámra utalják át. Egyetlen felnőtt emberről tudok, akinek nincs folyószámlája, és mit ad isten, az az egy is én vagyok. Egy kissé leragadtam az elmúlt évezredben, és ez sok kellemetlenséget okoz, még én pofázok sci-firől, na mindegy. “Fizetést” is például négy-öt különböző helyről kapok havonta, ilyenkor mindig meg kell adnom valakinek a számlaszámát, aki megkapja az én pénzemet és odaadja nekem (addigra viszont már annak legalább a kétszerese van elköltve kölcsönpénzből, úgyhogy ugyanazzal a lendülettel adom is tovább egy negyedik félnek). De most emiatt a csekk miatt kénytelen leszek nyitni egyet, pedig nem hiszek a folyószámlában; utálom. Mi közük a bankoknak az én pénzemhez. Sajnos manapság szemlátomást tényleg elengedhetetlen, ráadásul a zsetonomat még azt követően is csak “négy-hat hét átfutási idő” után lesznek hajlandók átutalni.

De maga az érzés, az akkor is mennyei.

Hát ezt is megértük. Ez a századik bejegyzésem a blogban. Bár nemrég az sfblogs rendszer adminja, Merras megszavazta nekem a Sztahanovista Valagrend arany fokozatát az sftoplista 2. fordulójában végzett önzetlen munkámért, addig nem akartam kirakni, amíg meg nem kapom a 100. bejegyzésért járó ezüst fokozatot. Most aztán büszkén ki is biggyesztettem oldalra mindkettőt. Ezt a szép kerek számot megünnepelendő összeszedtem az életemből tíz jelentős “első alkalmat”.

1.) Az első szó, amit elolvastam, a „Videoton”, akkori rádiós lemezjátszónk márkája. 4-5 éves lehettem, és álmukból költöttem fel szüleimet, hogy közöljem, nekünk Videoton rádiónk van, ők meg csak csudálkoztak, hogy én ezt honnan tudom. Az első összefüggő szöveg, amit leírtam, nagyjából ugyanez idő tájt: „Babilon – éltet.” (A Babilon egy luggatott golyóbisokból és pálcikákból álló építőjáték, a második szó valószínűleg arra utalhatott, hogy aki ezzel játszik, az roppant elégedett kell, hogy legyen.)

2.) Az első osztályzatomat (ötöst) fogalmazásból kaptam, a dolog érdekessége, hogy az enyém volt az első ötös az osztályban, hízott is a májam. Valami macskás képsorról kellett írnunk, mindenki leírta a maga négy-öt sorosát, én meg telefostam szóval egy egész füzetlapot. Szerettem írni már akkor is. Nem is tudom, miért nem lettem valami íróféle, miért lett belőlem egy éhbérért gürcölő, bejelentett állással nem rendelkező, középszerű tróger.

3.) Az első moziélményem édesapámmal a Négy bandita, tíz áldozat c. rajzfilm volt a miskolci Béke moziban, édesanyámmal pedig a Muppet Show mozifilm a miskolci Szikra moziban.

4.) Az első komolyabb ütlegelést 1990-ben kaptam a Borsodi Sörfesztiválon, szubkultúrák közti ellentétek miatt lettem meghupálva. Az első nyolc napon túl gyógyuló sérülésemet 1998 tavaszán a Blaha Lujza téren okozta fényes reggel három jóltáplált cigány: az egyik úgy fejberúgott, hogy a szemfenéki ödémásodás miatt két hétig nem erőltethettem a látószervemet – emiatt csúsztam két hetet a Szárnyas fejvadász 2. fordításának leadásával a Möbius Kiadónak.

5.) Az első találkozásom a popzenével az Alphaville Sounds Like A Melody c. számához köthető. Tizenkét évesen hallottam, és a hangzás meghatározta zenei ízlésemet. Akkoriban kezdtem figyelemmel kísérni a popzenét, előtte inkább csak págerantalos Lila orchideákat, Guido és Maurizio de Angelis filmzenéket és rádiókabaré-részleteket vettem fel átjátszókábellel mono magnetofonomra a már említett Videoton rádióból. Ezt követően rendszeres hallgatója lettem a Reggeli csúcs, majd a Poptarisznya című műsoroknak. Az első, külsőségeket is magában foglalóan bálványozott zenekarom valamiért mégis az A-ha lett, ez azonban magányos rajongás volt, majd mintegy 16-17 évesen jöttem rá, hogy igazából a Depeche Mode az, ami mind hangzásában, mind dalszövegeiben a legközelebb áll hozzám. Egyedül fedeztem fel magamnak, senki sem befolyásolt, ám hamar rájöttem, hogy a DM-et szeretni barátikör-teremtéshez sem utolsó. Mivel a kedvenc tagom Vince Clarke volt (hehehe), egy idő után (a Songs Of Faith And Devotion megjelenésekor) kellett beismernem, hogy nem azt a vonalat folytatja zeneileg az együttes, amelyen én haladni szeretnék: Vince Clarke többi projektje viszont (elsősorban a Yazoo és az Erasure) ekkor is vigaszt nyújtott a fülemnek. Bár zseniálisnak tartom a Music For The Masses albumot, és a Violatort is szeretem, mégis azt mondom, igazából az 1981 és 1986 közötti időszak az igazi a számomra.

6.) Az első koncertélmény: 1989. április 27., Napoleon Boulevard, Rónay Műv. Ház, Miskolc. Megvan még a háromoldalas élménybeszámoló, amit az akkori naplómba írtam. Az első úgymond „nagy”, külföldi, pestreutazós koncert pedig rögtön a Kraftwerk! (nem apróztam el) 1991. november 29-én. 750 forintba került a jegy, a második Kraftwerk-koncertért 12 évvel később mintegy húszszor ennyit kellett fizetnem.

7.) Az első munkahelyem, ahol pénzért dolgoztam, a bőcsi sörgyár volt. A feladat: a szabad ég alá kibaszott papír sörösrekeszekben az évek során ráhulló eső a kartont az üvegekre gyógyította, az egész hóbelevanc lesüllyedt a dágványba, majd szinte belekötött: műanyag rekeszekbe kellett átpakolászni. Egy megrakott rekeszért egy forint negyven fillért kaptam. Mindez 1989-ben történt. Nem szerettem. Hamar, még azon a nyáron át is nyergeltem a húsiparba, ahol Nagy Attila haverommal harminckilós, keményre fagyott máj- és pacaltömböket rakosgattunk; majd’ összeszartuk magunkat és megvett minket az isten hidege, miközben Totok Tamásék a készáru-feldolgozóban zabálták a meleg parizert két pofára ugyanannyi órabérért.

8.) Az első sci-fi novella, amit olvastam – Bo Stenfors: A robot. Megjelent a Galaktika 28. számában, 1977-ben. Véletlenül találtam rá a konyhában hányódó antológiára, apám hozhatta valahonnan. Addig soha nem érzett lúdbőrzés jelezte, hogy sorsom megpecsétlődött, és elkerülhetetlenül a tudományos fantasztikum rabja leszek.

9.) Az első science fiction regény, amit olvastam – Szever Ganszovszkij: Három nap egy esztendő. Véletlenül vettem észre ezt a Kozmosz Fantasztikus Könyvek kiadványt a sok, engem hidegen hagyó Szilvási-regény, belgyógyászati szakkönyv és Albatrosz-krimi közt a szüleim nappalijában, a kezembe vettem – és az életem örökre megváltozott.

10.) Az első fordításom, Az Élet, a Világmindenség meg Minden (Douglas Adams írta) 1993-ban jelent meg; érezni is rajta, hogy az első, mellesleg hihetetlenül nagy élmény volt, amikor először betettem a lábam egy igazi könyvkiadóba (Új Vénusz), a sztori egy egész bejegyzést megérdemelne, az első szereplésem a Galaktikában pedig a 176. számban (tehát az újraindult magazin első számában) Isaac Asimov Robotprófécia c. novellájának fordítása volt.

Na, egyelőre elég ez a tíz kategória. Sajnos a romantikusabb dolgok helyszűke miatt kimaradtak (teszem azt: az első szerelem, első csók stb.), ezeket is igyekszem majd megemlíteni, mondjuk, a kétszázadik bejegyzésemben. Addig viszont érdeklődve olvasnám, hogy kinek milyen volt az első találkozása a science fictionnel, például mi volt az első sci-fi könyve, amit olvasott, mert azt már tudjuk, hogy sheenardnak A sehollakók.