1917-ben ezen a napon született egy kitűnő író. Noha sajnos őt már senki nem bírhatja szóra, sikerült egy találkozót megbeszélnem a Karóva tejbárban egy (szerencsére) halhatatlan teremtményével, Alexszel, úgyhogy ketten fogunk megemlékezni róla. A megemlékezés a Solarián is olvasható (sőt elsősorban ott), ám ha idekeveredne olyasvalaki, aki (már vagy még vagy véletlenül) nem látogatja a nevezett oldalt, éppúgy részesülhessen igenis! Sosem lehet tudni, talán akinek elsőre nem volt türelme az írásaihoz, most kedvet kap, és újból nekiveselkedik. Legott át is adom a szót Alexnek, hiszen mégiscsak ő az illetékes:
- Az a csolovek, akinek zsiznyéről és rabótájáról az alábbiakban a ti két Alázatos Narrátorotok varittyolni fog, igen sztárüj lenne, ha nem szólítja magához 1993-ban a Bóg. Pont máma van 90 éve, hogy megszületett a jó öreg Manchesterben, Ó testvéreim, és eredetileg a John Wilson ímját kapta szerető efjétől és emjétől. Vallásos családja kívánságára papnak tanult, csakhogy nagyon rendetlen forma málcsik lévén nem fűlt a foga az ilyen vallásos véscsekhez, ezért a Manchester Egyetemen folytatta a skólavólát.
- Alex…
- Amellett, hogy ezen a mésztón ismert meg egy csinos fiatal gyévocskát, aki később a felesége is lett, horrorsón lediplomázott angol nyelvből és irodalomból. Amerikai katona ljúgyik a második világháborúban megtilitolizták a feleségét, aki később jobblétre szenderült a sok megpittyelt Yank Generaltól azaz konyaktól, íróforma csolovekünkről pedig a doktor megállapította, hogy bolsoj daganat van a mózgjában, és hogy az 1960-as esztendőt már meg sem igen éri, merthogy igen szkóró be fog krepálni. Na, hát erre mint a bezúmnüj vetette bele magát a rabótába…
- Kicsi Alex…
- Na? Mi legyen?
- Szeretném, ha hagynál egy kicsit engem is szóhoz jutni. Egyrészt közösen kell megemlékeznünk, másrészt pedig nagyon előreszaladtál a történettel. Különben is jobban szeretném én elmondani, úgy, hogy mindenki megértse.
- Helyes helyes helyes. Tiéd a szlóvó, öreg drúg.
- Köszönöm. Azt elfelejtetted megemlíteni, hogy Anthony Burgessről van szó, aki egy hihetetlen tehetségű, lelkesedésű és munkabírású angol regényíró, zeneszerző és kritikus volt. Eredeti neve csakugyan John Wilson, de mivel a környéken elég sok John Wilson élt, felvette mostohaanyja vezetéknevét is, és a sajátját ezzel Burgess-Wilsonra változtatta, első megjelent regényeit pedig már Anthony Burgessként írta meg. Tényleg Manchesterben született 1917. február 25-én, mégpedig tipikus középosztálybeli katolikus családban. Az apja könyvelő volt; éjszakánként bárzongoristaként működött. Az anyja és a nővére 1919-ben haltak meg spanyolnáthában, ezért eleinte a nagynénje, később a mostohaanyja nevelte. Vallásos családja azt szerette volna, ha pap lesz belőle, ám nem egészen papi viselkedése miatt mindenféle egyházi tisztségre méltatlanná vált, így a Manchester Egyetemen folytatta tanulmányait. Az egyetemen ismerte meg Lewella Isherwood Jonest.
- Akivel muzscsina és zsénscsina lettek, igazam van, Ó testvérem?
- Ahogy mondod. A második világháború alatt az egészségügyieknél szolgált. Távollétében egy amerikai katonaszökevény megerőszakolta a feleségét (ahogyan ezt te is tetted a Gépnarancsban F. Alexander feleségével, drága barátom). A háború után tanárként dolgozott, de már akkor kacérkodott az írással. Első regényeivel nem talált kiadóra, ezért 1955-ben Malajziába ment, ahol angoltanításból élt. Ekkor írta az önéletrajzi elemekben ugyancsak bővelkedő Maláj trilógiáját. A történet főszereplője egy gyarmati hivatalnok, aki a maláj függetlenségi törekvések ellen küzd. (Az író már ebben a művében is szívesen játszik a nyelvvel, a könyv végén az olvasó a jobb megértés végett egy Burgess szerkesztette szótárt is talál.) A malajziai időjárás tönkretette az asszonyka egészségét, ezért négy év múlva visszatértek Angliába. Orvosai agytumort diagnosztizáltak nála, és közölték, hogy csak egy éve van hátra. Burgess lázasan ontani kezdte a regényeket, az egy év leteltével azonban kiderült, hogy olykor egy orvos is tévedhet. Burgess visszatért a már korábban elkezdett regényéhez, a Gépnarancshoz (A Clockwork Orange).
- Na, az egy príma horrorsó könyv, Ó testvérem. Bár még a mai napig szmehálnom kell, ha ezt a glúpüj címet meghallom, hogy Gépnarancs.
- Pedig ha figyelmesebben elolvastad volna, mielőtt széjjeltéped, talán kiderült volna, miért ez a furcsa cím. A mára kultikussá vált regény 1962-ben jelent meg. Erre a műre még inkább jellemző a virtuóz nyelvhasználat, hiszen az orosz-angol-cigány keverék “naccatszlenggel” Burgess már-már egy külön nyelvet teremtett meg. A mű egy jövőbeli Angliában játszódik, keserű antiutópia; bizonyos elemei az eltelt fél évszázad során részben meg is valósultak. Szeretnéd folytatni?
- Igen. Ott voltam én, vagyis Alex, meg a három drúgom, és minden éjszaka krasztyoltunk vagy összetolcsókoltunk valami vén kakadut…
- Igen, szóval Alex akkoriban egy fiatalkorú huligánbanda vezetője volt: társaival nemcsak a pénz miatt rabolta ki az ártatlan járókelőket éjjelente, hanem a céltalan kegyetlenkedésben és rombolásban is kedvét lelte. Még a saját szülei is rettegtek tőle, pedig kizárólag komolyzenét hallgatott méregdrága hifi-készülékein. A társai egy ízben lebuktatták, Alex pedig gyilkosságért börtönbe került.
- Emlékszem, hogyan tátotta buhuhúra a rótját a mami, és hogy hogyan rázta nyúzott és króvüj öklét a fater a sportszerűtlen Bóg felé. De aztán kipróbálták rajtam ezt a Ludovico-véscset ezek a grjáznüj brácsnüjök.
- Ami azt jelenti, hogy több hetes, agymosásszerű kondicionálással elérték, hogy Alex undorodni kezdjen az erőszaktól (és az eljárás ellenzői szerint megvonták tőle a szabad választás jogát a jó és a rossz között). Csakhogy a börtönből kikerülve a szülei kitaszították otthonról, egy régi áldozata megbosszulta a sérelmeit, az egykori bandatagok pedig (akikből időközben rendőr lett) alaposan helybenhagyták. A sors furcsa fintoraként éppen az az író segített rajta, akinek megerőszakolta a feleségét. Az író a kormány megbuktatására kívánta felhasználni Alexet, aki végső kétségbeesésében kivetette magát az ablakon.
- Nagyot puffantam a járdán, de nem krepáltam be, ó, nem.
- A kórházban a kormány emberei vették pártfogásukba. A kiábrándult Alex rájött, hogy időközben bizony felnőtté vált, és a könyv végén már családról ábrándozott. 1970-ben Stanley Kubrick filmet készített a regényből Malcolm McDowell főszereplésével, és igazi csemege a Star Wars-rajongóknak, hogy egy mellékszerepben David “Dártvéder” Prowse-t is megpillanthatjuk! A film nálunk Mechanikus narancs címen lett közismert.
- Biztos jó egy horrorsó film volt az. Micsoda rádoszty lehetett az öreg Anthony szívében, amikor vígyelte.
- Tulajdonképpen nem így történt. Az eredeti történetben van egy utolsó fejezet, amelyben végül törvénytisztelő polgár lesz belőled, emlékszel? Az amerikai verzió viszont ott ér véget, amikor visszatérsz természetes gonosz egyéniségedhez. Kubrick is ezt a változatot dolgozta fel, és ez Burgesst nagyon felháborította.
- Ettől jómagam is csupa razdraz lettem volna, Ó testvérem. De mondd csak, ha egy ilyen magamfajta szép szál málcsik beigyol a Közkönyvtárba és odaguljál a könyvekkel teli polcokhoz, miféle véscseket találhat a jó öreg Burgess pennájából?
- Másik magyarul is megjelent könyve a Beteg a doktor (The Doctor Is Sick). A szóban forgó doktor egy nyelvészprofesszor, aki a Távol-Keletről megy Londonba, hogy ott kezeltesse magát. Mire észbe kapna, máris egy agyműtétnek néz elébe. A felesége persze nem látogatja, sőt: alighanem félrelépeget, és élvezi az élet apróbb örömeit. A prof gondol hát egy merészet, és megszökik a kórházból, és ettől kezdve nem mindennapi élményekben lesz része.
- Van az a másik könyv, ahol a főszereplő ptyícának is megvan a maga fura gavarittyolási szokása…
- Igen, a könyv címe: Egy tenyér ha csattan (One Hand Clapping). A főszereplő házaspár egy kisvárosi lakótelepen él, és az egész történetet a feleség tolmácsolásában ismerhetjük meg. Egyetlen szó sem hangzik el a szájából, amely nem utalna tévéreklámokon felnőtt és azok által tökéletes fogyasztóvá formált, beszűkült intellektusú énjére; Burgess tehát ismét elképesztő stílusbravúrt vitt véghez. A férj, akit megfoghatatlan hiányérzetek kínoznak, egy napon “fényképező” agyának köszönhetően megnyer egy televíziós irodalmi vetélkedőt, majd az ezzel szerzett pénzt - ugyancsak kitűnő memóriájának segítségével - megszaporítja, és nagy vakációra indul a feleségével. Pénz nem számít alapon semmit sem tagadnak meg maguktól, csakhogy a férj titkon azt a tervet dédelgeti, hogy a maradék vagyont jótékony célra fordítja, feleségével együtt pedig öngyilkosságot követ el, ily módon tiltakozva a züllött és lezüllesztő társadalom ellen.
- Bizony, rettenetes vónnüj egy világ ez.
- Az asszonyka értetlenül nézi férje megcsömörlöttségét, és egyáltalán nincs ínyére, hogy ezzel mutassanak példát embertársaiknak, ezért végez a párjával, majd újdonsült szeretőjével és a férj holttestével együtt újabb útra indul.
- Erről jut eszembe: nem most jön az a bizonyos véscs Anthony Burgess zsenájával?
- De igen. Burgess feleségének egészsége közben egyre inkább leromlott, alkoholizmusa egyre rosszabbodott, gyógyszer-túladagolás miatt többször is kezelésre szorult. 1968-ban halt meg májzsugorban. Nem sokkal később Burgess feleségül vett egy olasz grófnőt, Lianát, akivel Olaszországban, Máltán, majd Monacóban éltek.
- Talán túl sok gyéngi volt a karmánjában, és nem akart adót fizetni?
- Valószínűleg ez lehetett az oka. Mindenesetre töretlen lelkesedéssel folytatta a munkát, a hetvenes-nyolcvanas években több mint harminc kötete jelent meg.
- De hisz az naponta ezer szlóvót jelent, brat. Olyan szkóró írt, hogy ilyen tempóban egy esztendő alatt megírhatta volna a jó öreg Háború és békét!
- Még nem számoltam ki, de alighanem így van. Burgess közben zeneszerzéssel is foglalkozott; harmadik szimfóniáját 1975-ben mutatták be az Iowai Egyetemen. Burgess Blooms and Dublin címen az Ulyssest is feldolgozta, de balettet és operát is írt.
- Az horrorsó! Én is imádom, ha szlúsálhatom a mennyei hangok zubogását. És még milyen véscsekkel foglalkozott Burgess?
- Filmforgatókönyveket és számos tanulmányt is írt. Elméleti munkáiban elsősorban William Shakespeare és James Joyce munkásságával foglalkozott, és egy érdekesség: ő alkotta meg az ősemberek nyelvét Jean-Jacques Annaud A tűz háborúja (La Guerre du Feu) című filmében. Élete vége felé két önéletrajzi kötetet is megjelentetett. Második felesége halála után, 1983-ban visszaköltözött a szülőhazájába, és ott is halt meg 1993. november 25-én tüdőrákban.
- Nocsak. Túl sok tüdővészt szívott volna, és köhögött kasl kasl kasl sokat?
- Nos, bizonyára nem tett jót neki, hogy saját bevallása szerint 80 szál cigarettát és szivart szívott el naponta. Mindenesetre nem mindennapi tollforgató volt, igencsak fel kell kötnie az alsóneműjét annak, aki végig szeretné rágni magát roppant életművén, hiszen az utókorra maradt tőle több tucat regény, irodalomelméleti munka, novella, esszé, kritika, meg persze zeneszerzői munkáságának gyümölcsei is.
- És más hasonló kal.
A teringettét! Megtaláltam azt a levelet, amelyet tizenkilenc (!) évvel (!!) ezelőtt (!!!) írtam Kuczka Péternek (!!!!). Egy kissé röstellem magam miatta, mindenesetre hű lenyomata egy ostoba sci-fi rajongó kamaszgyerek naiv, sekélyes és kiforratlan személyiségének, ezért bármennyire kellemetlen helyzetbe hozom is magamat miatta, hosszas vívódás után úgy határoztam, hogy szorítok neki egy kis helyet a digitális örökkévalóságban. Íme a levél:
Az offolás magasiskolája