Azoknak, akiknek tetszett a Génszimfónia (meg azoknak is, akiknek nem), szólok: van ám folytatása! A címe: Brain Plague.
(- Jé, tegnap még volt itt dőltbetű-lehetőség! Ilyenkor úgy nyomaszt, hogy hülye vagyok a blogoláshoz, mint a sötét éjszaka!)
Adott egy csaj, Chrysoberyl of Dolomoth. Hála istennek, rövidítik a nevét, úgyhogy leginkább Chrysnek hívják a történtek alatt. A lyánka egy művész (olyasmi, mint egy festő, de hát ilyen futurisztikus korokban már nem ecsettel vászonra nyomja az ember, ő is holopódiumon dolgozik, bár a módszerei első olvasás után még nem egészen tiszták nekem). Van egy társaság, aminek a tagja ő, a neve Seven Stars, nyilván annyian vannak benne, ez egyébként párszor megjelenik a könyvben mint költői kérdés (Why are the Seven Stars but seven?).
Chrys abból él, hogy az alkotásait kiállítja, aztán vagy megveszi valaki, vagy nem. Általában nem. Chrys sajátos képessége, hogy infravörösben is lát (vajon gyűlöli az éjt? Höhö), ezáltal a képei nagyrészt ezzel a „színnel” készülnek. Emiatt sok porblémája is akad, ugyanis a sok átlagenber nem látja a képeinek ezt az igazi bravúrját, csak egy bizonyos faj, az Elfek (fantáziadús név!!! – Joan könyveiben trollok is megemlítésre kerülnek, bocs…), mer’ ők látnak infravörösben. Az Elfek az Elízium lakói; genetikailag felturbózott faj, mindenből a legjobb jár nekik, ők a genetikai elit. Viszont a valedoni művészet hidegen hagyja őket, szóval Chrys meg van lőve.
Apró kitérő: ebben a világban Chrys elég lepattantnak számít, de még neki is vannak jó kis utópisztikus dolgai: fura, beépített szenzorok meg kompjúter a szemében, aminek a segítségével minden dolgát elintézheti egy kis szemmozgatással. Egyet pislant, és megnyílik egy ablak, amivel levelezni vagy videotelefonálni tud. Másik pislantás, és legújabb remekművét feldobja a holopódiumra. Harmadik pislantás, és beállítja az ébresztőóráját…
Chrys egészségbiztosítója szar, egytől tízig vannak Plan-ek, nyilván anyagi helyzettől függ, melyik jár az embernek. Neki a kettes számú (Plan Two) van csak, ami elég kevés dolgot finanszíroz, többek között, ha baleset érné, nem biztos, hogy időben kiérne a Plan Two orvosa a helyszínre, és Chrysünk elhalálozhatna akár.
Nade. Van neki két macskája, meg volt egy szeretője, az egyik srác a hetekből, aki egyébként a könyv végén nővé operáltatja magát (a nanotechnika ezt sipp-supp megoldja). Otthon van neki egy családja, egy meglehetősen visszamaradott kis közösségben, akik kicsit a vallásosságosság miatt a technikát elutasító amish-ekre emlékeztetnek. Kicsit. Van egy öccse, aki beteg, várólistán van, mert mitokondriumokra van szüksége – beteg a szíve. Igen ám, de szegények, mint a templom egere, szóval a kissrácnak esssélye nincs. Chrys is szegény, a felszíntől jó néhány szinttel lejjebb lakik (minél szegényebb vagy, annál lejjebb laksz, ahol már rissz-rossz a közbiztonság, és cancerplast is felüti a fejét – ez a nanoplaszt rosszindulatú elburjánzása, ami a felszínen kordában tartható, de lent nől, akár a gomba). Azonkívül fenyeget még egy veszély: a brain plague, amiről igazán nem is tudják, hogy mi, csak azt, hogy nem kéne elkapni, mert megmihálylasz tőle. Később kiderül, hogy ez olyasmi, mint a Génszimfóniában a mikroemberkék az agyadban, csak ezek, hogyismondjam, barbárok. Merthogy már vannak kitenyésztve olyan csepp lények, akik együttműködnek az emberrel, okosak meg minden, de ezeknek a „hordása” még kísérleti stádiumban van.
Ilyenre jelentkezik Chrys is, mivel egyrészt Plan Ten értékű egészségbiztosítást kap, másrészt meg mert a mikroemberek segíthetnének neki a festészetben, és akkor lenne pénze, meg egyébként is el van kenődve, szóval neki már mindegy, így hát belemegy a dologba. Ezt az egész beültetős dolgot egy szervezet irányítja, és Chrys furcsa mikroembereket kap: egyrészt egyikük infravörös, és örül, mint a fajom a markának, hogy végre valamelyik gazdája látja őt, másrészt később kiderül, hogy olyan tenyészetet kapott, akiket haldokló előző gazdájukból (szabályt szegve) mentettek ki, ezért ők tudják, hogy az istenek is sebezhetőek. Az előző gazda egy híííres építész ürge volt, akit titokzatos körülmények között megöltek: szembelőtték lézerrel, ami arra utal, hogy tudtak róla, hogy mikroembereket hordoz, mivel a hordozók egymást úgy ismerik fel, hogy a szivárványhártyájuk körül egyik mikroemberük színe villan fel, ha kommunikálni szeretnének. Mivel idegengyűlölet az van dögivel (pl. a mázsomembereket is üldözik), meg kell mondani a mikroembereidnek, hogy szép csendben kussoljanak, mert ha „beszélnek” és valaki meglátja a szemedben, hogy, mondjuk, zölden felvillan, rád sütik, hogy brain plague-ed van, és akkor annyi neked, mint Soósnak. Ilyenkor arsenic wiped leszel, és kiirtanak minden mikro-életformát a szervezetedből, szóval csomó nyűg van még ezzel. A mikroemberek azért is veszélyesek, főleg a Chryséi, mert nem csak te jutalmazhatod őket azetidinzabáltatással, hanem ők is téged, úgy, hogy például elárasztják az agyad endorfinnal és megmakkansz, mert folyamatosan nyomják. Ezt nem szabad hagyni, mert ha hagyod, akkor TÉNYLEG brain plague-es leszel, ugyanis bizonyos tenyészetek nem fogják fel, hogy ha elárasztanak folyamatosan endorfinnal, akkor előbb-utóbb képtelen leszel gondoskodni róluk, és akkor mindannyiótoknak Szent Dávid hegedül. Ezért van az is, hogy ha hordozó leszel (mármint ilyen orvosilag elismert módon, mint Chrys), akkor jár neked a Plan Ten, mert ezek a legmagasabb fokú nanorobotok, amiket a Plan Tentől kapsz, vigyáznak arra, hogy ne buzerálhassák az agyadat a mikroemberek.
Chrys megkapja a mikroembereit, és csodás módon meggazdagszik; kiderül, hogy különleges művészi adottságaik vannak, és segítenek neki újraszínezni a képeit, ezáltal azok eladhatóak lesznek, a testvérét (meg az egész falut) meggyógyíttatja, majd kiderül, hogy mindez azért van, mert az ő mikroemberei az építészéi voltak. Minekutána kap egy olyan megbízást, hogy a világuk leghíresebb építményét (amit a pacák tervezett ugyanazokkal a mikroemberekkel, akik neki vannak meg most) javítsa ki, mert kissé tervezési hibás. De közben belekeveredik mindenféle árulásokba (kiderül, hogy az Elfek némelyikében is vannak mikroemberek, sőt, az egyikük áruló tenyészetet hordoz, akik az Endless Light-ot keresik, a végén pedig – erős akaratának és lojális mikroembereinek köszönhetően – megtalálják, hogy hunnan gyön ez a brain plague, meg hogy miért van, meg hogy kik a titkos vezetők, akiket persze ártalmatlanná is tesznek jól.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Chrys is egyszer (kétszer) majdnem rákefél, mert a mikroemberei fellázadnak, de kitalálja, hogy kell őket meghunyászkodásra bírni: mivel festő, az első „prófétáját” (aki egyébként segített leverni egy lázadást a testében és így megmentette az életét) megörökíti egy festményen és kivetíti az éjszakai égre, ezáltal a csillagokba kerül a kis szeretetreméltó zöld karika (már a Génszimfóniában is a csillagokba akartak menni a ‘juméi, emlékszünk?). És ezek után, ha köccsögg mikroemberekkel van dolga, lefest nekik ilyeneket, hogy mikroemberek párzása, meg felnőtt mikroemberek gyerekekkel párzanak meg ilyenek (kőkemény pornó!!!). Ezzel mindig jobb belátásra térnek a kis dezentorok. Nem csak a perverz szeksz miatt, hanem amiatt is, hogy ugye, az utókornak ők megmaradnak, ezáltal örök életet kapnak.
A sztori vége az, hogy hála istennek, Chrysoberyl is talál egy jó nagy szerelmet (gusztustalanul ecsetelgetve az orgazmusos részeket, mint mindig), meg a mikrói is tökre örülnek, hogy milyen fasza istenük van, és kitalálják, hogy a legközelebbi projektjük az építészeti barvúrjaik után az lesz, hogy az alsóbb, lepattant szinteket, ahol a szegénység dívik, jól újraépítik, és mindenki bol-dog lesz, ami persze lehetetlen, de legalább addig is van miért élniük a kis karikáknak.
Édes pofák ezek a mikroemberek.
Az offolás magasiskolája