Faludy-Kovács Fanny védelmében

Ha lány lennél (vagy ha az vagy), te kibe szeretnél bele inkább: egy világlátott, széles látókörű, olvasott, intelligens, tapasztalt, színes egyéniségbe (90 éves) - vagy egy nyikhaj 30-as juppiba, aki a Teszkó és az APEH között Sláger Rádiót hallgat a részletre vásárolt kocsijában, és nagyjából ez a négy dolog az összes beszédtémája is? Bocs.

A kérdés KÖLTŐI.

Faludyék

19 Hozzászólás - “Faludy-Kovács Fanny védelmében”


  1. 1 bellamaria 2007. feb. 10. @ 10:35 am

    Kevesen szoktak beleszeretni egymás lelkébe. De én továbbra is azt gondolom, amit még akkor, mikor megtörtént közöttük a románc. “Kinek mi köze hozzá?” Hogy az embereknek szokásuk beleütni az orrukat olyan dolgokba, amibe semmi, de semmi kanaluk nincs, az egy más tészta. Ha valamit valaki megtesz, akkor nyilván akkor úgy gondolta, úgy érezte, hogy helyes. Senkinek nem ártott vele, ő viselte a következményeket, mi jogon itélkezik felette bárki?

  2. 2 bellamaria 2007. feb. 10. @ 12:08 pm

    Tessék:
    http://index.hu/kultur/irrital2004/?main&day=4
    még egy csokornyi útálkoznivaló

  3. 3 chelloveck 2007. feb. 10. @ 12:21 pm

    Az igaz, hogy a szomszéd Lajos alkoholizmusához, drogfüggőségéhez vagy nőügyleteihez nekem sincs semmi közöm, Hajnóczy Péter alkoholizmusához, Philip K. Dick drogfüggőségéhez vagy Csáth Géza nőügyleteihez viszont nagyon is sok.

  4. 4 bellamaria 2007. feb. 10. @ 12:43 pm

    Lehet. De szerintem pedig csak az eredményhez van közünk. Hogy az a bizonyos esemény milyen irányba befolyásolta a művészt, jót, vagy rosszat hozott ki belőle. A pokolba, vagy a mennyországba repitette. Nem tudom, kitől származik ez az idézet: “Értékünk attól függ, hogy mire megy velünk a kor”, pedig szeretem idézgetni :). És ha valakinek sikerült legyőzni a második halált, ami a szellem halála, akkor az utókornak az már épp mindegy, hogy éhségtől haldokolva, egy kurvától megihletve, vagy a delirium tremens állapotában alkotott hallhatatlant a művész.

  5. 5 chelloveck 2007. feb. 11. @ 12:06 am

    Szerettem volna utánanézni annak, kitől származik az idézeted, de sajnos eddig nekem sem sikerült kinyomoznom.

  6. 6 flesy 2007. feb. 11. @ 10:19 am

    Hát én se jutottam semmire, ez a gugli egy #&@$%!

  7. 7 balfrasz 2007. feb. 27. @ 2:55 am

    Van azért ennek egy másik rétege is. A Mester hírnevét meglovagolva Fanny asszony kiadta saját zengeményeit azzal a pofátlan címmel, hogy aszongya: “A szerelem jogán”.

    What?

  8. 8 bellamaria 2007. feb. 28. @ 1:01 pm

    Balfrász: az már más.. addig mig élnek valakivel, az rendben van.. csak akkor van baj, ha valaki elkezd visszaélni valamivel. No, akkor lehet kezdeni itélkezni, és elitélni valaki viselkedését.

  9. 9 azahir 2007. márc. 18. @ 12:38 pm

    Szia Peti!

    A válasz nagyon is földhöz ragadt:
    a 90 éves világlátott, inteligens stb. költő agyába, de valószínűleg a 30-as yuppi ágyába másznék szívesebben.
    A kettőt nem lehet keverni?
    És persze, mindezt élvezetből csinálnán, nem pedig azért, hogy legyek Valaki.

  10. 10 chelloveck 2007. márc. 18. @ 1:04 pm

    Ha keverni lehetne, feleennyi lenne az elcseszettül boldogtalan enber.

  11. 11 Szabó Csilla Tünde 2009. feb. 7. @ 4:16 pm

    Faludy Fanni elérhetőségét szeretném megszerezni. A férjemnek, Juhász Tibor festőművésznek szervezek kállítást, és Faludy Fannit szeretném felkérni, hogy nyissa meg a kiállítást, illetve hogy lehetne-e Faludy felolvasóesttel összevonni a kiállítást. Szóval ezekről a kérdésekről szeretnék Vele beszélni, de sehol nem találom az elérhetőségét. Ha valaki tudnasegíteni, azt megköszönném!!themanagerof@juhasztibor.hu

  12. 12 mentolosmacska 2009. feb. 7. @ 5:19 pm

    Ide volt az előbb egy semmitmondó, de felháborodó kommentem, de az internet cenzúrázta, úgyhogy nem írom le újból.

  13. 13 Chelloveck 2009. feb. 9. @ 1:42 am

    Tünde, sajnos nem tudom az elérhetőségeit. Macska, te min bírtál annyira felháborodni, hogy még az internet is kicenzúrázott? És hogyan? Ez a wordpresses blog csak azt nem fogadja el, ha négybetűs angol szavakat írsz a kommentbe, magyarul bármit elbír.

  14. 14 mentolosmacska 2009. feb. 9. @ 10:41 am

    Valójában csak nem küldte el a kommentárt, majd lefagyott és nem engedte kimásolnom, hogy újból megnyissam és bemásoljam. Azon háborodtam fel, hogy oké, hogy nem divat egymás lelkébe beleszeretni, de mit várunk el olyan nőneműektől, akiknek szintén csak ez a négy ostoba beszédtémájuk van, mint a fent említett juppiköcsögnek? A saját kortársaimat látva néha annyira szégyellem magam. Járok-kelek az utcán, és mikor elvonul előttem egy néni és egy csapat ostoba liba, karöltve ilyen harmincas barmokkal, akkor mindig eszembe jut, hogy szegény néni valószínűleg rólam is ugyanazt gondolja, mint a csapatról.
    Az meg, hogy ki hány éves, teljesen mindegy. Na persze az eredeti komment rövidebb volt, de sebaj. :)

  15. 15 poéta 2009. feb. 28. @ 7:09 pm

    Szaisztok!

    Faludyt és Fannyt személyesen ismerem, illetve Gyuri bácsit már sajnos csak ismerhettem. Igazi, valós szerelmi románc volt az övék.

  16. 16 Chelloveck 2009. feb. 28. @ 7:32 pm

    (Örülök a hozzászólásodnak, mert ez az én véleményem is.)

  17. 17 sanc 2009. nov. 21. @ 3:14 pm

    A roppant sikertelen és megkeseredett emberek tulajdonsága, hogy mások életében, cselekedeteiben vájkáljanak és kritizálják.
    A romlatlan szív, igaz gondolatokat szül.
    Én örültem annak, hogy Gyuri bácsi élete alkonyát is bearanyozta a tiszta szerelem.
    Ezt kívánom mindenkinek szívből és azt, hogy ez döbbentse rá a szavai és gondolatai igaztalanságára.

  18. 18 Farkas Betty 2010. márc. 11. @ 11:08 pm

    Nem hiszem hogy bárkinek is kőze lenne ahozz hogy ki kivel él? Ha ők így voltak boldogok akkor egézségükre. mások meg ne ítélkezzenek olyan emberek felett akik 1000x jobbak náluk. :)

  19. 19 Farkas Betty 2010. márc. 11. @ 11:18 pm

    Szia Szabó Csilla Tűnde! Én személyesen ismerem a Fannit, de addig nem akarom megadni a számát mig ő nem ad rá nekem engedélyet. Ígérem neked beszélek vele. Addig itt a számom 2-3 nap múlva keress akkor tudok 1 választ mondani 06302508843

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




Hogyan kommenteljünk!

A legtöbb hozzászólni kívánó olvasót ismerősként üdvözli a blog. Ez megtévesztő, mert az ellenőrző szót ugyanúgy kéri, csak nem mutatja. A megoldás: meg kell nyomni a köszöntés mellett a "Változtat" gombot, és immár beírható a kért ellenőrzőszó.

Towel Day - Don't Panic Miner.hu

 



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

február 2007
H K S C P S V
    márc »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek