A saját döntéseket hozó Firefox monnyon le!

Fény derült végre-valahára a rejtélyre, és egyáltalán nem mondhatnám, hogy elégedett vagyok. Vért izzadhatok én a naplóm külcsínének a saját képemre formálásával; ha bizonyos böngészők úgy döntenek, hogy nem tetszik nekik, akkor a fene megette. Ma a könyvtárban derült ki a turpisság, ugyanis két egymás mellett lévő gépen is megnyitottam a naplót; Firefox volt az egyiken, Internet Ekszplórer a másikon, és lássatok csudát: két különböző fejléccel jelent meg. Tehát aki Internet Ekszplórert használ, na az látja ugyanazt, amit én, vagyis a naplóm fejlécén négy alak fekete-fehér sziluettjét, amely éppen befér az Info About Me és az Admin fülek közé. Akinek viszont Tűzrókás böngészője van, valószínűleg egy Star Wars jelenetet lát, ami színpompás ugyan, és nem mondom, nem csúnya, csakhogy az általam kialakított koncepcióból kilóg, mint Ibn, az állatkerti kölyökteve orrából a takony. Hiszen itt szó nincs nemhogy háborújáról, de még csillagokról sem. Mutatom, mit kellene látni mindenkinek:

Head

Úgyhogy arra kérem a Tisztelt Nagyérdeműt, azaz minden Nyájas Olvasót (tényleg, ti nyájasaknak érzitek magatokat? De most őszintén! Én mondjuk magamat igen), hogy legyen szíves és nyilatkozzon két pontban, a)-ban és b)-ben. Az a)-ban árulja el, milyen böngészőt használ, a b)-ben pedig hogy mit lát. Bizonyítékokra van szükségem! Majd az enyém lesz az első hozzászólás és abban lesz a példa.

26 Hozzászólás - “A saját döntéseket hozó Firefox monnyon le!”


  1. 1 chelloveck 2007. feb. 27. @ 4:46 am

    Na, itt a példa. Aszongya, hogy:
    a) Ekszplórert használok;
    b) Tinédzserbanda-körvonalat látok.

  2. 2 cyberina 2007. feb. 27. @ 7:27 am

    Én a tüzrókával böngészek és star warst látok, már a hétvégén meg is akartam dícsérni a váltást :) De mindjárt megnézem safarival és jelentkezem.

  3. 3 cyberina 2007. feb. 27. @ 7:31 am

    Safarival is ugyanazt látom. Egy baj van ezzel a skinnel, hogy nehezen lehet olvasni a commenteket (szürke betűk fehér alapon)

  4. 4 who1 2007. feb. 27. @ 7:36 am

    expl - narancsbanda (nem pol. értelemben)

  5. 5 laikus 2007. feb. 27. @ 8:29 am

    Noooss:

    Fáradságom legyürve megnéztem 3 böngésző alatt:

    1.)Firefox 2.0.0.2.

    SW kép

    2.)Opera 9.10

    SW kép

    3.)IE 6.0.2900.2180.xpsp_sp2_rtm.040803-2158

    4 krapek Black & white

    De a keret,meg a fejléc,az nem lila/rózaszín/akárminek si nevezed színü,hanem “színtelen”,fekete …

    ja,a mútkori,pízes dolog nagyon jó körü vót írva,csak nem nagyon értéttem,így szó nékü hagytam …

  6. 6 Sisterling 2007. feb. 27. @ 9:40 am

    a) Munkahelyi Explorerem van;
    b) Drúgok gyönnek szembe

    (de ezt már tudjátok… )

  7. 7 blö 2007. feb. 27. @ 10:07 am

    Róka natur, StarWars. Róka IE motorral FF csákók.

  8. 8 Merras 2007. feb. 27. @ 11:21 am

    a, Firefoxot használok
    b.,Star Warst látok.

    A probléma hogy is mondjam… érdekes…

  9. 9 l 2007. feb. 27. @ 3:21 pm

    a: Firefox
    b: Star Wars jelenet

    Hibás az oldalad és az Explorer ami ezt nem jelzi neked, CSS hiba:
    http://jigsaw.w3.org/css-validator/validator?uri=http%3A%2F%2Fchelloveck.sfblogs.net%2F2007%2F02%2F27%2Fa-sajat-donteseket-hozo-firefox-monnyon-le%2F&warning=1&profile=css21&usermedium=all

    Tehát ezt javítani kell.

    Másrész olvashatatlan a szöveg az oldalon.

  10. 10 flesy 2007. feb. 27. @ 3:28 pm

    Na, itt a béla, meg a hogyaszongya:

    Előszöris: Avant Browser-t használok
    b) Négy alak stimt, csákány a háton(vagy mi?)
    és negyedszer: Oldalmönü nincs.

  11. 11 chelloveck 2007. feb. 27. @ 3:39 pm

    Na most lett elegem.

  12. 12 laikus 2007. feb. 27. @ 4:07 pm

    Ez olvas6ó,de nem teccik …

  13. 13 cyberina 2007. feb. 27. @ 4:38 pm

    Visszavonom a kommentekról szóló megjegyzésemet, irodai Safarival fehér betűk fekete alapon.

  14. 14 fairylona 2007. feb. 27. @ 8:17 pm

    Nem csodálom.

  15. 15 balfrasz 2007. feb. 28. @ 1:56 am

    Tegnap PC/Firefox SW, ma reggeltől Meki/FF és PC/FF és semmilyen kép.
    Tegnap mintha az egész másképpen - jobban nézett volna ki. Nem lehet, hogy a blogmotor ördöngösködik. Az enyém upgrade-nél lenyelte az egész addogi tartalmat.

    Utálom a számítógép hálózatokat! :-)

  16. 16 Sisterling 2007. feb. 28. @ 1:10 pm

    …Ráadásul némelyek hozzászólása fekete alapon fehér betű, másoké meg fehér alapon szürke. És esküszöm, tegnap enyém volt az első comment, most meg a fasorba’ se vagyok…

  17. 17 chelloveck 2007. feb. 28. @ 2:05 pm

    Huh, tegnap dühömben kicseréltem a naplómon a bőrt, de reggel úgy kitört rajtam a pánikbetegség, hogy az első adandó alkalommal lélekszakadva loholtam be egy netkávézóba (pénzért!), hogy visszaállíthassam, és kutya legyek, ha ez most már így nem marad.
    Pont én, aki nem bírom elviselni, ha az autórádióm hangerőszabályozója nem páros szám (32 vagy 34), aki, ha kanyarban kell sebességet váltanom, amikor nincs szabad kezem, és észreveszem, hogy 33-on áll a mutató, akkor kiver és egy pillanat alatt rám is hűl a veríték, pont én gondoltam azt, hogy csak úgy ukmukkfukk skint váltok, hát az eszem áll meg.
    Ilyet soha többé, még most is remeg a lábam. Aki Star Warst lát, az lásson Star Warst, aki meg olvashatatlannak találja, az nyomjon egy CTRL + A billentyűkombinációt, de én a variálást itt befejeztem.

  18. 18 Zed Zero 2007. feb. 28. @ 2:18 pm

    Most Firefoxxal nézem, és egy kompot látok a DeathStar felé suhanni. Remélem Lázadók vezetik, és majd jól szétkardozzák az egészet mielőtt megépül.

  19. 19 Zed Zero 2007. feb. 28. @ 2:21 pm

    Most Explorerrel nézem és az SG1 jön kifele a csillagkapuból. Teal’c a vállán tartja a botfegyvert, mint unott rocker a mikrofonállványt. :)

  20. 20 chelloveck 2007. feb. 28. @ 2:22 pm

    Remélem én is. A f@szára nőjön köröm annak, aki halálcsillaggal lő más rendes enberekre.

  21. 21 Sisterling 2007. feb. 28. @ 3:07 pm

    Úgy sajnálom, hogy nincsen Firefoxom… :D

  22. 22 Sisterling 2007. feb. 28. @ 3:09 pm

    Ja, még valami, de aztán már csönbe maradok: akárhányszor feljövök az oldalra, mindig az a státusz, hogy “Done, but with errors on the page”. Mindig.

  23. 23 laikus 2007. feb. 28. @ 5:36 pm

    regge,télleg érdekes vót látni az új??? skint.

    Itt valami skin gond lehet,mert a hsz. mostmeg végre? keretbe jelenik meg?

    tegnap,tuti nem így vót.

    Má.

    Má’ mé’ akarnátok főrobbantani ezt a szép Bázist,mikó még kész sincs???

    Különben,elég érdekessen építik

  24. 24 chelloveck 2007. feb. 28. @ 10:35 pm

    A Halálcsillag is monnyon le.

  25. 25 merras 2007. márc. 3. @ 1:38 pm

    Chelloveck, téged is sok szeretettel látunk hétfő este a trombitás nevű becsületvesztőben, ha ráérsz:

    http://www.sfportal.hu/forum/index.php?showtopic=36319

  26. 26 chelloveck 2007. márc. 3. @ 2:55 pm

    Merras, köszönöm szépen a szíves invitálást, de nekem mostanában nem nagyon jók az esték, egyrészt a fürdetés miatt (van egy kéthónapos régiszülött kisbabánk, nagyjából Yodával egy magasságú és nagyon jámbor), másrészt eléggé tele vagyok határidős munkákkal, így nem is mernék menni. De egy-két hónap múlva bizton számíthattok rám!

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




 

Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

február 2007
H K S C P S V
    márc »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A bronz és az ezüst fokozatot a bejegyzéseim számáért, az aranyat az sfblogs toplista filmes fordulójának összesítéséért kaptam.

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu