Sokat tipródtam, hogy megemlítsem-e a naplómban Drago Jagič történetét, mert amikor először hallottam, csak egy szokásos uborkaszezon-beli hírnek alítottam; most azonban, hogy a Blikk csokit is vitt neki, már nem lehet szó nélkül hagyni. Engem a kezdettől izgatott ez a hír, ugyanis imádom ezeket a Kaspar Hauser-sztorikat. Nekem iszonyúan tetszett Natascha Kampusch története is (biztosch emlékeztek rá: akit kischlánykorától bakfischkoráig fogva tartottak); hát az a Wolfgang Priklopil is egy hatalmas tícsör a szememben!
Tudni kell ugyanis, hogy amikor tizenegy éves voltam, teremtettem magamnak egy képzeletbeli barátnőt, bizony! Vadrózsának hívták, nagyjából húszéves lehetett, mai fejjel visszagondolva egy kicsit Salma Hayekre hasonlíthatott, és a Bandi heverőm mögötti rejtekajtóból nyíló szerteágazó alagútrendszerben élt. (Leszartam, hogy panelben lakom, volt ott egy alagútrendszer, és kész.) Függetlenül attól, hogy a napjait összegörnyedve kellett töltenie, és a nagybetűs Napot szerintem nem is látta, egész tűrhető bőre volt.
A Szabad ötletek jegyzéke elbújhat, ha még azt is elárulom: hiába csak egy bugyi és egy melltartó volt az összes viselete, rám mélységesen jellemző módon soha eszembe sem jutott, hogy mögbasszam.
Az offolás magasiskolája