Balfrász lövészárki levelezőlapjai között turkáltam, amelyben megemlítésre került Szabó Sándor (a fórumokon szs, amúgy meg A. Taylor Crabe) kritikája a Diagnózisról. Gondoltam, megnézem, mi bajom lehet, aztán meg még randalíroztam egy kicsit a blogjában. Hát mit ad isten, ez a drága enber egy Roham-díjkiosztós bejegyzésében egyszer csak úgy foghegyről odaveti, hogy aszongya: leült a különdíjas Ortutay Péter mellé, akiről kiderült, hogy tanár volt.
Micsoda! Dr. Ortutay Péter az én tanárom volt az egri főiskolán! A legnagyobb király, a példaképem; amíg N. A.-t meg nem ismertem, az egyetlen példaképem volt!!! Angol nyelvtant és fordításelméletet tanított; sok csoporttársam nem kedvelte, tartott tőle, én azonban imádtam! Rögtön rá is támadtam Sanyira, hogy vajon ugyanarról az enberről beszélünk-e, erre azt javasolja nekem Sándor, hogy nézzem meg a rohamos képgalériát. Megnézem, hát ott ül dr. Ortutay Péter a Roham díjkiosztón!!!
Nem voltam rest, rákerestem gúglkeresővel, hogy megtudjam az elérhetőségeit, és legott írtam is neki egy e-mailt. Biztosan emlékszik rám, mert az előadásokon mindig az én véleményemet kérte ki bizonyos kérdésekben, én meg kisistennek éreztem magam a pórnép között, ráadásul vizsgáznom is úgy kellett nála, hogy behívott, először beírta az ötöst, és csak aztán kezdtünk el beszélgetni, miközben más hülyére idegeskedte magát, aztán meg jól megbukott, de úgy kell nekik, bekaphatják. Mielőtt elballagtam, azt a tanácsot adta nekem, hogy jöjjek FEL Budapestre, szélhámoskodjak néhány évig valami nyelviskolában, aztán pedig kezdjem el valóra váltani az álmaimat. És én így is tettem.
Most meg ott ül Rohamos díjkiosztón a különdíjas-székben, hát az eszem áll meg!
Biztos információim vannak róla, hogy az ilyen esetekben percepcionálisan felfogottnál _nagyobb_ a világ.
irigy vagyok marhára, hogy ilyen kiváló tanárod volt. És nem szégyellem az érzelmeimet
Mit sem bizonyít ez jobban, mintsem azt, hogy bazi kicsi ez a bolygó