Bizony, a hónap első hétfője van, tehát boltokban a Galaktika 205. száma.
Mivel a hétfő azon ritka napok egyike, amikor dolgozni megyek reggel (a szerda a másik), ilyenkor két eset lehetséges.
- Időben ébredek. (Valószínűsége a nullával egyenlő.) Reggel komótosan elmegyek a benzinkútra, megveszem az újságot, kényelmesen beslattyogok a dolgozóba, és az első órám alatt agyvérzést kapok az idegességtől, mert ott van a kezem ügyében, az asztalon, és nem nézhetek bele.
- Elalszom. Reggel lóhalálában, fésületlenül, gyakran porzó tankkal, lélekszakadva, virtuóz dugóbeli sávváltásokkal, egy Fittipaldit megszégyenítő stílusban tépek befelé, az utolsó pillanatban kávé nélkül, lihegve beesek a tanterembe, és az első órám alatt tüdőembóliát kapok az idegességtől, hogy mikor mehetek már át az 50 méterre levő újságoshoz.
De most végre itt van a kezemben! Szívesen írnék róla ajánlót, de gyakran egy hétig is eltart, mire elolvasgatom, mert meg kell adni a módját, addigra meg már mindenki túl van rajta. (Habár újabban Schmile és adeptus is csak ígérgeti, hogy ír róla; lehet, hogy a végén ez a feladat is rám hárul majd.)
A Szerkesztői előszót viszont még az utcán elolvastam. Németh Attila írta, és minden szava fájdalmasan igaz. Napjaink rajongói passzivitását veszi benne górcső alá, és mivel még bennem is élénken élnek az emlékek a fiatalkorommal kapcsolatban, úgy érzem, nagyon el van találva. Nem kívánom itt elmesélni a tartalmát, tessék szépen elovasni, irgum-burgum. Aztán majd megbeszéljük.
Ezek után lejjeb téved a tekintetem, és mit látok? “A II. Galaktika közönségdíj kiosztása a szavazók érdektelensége miatt legnagyobb sajnálatunkra elmarad.”
Ó! (Ráadásul éppen a második. Az enber általában a mindenből a másodikat várja a leginkább. Filmből, könyvből, díjkiosztóból.)
Ha ne adj’ isten az elmúlt év során megjelent volna írásom a Galaktikában, és erre kiderülne, hogy sosem tudom meg, tetszettem-e az olvasóknak, hát a guta megütne, az hétszentség!
Az offolás magasiskolája