Jó nap ez a nyombélfekélyre

Bizony, a hónap első hétfője van, tehát boltokban a Galaktika 205. száma.

Mivel a hétfő azon ritka napok egyike, amikor dolgozni megyek reggel (a szerda a másik), ilyenkor két eset lehetséges.

  • Időben ébredek. (Valószínűsége a nullával egyenlő.) Reggel komótosan elmegyek a benzinkútra, megveszem az újságot, kényelmesen beslattyogok a dolgozóba, és az első órám alatt agyvérzést kapok az idegességtől, mert ott van a kezem ügyében, az asztalon, és nem nézhetek bele.
  • Elalszom. Reggel lóhalálában, fésületlenül, gyakran porzó tankkal, lélekszakadva, virtuóz dugóbeli sávváltásokkal, egy Fittipaldit megszégyenítő stílusban tépek befelé, az utolsó pillanatban kávé nélkül, lihegve beesek a tanterembe, és az első órám alatt tüdőembóliát kapok az idegességtől, hogy mikor mehetek már át az 50 méterre levő újságoshoz.

De most végre itt van a kezemben! Szívesen írnék róla ajánlót, de gyakran egy hétig is eltart, mire elolvasgatom, mert meg kell adni a módját, addigra meg már mindenki túl van rajta. (Habár újabban Schmile és adeptus is csak ígérgeti, hogy ír róla; lehet, hogy a végén ez a feladat is rám hárul majd.)
A Szerkesztői előszót viszont még az utcán elolvastam. Németh Attila írta, és minden szava fájdalmasan igaz. Napjaink rajongói passzivitását veszi benne górcső alá, és mivel még bennem is élénken élnek az emlékek a fiatalkorommal kapcsolatban, úgy érzem, nagyon el van találva. Nem kívánom itt elmesélni a tartalmát, tessék szépen elovasni, irgum-burgum. Aztán majd megbeszéljük.

Ezek után lejjeb téved a tekintetem, és mit látok? “A II. Galaktika közönségdíj kiosztása a szavazók érdektelensége miatt legnagyobb sajnálatunkra elmarad.”

Ó! (Ráadásul éppen a második. Az enber általában a mindenből a másodikat várja a leginkább. Filmből, könyvből, díjkiosztóból.)

Ha ne adj’ isten az elmúlt év során megjelent volna írásom a Galaktikában, és erre kiderülne, hogy sosem tudom meg, tetszettem-e az olvasóknak, hát a guta megütne, az hétszentség!

11 Hozzászólás - “Jó nap ez a nyombélfekélyre”


  1. 1 sezlony 2007. ápr. 2. @ 9:52 am

    Azért túlélhető. :)

  2. 2 chelloveck 2007. ápr. 2. @ 9:55 am

    Hoppá!
    Mit is mondott a roma származású személy, amikor megcsapta az áram?
    Höhö.

  3. 3 Endre 2007. ápr. 2. @ 5:41 pm

    ööö

    megoldás,ha nem regge veszed meg a lapot,hanem munka után …

    nem szalad el.

    senem avunak el a novellák/cikekek pár óra alatt.

    Szavazás:

    hmm.

    + 1 olyan dolog,amit sose értettem,hogy nire is jó.
    hiszen 3 csoport olvasó van:
    - lehet több,de nagyzolok most,s 1xrüsítek -

    1, csoport,aki megveszi,eololvassa,a be a sarokba. ezek sose veszik a fáradságot,hogy “szavazzanak”

    2. csoport,aki megveszi a nosztalgia miatt. ezek se szavaznak,mertugye a RÉGI szép időkbe,még minden arany vót,s a scifi SF,a novelle meg NOVELLA … ;)

    3. csoport A Gyüjtő
    Ez megveszi,de hozzá nem nyúlna,mertugye,meg kell őrizni. EZ nem is tudja,hogy van szavazás.
    vagyis,hogy nincs.

  4. 4 Endre 2007. ápr. 2. @ 5:44 pm

    hah,tudok ÉN nem mellébeszéni is.
    ja,elpatkut a borju :(

  5. 5 chelloveck 2007. ápr. 2. @ 8:40 pm

    Ebben a csoportosításban csakugyan van valami.
    De a szavazásokat és a díjakat attól függetlenül nagyon szeretem. Például a Zsoldost is várom, és szerintem én már azt is tudom, hogy melyik regény lesz a győztes. (Nem az, amelyiknek drukkolok.)
    Hogyhogy elpatkolt? Ne csináld! Annyi neki, mint Soósnak? Írd már meg légyszi a blogodban, mi lett vele!

  6. 6 Endre 2007. ápr. 3. @ 10:55 am

    nem én csinálom.

    nem tudok gombnyomásra blogni … ;)

  7. 7 bellamaria 2007. ápr. 3. @ 8:57 pm

    igen, mert a blogoláshoz is kell ihletés.. mikor velem kitárgyalja a dógokat az Endre, akkor ezzel tökre elégedettek vagyunk, és a többi mindenki igy lemarad róla.

  8. 8 chelloveck 2007. ápr. 3. @ 9:12 pm

    Akkor megvárjuk azt az ihletet…

  9. 9 Endre 2007. ápr. 4. @ 9:14 am

    mondtam,hogy mikó írom.

    Mikó őlég fáradt vagyok,s tényleg nem érdekel,hogy ki,mit szól hozzá.
    Igaz,általába csak hagat gyakorlatilag minden óvasóm,de ez nem baj.
    Hiszen,mint Marika megmondta,a blogjaim oylanok,hoyg az ember nem tud hozzáfüznis emmit. 1 teljes egész.

    téhát,nem ihlet kő.hanem min. 10 óra fizikai munka,megsképüve a zanyám főztjive/nemfőztjével …

  10. 10 orka 2007. ápr. 4. @ 5:16 pm

    Nem nagyon tudok mit kezdeni a csupasz szavazással. Engem érdekelne, hogy ki miért adta az adott pontszámot, stb. Szóval inkább az “értékeléseket” tartom érdekesnek. Nekem, ha nem is írom le, mindig végigfut valami gondolat az adott novelláról: elcsépelt ötlet, logikai baki, elrontott csattanó, érdektelen sztori (vagy éppen a pozitívumok).

  11. 11 chelloveck 2007. ápr. 4. @ 8:52 pm

    Na! orka!
    Isten hozott a naplómban!
    Az értékelés nyilván érdekesebb, mint a szavazás (de ez mondjuk egy Galaktika közönségdíj esetében aligha valósítható meg). Lehet, hogy most már le is kéne írnod a gondolataidat - a blogod koncepciójába beleférne -, de azon is gondolkodom, hogy ha nincs kedved, felvállalom én, aztán majd itt (vagy ha akarod, nálad) akár ki is lehetne tárgyalni az értékeléseket, mert adeptus mostanában ellinkeskedi.

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




 

Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

április 2007
H K S C P S V
« márc   máj »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A bronz és az ezüst fokozatot a bejegyzéseim számáért, az aranyat az sfblogs toplista filmes fordulójának összesítéséért kaptam.

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek