Mint jó apuka kivittem ma délben a családot a Könyvfesztiválra, ragadjon már ránk egy kis kultúra. Természetesen a Galaktika standját kerestem fel először, de Attila nem volt ott, Sheenard pedig csak három órára volt meghirdetve.
Körbenéztünk a nagy tobzódásban, én pedig vettem könyvet!!! vjiking ajánlotta a legelső ősenberes post hozzászólásaiban William Golding: Az utódok (The Inheritors) c. regényét, amit én eddig nem ismertem, az Európa pedig most adta ki újra. Ezt a szerencsét! Már alig várom, hogy olvashassam!
A gyermek viszont fél három körül jóllakott a szellemi táplálékkal, és szauruszkakas-hangján jelezte, hogy inkább menne már, mert másfajta táplálék sem jönne roszul. (Konkrétan: cici. Nagyon gyakran gondol a cicire, szerintem Flesyvel jól megértenék egymást.) Nem baj, nekem úgyis megvan a dedikált Csonkolás még a februári íróolvasóról, már csak meg kellene írni róla az olvasmányélményt és felrakni ide. Szerintem napok kérdése. Azt fogja követni a Diagnózis (amit a testvéremtől könyörögtem ki a születésnapomra), utána pedig nyitok ősenberes kategóriát, és megírom a kedvcsinálót Az utódokról is, azt szerintem egy maratoni fürdés vagy vécénülés alatt lelegelem.
Benedek nagyon rázendített a kijáratnál, erre mit ad isten, pont szembejött Göncz Árpi bácsi, a legnagyobb tícsör (egyébként ő fordította Az utódokat is), és rámosolygott a kisbabánkra!!!
Remélem, ez a mosoly alapvetően meghatározza majd a gyerek fejlődését.















Ahhh, kár, hogy nem futottunk össze, 3 óra előtt mintegy 30 másodperccel futottunk be a Galaktika standra Sheenard kollegával…
Ó, fene.
Na, majd jövőre!
Ahaha…
Egyébként, pillanatok alatt megértem magam a gyerekekkel, azt mondják ez valami varázserő lehet nálam. Vagy csak lent maradtam a szintjükön
Hát, a varázserő nem hangzik túl hihetően…
Ha lenne fityiszt mutató szmájli, most azt lesnéd.
Inkább megyek alukálni(gipszes fetrengés)…
Csak nehogy azt jelentse, hogy megáll a fejlődésben…
Nocsak,nocak …
Most vagy úgy X-enpárévmúlva - ha megérem - kapok 1 naaagy jutalékot a nemlétező svájci bankszámlámra. Vagypedig tudom,illetve eszembejut,hogy mé’ vernek féhótra,mert 1 apa megszívlelve a tanácsom porontyát télleg sf írónak nevel/i/te …
Endre: Na, akkor majd beszámolsz, h verés volt-e vagy dícséret.