Szerintem senki sem tud olyan enbert mutatni nekem, akinél nem gyerekkorban kezdődött a science fiction iránti rajongás. Éppen ezért bátran merem ajánlani a naplómat a legsüldőbb korúaknak is, csak először nekik is összehozok gyorsan egy film- és egy könyvajánlót.
Kedves gyerekek! Péter bácsi éppen a teszkóban nézegette a tündibündi dévédéket, amikor figyelmes lett a Bundás és Rozsdás című, általa eddig ismeretlen, 8 lemezből álló utyuluputyulu mesesorozatra. A mese egyik fő erényét a gyártó bácsik és nénik fel is tüntették a lemezborítón:
Úgyhogy, kedves gyerekek, nem kell attól félnetek, hogy Rozsdás le találja rúgni Bundás veséjét mérgében, amiért Bundi előzőleg elküldte őt a kurva anyjába.
Nagyobbacska lurkóknak jó hír, hogy hamarosan megjelenik a Harry Potter sorozat várva várt hetedik kötete; lesz már megint mit olvasni. Amerikai kispajtásaitok már 12 millió darabot megrendeltek belőle, pedig még ki sem jött a nyomdából. A talpraesett marketingstratéga felnőttek persze nem bízzák a véletlenre, hiszen javában folyik a There Will Soon Be 7. című beharangozó kampány, már gyártják milliószámra a Harry Potter rajongók számára értékes csecsebecséket. Lisa Holton néni mondta is, hogy ez az esemény sokkal több lesz, mint egy egyszerű könyvpremier, ez a HP-mozgalom és az olvasás örömének ünnepe (sőt, még lemosható varázstetoválást is lehet majd vásárolni pénzért). Mi több, megjelentetnek speciális tokban egy eksztra változatot is a könyvből, hogy még jobban megszerettesse Veletek az olvasást; hatvanöt dollárért a tiétek lehet.
Mindegy, inkább befogom a billentyűzetemet, mert rosszat nem akarok írni, jót nem nagyon tudok, ráadásul rettegek is, hogy jönnek a HP-rajongók, és Bundással ellentétben én nem úszom meg szárazon.
















Az offolás magasiskolája