Tíz kedvenc értelmes idegen lényem

Imádok listákat írni. Legújabb listám alanyai a sci-fi művekből ismert földönkívüli lények. A kritériumok: csakis olyan lény indulhatott, akinek nem a Földön van a bejelentett lakcíme, nagyjából az emberekével azonos intelligenciával rendelkezik, és ami a legfontosabb: van egyénisége. Aki e három kitétel bármelyikének nem felelt meg, könyörtelenül diszkvalifikáltam. A helyezések a következőképpen alakultak:

  1. Csubakka (akár snassz dolog éppen ezt a szőrmókot első helyre tenni, akár nem, én nagyon szeretem. Isten őrizz, hogy felingereld, mert odasóz vagy elkapja a nyakad, de egyébként érzékeny, intelligens és mindig hű barát.)
  2. Dr. Zaius (Pierre Boulle A majmok bolygója című művéből. Imádom a kisöreget, a leginkább a csökönyösségét. Az egyre nyilvánvalóbb tények ellenére is szilárdan kitart a véleménye mellett, hihetetlen vén szivar.)
  3. Mr. Spock (Amikor még nem ismertem a Star Treket, csak a Sat1-en láttam néha, ő idegesített a legjobban. Mióta ismerem, csak annyit mondhatok róla: „Bámulatos”. Tetszik, ahogy mindent megtesz vulkáni énje felülkerekedése érdekében, csakhogy az emberi anyától örökölt érzelmeket nem mindig könnyű elfojtani. Cinikus megjegyzései rendkívül fejlett humorérzékről tanúskodnak, s ha felszínre kerülnek titkolni kívánt gyengeségei, nincs az az ember, akinek ne lenne rokonszenves.)
  4. Zaphod Beeblebrox (Nem a tévésorozat és nem is a mozifilm Beeblebroxa, hanem az a Beeblebrox, aki Douglas Adams könyvei alapján én képzeletemben él. Link, léhűtő, lezser figura, képes a legizzasztóbb helyzetekben is feldobni a lábát az asztalra, nem sokáig rágódik a problémákon, könnyedén veszi az életet, és a legkilátástalanabbnak tűnő pillanatokban is lehengerlően magabiztos pasas.)
  5. Töpike (Gergely Mihály Kozmolingvo című  novellájának pöttöm űrlénye, aki, mivel a vele való kommunikáció gyakorlatilag lehetetlen, minden közeledést félreért és roppant agresszívan reagál. Nem szeretnék vele összetalálkozni a Solaria fórumán.)
  6. Chedka (Ebori nyelvész Robert Sheckley Ez mind Te vagy című elbeszélésében. Kiváló tolmács és fordító, csakhogy mintegy húsz óra alvást igényel naponta. Egy újonnan felfedezett bolygó idegen lényeivel való kapcsolatfelvétel nagyon nehézkes és egyre kínosabb félreértésekhez vezet, de az álmatag eborit nem hatja meg az emberek kétségbeejtő helyzete.)
  7. Worf (Noha szívesebben gondolok a klingonokra mint ellenségre, emiatt nehezen is barátkoztam meg eleinte a TNG-vel, Worf karaktere nagyon szépen ki van dolgozva. Kemény katona és tisztelettudó beosztott, de azért nála is mindennek van határa. És sokszor kiderül: neki is vannak érzelmei.)
  8. Jabba, a hutt (Tud élni. Külsőre is, belsőre is igazi dagadt cigány keresztapa, még a szemölcs is ott van a képin.)
  9. A marslakók Fredric Brown Marslakók, mars haza! című regényéből. (Öncélú bunkóskodás és szívatás – ez minden, amit a földiekkel tesznek. Igazi kis tenyérbemászó szarjankók, de vannak napok, amikor én is szeretnék úgy bánni az emberiséggel, ahogyan ők.)
  10. E. T. (Benne nem a reklámszövegek kedves űrmanóját látom, hanem egy rendkívül bölcs, ősöreg lényt, aki leszarja a felnőtt enbereket, inkább lepaktál a bolygó gyermekeivel, leereszkedik a szintjükre is, csak hogy elérje a célját: Haza!)

Ők tehát azok, akik bekerültek az első tízbe. Érdekelne, hogy olvasóimnak vannak-e olyan kedvenc űrlényeik, akik az én listámról lemaradtak (vagy csak megfeledkeztem róluk, mert nem káptalan az enber feje).

15 Hozzászólás - “Tíz kedvenc értelmes idegen lényem”


  1. 1 who1 2007. jún. 2. @ 6:28 am

    Kihagytad az egyik legszimpatikusabbat, Quarkot. Mert a ferengiknek a vagyongyűjtési szabályaiban summázott elvei hatalmas adag őszinteségről tanúskodnak.

  2. 2 Zed Zero 2007. jún. 2. @ 10:37 am

    Dejah Thoris, Deanna Troi, Aeryn Sun, Chianna, Trance Gemini, Jadzia Dax, Ezri Dax, Delenn, Aayla Secura, B’ellena Torres, T’pol, Kes, Ilia, Saavik…tudod ízlések és pofonok. Van akinek Chewie nekem meg ők. :)

    Komolyra fordítva: Őket se hagyjuk ki: ET, Londo & G’kar, Odo & Quark, ewokok, Yoda, Lennier, Moshene Tre a Rellnas Minoron élő rellar nép Cas’ta törzsének un’Yalá-ja az első Ranger a Star Warsban, Ebrikham az OrganaSolo gyerekek bölcs tanára, Solo togorriai haverja, Xizor herceg, Hin és Kii, Marsbéli Vadász, Superman, Hawkwoman, Dűne homokférgei, a csaj az Aquablue-ból, a Siár birodalom császárnője, Tirk a drazi rakodó, a Kedves Ellenségem drákhja, Aikka herceg az Oban-ból, Csillagtűz a Tini Titánokból, Ford az Utikalauzból, Kosh nagykövet (az első nem a második), és azok az óriási amőbaszerű anyag-energialények a tng pilotból. Jut eszembe Moya és Lehesu, meg a fényparányok a jedi-emlékműben (ök mondjuk nem tudom értelmesek-e, de kafák). Pilota, Rygel, Ka’dargo és a kék papnő haverjuk. Neroon, Zathras.

    Vamn még tovább, mondjam még? Azt hiszem bírom az értelmes idegen lényeket. Főleg ahogy tükröt tartanak az emberi hülyeségeink elé.

  3. 3 chelloveck 2007. jún. 2. @ 10:45 am

    Lehesut én is akartam írni!!!!
    Egyedül azért maradt ki az utolsó pillanatban, mert elfogultsággal vádoltak volna miatta a többiek…

  4. 4 balfrasz 2007. jún. 2. @ 6:22 pm

    Ha fair akarok lenni, akkor Q a Star Trekből. Ő igazán életet vitt a sorozat szereplőinek szürke hétköznapjaiba.

    Ha unfair, akkor a Lat, Moorcock Az Idők Végezetének táncosai trilógiájából. Egyszerű lények: amire vágynak csupán erőszaktevés, fosztogatás és zabálás. JA, ezek magyar rendőrök… Nem. A Lat a térdén hordja a fütyijét… Igaz, a rendőrló meg a hátán.

  5. 5 littlealex 2007. jún. 3. @ 9:22 pm

    öööö….Kim Basinger a Marslakó a mostohámból? :)

  6. 6 chelloveck 2007. jún. 3. @ 10:37 pm

    (Pszt!!!!!!!!!!
    A feleségem is olvassa ezt a blogot…
    Maradjunk annyiban, hogy Csubakka… )

  7. 7 szs 2007. jún. 4. @ 9:23 pm

    “Töpike (Gergely Mihály Kozmolingvo című novellájának pöttöm űrlénye, aki, mivel a vele való kommunikáció gyakorlatilag lehetetlen, minden közeledést félreért és roppant agresszívan reagál. Nem szeretnék vele összetalálkozni a Solaria fórumán.)”

    Pedig szerintem már előfordult ott… :)

  8. 8 merras 2007. jún. 5. @ 9:31 pm

    félOFF: toplistás e-mailemet megkaptad?

  9. 9 chelloveck 2007. jún. 5. @ 11:08 pm

    Nem, de szeretném megkapni!

  10. 10 Zed Zero 2007. jún. 10. @ 8:05 am

    Áhá! Már értem miért olyan különös Lehesu. Erről meg eszembe jutott, hogy régebben én is írtam rá egy két-három oldalas szösszenetet. Errefelé találod Két Utazó címmel.
    http://www.heregazoltan.ingyennet.hu

  11. 11 flesy 2007. jún. 10. @ 10:07 am

    Off: ejnye, kend moderál itten jobbra-balra, bírjam csak követni.

  12. 12 chelloveck 2007. jún. 10. @ 3:27 pm

    Fasza volt ez a szösszenet, ZedZero!
    “– Nyugalmazott – ízlelgette a szót Lehesu, egy kis tibannagázt szürcsölve hozzá az egyik közeli felhőfürtből.”
    Ez tényleg Lehesu!
    Olyan jó volt újra találkozni vele, hogy majdnem elsírtam magam a meghatottságtól.

  13. 13 pippin 2007. jún. 13. @ 8:33 pm

    Nekem Mirage (Mary) a Gelbelexről jön be a legjobban. Világ életemben ilyen befolyásos kis gennyzsák szerettem volna lenni.

  14. 14 pafrany 2007. dec. 20. @ 1:02 am

    csubakka olyan, mint egy kutya, csak tud űrhajót vezetni

  15. 15 Annatar 2007. dec. 20. @ 1:00 pm

    Az a Morzsa, akire te gondolsz, az Űrgolyhókból :mrgreen:

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




 

Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

június 2007
H K S C P S V
« máj   júl »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A bronz és az ezüst fokozatot a bejegyzéseim számáért, az aranyat az sfblogs toplista filmes fordulójának összesítéséért kaptam.

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu