Megrázó sorsok, kegyetlen tragédiák. Emberi történetek

Sayednél egyszer már kitárgyaltuk a kukásautót, és Ganxsta Zolee óta azt is sejtjük, hogy minden kisfiú szeretett volna kukás lenni – nos, az az igazság, hogy én nem tartoztam közéjük. No nem azért, mintha nem tiszteltem volna kellőképpen a kukásokat vagy netán lenéztem volna a kukás hivatást, ellenkezőleg! Nekem is mindig imponált a belőlük áradó állandó felhőtlen jókedv és a végtelen szabadság ígérete: ez teljesen természetes.

Csakhogy a kukásautót az én számomra mindig körüllengte valami megmagyarázhatatlan, rejtélyes hiányérzet, valami gyötrő balsejtelem, valami iszonyú sorstragédia képzete, ám ez az érzés csak nyomasztón lappangott a kétkedés homályában, és a valós oka sehogyan sem akart körvonalazódni. A színében is vidám kukásautóra valami miatt mindig a kínzó boldogtalanság árnyéka vetült, s a magyarázat hiánya csak még jobban sajdította tipródó gyermeki lelkemet. Felnőttkoromra sem változott meg a helyzet, és már azt hittem, egész életemet ebben a szívet mardosó szorongásban kell eltöltenem.

Ma viszont, miközben délutáni megérdemelt szieszta gyanánt a Gyerek játszószőnyegén aludtam a földön, meghallottam az utcában serénMég a képeken sem látszanak.ykedő kukásokat és autójuk jellegzetes neszeit, és félálmomban teljesen váratlanul, oly sok hiábavaló év múltán rám tört A Megvilágosodás!
Apollo 11!
Az Apollo 11-nél ugyanaz volt a leosztás, mint a kukásautó esetében!
Míg Neil és Buzz önfeledten randalírozott a szürke porban, ahová ember még nem merészkedett, Michael Collins szegény odafönn gubbasztott Hold körüli pályán a vacak tragacsában, mint a majom a köszörűkövön.
A kukásautó vezetője is mit csinál? Gázt ad, gyorsít, lassít, megáll – és közben kimarad a kaland lényegi részéből.

Elmondhatatlanul megkönnyebbültem, hogy végre megoldódott ez a problémám is, noha a kukásautó sofőrjének sanyarú helyzetén ez mit sem változtat. Viszont a mai nappal szentül megfogadom, hogy a jövőben sokkal együttérzőbb leszek velük szemben.
És már nem fog elemészteni az égő bizonytalanság, ha meghallom a kukásautó zörgését.

14 Hozzászólás - “Megrázó sorsok, kegyetlen tragédiák. Emberi történetek”


  1. 1 littlealex 2007. júl. 10. @ 11:33 pm

    Hátöö…valaki mindig megszívja. Anno énis denagyon akartam kapaszkodni a hátulján. Apollo 11-nél hogyan döntötték el hogy ki marad az űrhajóban?

  2. 2 sezlony 2007. júl. 11. @ 7:56 am

    Kevés nagyobb szívás van, mint elmenni a Holdra, aztán ott kuksolni a keringő egységben, míg a többiek lent buliznak. Mit érezhetett Collins, amikor Armstrong elmondta neki, hogy mit fog mondani, miután leért a létrán?
    a) “Hát ez elég patetikus, Neil.”
    b “Leszarom, mit mondasz, bazmeg.”
    c) “Felejtsd el!”
    Ezt a lelki válsághelyzetet végiggondolva úgy érzem, kisfiúként is jobban döntöttem, amikor egy időben inkább lettem volna kukás, mint űrhajós.

  3. 3 Flesy 2007. júl. 11. @ 3:26 pm

    Hagyjatok má! Állítólag egy azonosítatlan űrjármű kísérte végig az Apollo 11 útját, és mire az idegenek dögös női külsőt vettek magukra a könnyebb kapcsolatteremtés céljából, már csak Collins volt fent. Hát jól megteremtették vele a kapcsolatot, többször is, Amstrongék meg odalent rúgdosták a port nagyduzzogva, hogy nekik csak a kötelesség maradt.

  4. 4 onsai 2007. júl. 11. @ 7:21 pm

    Ó, akkor nekem boldog gyerekkorom volt.:)))Egy igazi kukás apukával rendelkeztem (később sírásó lett, az volt ám a poén). Lehet irigyelni!

  5. 5 sayed 2007. júl. 12. @ 9:55 am

    érdekes összehasonlítás, de nekem a kukásautók továbbra is Álcák. Tényleg, hogy is hagyhatták ki őket a Transformersből?

  6. 6 fairylona 2007. júl. 15. @ 9:47 pm

    Péter: Regisztráltam A-Stat-on. Most hogy teszem fel a kódot az oldalra?

  7. 7 chelloveck 2007. júl. 15. @ 10:29 pm

    Amennyiben még nem tetted meg, legelőször is kapcsold be a blogod adminfelületének Plugins szekciójában a Sidebar Widgets plugint. Aztán menj be a Megjelenések fül Sidebar Widgets részébe, és ott alulról tegyél be egy ún. Text Widgetet az oldalmenübe. Ha rákattintasz a jobb szélén a csíkokra, megnyílik egy málenkij ablak, abba bármit beírhatsz. De most még ne írj bele semmit.
    Nyiss inkább egy új oldalt, lépj be az A-statba felhasználónévvel, jelszóval (én el szoktam felejteni a jelszót, minden ilyen alkalommal e-mailt kérek tőlük), és nagyjából a jobb felső sarokban lesznek a lehetőségek. Vagy a számlálóim, vagy az adataim (most nem emlékszem) pontot, ha megnyitod, alul-középen meg fog jelenni egy aprócska táblázat, pinduri ikonokkal. Ott azt hiszem, a ceruzára kell kattintanod, és máris megjelenik két képecske, amiből választhatsz: az egyik mutatja a látogatók számát, mint az enyém, a másik csak az A-stat feliratot. Ha kiválasztottad a neked tetszőt, meg fog jelenni a kód, amit meg kell kontrolcézni, majd abba a bizonyos text widget mezőbe a blogodban be kell kontrolvézni, majd mentés és voilá! máris kiélheted egosurfer hajlamaidat. :)
    40 napig ingyenes az A-Stat, utána fizetni kell érte, de én 40 nap után úgy megszerettem, hogy üsse kő, kiperkáltam azt a kis pénzt, a gúgl reklámok behozzák az árát.

  8. 8 fairylona 2007. júl. 15. @ 10:55 pm

    Péter: Nagyon köszi. :)

    Sajnos nálam a megjelenés fül alatt nincsen olyan h sidebar widget. :sad:
    Szólok Merrasnak. :idea:

  9. 9 Flesy 2007. júl. 16. @ 8:41 am

    OFF: Én is ehhez a brácsnüjhoz járok, annyiféle blogizével van tele, hogy megjön az ember étvágya :)

  10. 10 vid 2007. júl. 17. @ 10:57 am

    OFF: sajnos nem tudtam a bellerophone-ra megírni a felfedezésem (spammernek bélyegeztek ugyanis): tehát chelloveck (azaz Te) és bellerophone (azaz Te) egy és ugyanaz a személy :) Igazam van? Átnevezheted magad Sherlocknak s én leszek a kisinas.

  11. 11 Chelloveck 2007. júl. 17. @ 12:48 pm

    vid, én nem tudom, mivel húztad ki a gyufát a spamrendőrségnél, mindenesetre A MÁR ELFOGADOTT HOZZÁSZÓLÁSAIDAT IS törölte a blog, úgy kellett visszacsempésznem őket az e-mail értesítőimből! Ilyet még életemben nem láttam, ez még sezlony kitiltásán is túltesz! Érdekelne, mi erről Merras véleménye.

  12. 12 vid 2007. júl. 17. @ 1:01 pm

    Hát látod, engem is…

  13. 13 merras 2007. júl. 17. @ 5:25 pm

    Hmmm, érdekesen hangzik a dolog… megnézem a SpamKarmában…

  1. 1 SFblogs TOP 25 bejegyzés és keresés @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin Visszaping @ 2009. jan. 4. @ 12:50 am

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




 


Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

július 2007
H K S C P S V
« jún   aug »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A bronz és az ezüst fokozatot a bejegyzéseim számáért, az aranyat az sfblogs toplista filmes fordulójának összesítéséért kaptam.

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek