Egy elveszett film nyomában

Ha el kellene készítenem a kedvenc íróim tízes listáját, a skót Irvine Welsh előkelő helyet foglalna el rajta. Welsh műveinek hitelesen csengő hangja arra enged következtetnem, hogy ugyanonnan érkezett, ahonnan „hősei”, a skóciai munkásosztály (vagy inkább munkanélkülisegélyes-osztály) alkoholista, drogfüggő, kilátástalan jövőjű huszonéves fiataljai. Az írónak a Trainspotting című mű hozta meg az elismerést és az áttörést (magyarul a Trivium adta ki), ez laza szerkesztettsége miatt talán nem is annyira tekinthető regénynek, inkább novellafüzérnek, amelyet inkább a vissza-visszatérő szereplők közös élményei és emlékei tesznek összefüggő történetté. A műből az alapos megnyirbálás ellenére hangulatos – azóta az általam röhejes kifejezésnek tartott „kult” kategóriába sorolt – filmet készített Danny Boyle, a 28 nappal később rendezője, Ewan (Obi-wan!) McGregor főszereplésével: a filmet „A ’90-es évek Mechanikus narancsa” szlogennel hirdették a moziplakátok, jómagam erre figyeltem fel legelőször. És mielőtt az iménti, hármas sf-összefüggést tartalmazó mondat láttán meglepetten felkiáltana cOrpus barátunk, hogy e sorok írója még egy ilyen senkiházi proló tróger bagázsból is tud sci-fit csinálni, közlöm, hogy még el sem kezdtem igazán. :)

A történet folytatása is megjelent magyarul Pornó címmel (Konkrét Könyvek), ez a már sokkal inkább regényszerkezetű mű tíz év múlva kezdi el követni ismét a szereplők sorsát, ám a kettő között a Trivium Kiadó megjelentette A nagyokos seggfej című kisregény mellett rengeteg novellát is tartalmazó Acid House-t, és a címadó novella bizony igenis fantasztikum, méghozzá testcserés! Coco Bryce, a piálós, erőszakos futballhuligán betépve ballag haza egy viharban, és tudata egy villámcsapást követően helyet cserél egy Tom nevű, abban a pillanatban született kisbabáéval. A fiatalember testébe zárt kisbaba viselkedése inkább csak a haverok és a barátnő számára megdöbbentő (a barátnő tulajdonképpen örül is, hogy a pasijából innentől kezdve olyan embert faraghat, amilyet szeretne), a kis Tom édesanyja egy kissé több meglepetésben részesül – Cocóról magáról nem is beszélve. A kisbaba igencsak szomjazza az alkoholt, merevedése támad, amikor a fiatal nő a hasikája alját puszilgatja, és egy idő után úgy dönt, megszólítja a lányt, hogy adjon neki „rendes kaját”, vigye el focimeccsre (ahol természetesen nem érdekli a mérkőzés, ellenben agresszívan méregeti az ellenfél szurkolóit), és ne akarjon olyan „nyálas gecit” nevelni belőle, mint az „apja”, aki szerinte „egy köcsög”. Felszínes sci-fi műveltségével megpróbálja elhitetni Jennyvel, hogy ő csodagyerek, azért tud beszélni, a lány ezt készséggel elhiszi neki. Nem árulom el a történet végét, akinek felkeltettem az érdeklődését, olvassa el maga! :D

A fantomfilm plakátjaCsakhogy. Nemrég tudtam meg, hogy ebből a műből is készült film, méghozzá nem a napokban, hanem 1998-ban, Ewen Bremner főszereplésével (aki Spudot játszotta a Trainspottingban, bár én inkább egy Begbie-féle fazont tudtam volna elképzelni erre a szerepre), éppen ezért nem értem, hogy én erről miért nem tudtam! Mivel mostanában sem időm, sem idegzetem nincs utánajárni, annyi a kérésem, hogy akit érdekel a dolog, és valahogy hozzá tudna jutni ehhez a filmhez, az ne feledje, hogy a biztonsági másolata barátkozási alapnak első osztályú lehet… :mrgreen:

(UPDATE: A film illegálisan megtekinthető a Tévészobában.)

15 Hozzászólás - “Egy elveszett film nyomában”


  1. 1 annatar 2007. aug. 25. @ 2:46 am

    Folyamatban :D
    Kíváncsivá tettél.

  2. 2 corpus 2007. aug. 25. @ 6:58 pm

    A Transpotting a kedvenc filmjeim között van! (Ha nem AZ!) A 28 nappal később-et pedig a tegnap láttam. Úgy kellett felmosni. Nagyon bejött. Nálam itt kezdődik a FILM. Digitális csodák ide-vagy oda. Úgyhogy csak semmi “senkiházi bagázs”! Óvatosan az agarakkal! :-D
    (Té! Mi az a medvesajt?)

  3. 3 chelloveck 2007. aug. 25. @ 7:08 pm

    Innen mindent megtudhatsz a medve sajtról.
    :D
    Na, jó, innen még többet…

  4. 4 Hackett 2007. aug. 29. @ 9:17 am

    Medve?
    Most ez kutya, vagy medve, vagy mi? Kutyámajom.
    Megjött Obivan bácsi :-D

  5. 5 chelloveck 2007. aug. 29. @ 11:06 pm

    Az Obi-van bácsin én majdnem bepisáltam. Szerintem az volt a legnagyobb poén. Annyira váratlanul jött, annyira fölöslegesen, és annyira blőd volt az egész szituáció, hogy megpusztultam tőle.

  6. 6 sayed 2007. aug. 30. @ 11:42 am

    A zűrhajó kapitánya megkérdezi a számítógépet.
    - Elég lesz az üzemanyag a leszálláshoz, bagy lezuhanunk?
    - Igen.
    Erre a kapitány nagyon ideges lesz.
    - Igen, de mi???
    - Igen, Uram.

  7. 7 Hackett 2007. aug. 30. @ 5:33 pm

    Mi az a bagy?

  8. 8 Hackett 2007. aug. 30. @ 5:35 pm

    Chelloveck:
    Én akkor már amúgy is félholtra röhogtem magam a centrifugán, meg az aranyemberen, aki valaki külföldi. Na meg a medvén, aki valójában egy kutyámajom.

  9. 9 chelloveck 2007. szept. 15. @ 5:29 pm

    (Megvan a film.)

  10. 10 annatar 2007. szept. 15. @ 9:56 pm

    ( Én meg jól elfelejtkezdtem róla, azóta is itt csücsül, és várja, hogy megnézzem :mrgreen: )

  11. 11 littlealex 2007. szept. 16. @ 5:56 pm

    hogy sikerült megszerezni? én nem találtam seho :(

  12. 12 chelloveck 2007. szept. 16. @ 6:46 pm

    Ezen a címen található a torrent fájl, amit BitTorrenttel ripsz-ropsz a gépre tudsz tenni, nekem kb. 2 óra alatt megvolt.

  13. 13 judit 2007. okt. 8. @ 9:07 am

    feliratot hol találhatok a filmhez?

  14. 14 Chelloveck 2007. okt. 8. @ 9:21 am

    Sehol. Én most írom, csak ki kell várni.

  15. 15 Chelloveck 2008. júl. 16. @ 1:41 pm

    UPDATE: megnézhető a film a Tévészobában. Illegális; a szabadságotokat teszitek kockára. De megéri.

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




 

Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

augusztus 2007
H K S C P S V
« júl   szept »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A bronz és az ezüst fokozatot a bejegyzéseim számáért, az aranyat az sfblogs toplista filmes fordulójának összesítéséért kaptam.

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu