2007. szeptember. archívuma.

Már amikor Zamoranónál szóba került a sci-fi film halála, szőttem egy szép tervet, most azonban, hogy lett egy kis időm, meg is valósítottam: néhány remek régebbi filmmel jutalmaztam magamat

Talán a legtanulságosabb a rendkívül sokatmondó Támadás az űrből című erősen B- (de az is lehet, hogy Z-) kategóriás fekete-fehér japán sci-fi 1959-ből. Nagyon alacsony költségvetésű űrlények, nevezetesen a szferionok törnek a Föld elpusztítására, ám azonnal riasztják Starmant a Smaragd bolygóról, aki úszósapkával egybeszabott elasztikus kezeslábasában szeli a csillagközi űrt, s ha már itt van minálunk, egy összeesküvés felfedezése után lekaratézza a komisz földi tábornokokat is egy füst alatt. A lehető legkomolyabban mondom, hogy én abban a korban szeretnék élni, amikor ez jelentette a sci-fit, amikor nap mint nap hasonló filmeket lehetett nézni a tévében, és mind a készítők, mind a nézők komolyan vették az egészet.

Az Őskori nők a számomra oly kedves ősenberes témát dolgozza fel. A moziplakátból már sejthettem, hogy A tűz háborúja színvonalát azért nem lesz szabad mérceként felállítanom (az a film, ahol Anthony Burgess alkotta meg az ősenberek nyelvét, és ahol az egész forgatás alatt a lábát lógathatta Rae Dawn Chong kosztümöse – meg gondolom, Ron Perlman maszkmesterének sem lehetett túl sok dolga, hehe). A történelem előtti idők ősasszonyait tigris- zebra- és leopárdmintás rucikba öltözött cicababákként ábrázolja az alkotás, napjaink férfimagazinjaiban is megállnák a helyüket, míg párjaik kevés kivétellel olyan hercigek, mint egy WASP-hős egy magára valamit is adó űroperában. 1950-ben készült, de már színes, másra nem is nagyon maradt ezért pénz. Az alacsony költségvetésnek köszönhetően tisztességes őslények híján ősleopárdokra meg ősoroszlánokra vadásznak, és a lányok az egyik jelenetben még az őstóban is megősfürödnek (természetesen ősruha nélkül!)

Az előző két film megállja a helyét könnyed nyáresti kikapcsolódásként, a H. G. Wells műve alapján készült Eljövendő dolgok viszont döbbenetes erejű. Ha nem tudnám, hogy 1936-ban készült, meg nem mondanám, a filmtrükkök, a látványvilág még ma is elviselhetőek, sőt! Érdemes megnézni, nem sznoboskodásból, hanem mert tényleg csemege. Egyszer talán majd írok róla hosszabban is, mert igazán megérdemli.

E három film azonban csupán előételként szolgált ahhoz, amelyikre a legjobban fentem a fogamat: A hihetetlenül zsugorodó ember c. 1957-ben készült miniember-történethez. Egy kicsit gondban is vagyok vele, mert megérdemelné, hogy felkerüljön a tízes listámra, tehát az utolsó helyezettet le is szorítaná (amit sajnálok), és még nem döntöttem el, hányadik helyezést adnám neki. Különben már régen sejtettem, hogy ez lesz, de eddig nem sikerült megszereznem. Ennek a filmnek én minden kockáját elhittem! Az egyre kisebb méretű főhős köré épített élethű óriásdíszleteknek köszönhetően teljesen hiteles a látvány, de az élőszereplős (macskás, pókos) jelenetek a kicsit, de tényleg csak kicsit kezdetleges kékhátteres megoldással sem zavaróbbak, mint pl. A Kilimandzsáró havában, és a kalandok, a történet még ezt is feledteti.

Sok film sorakozik még készenlétben egyszemélyes retro-filmklubom adattárában, csak időt kell, hogy tudjak keríteni a megnézésükre. Az első félév után megszűnt az Uránia moziban tartott Galaktika Filmklub, magamnak kell megszerveznem, hogy pótolhassam a lemaradást filmek terén. Terítéken a Tiltott bolygó, A nap, amikor a Föld megállt (most készül a remake-je, majd jól összehasonlítom), a Gólem, a Boris Karloffos Frankenstein, és igaz, hogy már láttam kiskoromban, de jó lesz újra megnézni, ráadásul miniemberes: a Fantasztikus utazás.
Hagyjon engem békén mindenki a Transformersszel meg a Fantasztikus négyessel!

Nahát, most látom, hogy Kunta Kintének az utolsó szökési kísérlete után még mindig több lába volt, mint ahány bejegyzés az elmúlt egy hónap során az én blogomba bekerült!

Hamarosan fellélegezhetek, ugyanis most már tényleg célegyenesben vagyok egy sok szégyenkezésre okot adóan, botrányosan elhúzódó határidős munkámmal, egy feminista-antimilitarista ökoscifi fordításával. A következő bejegyzés időpontját attól teszem függővé, hogy ennek a pofátlan módon kizárólag mézesmadzagként funkcionáló és az ég egy adta világon semmiről sem szóló postnak a hatására hány látogatót fog kijelezni nekem a látogatókat számon tartó gépagy, az A-stat. Ha megbizonyosodtam róla, hogy még mindig örömest járnátok ide, ígérem, olyan gyorsan visszajövök hozzátok, mint Kunta a fehér Massa ültetvényére.




 

counter

Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

szeptember 2007
H K S C P S V
« aug   okt »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Az offolás magasiskolája

  • Google AdSense (4)
    • Jávori István: Szegény Chelloveckot még az ág(oogle) is húzza! :(
    • Chelloveck: Szerintem az lehetett gyanús, hogy megvettem a pécsi magasházat és beültettem...
    • SFblogs.net Admin: Aztat, hogy valaki(k) túl sokat kattintottak a hirdetéseidre, és az algo...
    • nita: Ezt nem vágom! Mit jelent az, hogy veszélyt jelent a fiókod a hirdetőkre?????????
  • Törülközőnap (20)
    • Marsattack: Furcsán nézett volna rám a tanár ha vizsgára beállítok egy törölközővel ,...

Ez itt a reklám helye! Ez itt a reklám helye!

Bannertorony

Néhány mücök

BlogCatalog

WYW Kereső

Who links to my website?

Add to Technorati Favorites

__________________________

(Ha nem látod a zenelejátszót, akkor meg kell próbálni egy másik böngészőt; sajnos IE alatt nem működik.)




Kitüntetéseim:

A bronz és az ezüst fokozatot a bejegyzéseim számáért, az aranyat az sfblogs toplista filmes fordulójának összesítéséért kaptam.

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin. Business Internet
Joomla Toplista SG.hu