Néhány szó egy napokban megjelenő könyvről.
(Igazából a Solarián szerettem volna hozzászólni, mert láttam, hogy olyanok is vannak, akik várják és olyanok is, akik minden bizonnyal el is fogják olvasni, csakhogy valami miatt nem tudok belépni, sőt még újraregisztrálni sem tudok kamu névvel.)
Én má olvastam. Jobb a Génszimfóniánál, sok tekintetben, ami azért érdekes, mert a Génszimfóniánál jóval hamarabb íródott, még a nyolcvanas évek elején-közepén. Szerény véleményem szerint eleve hiba Slonczewski műveire a hard-sf címkét ragasztani: ilyen esetben a megszállott rajongóban máris bizonyos megemelkedett élvezetszint-elvárások keletkeznek, és persze J-Slo ötleteit nyomban szigorú tudományos górcső alá veti, amelynek aztán rögvest negatív kritika lesz a vége. A Génszimfóniában sem a nanobútorokat, sem az érző, értelemmel bíró szabadgépeket, sem az egysejtű intelligencia létjogosultságát nem támasztotta alá meggyőző (és sokak számára érdektelen ill. érthetetlen) tudományos maszlag, és nagyon úgy érzem, hogy hard sf-címke nélkül ez nem is lett volna annyira zavaró. Az Ajtó az óceánba ilyen szempontból lényegesen kikezdhetetlenebb.
A Génszimfóniánál egy kicsit zavart, hogy a szereplők közül egy sem volt, akit igazán megszerettem vagy megutáltam volna. Az Ajtó…-ban ezzel szemben sokkal emberibbek a figurák, talán ez annak is köszönhető, hogy egymást nem tekintik eleinte annak a két faj képviselői, és eme vélemény ellenkezőjéről szeretnének meggyőződni (az Ivadékok legalábbis, a valedoniak kevés kivétellel leszarják).
A Reagan-korszakban, amikor a mű nagy nehezen megszületett, mindenki gyanús volt, aki úgy vélte, a csúnya komcsikkal békésen is szót lehet érteni, s mivel az óceánvilág lakói ilyenek, eleinte nem is nagyon tetszett a kiadóknak az első néhány változat. J-Slo ilyenkor mindig visszaült pepecselni pacifista-antimilitarista, feminista ökoscifijén. Csiszolgatta nyolc évig. A nők jogai abban a korban különben mellékesek voltak, a nukleáris tél fenyegető réme sokkal jobban aggasztott mindenkit. Érdemes tehát ezen keletkezési körülményeket is figyelembe venni a mű olvasásakor.
Jómagam az aprólékos világleírásoknál többre tartom az egy ötletre kihegyezett, kevés szálon futó, csattanós, száznyolcvan oldalas regényeket (mint pl. A Technicolor időgép, A láthatatlan ember, A majmok bolygója vagy A boldogságcsináló), ám aki szeret elszöszmötölni kitalált világok kinézetének, működésének, szokásainak felfedezésével, annak szerintem tetszeni fog ez a könyv is. Mivel én írok róla először kedvcsinálót, néhány dolgot megvitathatunk majd kommentben.
Az offolás magasiskolája