Ma botlottam bele véletlenül egy általam eddig abszolút ismeretlen bandába. Soha egy hangot sem hallottam tőlük, mégis úgy érzem (na, jó, egy kicsit nagyképűen, de ezt már mindenki megszokhatta tőlem), hogy egy fél százalékban részese vagyok a projektnek! Meg vagyok hatva. Bemásolok egy róluk szóló cikket, illetve annak elejét, aztán ott hagyom abba, ahol a csattanó van. Remélem, minél többen kapcsolnak.
Hogyaszondja:
Az Isten Háta Mögött esetében nemcsak a név zseniális és találó, hanem bizony a zenei atmoszféra is, amely azonnal hatás alá vonja a hallgatót: az IHM mélyre hangolt gitárjai egyszerre táplálkoznak a hagyományos (Black Sabbath, Led Zeppelin, Queens Of The Stone Age) és a nem hagyományos (Tool, A Perfect Circle, Isis, Neurosis) metál és stoner zenekarokból, illetve a kísérletező vonulatból (The Mars Volta, Sonic Youth, The Melvins, Fantomas), zenei gondolkodása a kilencvenes évek grunge előadóit idézi (Nirvana, Pearl Jam, Alice In Chains), szövegileg pedig a hazai metál izgalmasabb együtteseinek (például a Korognak) a hatásait ülteti át saját világába. […] A zenekar idővel egyre népszerűbb lett underground körökben: a neten és a koncerteken is szinte már isten háta mögötti” kultusz születésének lehettünk szem- és fültanúi az utóbbi két évben (a BudapestRockNRoll válogatáslemez-sorozat második részén és harmadik részén is szerepelt egy-egy IHM-szám, a már említett Közelítő távolító, illetve a Tavaszi nemződüh). 2005 novemberében aztán végre megjelent az új album, melynek címe [A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás] Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak könyvsorozatának egyik részéből, Az Élet, a Világmindenség meg Minden elejéről származik, ahol a főhős egy hideg és nyirkos barlangban eszmél fel, ahonnan a legelső busz is csak kétmillió év múlva indul: „A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás Arthur Dent hangja volt, aki felébredvén hirtelen tudatára ébredt, hol is van.”
Bocs!















Erről van szó:
http://www.youtube.com/watch?v=meiqdbi_LDM
(Remélem ettől a linktől még nem tesz a rendszer a moderáltak közé̷
Elfelejtettem a pont pont pont zarojelet…
Én nem. Mármint nem kapcsolok, de úgy fél év (plussz még esetleg hat hónap, max) lehet, hogy megértem. Ha megmagyarázzák, és attól számitva hat hónap a kapcsolási idő. De én közismerten szőke vagyok. Nekem a kezdeti hangzás arra asszociált, mikor a konyhában elkezdek mosogatni. A többi része pedig, ahogy a tévéző családtagok reagálnak rá. Asztán ahogy én megpróbálom megmagyarázni, hogy én is szivesebben tévéznék mosogatás helyett. De egyébként csúcs volt, főleg az a pasi, aki a férfivécében megpróbálta megmászni a falat.
Az Isten Háta Mögött a legjobb zenekar moöstanság itthon, kezdésnek a Tavaszi Nemződüh című számot ajánlom, ami egy akusztikus gyönyörűség, kicsit extrém zene, viszont tele van olyan finomságokkal amik sokadjára jönnek csak elő.Nagyon nagy zene.
bellamaria! “Öreg drúg” fordítása Az Élet, a Világmindenség meg Minden!
És lehet egy kérdésem? A Douglas Adams Titanic Csillaghajójában szereplő lükemadár kifejezés mennyire volt tudatos, azaz mennyire szabadfordítás? Csak kíváncsiság. És most dolgozol valami fordításon?
A lükemadár valójában Dévényi Tibor találmánya, a Pályamódosítás c. novellában Dömök Cili szólítja így barátnőjét, Hegyesi Pannit. Nem emlékszem már, az eredetiben mi volt angolul, csak azt tudom, hogy abban a szituációban ez a szó volt az első, ami az eszembe jutott, szinte odakívánkozott. Egyébként ide kattintva megtalálható a Titanic Csillaghajó angolul!
Most a Valós halál 2. részét nyüstölöm.