Hála istennek, hogy készülnek olyan filmek is, amelyektől nem félek!

Kattintásra megnagyobbodikImádom az ősenberes témákat, akár könyvről van szó, akár filmről. A filmek esetében még az is izgalmas, hogy láthatom, mások vajon milyennek képzelik ezeket az asszonyaikat hajuknál fogva húzó és egymást bunkóval gyepáló népséget. Mivel Az utódok c. könyv Goldingtól nálam várólistán van, az utóbbi időkben a Hogyan lett az ember? (L’odyssée de l’espèce) első és második részével valamint A tűz háborúja (La guerre du feu - Jé, ezek a franciák is hogy szeretik ezt a témát… ) és a Barlanglakó (Caveman) újranézésével kárpótoltam magam, ráadásul ma a Népszabadság mellékleteként is megjelent egy discoverys dokumentumfilm róluk, csakhogy ma hallottam ám, hogy jövő márciusban a mozikba kerül a 10,000 BC című produkció is!

Egyáltalán nem őrlődöm kétségek között; nagyjából tudom, mire számíthatok. A 10,000 BC-t ugyanis az a Roland Emmerich rendezi, aki A Függetlenség Napja (Independence Day) és a Holnapután (The Day After Tomorrow) című filmeket. Mindkettőre jellemző volt egyrészt az idióta történet, másrészt a lenyűgöző látvány. Férfiasan beismerem, hogy többször is megnéztem mindkettőt, és a látványvilág mindig feledtette a gyatra forgatókönyvet. Gyanítom, ez most sem lesz másképp, ráadásul az ősenberesek nálam mindig helyzeti előnnyel indulnak.

Végre valami, amit várni lehet!

17 Hozzászólás - “Hála istennek, hogy készülnek olyan filmek is, amelyektől nem félek!”


  1. 1 kitsilatzi 2007. nov. 17. @ 3:16 pm

    Érdekes, hogy manapság nincs nagy keletje az ilyen ősemberes témáknak.Régebben volt Rahan, meg a videó korszak hajnalán egy csomó alámondásos film, meg emlékszek valami könyvre aminek Kőbaltás Ember volt a címe, hogy mi volt benne azt már nem tudom, csak a delfin könyv embléma maradt meg a fejemben.

  2. 2 Skip 2007. nov. 17. @ 3:32 pm

    A Kőbaltás Ember! Nagyban segítette a szocializációmat.

  3. 3 chelloveck 2007. nov. 17. @ 4:48 pm

    A kőbaltás ember Szentiványi Jenőtől a téma egyik leghálaistenebb műve! Imádom.

  4. 4 merras 2007. nov. 17. @ 10:04 pm

    Jaja, az a könyv nekem is rohadtul bejött. Amúgy meg, nem szégyen szvsz, én még most is bármikor hajlandó vagyok megnézni a Független Segg Napját. Persze, idióta története van, de azt 100%-osan valósította meg Emmerich.

    Nomeg hálásak lehetünk neki a Stargate mozifilmért is. Alapból is érdekes volt, viszont jó alapot adott a világ egyik legkirályabb sci-fi sorozatához. :D

  5. 5 sezlony 2007. nov. 19. @ 9:20 am

    Az utódok elképesztően nagyon odatesz. KÖTELEZŐ.

  6. 6 Hackett 2007. nov. 24. @ 7:57 pm

    Chello:
    Nézd meg a trailerét is a Youtube-on. A mamutcsorda nagyon durva. Én is várom, a sztori úgyis béna lesz, de a látvány, meg az ősemberes hangulat nálam látatlanban nyerő.

  7. 7 Chelloveck 2007. nov. 24. @ 8:00 pm

    Néztem, nem a YouTube-on, hanem a hivatalos oldalon, fasza minőségben. Szívesen be is embedeztem volna YouTube-ról, de itt csak akkor illesztek, ha nagyon muszáj. Az ősenberes hangulat nálam biztos siker.

  8. 8 Annatar 2008. feb. 24. @ 9:00 pm

    Tegnap láttam a film bemutatóját moziban, nagy vásznon. Hááát…. Az biztos, hogy látványos film lesz, arra nem lesz panasz, de az idióta történet is játszik :P Bár fantasy-nek elmegy. Már amennyire az előzetesből le lehetett venni.

  9. 9 Chelloveck 2008. feb. 24. @ 11:17 pm

    Na, ennek örömére beupdate-eltem én is az előzetest nektek, kis vásznon. Hogy tudjátok, miről van szó.

  10. 10 Annatar 2008. feb. 25. @ 12:38 am

    A mozis trailer ennél jóval hosszabb, meg is találtam jutúbon:
    http://www.youtube.com/watch?v=cY2XLcnXysQ

  11. 11 Chelloveck 2008. feb. 25. @ 12:52 am

    Ú, ebben tényleg több minden van.
    És nem is tűnik annyira ősenberesnek nekem.
    Mindegy, megnézzük, mi bajunk lehet. Addigra a kinti bloggerek úgyis széthype-olják, mire hozzánk eljut, a mai világban már senkit nem érhet meglepetés.

  12. 12 Annatar 2008. feb. 25. @ 8:43 am

    Mondom, fantasy. Annak jó lesz :mrgreen: Történelmi hűséget senki ne várjon tőle.

  13. 13 hadiosveny 2008. feb. 25. @ 11:25 am

    Előzetes alapján a 300 stílusát hozza. De talán van benne egy kis Apocalypto is. :)

  14. 14 Chelloveck 2008. feb. 25. @ 2:20 pm

    (Na, akkor örülök, hogy mindenkinek tartogat valamit a film. Csak egyvalamit nem tartalmaz: ősenbert. Igaz, hogy ősenberes kategóriában írtam az ismertetőt, most meg már lassan ott tartunk, hogy egy fia megveszekedett, girhes ősmitugrász sem lesz benne… Fasza.)

  15. 15 Annatar 2008. feb. 25. @ 2:33 pm

    De ősmamutok meg őscicák igen :mrgreen:

  16. 16 fairylona 2008. jún. 5. @ 5:52 am

    Vegre en is megneztem. Nehezen alltam neki, mert valahogy nem vartam tole sokat, de aztan meg nagyon bejott. :)

  1. 1 10,000 BC azaz I. e. 10 000 at Egy sztárüjforma csolovek kricsálása Visszaping @ 2008. márc. 10. @ 1:06 am

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




 

Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

november 2007
H K S C P S V
« okt   dec »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A bronz és az ezüst fokozatot a bejegyzéseim számáért, az aranyat az sfblogs toplista filmes fordulójának összesítéséért kaptam.

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek