Emberek, akiknek gyakran még rágyújtani is gondot okoz

A birtokomban van már végre-valahára A tűz háborúja (La guerre du feu) DVD-n. Valamikor tavaly novemberben jelenhetett meg, nem igazán értem, hogy én miért nem tudtam róla, ma véletlenül vettem észre a Bolhán, ezer forintba került. Kedvelt ősenberes filmemről van szó, teljesen fölösleges elismételnem, amit már többször leírtam róla, hogy Burgess alkotta a nyelvet, hogy id. J. H. Rosny könyvéből készült stb.; ezeket úgyis mindenki tudja, aki meg nem tudja, azt nem is érdekli.

16-os karika van a borítón, számomra mindig is rejtély, hogyan kapják a minősítéseket a filmek, mindenesetre nekem ebben az esetben még egy 18-as is beleférne. Persze alighanem az én gyomrom túl érzékeny, ám tagadhatatlan, hogy ebben a remek filmben a sajátos ősenberhumor és ősenberromantika helyenkénti megvillanásai mellett azért nem kevés hátborzongató jelenet is akad. Nem kímélik egymást a szereplők, a legtöbb filmmel ellentétben itt látszanak is a sérülések, ha valakit alaposan hókon nyomnak egy méretesebb bunkóval, és akkor ne feledjük el az emberevő törzset, amelynek egy tagja éppen egy másik törzsbéli levágott karját eszegeti (miközben a kar gazdája egy ághoz kötve, elkeseredetten nézi). Őszintén bevallom most mindenki előtt azt is, hogy kamaszkoromban igencsak felizzította a fantáziámat az a tény, hogy az Ikát alakító Rae Dawn Chong a festéken kívül semmit nem viselt a filmben.

Jean-Jacques Annaud-nak A medve c. filmje is ezer forintért volt kapható, vagy talán kapható ma is, és ezért a pénzért az extrák közt találhattunk egy érdekfeszítő werkfilmet, sőt még egy medvés kvízjátékot is, éppen ezért nem értem, hogy vajon erről a kiadványról (tudván, hogy A tűz háborúja a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó Cézar díjat kapta 1982-ben, majd egy évvel később elnyerte a legjobb sminknek járó Oscart is), vajon miért kellett úgy legyalulni mindent, hogy a menü egyetlen “Filmlejátszás” nevezetű menüpontból álljon. Pofátlanságnak tartom ezt, a legszívesebben feljelentenék mindenkit, és egyedül azért érte meg beszerezni DVD-n, mert így a gépemen levő .avi fájl eltüntetésével 700 megabájt értékes helyet nyerhettem.

3 Hozzászólás - “Emberek, akiknek gyakran még rágyújtani is gondot okoz”


  1. 1 Alma 2008. feb. 4. @ 2:57 pm

    Tyű, óriási kedvem lett megnézni. :) Főleg azt a részt, ahol egymást kajálják… Mondaj meg nekem valaki, miért jó ezzel táplálni a szellemet? :)

  2. 2 MorTuadh 2008. feb. 24. @ 10:18 am

    Valamikor régen láttam én is ezt a TV-ben, tetszett.

    Azt viszont nem értem, hogy van az, hogy végig következetesen ősenbert írtál ősember helyett, de amikor csak simán embert írtál, ott meg helyesen van írva :D

  3. 3 Chelloveck 2008. feb. 24. @ 4:08 pm

    Üdvözlünk a Karóva tejbár vendégei közt, MorTuadh!
    Amikor csak simán embert írtam, na az van helytelenül írva. Csak az enber néha melléüt a billentyűzeten, van ilyen.

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




 


Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

február 2008
H K S C P S V
« jan   márc »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
2526272829  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A bronz és az ezüst fokozatot a bejegyzéseim számáért, az aranyat az sfblogs toplista filmes fordulójának összesítéséért kaptam.

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek