Olvasgatom ezt az Isteni inváziókat, Philip K. Dick életrajzát. Vettem pénzért. Megemlítettem a Solarián, hogy majd elmondom a véleményemet róla, csak hát nehezen haladok: kevés időm és lehetőségem adódik önfeledten olvasgatni. Most arra álltam rá, hogy hétfőn és szerdán este hat és hét között foglalkozom vele: ekkor két óra között van hatvan perc üresjáratom. A mellettem levő teremben ilyenkor egy álló órán keresztül torkaszakadtából számol egytől nyolcig Karel Gott zenéjére egy repedtfazék hangú, középkorú aerobic-oktató, kezdtem már megzakkanni ettől a monotóniától, legalább van valami, ami feledteti. (Tudom, a vécén is lehetne olvasni, de oda a kisalakú Kozmosz Fantasztikus Könyveket viszem, mert ha ne adj’ isten mással is kell törődnöm, a Kiskozmosz az egyetlen, ami méreténél fogva nem billen le a vécépapírtartóról.)
Eleinte kétségeim voltak: nem tudtam, Lawrence Sutin mit éltet jobban: Ph. K. Dick írói zsenialitását magasztalja-e vagy a saját önéletrajzírói tehetségét fitogtatja. Ám most, hogy már csaknem az egynegyedénél járok, azt vettem észre, hogy egyre rosszabbul esik, ha eljön a tizenkilenc óra, és le kell tennem.
Sok haszontalan infó van benne, ám az vitathatatlan érdeme a műnek, hogy a segítségével kissé jobban képbe kerülök PKD-t illetően.
Na. A százharmincharmadik oldalon, amikor már-már kezdem elveszíteni a fonalat a címek között, mintegy foghegyről megjegyzi Sutin, hogy a regények cselekményének összefoglalásai megtekinthetők hátul, az “Időrendi áttekintés”-ben. Ez nem árt, nyilván nem olvastam minden Dick-regényt, nyilván nem is fogok. Gyanútlanul megpörgetem hátulról a lapokat, hát mit látok? Hogy benne vagyok a könyvben! Ez fasza! A 437. oldalon ott figyel a nevem!
Mások szemében ez persze hülyeségnek tűnik, ám én sok tekintetben megrekedtem egy hatéves gyerek szintjén, így bizony jóleső elégedettséggel tölt el, hogy egy Philip K. Dickről szóló könyvben ott virítok én is. Igaz, statisztaszerep csak ez, ám ezekben a sanyarú időkben, amikor sem lelkileg, sem szakmailag nem állok a helyzet magaslatán, kissé mégis megnyugtat.
Hasznos tagja vagyok a társadalomnak!
Az offolás magasiskolája