2008. március. 29. archívuma.

Visszatekintő: Mi történt 35 évvel ezelőtt

Nevezetes nap volt 1973. március 29. A világ figyelmét ugyan sajnos elterelte az a hír, hogy ezen a napon az utolsó amerikai katona is elhagyta Vietnamot, és sokan oda sem bagóztak, mi történik másutt, pedig egy miskolci kórházban ezen a napon tátotta kricsálásra csöppnyi száját egy tündéri kisfiú, Petike. Születéséért nagy árat fizetett az emberiség: ezen a napon 132 991 ember távozott az élők sorából, hogy helyet csináljon neki.

[A március 29-ét  később sem lehetett minden évben felhőtlenül ünnepelni. Az önfeledt vigasságot 1994-ben beárnyékolta egyik kedvenc drámaíróm, Eugene Ionesco halálhíre, majd egy évvel később a Tarzan Boy című világsláger előadója, Baltimora választotta ezt a napot, hogy befejezze földi pályafutását.

Együtt ünnepelhetném a születésnapomat Kosztolányi Dezsővel és Rejtő Jenővel, sajnos azonban egyikük sincs már közöttünk. Jó eséllyel megihatok viszont valami rendeset néhány olyan születésnapossal, akikkel a közös ünneplésen kívül talán az érdeklődésünk is közös lehet valamennyire. Közéjük tartozik Alekszej Gubarev, a hajdani Szovjetunió bátor kozmonautája, Eric Idle angol színész, aki amellett, hogy a Monty Python csoport tagja, a Hakni az űrben (The Road To Mars) c. sci-fi regény írója is egyben, Vangelis, görög származású zeneszerző, megannyi tudományos-fantasztikus film, köztük a Szárnyas fejvadász komponistája vagy a francia származású Christopher Lambert, a Hegylakó és a Fortress főszereplője.
Lucy „Xena” Lawless új-zélandi és Lucy Liu amerikai színésznő alighanem kettesben ünnepel; egyszerre születés- és névnapot is, ráadásul mindketten kereken negyven évesek ma, rájuk tehát nem nagyon számíthatok. Van viszont egy szülinapos, akivel szívesen koccintanék: a Star Trek TNG csodaszép tanácsadónőjét alakító Marina Sirtis.]

Hoppá, befejezem az álmodozást: felébredt a fiam, megyek kakis pelenkát cserélni. Egy szó mint száz: harmincöt éve történt, hogy megszülettem, tehát ha egy átlagos emberi életkort hetven évben állapítunk meg, akkor én mától fogva már kifelé megyek. Félelmetes.




Hogyan kommenteljünk!

A legtöbb hozzászólni kívánó olvasót ismerősként üdvözli a blog. Ez megtévesztő, mert az ellenőrző szót ugyanúgy kéri, csak nem mutatja. A megoldás: meg kell nyomni a köszöntés mellett a "Változtat" gombot, és immár beírható a kért ellenőrzőszó.

Towel Day - Don't Panic Miner.hu

 



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

március 2008
H K S C P S V
« feb   ápr »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek