2008. április. archívuma.

Vettem

Már ez a Martens rugdalózó is mosolyt csalt sok hasonló ízlésű ismerősöm / barátom arcára, és kitűnően megmutatja Apuka ízlésformáló törekvéseit, ám a legújabb szerzeményem, amit nevetséges összegért, egy doboz Szofi áráért vásároltam, mindent visz.

Igaz, egy kissé nagy még, de majd belenő a Gyerek (egyelőre mindössze 78 cm “magas” az egész faszi), és az óvodában ő lesz benne az isten. Szerencsére nem veszít az értékéből akkorra sem a ruhadarab: King Kong, a majom könnyfakasztó története a tudománytalan fantasztikum örökzöld darabja lett.

(Mindhárom filmváltozat igen jól sikerült, az adott kor trükktechnikáját maximálisan kihasználva, s noha történetileg a ’76-os kissé kilóg a sorból, abban is vannak felejthetetlen pillanatok. Annak viszont örülök, hogy bár a King Kong merchandising igazából a Peter Jackson film után nőtte ki magát, legalábbis nálunk, a termékek megjelenése – mint ezé a pulcsié is – az 1933-as változat hangulatát idézi.)

Úgy hordanám addig én, de rám meg kicsi!

Cheque it out now

Végre megtapasztalhattam, milyen érzés csekket kapni. Ugye gyakran olvassuk, hogy “Iksz Ipszilion író megkapta az ennyi meg ennyi dollárról szóló csekket”, ám mifelénk a csekkesdi nem annyira bevett gyakorlat, érezhető a mondatban bizonyos egzotikum. Engem eleinte készpénzben fizettek ki a munkáimért, máig visszasírom azokat az időket, aztán divatba jött a folyószámlára való utalás, de sosem tudtam, milyen lehet csekket kapni. Most azonban a gúgl-fiúktól megjött az első várva várt csekk a reklámokért. Fasza érzés. Annyi pénz sem volt nálam tegnap, hogy egy doboz cigit vegyek magamnak reggel, de jóleső biztonságtudattal simogattam a csekket a zsebemben, mert tisztában voltam vele, hogy bármikor beválthatom, ha akarom.

Aztán persze kiderült, hogy a dolog korántsem ilyen egyszerű. Mit sem sejtve bementem a bankba kasszírozni, csakhogy ott azt mondták, készpénzt semmiképp nem adnak cserébe, menjek el a számlavezető fiókomhoz, és intézzem el, hogy a megfelelő összeget a folyószámlámra utalják át. Egyetlen felnőtt emberről tudok, akinek nincs folyószámlája, és mit ad isten, az az egy is én vagyok. Egy kissé leragadtam az elmúlt évezredben, és ez sok kellemetlenséget okoz, még én pofázok sci-firől, na mindegy. “Fizetést” is például négy-öt különböző helyről kapok havonta, ilyenkor mindig meg kell adnom valakinek a számlaszámát, aki megkapja az én pénzemet és odaadja nekem (addigra viszont már annak legalább a kétszerese van elköltve kölcsönpénzből, úgyhogy ugyanazzal a lendülettel adom is tovább egy negyedik félnek). De most emiatt a csekk miatt kénytelen leszek nyitni egyet, pedig nem hiszek a folyószámlában; utálom. Mi közük a bankoknak az én pénzemhez. Sajnos manapság szemlátomást tényleg elengedhetetlen, ráadásul a zsetonomat még azt követően is csak “négy-hat hét átfutási idő” után lesznek hajlandók átutalni.

De maga az érzés, az akkor is mennyei.

A tudományos fantasztikumot kedvelők virtuális körfolyosós házának leghangosabb lakói

Volt a mostanában magát Sfblogs.net Adminként mórikáló blogszolgáltatónknak ez az ötlete, hogy mutassuk be a kedvenc itteni blogjainkat, aztán nem nagyon erőltette meg magát mohicane kivételével senki; én is link voltam, lecsúsztam a március végi határidőt, ráadásul hirtelen azt sem tudom, hová kell beküldeni és lusta vagyok odalapozni, úgyhogy megírom itt. Az az igazság, hogy rengetegre elő vagyok feedezve, nem nagyon maradok le semmiről, de valahol megálljt kell majd parancsolnom magamnak, ezért úgy döntöttem, hogy csak tízről írok, legyen kerek szám. :eek: Az érdekességen kívül az volt most a szempont, hogy ezek a blogok viszonylag gyakran (tehát havonta, teszem azt, kétszer-háromszor rendszeresen) frissüljenek (de az sem baj, ha többször), és a gazdájuk lehetőleg ne legyen olyan paraszt, hogy fekete alapon sötétszürke betűkkel írjon. Ezért ha valakit kihagytam, pedig szívesen olvasom, az csakis amiatt történt, mert a hírcsatornás jelentkezésekből úgy érzem, ritka az új olvasnivaló, persze azokra is rávetem magam, nem kevesebb örömmel, mint az alább bemutatott tízre.

Kezdetnek itt van mindjárt hadiosveny barátunk és a Hadiösvény sci-fi blogja. Rá aztán nem mondható, hogy lustálkodik, éppen ma született meg a századik bejegyzése. Vele kapcsolatban szigorú elvárások vannak, kérem, úgyhogy nem véletlen a lelkesedése: az egyik közösségi oldalon sci-fi hittérítőként jellemzi magát, ami már eleve dicséretes, meg is tesz mindent ezért. Osveny megjelenése a netes sci-fi rajongók közt egy kissé olyan volt, mint amikor valaki szúnyogokkal teli cserjésbe gázol (szánom-bánom, de annak idején én is csíptem rajta egyet), ám szerencsére minden jóra fordult. Csak így tovább!

Sheenard mondja… a blogjában, amit azért érdemes olvasgatni, mert a mostanában gyakran megjelenő rezsős és edés képregényein kívül rengeteg vitaindító bejegyzést ír a legkülönfélébb közéleti témákban. Egy-két sci-fi témájú is akad, de inkább ezek a világnézetesdik az érdekesek nála, kap is hozzászólásokat rendesen.

Félelmetesen profi színvonalú Dzséjt Lightspeed című blogja, ahol a leginkább Star Wars, Star Trek és Alien témákban születnek rendkívüli felkészültségről és tárgyi tudásról tanúskodó cikkek: ezek a szakszerű elemzések bármilyen nyomtatott vagy online folyóiratban is megállnák a helyüket, öröm olvasgatni. Dzséjt mindent tud a saját tematikáját érintő kérdésekről, és nagyon gyakran posthossznyi hozzászólásokból kerekedő viták születnek a bejegyzések alatt, ami elsősorban egy másik bloggerünk, Zed Zero érdeme. Kettőjük szópárbajai mellett bármilyen vitaműsor elbújhat, az olvasó meg csak okosodik.

Szóval Zed Zero és a Star Tales. Fő profilja a science fiction rajzfilmek és képregények, ezekben páratlan tájékozottsággal bír, és díszíti is a blogját jobbnál jobb illusztrációkkal; ha egy szuperhősről nem találsz benne képet, akkor az a szuperhős bizonyára egy teszetosza, pipogya szarjankó, azért nem került bele. Zed Zeróról érdemes tudni, hogy van egy oldala, ahol fanfictionök találhatók, nem is akármilyenek. Ezekből is látszik, hogy imádja azt, amiről ír.

A világ két oldala címmel vezet internetes naplót Sayed, és kitűnő írásokat tesz közzé, amikor éppen nem szerelmes. :P Olyankor egy kissé megdöccen az amúgy feszes, fegyelmezett stílus. Mivel meg lett mondva, hogy egy hímsoviniszta balfék vagyok :) már úgysem kell tartózkodnom az olyan kijelentésektől, hogy aki olvassa, meg nem mondaná, hogy nő írta. (Én, mondjuk, az elején rájöttem, de hát én ugye legendás vagyok a sorok közt olvasási képességeimről.)

Marika azaz bellamaria blogja, az Én vagyok a hülye vagy aki mondja? inkább zéletes és lelkizős, de annyira művészien, hogy bátran felvehetné a versenyt pl. Schäffer Erzsébet nőklapjás írásaival, amelyekből azóta nem egy kötet született. Még élvezhetőbbé teszi a blogját, hogy a szösszenetekből hiányoznak az említett újságírónőre jellemző idegesítő műnosztalgikus rácsodálkozások, ellenben tele van kitűnő, könnyfakasztó humorral. Lapozgatós, bekötött, szilárd változatban is érdemes lenne szó szerint kézbe venni ezeket az írásokat.

Adeptus, a Solaria Nagy Novellapontozója Vox Adepti c. blogja az eddigiekhez képest viszonylag friss, ám rohamosan gyarapszik. Megtalálható benne az egészséges egyensúly a fantasztikus témájú és a mindennapi élettel kapcsolatos írások között. Remélem, nála nem fog lelohadni ez a kezdeti lelkesedés (a következő három blog ugyanis mostanában nem annyira aktív, mint az eddigi hét).

Merras a csúcstartó a postok számát illetően a Universe Todayjel, amely most valahogy lefagyott vagy mi. Régen olvashattunk tőle, megérdemelné a zsivány, hogy ne is írjak róla, mégis ideveszem, mert az a kétszáznál is több bejegyzés igen élvezetes, és sok tanulságos, helyenként komoly, helyenként vicces iromány található benne, elsősorban a webkettőről (csak, tudnám, mi a szösz az!), a keresőoptimalizálásról meg úgy általában a világháló visszásságairól.

Skip Donahue a Skip & SF c. blogot írja, már amikor írja. Ritkán ér meglepetés az új bejegyzéseknél, hiszen mind életünket, mind zenei és irodalmi ízlésünket tekintve is sok közös van bennünk, annak ellenére, hogy sohasem találkoztunk. Gyakrabban szeretném olvasni!

Zamorano mester Kvantum Média Konglomerátum című blogja is valahogy megmihálylott, pedig nem voltam egyedül azzal a véleményemmel, hogy roppant élvezetes olvasnivalókat kínált ismert, de még inkább kevéssé ismert könyvekről, filmekről meg úgy a science fictionről általában. De reméljük, Zami azért jó egészségnek örvend.

És tíznél csakugyan meghúzom a határt, pedig szívesen írnék legalább még egyszer ennyi blogról. Ez az sfblogs.net olyan, mint a Három Gúnár poharazó: odafigyelünk egymásra, elcseverészünk, és ha néha össze is különbözünk pl. Yoda igyekezetének vélt vagy valós hiányán, azért jó itt lenni. És bár különbözőek vagyunk, a sci-fi szeretete összeköt minket, jaj, abba is hagyom, mert ki kell mennem zsebkendőért, úgy meghatódtam saját magamtól, ez a vége nagyon hollywoodira sikeredett.

A fantasztikus irodalom legjobbjai

Az Sfblogs toplista csúnyán felsült harmadik fordulója után egy hálásabbnak ígérkező negyedik fordulóban sorakoztatom fel a jelöltjeimet. Időközben az InterGalaktika közösségi oldalon egyre-másra születnek a legjobb regények és novellák toplistái; kíváncsi vagyok, hányan veszik majd a fáradságot, hogy ebbe a kissé komplikáltabbnak tűnő játékba is beszálljanak. Ha akad még valaki, akinek nem ismerősek a játékszabályok, itt elolvashatja azokat. Nagyon jók a kategóriák, főleg az tetszett, hogy Merras különválasztotta a legérdekesebbeknél a magyarokat és a külföldieket. Lássuk hát az én kedvenceimet!

LEGJOBB MAGYAR SCI-FI SZERZŐ

Dévényi Tibor 30 pont
Szentmihályi Szabó Péter 25 pont
Tőke Péter 20 pont
Laczkó Géza 15 pont
D. Németh István 10 pont

LEGJOBB KÜLFÖLDI SCI-FI SZERZŐ

Robert Sheckley 30 pont
Fredric Brown 25 pont
H. G. Wells 20 pont
Jack London 15 pont
Sir Arthur Conan Doyle 10 pont

Még mielőtt valakinek eszébe jutna hirtelen felindulásból dikszva… diszkvafili… diszkvilafi… kizárni a versenyből a negyedik helyezettemet, gyorsan beszúrok egy képet a jó öreg Jack védelmében:

Jack London fantasztikus művei

LEGJOBB MAGYAR SCI-FI REGÉNY

Dévényi Tibor: Hová lett Artúr? 30 pont
Nemes László: Mélyhűtött szerelem 25 pont
Tőke Péter: Óriásvilág 20 pont
Szentiványi Jenő: A kőbaltás ember 15 pont
Zsoldos Péter: A Viking visszatér 10 pont

LEGJOBB KÜLFÖLDI SCI-FI REGÉNY

Szever Ganszovszkij: Három nap egy esztendő (Шаги в неизвестное) 16 pont
Robert Sheckley: Kozmikus főnyeremény (Dimension Of Miracles) 14 pont
Anthony Burgess: Gépnarancs (A Clockwork Orange) 13 pont
Fredric Brown: Marslakók, mars haza! (Martians, Go Home) 12 pont
Jack London: Ádám előtt (Before Adam) 11 pont
Pierre Boulle: A majmok bolygója (The Planet Of The Apes) 10 pont
Herbert George Wells: A láthatatlan ember (The Invisible Man) 9 pont
Aldous Huxley: Szép új világ (Brave New World) 8 pont
Boris Vian: Öljünk meg minden rohadékot! (Et on tuera tous les affreux) 7 pont

LEGJOBB MAGYAR NOVELLA

Dévényi Tibor: Császárhús 20 pont
Pap Viola: Aggteleki emlék 18 pont
Gergely Mihály: Kozmolingvo 16 pont
Szentmihályi Szabó Péter: Időharang 14 pont
Laczkó Géza: Akárki János úr a jégkorszakban 12 pont
D. Németh István: A hat számjegyű hölgy 11 pont
Csernai Zoltán: Kövek 9 pont

LEGJOBB KÜLFÖLDI NOVELLA

Ray Bradbury: Az űrhajó 20 pont
Robert Sheckley: Érzel valamit, amikor ezt csinálom? 18 pont
Bo Stenfors: A robot 16 pont
Robert Silverberg: Parányok vándora 14 pont
Isaac Asimov: A két évszázados ember 12 pont
Bob Shaw: Régmúlt napok fénye 11 pont
Ursula K. LeGuin: Az út iránya 9 pont

LEGJOBB NOVELLÁSKÖTET

Dévényi Tibor: Képtelenségek a XXI. századból képekkel 30 pont
Tőke Péter: A nyevigák 25 pont
Robert Sheckley: Ugyanaz duplán 20 pont
Ötvenedik 15 pont
Szentmihályi Szabó Péter: 101 mini sci-fi 10 pont

LEGJOBB TEREMTETT VILÁG

(Na már most: én nem szeretem az univerzumteremtő ezeroldalas műveket. Ezért nálam a „teremtett világ” helyébe inkább elképzelt, jövőbeli, földi társadalmak illetve helyszínek léptek.)

Aldous Huxley: Szép új világ 24 pont
George Orwell: 1984 22 pont
Anthony Burgess: Gépnarancs 20 pont
Sam J. Lundwall: Visszatérés a Földre 18 pont
K. W. Jeter: Szárnyas fejvadász 2. – Az emberi tényező 16 pont

LEGJOBB IDEGEN FAJ

A szaponinok Kurd Lasswitz A szappanbuborékon című novellájából 30 pont
A vogonok, Douglas Adams teremtményei 25 pont
A yassaccaiak
a Titanic csillaghajóból 20 pont
A venopirok
D. Németh István Humánus alapjából 15 pont
A Főkormányzók A gyermekkor vége c. Clarke-regényből 10 pont

LEGJOBB REGÉNYSZEREPLŐ

Kicsi Alex (Gépnarancs) 24 pont
Debreczeni Titusz (Hová lett Artúr?) 22 pont
Roy Neary (a Harmadik típusú találkozások regényváltozatából) 20 pont
Challenger professzor (Conan Doyle: Elveszett világ, Méregövezet, Amikor sikoltott a Föld) 18 pont
Sam Small (Eric Knight novelláinak és kisregényeinek hőse) 16 pont

LEGJOBB FŐGONOSZ (KARAKTER / FAJ / SZERVEZET)

A marslakók a Marslakók mars haza! c. Fredric Brown-regényből 24 pont
A marslakók a Világok harcából (H. G. Wells) 22 pont
A láthatatlan ember, Griffin (H. G. Wells) 20 pont
A Párt az 1984-ből (George Orwell) 18 pont
Carmody Ragadozója a Kozmikus főnyereményből (Robert Sheckley) 16 pont

Pillanatfelvételek a Fallout 3-ból

A németek PC Games magazinja a mai napon közzétett néhány screenshot-ot az ez év őszén megjelenésre kerülő és sokunk által igen-igen várt Fallout 3 játékból. A látvány csakugyan lenyűgöző, egy kissé mégis el vagyok keseredve, ugyanis én egy maradi, bevált dolgokhoz ragaszkodó faszi lévén jobban örültem volna az előző két részben megszokott izometrikus nézetnek. Sokakat nyilván a gépigény is elkedvetlenít majd. Mindegy, nem kommentálom őket, nézegessétek.

A környezetValaki születésnapozikMegaton

Egy ghoulGhoulba lőnek minigunnalFelpuffadt ellenfél

Súlyos testi sértésGyere ide, Dogmeat!Romantikus séta Dogmeattel a naplementében

No, azért nézzük meg az előzetest is, ez legalább hozza az előző részek intróinak hangulatát:

Kaptam

Ojjé. Ma kaptam meg a karácsonyi (!) ajándékomat a tesvéremtől, hát valami hálaisten. Le sem fog szakadni rólam, az biztos. Ugye, mindenki tudja, miért jó? Na, azért.

Gépnarancsos táska, direkt nekem való!

Meet Dave trailer

Valami azt súgja, hogy tetszeni fog nekem ez a film. Imádom a méretváltozásos sci-fiket, de mivel az utóbbi időkben nem nagyon vagyok elkényeztetve miniemberessel, ezért beérem egy méretkülönbséges sci-fivel is, még az sem baj, ha Eddie Murphy bohóckodik benne. A filmben szereplő mikroexpedíció űrhajója ugyanúgy néz ki, mint a kapitánya, csak az utóbbi alig pár centi magas. 100 társával együtt érkezik a Földre, a parányi idegenek a saját bolygójukat szeretnék megmenteni. Július 11-én lesz a bemutatója, izgatottan várom!

Most azt hiszem, nem árt megkapaszkodni - ÉS EZ NEM ÁPRILISI TRÉFA!

Alighanem mindannyian emlékszünk még Ridley Scott néhány hónappal ezelőtt tett fellengzős nyilatkozatára, amelyben arról beszélt, hogy a sci-fi film halott. Sokakat akkor fel is háborított ez az eset, engem konkrétan mondjuk egyáltalán nem, a közelmúlt filmtermését elnézve még igazat is adtam neki. A magam részéről kifejezetten tetszenek az ilyen megalapozatlan, kategorikus kijelentések, roppant elegánsnak tartom csak így odavágni egy hasonló ítéletet, majd visszavonulni – már amennyiben olyasvalaki teszi ezt, akire az elért eredményei miatt tisztelettel lehet nézni. Azt azért valljuk be, hogy Scott az olyan filmekkel, mint az Alien vagy a Szárnyas fejvadász azért igenis letett valamit – nem is keveset – az asztalra, nálam mindenesetre kivívta a tekintélyt.

Persze jöttek a haragos vélemények, a legtöbben azt nehezményezték, hogy Scott inkább filmet készítene a szájtépés helyett. Nem volt nyilvánvaló, hogy tervez valamit? Hogy nagy dobásra készül? Én kiálltam mellette, és sejtettem, sejteni akartam, hogy nem csak a levegőbe beszél. És ha egyszer majd újból sci-fi film forgatására adja a fejét, gondosan ki fogja választani az alapanyagot.

Sehol, még az IMDB-n sincs rá utalás, a Sunday Timesban azonban olyan hírt olvastam, hogy a szívem is megállt egy pillanatra.

Ridley Scott filmet készít. Tudományos-fantasztikusat. Leonardo Di Caprio is szerepelni fog benne, egy vadembert alakít majd.
Azt mondtam, egy vadembert?
Bocs.
A Vadembert!

A készülő film ugyanis a Szép új világ.

A Szép új világ, egyik kedvenc könyvem, még a szakdolgozatomat is abból írtam, végre-valahára a mozivásznakra kerül! Nekem megvan az a változat, amely televíziós bemutatásra készült, nem valami nagy durranás, hiába játssza Mustapha Mondot Leonard Nimoy, a legnagyobb jóindulattal is felejthető. A semminél jobb volt persze – no de egy moziváltozat! Napjaink technikájával! Ridley Scott, az élő legenda rendezésében!

Azt hiszem, a mester ragaszkodni fog az udvarias bocsánatkéréshez.




 

counter

Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

április 2008
H K S C P S V
« márc   máj »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Az offolás magasiskolája

  • Google AdSense (4)
    • Jávori István: Szegény Chelloveckot még az ág(oogle) is húzza! :(
    • Chelloveck: Szerintem az lehetett gyanús, hogy megvettem a pécsi magasházat és beültettem...
    • SFblogs.net Admin: Aztat, hogy valaki(k) túl sokat kattintottak a hirdetéseidre, és az algo...
    • nita: Ezt nem vágom! Mit jelent az, hogy veszélyt jelent a fiókod a hirdetőkre?????????
  • Törülközőnap (20)
    • Marsattack: Furcsán nézett volna rám a tanár ha vizsgára beállítok egy törölközővel ,...

Ez itt a reklám helye! Ez itt a reklám helye!

Bannertorony

Néhány mücök

BlogCatalog

WYW Kereső

Who links to my website?

Add to Technorati Favorites

__________________________

(Ha nem látod a zenelejátszót, akkor meg kell próbálni egy másik böngészőt; sajnos IE alatt nem működik.)




Kitüntetéseim:

A bronz és az ezüst fokozatot a bejegyzéseim számáért, az aranyat az sfblogs toplista filmes fordulójának összesítéséért kaptam.

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin. Business Internet
Joomla Toplista SG.hu