Volt a mostanában magát Sfblogs.net Adminként mórikáló blogszolgáltatónknak ez az ötlete, hogy mutassuk be a kedvenc itteni blogjainkat, aztán nem nagyon erőltette meg magát mohicane kivételével senki; én is link voltam, lecsúsztam a március végi határidőt, ráadásul hirtelen azt sem tudom, hová kell beküldeni és lusta vagyok odalapozni, úgyhogy megírom itt. Az az igazság, hogy rengetegre elő vagyok feedezve, nem nagyon maradok le semmiről, de valahol megálljt kell majd parancsolnom magamnak, ezért úgy döntöttem, hogy csak tízről írok, legyen kerek szám.
Az érdekességen kívül az volt most a szempont, hogy ezek a blogok viszonylag gyakran (tehát havonta, teszem azt, kétszer-háromszor rendszeresen) frissüljenek (de az sem baj, ha többször), és a gazdájuk lehetőleg ne legyen olyan paraszt, hogy fekete alapon sötétszürke betűkkel írjon. Ezért ha valakit kihagytam, pedig szívesen olvasom, az csakis amiatt történt, mert a hírcsatornás jelentkezésekből úgy érzem, ritka az új olvasnivaló, persze azokra is rávetem magam, nem kevesebb örömmel, mint az alább bemutatott tízre.
Kezdetnek itt van mindjárt hadiosveny barátunk és a Hadiösvény sci-fi blogja. Rá aztán nem mondható, hogy lustálkodik, éppen ma született meg a századik bejegyzése. Vele kapcsolatban szigorú elvárások vannak, kérem, úgyhogy nem véletlen a lelkesedése: az egyik közösségi oldalon sci-fi hittérítőként jellemzi magát, ami már eleve dicséretes, meg is tesz mindent ezért. Osveny megjelenése a netes sci-fi rajongók közt egy kissé olyan volt, mint amikor valaki szúnyogokkal teli cserjésbe gázol (szánom-bánom, de annak idején én is csíptem rajta egyet), ám szerencsére minden jóra fordult. Csak így tovább!
Sheenard mondja… a blogjában, amit azért érdemes olvasgatni, mert a mostanában gyakran megjelenő rezsős és edés képregényein kívül rengeteg vitaindító bejegyzést ír a legkülönfélébb közéleti témákban. Egy-két sci-fi témájú is akad, de inkább ezek a világnézetesdik az érdekesek nála, kap is hozzászólásokat rendesen.
Félelmetesen profi színvonalú Dzséjt Lightspeed című blogja, ahol a leginkább Star Wars, Star Trek és Alien témákban születnek rendkívüli felkészültségről és tárgyi tudásról tanúskodó cikkek: ezek a szakszerű elemzések bármilyen nyomtatott vagy online folyóiratban is megállnák a helyüket, öröm olvasgatni. Dzséjt mindent tud a saját tematikáját érintő kérdésekről, és nagyon gyakran posthossznyi hozzászólásokból kerekedő viták születnek a bejegyzések alatt, ami elsősorban egy másik bloggerünk, Zed Zero érdeme. Kettőjük szópárbajai mellett bármilyen vitaműsor elbújhat, az olvasó meg csak okosodik.
Szóval Zed Zero és a Star Tales. Fő profilja a science fiction rajzfilmek és képregények, ezekben páratlan tájékozottsággal bír, és díszíti is a blogját jobbnál jobb illusztrációkkal; ha egy szuperhősről nem találsz benne képet, akkor az a szuperhős bizonyára egy teszetosza, pipogya szarjankó, azért nem került bele. Zed Zeróról érdemes tudni, hogy van egy oldala, ahol fanfictionök találhatók, nem is akármilyenek. Ezekből is látszik, hogy imádja azt, amiről ír.
A világ két oldala címmel vezet internetes naplót Sayed, és kitűnő írásokat tesz közzé, amikor éppen nem szerelmes.
Olyankor egy kissé megdöccen az amúgy feszes, fegyelmezett stílus. Mivel meg lett mondva, hogy egy hímsoviniszta balfék vagyok
már úgysem kell tartózkodnom az olyan kijelentésektől, hogy aki olvassa, meg nem mondaná, hogy nő írta. (Én, mondjuk, az elején rájöttem, de hát én ugye legendás vagyok a sorok közt olvasási képességeimről.)
Marika azaz bellamaria blogja, az Én vagyok a hülye vagy aki mondja? inkább zéletes és lelkizős, de annyira művészien, hogy bátran felvehetné a versenyt pl. Schäffer Erzsébet nőklapjás írásaival, amelyekből azóta nem egy kötet született. Még élvezhetőbbé teszi a blogját, hogy a szösszenetekből hiányoznak az említett újságírónőre jellemző idegesítő műnosztalgikus rácsodálkozások, ellenben tele van kitűnő, könnyfakasztó humorral. Lapozgatós, bekötött, szilárd változatban is érdemes lenne szó szerint kézbe venni ezeket az írásokat.
Adeptus, a Solaria Nagy Novellapontozója Vox Adepti c. blogja az eddigiekhez képest viszonylag friss, ám rohamosan gyarapszik. Megtalálható benne az egészséges egyensúly a fantasztikus témájú és a mindennapi élettel kapcsolatos írások között. Remélem, nála nem fog lelohadni ez a kezdeti lelkesedés (a következő három blog ugyanis mostanában nem annyira aktív, mint az eddigi hét).
Merras a csúcstartó a postok számát illetően a Universe Todayjel, amely most valahogy lefagyott vagy mi. Régen olvashattunk tőle, megérdemelné a zsivány, hogy ne is írjak róla, mégis ideveszem, mert az a kétszáznál is több bejegyzés igen élvezetes, és sok tanulságos, helyenként komoly, helyenként vicces iromány található benne, elsősorban a webkettőről (csak, tudnám, mi a szösz az!), a keresőoptimalizálásról meg úgy általában a világháló visszásságairól.
Skip Donahue a Skip & SF c. blogot írja, már amikor írja. Ritkán ér meglepetés az új bejegyzéseknél, hiszen mind életünket, mind zenei és irodalmi ízlésünket tekintve is sok közös van bennünk, annak ellenére, hogy sohasem találkoztunk. Gyakrabban szeretném olvasni!
Zamorano mester Kvantum Média Konglomerátum című blogja is valahogy megmihálylott, pedig nem voltam egyedül azzal a véleményemmel, hogy roppant élvezetes olvasnivalókat kínált ismert, de még inkább kevéssé ismert könyvekről, filmekről meg úgy a science fictionről általában. De reméljük, Zami azért jó egészségnek örvend.
És tíznél csakugyan meghúzom a határt, pedig szívesen írnék legalább még egyszer ennyi blogról. Ez az sfblogs.net olyan, mint a Három Gúnár poharazó: odafigyelünk egymásra, elcseverészünk, és ha néha össze is különbözünk pl. Yoda igyekezetének vélt vagy valós hiányán, azért jó itt lenni. És bár különbözőek vagyunk, a sci-fi szeretete összeköt minket, jaj, abba is hagyom, mert ki kell mennem zsebkendőért, úgy meghatódtam saját magamtól, ez a vége nagyon hollywoodira sikeredett.















Jaj, nagyon örültem, hogy Bellamarika blogja is benne van.
Jó, tudom, kevés benne az sf, de én is szívesen olvasom. Nem csak a hangulata, meg a nyelvhasználata miatt, hanem van őbenne egy olyan adag bátorság, ami ritka.
Köszönöm szépen!!
Örülök, hogy a barátomnak mondhatlak!!
a) Igazán nincs mit.
b) Az érzés kölcsönös.
Nagyon szépen köszönöm smrk smrk (meghatódva hüppög)Péternek, Onsainak, Laikusnak, a nagymamámnak, a nagybátyámnak, a kutyámnak, a macskámnak, …. meg mindenkinek aki ilyen jóirányban megihletett a blogirásra, és mostmár majd az én listám következik, egyébként Jun megszagolhatta, hogy ez pont a pályázatok kiirásának a szezonja, s azért időzitett erre az időszakra, mikor az ember lónak a halálába körmöl, meg küldözget, a tavaszi fáradtság által leamortizát erejével.
Péter, lehet örvendezni: nem vagyok szerelmes.
Jön is majd egy U2 3D-s iromány, csak előbb sajna dolgoznom kell…
Na ja, erről az ajánlósdiról én is lecsúsztam, pedig akartam írni (mentségemre, kivételesen nem lusta voltam, csak más határidős munkám volt).
Szóval, hogy rövidre fogjam (igen, olyat is tudok), én is tök oda meg vissza vagyok hatódva ám
Sayed: MI VAN?!?!?!
Jól látod, vid: U2 3D. (Jutú-tridi.) Nem is hallottál még róla?
Vid hozzászólásán érződik a jogos igény, hogy legyen egy kis sztárscifibulvárpletyka is a blogban, ám Sayed hallgat…
És hallgasson is
Aki kíváncsi és nem ír magánlevelet, az hamar megöregszik.
bulvárhíreink: a távkapcsolat nehéz dolog. Főleg, ha féltékeny az ember másik fele. Azaz az ember nagyon sok mindenen át tud lépni, de önmagán sohasem. Úgy fest a nyakatokon fogok maradni.
Ne aggódj, sayed, mi mindig szeretni fogunk.