Végre megtapasztalhattam, milyen érzés csekket kapni. Ugye gyakran olvassuk, hogy “Iksz Ipszilion író megkapta az ennyi meg ennyi dollárról szóló csekket”, ám mifelénk a csekkesdi nem annyira bevett gyakorlat, érezhető a mondatban bizonyos egzotikum. Engem eleinte készpénzben fizettek ki a munkáimért, máig visszasírom azokat az időket, aztán divatba jött a folyószámlára való utalás, de sosem tudtam, milyen lehet csekket kapni. Most azonban a gúgl-fiúktól megjött az első várva várt csekk a reklámokért. Fasza érzés. Annyi pénz sem volt nálam tegnap, hogy egy doboz cigit vegyek magamnak reggel, de jóleső biztonságtudattal simogattam a csekket a zsebemben, mert tisztában voltam vele, hogy bármikor beválthatom, ha akarom.

Aztán persze kiderült, hogy a dolog korántsem ilyen egyszerű. Mit sem sejtve bementem a bankba kasszírozni, csakhogy ott azt mondták, készpénzt semmiképp nem adnak cserébe, menjek el a számlavezető fiókomhoz, és intézzem el, hogy a megfelelő összeget a folyószámlámra utalják át. Egyetlen felnőtt emberről tudok, akinek nincs folyószámlája, és mit ad isten, az az egy is én vagyok. Egy kissé leragadtam az elmúlt évezredben, és ez sok kellemetlenséget okoz, még én pofázok sci-firől, na mindegy. “Fizetést” is például négy-öt különböző helyről kapok havonta, ilyenkor mindig meg kell adnom valakinek a számlaszámát, aki megkapja az én pénzemet és odaadja nekem (addigra viszont már annak legalább a kétszerese van elköltve kölcsönpénzből, úgyhogy ugyanazzal a lendülettel adom is tovább egy negyedik félnek). De most emiatt a csekk miatt kénytelen leszek nyitni egyet, pedig nem hiszek a folyószámlában; utálom. Mi közük a bankoknak az én pénzemhez. Sajnos manapság szemlátomást tényleg elengedhetetlen, ráadásul a zsetonomat még azt követően is csak “négy-hat hét átfutási idő” után lesznek hajlandók átutalni.
De maga az érzés, az akkor is mennyei.















Azért jó sokára érkezett meg ez a csekk, nem? Nem tegnapi az a bejegyzésed, amiben írtad, hogy gazdag lettél.
A bank azon kívül, hogy a pénzedből gazdálkodik, még kifizetteti veled a számlavezetési díjat, és a bankkátyának is van valami díjja. Ha pénzt veszel föl, akkor is számláz. SMS szolgáltatásért megint külön. Jobban jár az ember, ha a párnahuzatban tartja a pénzét.
Hú, Lionel paprikás :-))) el se merem mondani hol dolgozom.
A párnahuzatról viszont az jutott eszembe, hogy egyszer szülőanyám kiment a piacra (még a békeidőkben úgy tizensok éve), mert hirtelen vasalóra volt szükségünk (vasárnap és akkoriban még nem voltak plázák), a régink tönkrement. Mondtuk is neki, hogy ez nagy merészség és legalább alkudjon, mert úgyse fog működni. És így is lett, anyu vett egy olcsó vasalót, ami beintett és nem működött. Lévén küzdős típus, valamint műszaki végzettségű ember, fogta és szétszedte. Egy köteg pénz lakozott odabent, képzeljétek. Sajnos złoty volt, ami akkoriban nem ért sokat, meg amúgy se akartuk megtartani, így hát rohanhattam anyámmal vissza a piacra, hogy hátha megtaláljuk az árust. Mondanom sem kell, hogy nem sikerült, pedig szegénynek biztosan hiányzott a spórolt pénze.
Szóval azért mégiscsak van értelme a bankoknak, még ha dühítő is mindaz, amit felsoroltál valóban.
Chelloveck, gratula!
Mennyi idő alatt is jött ez Neked össze?
Több, mint fél év kínkeserves, verejtékes munkájának
az eredménye. Utána az is hetekig tartott, mire a PIN-t megkaptam hozzá, majd az is, hogy megkapjam ezt a csekket, és az is hetekbe telik majd még, amíg végre a kezembe foghatom a ropogós bankókat.
A dollár árfolyama meg csak zuhan, zuhan.
Na jó, befejztem a gonockodást, mindenesetre gratula a kitartásodhoz. El tudom képzelni milyen tortúra lehetett, jómagam nem biztos, hogy képes lennék végigcsinálni.
A végítélet jóslatok szerint a 666 az ördög (ill. mammon) száma lesz, és mindenkit megjelöl vele. Vicces, de az otp ingyenes telefonszáma 3-666-666, és a bankkártyákat ilyen feliratú papírtokban adják.
Üdv szép, új világ…
Nem-nem. Én ezt most csak úgy mondtam, nem paprikásan.
Tudomásul véve ezeket a dolgokat.
Péter, ki kell ábrándítsalak, az a csekk nem ér annyit, mint amennyi rá van írva; árfolyam ide-vagy oda!
Hasonló cipőben járok, ugye az Abyss pályázat díjait szerettem volna ebből kifizetni.
A gond ott kezdődött, hogy nálunk csak egy tetves takarékszövetkezet van, erőssen mínuszos banki szolgáltatással. “Csekk!? Mutassam már, mert még nem láttunk ilyet! Beváltani? Mi nem foglalkozunk csekkek beváltásával. Hogy hol? Próbálja meg Monoron!”
Akkor Monor. Két bank, egy OTP és egy Budapest. Ott legalább nem néztek rám hülyén, csak közölték, hogy ez Citibankos csekk, ők ezt nem tudják beváltani.
Haza! Internet, legközelebbi Citibank fiók, Bp.!
Akkor irány a főváros. Első Citibank fiók, ők sem foglalkoztak csekkbeváltással. Persze, miért is tették volna!?
Irány a központ!
“Persze! Szívesen! Van nálunk folyószámlája? Nincs? Hát, akkor nem tudunk segíteni!”
Kurva türelmes ember lévén csak ekkor kezdett emelkedni a vérnyomásom.
Akkor nyitnék itt egy folyószámlát, ha lehet! Lehetett. Közben jól kicsesztem a takarékszövetkezettel, mert átirányítottam a fizetésemet. Bocsi! Havi 200-ért internetes hozzáférés a számlámhoz? Itt havi 1600-ért nem csinálnak semmit. Internet????
No, számlanyitás megvolt, jöjjön az csekk!
“Persze, szívesen bevesszük, két-három hét az átfutási idő, ja és le kell vonnunk 30 dollárt.”
Ekkor már annyira tele volt a …, hogy nem kérdeztem semmit, átadtam a csekket, naná, hogy kértem róla másolatot! és gyorsan kijöttem, mielőtt felrobbantam volna, mert azért mégiscsak egy csinos kis bank volt, és szörnyen nézett volna ki véres húscafatokkal feldíszítve.
Tehát marad a kosztpénzbőlkiegészítés és asszonnyalalkudozás, hogy már megintmirekellazapénz? Mintha elinnám.
Zoli.
Ne izgulj, nem ábrándítottál ki, szinte szó szerint ez a beszélgetés zajlott le tegnap a Vörösmarty téri Citibank fiókban; lehet, hogy te is ott jártál. Tudok a 30 dollárról is, ne aggódj! Éppen neked akartam írni ma este - mert tudtam, hogy az Abysshoz jött már ilyen csekk -, egy kis tapasztalatcsere végett, de még csak nemrég értem haza, most aludt el a baba, megelőztél.
Ezért is nem foglalkoztam az árfolyamos hozzászólásokkal, a bankokat pedig eddig is utáltam. A bankszférában dolgozók közül csak Sayedet szeretem, senki mást. És igenis párnahuzatban tartom a pénzemet, ahogy hadiosveny tanácsolta, nekem ehhez különben elég egy kispárna huzata is. (Amiből nem kell kivennem még magát a kispárnát sem… )
Congratulations. Keep working like that and you´ll soon receive one for U$S 300 every month.
Regards from Uruguay.
(A kurva életbe, de híres vagyok.)
No, akkor már mindent tudsz!
Sayedet pedig mindenki szereti!
Én már egész megbarátkoztam a bankkártyámmal, lehet, hogy ez abból is fakad, hogy nőből vagyok?
Nekem kb. másfél éve van számlám, amióta elkezdtem ösztöndíjat kapni, szóval 19-itt-van-még-a-tojáshéj-a-fenekemen-évesen már tapasztalt bankoló vagyok
Pedig pl. a bankkártya a világ legjobb találmánya (a kockacukor után).
Mi ez a 30 dolláros dolog? Annyit levonnak a csekkből? Akkor is ha 40 dollár az egész?
Vagy ha csak 25? Akkor még be kell fizetni?
Chelloveck, a bankkártya és számla jó dolog
én legszívesebben mindig mindenütt kártyával fizetnék, ehelyett folyton figyelnem kell, van-e még elég kápé nálam…
a csekk mókás dolog, egyszer valami külföldi hamis csekkel akart fizetni egy festményemért
(ja, és nyitnom kellett egy deviza számlát̷
elküldték ellenőrzésre a csekket, hogy valódi-e, aztán mikorúgy három hét múltán kiderült, hogy nem az, gyorsan megelőztem őket a rendőrségen, és feljelentést tettem
a károm úgy 25 euro lett, ennyi volt annak a díja, hogy a mélyen tisztelt OTP bank foglalkozzon vele
persze a külföldi csekkgyáros sosem került elő…
Nekem két bankszámlám is van. Egyikre megy a fizu, a másikon zajlanak a vállalkozásom tranakciói. (Ezt a volt könyvelőm tanácsolta anno, akit azóta is sűrűn emlegetek, le- és felmenőivel együtt.) Az első számlával semmi baj, kivéve hogy k..va hamar lemegy róla a mani.
Vagyis fizetek havonta 5000 Ft-ot, hogy egyáltalán legyen - 2 - bankszámlám.
A második gázosabb. Annyira “dübörög” a vállalkozásom, hogy minden hónapban fizetnem kell 5000 Ft-ot a számlára - amit persze a “másik” számláról veszek le - hogy ne szüntessék meg a számlát, mert ha megszűnik a számla, akkor egy vagon pénzbe kerülne újat nyitni, arról nem is beszélve, hogy soha többé nem nyithatnék új számlát…
…és ez nem semmi!
Nekem is két számlám van (illetve három, de a harmadik az hosszú), semmi baj sincs egyikkel sem, imádom a kártyámat, azzal vásárolok csomó helyen, még az INTERNETEN is, például ajándékot
…és miután először isten hozott újra, Sisterling voltam, és NEM volt anti-spam word, megírtam a kommentet, erre rámpirított, hogy töltsem ki a nem létező anti-spam mezőt, kitöltöttem NÉVVEL, emaillel együtt, erre nem Anonymoust csinál belőlem???
Beszarok.
K&H Bankban készpénzben kifizetik a Google csekket, én mindig ott váltom be.
Ó, és csak most szólsz? Melyik fiókban? Megyek oda!
PIIIPPPIIINNN!!!
Bementem az előbb a K&H Bankba, és 5, azaz öt perc múlva dúsgazdagon jöttem ki!
Semmi számlanyitás!
Semmi utalás!
Semmi átfutás!
Semmi levonás!
Merras, köszi a tippet. (Azt azért hadd jegyezzem meg, hogy a faszom a füledbe baszd meg, rosszabb vagy a hátramenésnél, eddig nem bírtál szólni, hát van az a kurva AdSense blogod, tökömér nem írsz bele ilyeneket! Mi meg Zolival itt szopunk, tőled öregem éhen dögölhetne a családunk.)
Au, az azért tényleg fájdalmas, hogy ez a lényegi info csaknem egy hét után kerül elő… De legalább most már tudjuk.
Köszi fiúk!
Ezek szerint megszívtam! Most már mindegy, mert a csekket beadtam, de most utoljára. Érjék csak be a fizetésemmel, a milliókat majd máshol váltom be.
Azért az érdekes, hogy egy Citibankos csekket a Citibank 30 dollárért vált be, míg egy másik bank ingyen. Ekkora a bizalom, hogy nem hisznek a saját bankjuk egy másik fiókjának? Vagy csak szimplán lenyúltak?
Ez olyan jellemző nálunk, nem?
Hajrá magyarországi bankszolgáltatás!
Ez jellemző nálunk, de ne törődj vele, sayed majd, mint bankos, elmeséli, miért van ez így, merras pedig meg fog hívni téged egy 30 dolláros sörre a nyáron, Tarjánban, szerintem ez a legkevesebb.
sajnos ebből a szempontból a k&h a kilógó a sorból, nem a citi. De nekem meg dunsztom sincs, hogy a k&h ezt hogy csinálja, megtippelni se tudom, mert az meg a másik véglet.