Cheque it out now

Végre megtapasztalhattam, milyen érzés csekket kapni. Ugye gyakran olvassuk, hogy “Iksz Ipszilion író megkapta az ennyi meg ennyi dollárról szóló csekket”, ám mifelénk a csekkesdi nem annyira bevett gyakorlat, érezhető a mondatban bizonyos egzotikum. Engem eleinte készpénzben fizettek ki a munkáimért, máig visszasírom azokat az időket, aztán divatba jött a folyószámlára való utalás, de sosem tudtam, milyen lehet csekket kapni. Most azonban a gúgl-fiúktól megjött az első várva várt csekk a reklámokért. Fasza érzés. Annyi pénz sem volt nálam tegnap, hogy egy doboz cigit vegyek magamnak reggel, de jóleső biztonságtudattal simogattam a csekket a zsebemben, mert tisztában voltam vele, hogy bármikor beválthatom, ha akarom.

Aztán persze kiderült, hogy a dolog korántsem ilyen egyszerű. Mit sem sejtve bementem a bankba kasszírozni, csakhogy ott azt mondták, készpénzt semmiképp nem adnak cserébe, menjek el a számlavezető fiókomhoz, és intézzem el, hogy a megfelelő összeget a folyószámlámra utalják át. Egyetlen felnőtt emberről tudok, akinek nincs folyószámlája, és mit ad isten, az az egy is én vagyok. Egy kissé leragadtam az elmúlt évezredben, és ez sok kellemetlenséget okoz, még én pofázok sci-firől, na mindegy. “Fizetést” is például négy-öt különböző helyről kapok havonta, ilyenkor mindig meg kell adnom valakinek a számlaszámát, aki megkapja az én pénzemet és odaadja nekem (addigra viszont már annak legalább a kétszerese van elköltve kölcsönpénzből, úgyhogy ugyanazzal a lendülettel adom is tovább egy negyedik félnek). De most emiatt a csekk miatt kénytelen leszek nyitni egyet, pedig nem hiszek a folyószámlában; utálom. Mi közük a bankoknak az én pénzemhez. Sajnos manapság szemlátomást tényleg elengedhetetlen, ráadásul a zsetonomat még azt követően is csak “négy-hat hét átfutási idő” után lesznek hajlandók átutalni.

De maga az érzés, az akkor is mennyei.

26 Hozzászólás - “Cheque it out now”


  1. 1 hadiosveny 2008. ápr. 17. @ 10:21 am

    Azért jó sokára érkezett meg ez a csekk, nem? Nem tegnapi az a bejegyzésed, amiben írtad, hogy gazdag lettél.
    A bank azon kívül, hogy a pénzedből gazdálkodik, még kifizetteti veled a számlavezetési díjat, és a bankkátyának is van valami díjja. Ha pénzt veszel föl, akkor is számláz. SMS szolgáltatásért megint külön. Jobban jár az ember, ha a párnahuzatban tartja a pénzét.

  2. 2 sayed 2008. ápr. 17. @ 11:17 am

    Hú, Lionel paprikás :-))) el se merem mondani hol dolgozom. :-)

    A párnahuzatról viszont az jutott eszembe, hogy egyszer szülőanyám kiment a piacra (még a békeidőkben úgy tizensok éve), mert hirtelen vasalóra volt szükségünk (vasárnap és akkoriban még nem voltak plázák), a régink tönkrement. Mondtuk is neki, hogy ez nagy merészség és legalább alkudjon, mert úgyse fog működni. És így is lett, anyu vett egy olcsó vasalót, ami beintett és nem működött. Lévén küzdős típus, valamint műszaki végzettségű ember, fogta és szétszedte. Egy köteg pénz lakozott odabent, képzeljétek. Sajnos złoty volt, ami akkoriban nem ért sokat, meg amúgy se akartuk megtartani, így hát rohanhattam anyámmal vissza a piacra, hogy hátha megtaláljuk az árust. Mondanom sem kell, hogy nem sikerült, pedig szegénynek biztosan hiányzott a spórolt pénze.

    Szóval azért mégiscsak van értelme a bankoknak, még ha dühítő is mindaz, amit felsoroltál valóban. :)

    Chelloveck, gratula! :-) Mennyi idő alatt is jött ez Neked össze?

  3. 3 Chelloveck 2008. ápr. 17. @ 11:28 am

    Több, mint fél év kínkeserves, verejtékes munkájának :shock: az eredménye. Utána az is hetekig tartott, mire a PIN-t megkaptam hozzá, majd az is, hogy megkapjam ezt a csekket, és az is hetekbe telik majd még, amíg végre a kezembe foghatom a ropogós bankókat.

  4. 4 sayed 2008. ápr. 17. @ 12:59 pm

    A dollár árfolyama meg csak zuhan, zuhan. :mrgreen:
    Na jó, befejztem a gonockodást, mindenesetre gratula a kitartásodhoz. El tudom képzelni milyen tortúra lehetett, jómagam nem biztos, hogy képes lennék végigcsinálni.

  5. 5 onsai 2008. ápr. 17. @ 5:46 pm

    A végítélet jóslatok szerint a 666 az ördög (ill. mammon) száma lesz, és mindenkit megjelöl vele. Vicces, de az otp ingyenes telefonszáma 3-666-666, és a bankkártyákat ilyen feliratú papírtokban adják. :P Üdv szép, új világ…

  6. 6 hadiosveny 2008. ápr. 17. @ 6:56 pm

    Nem-nem. Én ezt most csak úgy mondtam, nem paprikásan. :P :D Tudomásul véve ezeket a dolgokat. :)

  7. 7 pippin 2008. ápr. 17. @ 10:41 pm

    Péter, ki kell ábrándítsalak, az a csekk nem ér annyit, mint amennyi rá van írva; árfolyam ide-vagy oda!

    Hasonló cipőben járok, ugye az Abyss pályázat díjait szerettem volna ebből kifizetni.
    A gond ott kezdődött, hogy nálunk csak egy tetves takarékszövetkezet van, erőssen mínuszos banki szolgáltatással. “Csekk!? Mutassam már, mert még nem láttunk ilyet! Beváltani? Mi nem foglalkozunk csekkek beváltásával. Hogy hol? Próbálja meg Monoron!”
    Akkor Monor. Két bank, egy OTP és egy Budapest. Ott legalább nem néztek rám hülyén, csak közölték, hogy ez Citibankos csekk, ők ezt nem tudják beváltani.
    Haza! Internet, legközelebbi Citibank fiók, Bp.!
    Akkor irány a főváros. Első Citibank fiók, ők sem foglalkoztak csekkbeváltással. Persze, miért is tették volna!?
    Irány a központ!
    “Persze! Szívesen! Van nálunk folyószámlája? Nincs? Hát, akkor nem tudunk segíteni!”
    Kurva türelmes ember lévén csak ekkor kezdett emelkedni a vérnyomásom.
    Akkor nyitnék itt egy folyószámlát, ha lehet! Lehetett. Közben jól kicsesztem a takarékszövetkezettel, mert átirányítottam a fizetésemet. Bocsi! Havi 200-ért internetes hozzáférés a számlámhoz? Itt havi 1600-ért nem csinálnak semmit. Internet????

    No, számlanyitás megvolt, jöjjön az csekk!
    “Persze, szívesen bevesszük, két-három hét az átfutási idő, ja és le kell vonnunk 30 dollárt.”
    Ekkor már annyira tele volt a …, hogy nem kérdeztem semmit, átadtam a csekket, naná, hogy kértem róla másolatot! és gyorsan kijöttem, mielőtt felrobbantam volna, mert azért mégiscsak egy csinos kis bank volt, és szörnyen nézett volna ki véres húscafatokkal feldíszítve.

    Tehát marad a kosztpénzbőlkiegészítés és asszonnyalalkudozás, hogy már megintmirekellazapénz? Mintha elinnám.

  8. 8 Chelloveck 2008. ápr. 17. @ 10:57 pm

    Zoli.
    Ne izgulj, nem ábrándítottál ki, szinte szó szerint ez a beszélgetés zajlott le tegnap a Vörösmarty téri Citibank fiókban; lehet, hogy te is ott jártál. Tudok a 30 dollárról is, ne aggódj! Éppen neked akartam írni ma este - mert tudtam, hogy az Abysshoz jött már ilyen csekk -, egy kis tapasztalatcsere végett, de még csak nemrég értem haza, most aludt el a baba, megelőztél.
    Ezért is nem foglalkoztam az árfolyamos hozzászólásokkal, a bankokat pedig eddig is utáltam. A bankszférában dolgozók közül csak Sayedet szeretem, senki mást. És igenis párnahuzatban tartom a pénzemet, ahogy hadiosveny tanácsolta, nekem ehhez különben elég egy kispárna huzata is.  (Amiből nem kell kivennem még magát a kispárnát sem… )

  9. 9 Cafe_Cafe 2008. ápr. 17. @ 11:53 pm

    Congratulations. Keep working like that and you´ll soon receive one for U$S 300 every month.
    Regards from Uruguay.

  10. 10 Chelloveck 2008. ápr. 17. @ 11:55 pm

    (A kurva életbe, de híres vagyok.)

  11. 11 pippin 2008. ápr. 18. @ 11:49 am

    No, akkor már mindent tudsz! :-)
    Sayedet pedig mindenki szereti!

  12. 12 Nita 2008. ápr. 18. @ 2:42 pm

    Én már egész megbarátkoztam a bankkártyámmal, lehet, hogy ez abból is fakad, hogy nőből vagyok? :D
    Nekem kb. másfél éve van számlám, amióta elkezdtem ösztöndíjat kapni, szóval 19-itt-van-még-a-tojáshéj-a-fenekemen-évesen már tapasztalt bankoló vagyok :D :P

  13. 13 Sisterling 2008. ápr. 19. @ 3:02 am

    Pedig pl. a bankkártya a világ legjobb találmánya (a kockacukor után).

  14. 14 MorTuadh 2008. ápr. 19. @ 10:56 am

    Mi ez a 30 dolláros dolog? Annyit levonnak a csekkből? Akkor is ha 40 dollár az egész? :D

  15. 15 Chelloveck 2008. ápr. 19. @ 11:00 am

    Vagy ha csak 25? Akkor még be kell fizetni? :shock:

  16. 16 Jud 2008. ápr. 19. @ 12:40 pm

    Chelloveck, a bankkártya és számla jó dolog :D
    én legszívesebben mindig mindenütt kártyával fizetnék, ehelyett folyton figyelnem kell, van-e még elég kápé nálam…

    a csekk mókás dolog, egyszer valami külföldi hamis csekkel akart fizetni egy festményemért :D
    a károm úgy 25 euro lett, ennyi volt annak a díja, hogy a mélyen tisztelt OTP bank foglalkozzon vele :D (ja, és nyitnom kellett egy deviza számlát̷ ;) elküldték ellenőrzésre a csekket, hogy valódi-e, aztán mikorúgy három hét múltán kiderült, hogy nem az, gyorsan megelőztem őket a rendőrségen, és feljelentést tettem :D

    persze a külföldi csekkgyáros sosem került elő…

  17. 17 corpus 2008. ápr. 21. @ 6:28 pm

    Nekem két bankszámlám is van. Egyikre megy a fizu, a másikon zajlanak a vállalkozásom tranakciói. (Ezt a volt könyvelőm tanácsolta anno, akit azóta is sűrűn emlegetek, le- és felmenőivel együtt.) Az első számlával semmi baj, kivéve hogy k..va hamar lemegy róla a mani.
    A második gázosabb. Annyira “dübörög” a vállalkozásom, hogy minden hónapban fizetnem kell 5000 Ft-ot a számlára - amit persze a “másik” számláról veszek le - hogy ne szüntessék meg a számlát, mert ha megszűnik a számla, akkor egy vagon pénzbe kerülne újat nyitni, arról nem is beszélve, hogy soha többé nem nyithatnék új számlát… :-) Vagyis fizetek havonta 5000 Ft-ot, hogy egyáltalán legyen - 2 - bankszámlám.

    …és ez nem semmi! :-D

  18. 18 Anonymous 2008. ápr. 22. @ 1:25 am

    Nekem is két számlám van (illetve három, de a harmadik az hosszú), semmi baj sincs egyikkel sem, imádom a kártyámat, azzal vásárolok csomó helyen, még az INTERNETEN is, például ajándékot ;)

  19. 19 Sisterling 2008. ápr. 22. @ 1:27 am

    …és miután először isten hozott újra, Sisterling voltam, és NEM volt anti-spam word, megírtam a kommentet, erre rámpirított, hogy töltsem ki a nem létező anti-spam mezőt, kitöltöttem NÉVVEL, emaillel együtt, erre nem Anonymoust csinál belőlem???

    Beszarok.

  20. 20 merras 2008. ápr. 22. @ 6:24 am

    K&H Bankban készpénzben kifizetik a Google csekket, én mindig ott váltom be.

  21. 21 Chelloveck 2008. ápr. 22. @ 11:42 am

    Ó, és csak most szólsz? Melyik fiókban? Megyek oda!

  22. 22 Chelloveck 2008. ápr. 22. @ 12:48 pm

    PIIIPPPIIINNN!!!
    Bementem az előbb a K&H Bankba, és 5, azaz öt perc múlva dúsgazdagon jöttem ki!
    Semmi számlanyitás!
    Semmi utalás!
    Semmi átfutás!
    Semmi levonás!

    Merras, köszi a tippet. (Azt azért hadd jegyezzem meg, hogy a faszom a füledbe baszd meg, rosszabb vagy a hátramenésnél, eddig nem bírtál szólni, hát van az a kurva AdSense blogod, tökömér nem írsz bele ilyeneket! Mi meg Zolival itt szopunk, tőled öregem éhen dögölhetne a családunk.)

  23. 23 sayed 2008. ápr. 22. @ 12:56 pm

    Au, az azért tényleg fájdalmas, hogy ez a lényegi info csaknem egy hét után kerül elő… De legalább most már tudjuk.

  24. 24 pippin 2008. ápr. 22. @ 1:20 pm

    Köszi fiúk!

    Ezek szerint megszívtam! Most már mindegy, mert a csekket beadtam, de most utoljára. Érjék csak be a fizetésemmel, a milliókat majd máshol váltom be.

    Azért az érdekes, hogy egy Citibankos csekket a Citibank 30 dollárért vált be, míg egy másik bank ingyen. Ekkora a bizalom, hogy nem hisznek a saját bankjuk egy másik fiókjának? Vagy csak szimplán lenyúltak?

    Ez olyan jellemző nálunk, nem?

    Hajrá magyarországi bankszolgáltatás!

  25. 25 Chelloveck 2008. ápr. 22. @ 3:14 pm

    Ez jellemző nálunk, de ne törődj vele, sayed majd, mint bankos, elmeséli, miért van ez így, merras pedig meg fog hívni téged egy 30 dolláros sörre a nyáron, Tarjánban, szerintem ez a legkevesebb. ;)

  26. 26 sayed 2008. ápr. 22. @ 3:18 pm

    sajnos ebből a szempontból a k&h a kilógó a sorból, nem a citi. De nekem meg dunsztom sincs, hogy a k&h ezt hogy csinálja, megtippelni se tudom, mert az meg a másik véglet.

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




 


Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

április 2008
H K S C P S V
« márc   máj »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A bronz és az ezüst fokozatot a bejegyzéseim számáért, az aranyat az sfblogs toplista filmes fordulójának összesítéséért kaptam.

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek