2008. június. archívuma.

Hazatértem, és ennek Skip is örülni fog

Folytatom végre, amit tizennyolc lapszámmal ezelőtt abbahagytam, és e hónapban ismét a Galaktika olvasóit boldogítom egy fordításommal. (Ha még valakiben nem állt volna össze a kép: a Novellaajánló c. kategória azt a célt szolgálja, hogy a galaktikás munkáim követhetőek legyenek, végül is nem káptalan az enber feje; még a végén elfelejteném, miket műveltem.) Jót tesz a kis mimóza lelkemnek amúgy, mert az, hogy megyen itt a gátlástalan önpromóció, az egy darabig nagyon jópofa, de egy idő után mindenkiben csak elégedetlenséget szül, ráadásul csak a gúgl hirdetésekből nem is igazán lehet megélni.

Frank M. Robinson mester Keleti szél, nyugati szél c. kisregénye autós-érdekes – ezért is ajánlom elsősorban Skipnek –, környezetszennyezési jajkiáltásokkal. Ami miatt egy kicsit aggódom, hogy folytatásokban jelenik meg, ugyanis attól tartok, hogy sokan azt mondják majd: eh, inkább egyszerre olvasom el, aztán mire a következő szám megjelenik, mindenki lusta lesz az előzőt leemelni a polcról. Na, nem! Tessék szépen elolvasni az első részét, és igenis legyen szíves mindenki izgulni augusztusig, hogy vajon mi lesz a vége. (Én már tudom!)

Díjkiosztón jártam

Bizony ám, elfelejtettem mondani, hogy megvolt életem első zsűrizése. A Tollinga nevű multikulturális művészeti portál kért fel úgy két hónapja, hogy a művészeti pályázatukon vállaljam el a sci-fi kategória novelláinak zsűrizését. Természetesen igent mondtam, a felkérés kétszeresen is megtisztelő volt. Egyrészt azért, mert jól esett, hogy ennyire megbíznak a szakmai ítélőképességemben (engem is boldoggá tesz, hogy legalább okoskodásban és fontoskodásban jó vagyok, ha már másban nem annyira), másrészt azért, mert eredetileg Trethon Judit vitte volna a zsűrizést, csak sajnos a tragikus baleset közbeszólt, így tulajdonképpen tőle örököltem ezt a feladatot, úgyhogy nagyon lelkiismeretesen próbáltam értékelni és rangsorolni a sf kategóriában beérkezett tizenhárom novellát.

Rendkívül változatos volt a pályaművek témája. Nem mindegyik volt ám színtiszta SF, akadt köztük az ufós sztoritól kezdve jövőben játszódó bűnügyi történeken vagy science fiction kellékekkel operáló fantasyn keresztül a misztikus horrorig mindenféle; végül Fekete Annamária alias Alie Neetah Az utolsó ítélet c. műve lett a harmadik helyezett, Chris March Üvegpillangója kapta az ezüstérmet, és úgy érzem, mind hangulatában, mind stílusában toronymagasan a legjobb alkotás volt az SF jeligéjű pályázó Vásár című novellája.

Meghívtak a június 21-én tartott ünnepélyes díjkiosztóra is Esztergomba, a Féja Géza Közösségi Házba; sajnos az első két helyezett nem volt jelen, hogy személyesen gratulálhassunk, de majd az interneten keresztül azért írok nekik egy-két kedves szót meg valamiféle rövid véleményt, ha lesz netem (mert most éppen nincs). Volt nagy eszem-iszom, ám a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy kaptam emlékbe egy könyvet az I. Tollinga pályázat díjnyertes műveiből, a címe: “Akkor is, ha tiltják…” Jó vaskos kötet, hiszen már az első pályázaton is rengeteg kategóriát indítottak, mese, humoreszk, sci-fi, vers, esszé, útirajz, ezenkívül fotó, rajz stb., ráadásul volt egy regény kategória is (a nyertesek szintén szerepelnek a könyvben), ahol a második helyezés egy Galaktikus birodalom című sf kisregény, kíváncsi vagyok, milyen lehet. Miután annyit olvastam a novumról, végre van egy saját novumos könyvem – na, ilyen nemes célokra például határozottan hasznosnak tartok egy POD kiadót. A következőben, gondolom, az idei díjazottak fognak szerepelni.

A búcsúzáskor Szűcs Ferenc, a Tollinga feje megkérdezte, hogy vállalom-e jövőre is a zsűrizést. Naná, hogy vállalom, nem is én lennék, ha nem vállalnék el ilyeneket.

Indiana Jones és a kristálykoponya királysága – Vélemények a pestiest úságban

indianajones.jpgElőre leszögezem, hogy még nem láttam a filmet. Hadd ne kérjek már elnézést senkitől; mostanában valahogy nem olyan könnyű tető alá hoznom egy mozizást, a tesztvetítéses oldalakon a bemutató napján beleszaladtam zsinórban vagy három-négy fake-be, úgyhogy jól be is rágtam, aztán hagytam az egészet, a Bolhapiacra meg mostanában nem sikerült kijutnom, pedig akkor milyen egyszerű dolgom lenne: megnézném, nem pöcsölnék. A legutóbbi SFportálos sörözésen a többiekkel éppen a moziból kifelé jövet találkoztam, ott aztán hallottam én nullázástól kezdve tízezésig mindent, tehát az az este a film milyenségének megjóslásában egyáltalán nem volt mérvadó.

Aztán ma, mit ad isten, a kezem ügyébe akadt a múlt heti Pesti Est, ahol önjelölt kritikusok szemérmetlenül lepontozzák a filmeket egytől ötig, néhány vérszegény okoskodásfoszlánytól kísérve. Sokat segített, hogy ebben a “Boksz office” című rovatban a héten éppen az Indy 4. került terítékre. Immár tisztábban látok.

Mesterházy Lili (?) eleve azzal kezdi: “Nem jó, ha azon tűnődöm egy film alatt, hogy vajon mi fogott meg az előző részekben húsz-huszonöt évvel ezelőtt.” (Naná, hogy nem jó! Mi fogott meg ötévesen a Mazsolában! Mi fogta meg az enbereket 1933-ban a King Kongban! 1984-ben Az utolsó csillagharcosban! Ekkor és ekkor ebben és ebben!) Néhány szerencsétlen, a filmet mentegető mondat után aztán nagy nehezen kinyög egy kettest. Lotyó. (Örülj és becsüld meg magad, hogy annak idején láthattad az első hármat!) – Jaj, de felidegesített.

Ezután következik McMenemy (???) Márk, a fotón metszőollóval a kezében. Ú, de utálom ezt a faszit. Hogyaszongya: “Az, hogy kinek hogy jön be (jön be!!!) a 148 év kihagyás után folytatott (milyen 148 év! paraszt.) új Indy-epizód, az nagyban (nagyban!) függ attól, hogy milyen elvárásokkal érkezik. (Milyen elvárásokkal? Milyen elvárásokkal! Indiana Jonesról beszélünk, te taknyos!)” Meg hogy “ehhez képest” meg hogy “egészen élvezhető volt a film”. (Örülök, hogy azért végig bírtad ülni a négyezer köbcenti kukoricáddal, te tacskó.) Idézem: “De aztán a film felénél jön egy óriás adag, fröccsöntött akcióhányadék (sic!) aztán újabb és újabb ultrablőd (sicc!) jelenetek.” (Az eddigiekben nem volt? Vagy azokat nem láttad? Johnny Weissmülleres Tarzan-filmeket nehogy megnézz!) “Csak azt nem értem, hogy minek.” (Anyádnak.) – És a végén még erőtlenül élcelődik is valami ET 2-vel, mielőtt nagy kegyesen bevágna egy hármast. Malyom.

Falusi Mariann énekesnő – akiről már régóta tudom, hogy simán lehetne a lelki társam – is csak egy négyest adott a filmre, mégis az ő véleménye a legigazságosabb; ha megengeditek, idézem. (Ha nem engeditek meg, akkor is, mert tanulságos.)

“Mindenét ismerem, a helyszíneket, a pókhálós alagutakat, a térképen futó út pirosát, a kalapot, az ostort, a meglepetéseket, az izgalmakat, és ha az alkar már nem is duzzad olyan erőtől, azért mégiscsak hagyom magam. Mert én is akarom élvezni minden pillanatát, és nem baj a sok kis hiba […] de azért lelkes játszótársak vagyunk megint, kettesben maradtunk a moziban, Indiana Jones és én.”

Hát így kell normálisan, egészségesen hozzáállni, barátaim! Mert azért Indiana Jones mégiscsak a hálaisten, minden további szőrszálhasogatás, kukacoskodás fölösleges. Eh, mindjárt megyek oszt megnézem a filmet mérgembe. Ideje lesz.

John Berkey (1932 - 2008)

A mesterGyanús is volt nekem, amikor az újságosbódé plakátján láttam, hogy már megint John Berkey festmény van a Galaktika címlapján. (Imádom a képeit.) Aztán csak ma vettem meg a magazint, és onnan tudtam meg, hogy sajnos nemrég elhunyt; a következő számban lesz róla megemlékezés.

Az SF WIW-en a legelső képgalériámat az ő festményeiből állítottam össze még annak idején — a szavak helyett beszéljenek most azok:

 

Ma hatodszor kapom meg a hírlevelet, úgyhogy most már a nagy nyilvánosság elé tárom, milyen jó is nekem.

Elindult ugyanis a Magyar Sci-Fi Hírlevél, amelyre én hat hete azon melegében fel is iratkoztam. Keddről szerdára virradóra mindig vár a postafiókomban ez a hírlevél – a magyar SF klubokat tömörítő Kreatív Fantázia és Művészetek Egyesület, valamint az SFportal.hu szervezésében –, olyan sf-kedvelő netezőknek való, akik nem szívesen maradnának le semmi fontosról, arra viszont sem idejük, sem energiájuk nincs, hogy naponta órákat töltsenek el mindegy egyes olyan oldal átnyálazásával, ahol a hobbijukkal kapcsolatos fontos hírekre bukkanhatnak.

A hírlevél szerkesztői állítólag szemmel tartják a teljes magyar nyelvű webet – el nem bírom képzelni, hogyan, abba meg bele sem merek gondolni, mennyi időt tölthetnek ezzel –, és ha valami fontosra bukkannak, az be is kerül a következő számba. A heti filmes, tévés, irodalmi és egyéb hírek mellett rendkívüli hírlevelek is várhatóak - ha olyan fontos hírre (például egy rendezvény vagy valami jó akció hírére) bukkannak.

Ami még jobb, hogy hetente nyerni is lehet, ezen a héten például Jonathan Cross Kvartett c. regényét, amit szívesen meg is nyernék, hiszen a Zsoldos Péter díj miatt jó lenne elolvasnom. Na, majd meglátjuk, rajtam nem múlt.

A hírek mellett blogajánlókat is találunk, és az SF WIW legújabb videóiról is értesülhetünk.

Gondoltam, szólok.

Csubakka megkapja a medálját!

Hát nem bírom ki. Nem én fedeztem fel ezt a verziót, Dzséjt kolléga blogjában akadtam rá, de nagyon fasza. Nem szerette soha a Csillagok háborúját az, aki egy ilyenen nem hatódik meg. A bejátszás után tessék szépen átfáradni a Lightspeedbe és figyelmesen elolvasni ezt a bejegyzést, igazi rajongók pedig tegyék, amit tenniük kell, én nem nagyon szaporítanám tovább a szót.

 




Hogyan kommenteljünk!

A legtöbb hozzászólni kívánó olvasót ismerősként üdvözli a blog. Ez megtévesztő, mert az ellenőrző szót ugyanúgy kéri, csak nem mutatja. A megoldás: meg kell nyomni a köszöntés mellett a "Változtat" gombot, és immár beírható a kért ellenőrzőszó.

Towel Day - Don't Panic Miner.hu

 



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

június 2008
H K S C P S V
« máj   júl »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek