Előre leszögezem, hogy még nem láttam a filmet. Hadd ne kérjek már elnézést senkitől; mostanában valahogy nem olyan könnyű tető alá hoznom egy mozizást, a tesztvetítéses oldalakon a bemutató napján beleszaladtam zsinórban vagy három-négy fake-be, úgyhogy jól be is rágtam, aztán hagytam az egészet, a Bolhapiacra meg mostanában nem sikerült kijutnom, pedig akkor milyen egyszerű dolgom lenne: megnézném, nem pöcsölnék. A legutóbbi SFportálos sörözésen a többiekkel éppen a moziból kifelé jövet találkoztam, ott aztán hallottam én nullázástól kezdve tízezésig mindent, tehát az az este a film milyenségének megjóslásában egyáltalán nem volt mérvadó.
Aztán ma, mit ad isten, a kezem ügyébe akadt a múlt heti Pesti Est, ahol önjelölt kritikusok szemérmetlenül lepontozzák a filmeket egytől ötig, néhány vérszegény okoskodásfoszlánytól kísérve. Sokat segített, hogy ebben a “Boksz office” című rovatban a héten éppen az Indy 4. került terítékre. Immár tisztábban látok.
Mesterházy Lili (?) eleve azzal kezdi: “Nem jó, ha azon tűnődöm egy film alatt, hogy vajon mi fogott meg az előző részekben húsz-huszonöt évvel ezelőtt.” (Naná, hogy nem jó! Mi fogott meg ötévesen a Mazsolában! Mi fogta meg az enbereket 1933-ban a King Kongban! 1984-ben Az utolsó csillagharcosban! Ekkor és ekkor ebben és ebben!) Néhány szerencsétlen, a filmet mentegető mondat után aztán nagy nehezen kinyög egy kettest. Lotyó. (Örülj és becsüld meg magad, hogy annak idején láthattad az első hármat!) – Jaj, de felidegesített.
Ezután következik McMenemy (???) Márk, a fotón metszőollóval a kezében. Ú, de utálom ezt a faszit. Hogyaszongya: “Az, hogy kinek hogy jön be (jön be!!!) a 148 év kihagyás után folytatott (milyen 148 év! paraszt.) új Indy-epizód, az nagyban (nagyban!) függ attól, hogy milyen elvárásokkal érkezik. (Milyen elvárásokkal? Milyen elvárásokkal! Indiana Jonesról beszélünk, te taknyos!)” Meg hogy “ehhez képest” meg hogy “egészen élvezhető volt a film”. (Örülök, hogy azért végig bírtad ülni a négyezer köbcenti kukoricáddal, te tacskó.) Idézem: “De aztán a film felénél jön egy óriás adag, fröccsöntött akcióhányadék (sic!) aztán újabb és újabb ultrablőd (sicc!) jelenetek.” (Az eddigiekben nem volt? Vagy azokat nem láttad? Johnny Weissmülleres Tarzan-filmeket nehogy megnézz!) “Csak azt nem értem, hogy minek.” (Anyádnak.) – És a végén még erőtlenül élcelődik is valami ET 2-vel, mielőtt nagy kegyesen bevágna egy hármast. Malyom.
Falusi Mariann énekesnő – akiről már régóta tudom, hogy simán lehetne a lelki társam – is csak egy négyest adott a filmre, mégis az ő véleménye a legigazságosabb; ha megengeditek, idézem. (Ha nem engeditek meg, akkor is, mert tanulságos.)
“Mindenét ismerem, a helyszíneket, a pókhálós alagutakat, a térképen futó út pirosát, a kalapot, az ostort, a meglepetéseket, az izgalmakat, és ha az alkar már nem is duzzad olyan erőtől, azért mégiscsak hagyom magam. Mert én is akarom élvezni minden pillanatát, és nem baj a sok kis hiba […] de azért lelkes játszótársak vagyunk megint, kettesben maradtunk a moziban, Indiana Jones és én.”
Hát így kell normálisan, egészségesen hozzáállni, barátaim! Mert azért Indiana Jones mégiscsak a hálaisten, minden további szőrszálhasogatás, kukacoskodás fölösleges. Eh, mindjárt megyek oszt megnézem a filmet mérgembe. Ideje lesz.
Az offolás magasiskolája