Hát ezt a címet bírták adni a magyarok Eddie Murphy új romantikus családi sci-fi vígjátékának. A magyar cím buta és semmitmondó; a tesztvetítés után pedig azt kell mondanom, hogy maga a film ugyanabba a kategóriába tartozik, mint például a Hipervándor (Jumper) – azaz a filmelőzetest megnézve mintha az egész filmet láttuk volna.
Egy kisebb és egy nagyobbacska meteorit csapódik be New Yorkban. Az elsőben a Golyóbis található, őérette folyik a film első felében a keresés, a másodikban egy eleinte különös mozgású és mimikájú fehéröltönyös, fekete férfi. A Golyóbis egy félszeg, félárva kisfiúhoz kerül (Josh Morrisonnak hívják), a fehérruhásról pedig elég hamar kiderül, hogy voltaképpen egy ember formájú idegen űrhajó(!), a belsejében egy hihetetlenül magasan képzett miniatűr legénységgel: a hajó a kapitányának pontos mása, csak száznyolcvan centisben. A kisemberkék számára gigászi gépezet irányítása persze eleinte még nekik is nehézkes, és sok mókás helyzetre ad okot. Érdekesek a jelenetek, amikor a monstrumukkal megpróbálnak az alsóbbrendűnek vélt emberekhez hasonlóan viselkedni, világunkba lehetőleg feltűnés nélkül beilleszkedni. Az „űrhajót” – mit ad isten – éppen az említett kisfiú anyja (Gina) gázolja el az utcán. Miután megismerkednek, az „űrhajó” Dave Ming Changnak nevezi el magát. Kapitánya a küldetés teljesítése valamint a Földdel, a földi szokásokkal és Ginával való ismerkedés során szerelmes lesz (itt egy kicsit félre lettem vezetve, mert először azt hittem, Ginába), ezért maradnak még egy kicsit. Mindenféle poénlelövési szándék nélkül még annyit mondhatok, hogy közben a legénység egy része fellázad, a fiúból kis hős válik, a rendőrség minduntalan Dave-et próbálja elcsípni, a Föld meg szerencsére megmenekül, sőt még egy igen furcsa csók is elcsattan.
A kibővített célközönséget megcélzó filmre jellemzők a többnyire helyzetkomikumra épülő, gyengécske poénok, a nem túl kidolgozott filmtrükkök és az eredetinek csöppet sem mondható ötletek; a mellékelt részlet viszont szerintem kiválóan illusztrálja, miért emelkedik ki számomra mégis a közelmúlt filmterméséből annyira, hogy írjak róla.
Miniemberes!
Hogy lehet egy filmenk ennyire elb@szott címet adni?????
Természetesen a magyar címre gondolok.
Most vettem meg, kíváncsi vagyok rá. Eddy Murphyt szeretem, majd kiderül, mit nyerek vagy veszítek a filmmel. A címe amúgy tényleg borzalmas.
A film nagy hibája részemről, ahogy írtad is, a kibővített célközönség. Mintha nem tudták volna eldönteni, hogy most kinek is szóljon igazán a film.
Ha tizenéveseknek, akkor nem érzem elég hitelesnek a kis srác ragaszkodását Dave-hez, minimum negyed óra hülyülést vártam volna még kettőjüktől, hogy hihető barátság féle alakulhasson ki közöttük.
Ha felnőtteknek, akkor sokkal hatásosabb poénokat, és a Gina-Dave vonalat kellett volna hosszabbra nyújtani (így talán a “szomszéd srác” reakciói is megállták volna a helyüket).
Nekem úgy tűnik, mindenből akartak egy kicsit, ám ennek az lett a vége, hogy nem állt össze egésszé a film. Amolyan vállrándítós, egyszer megnézem délután mozi lett belőle. Felejthető.
(A legdühösebb pedig azért vagyok, mert minimum a végén vártam volna valami ütős poént a pöttömbolygóról!)
A végén a cipős részt szánták poénnak, szerintem egész jópofa.