Rájöttem, hogy nem szeretem napjaink külföldi sf irodalmát. Jobban mondva nem igaz, hogy nem szeretem: nem is ismerem igazán, még pontosabban fogalmazva: egyáltalán nem érzek késztetést, hogy megismerjem. Lehet, hogy ez szégyellnivaló dolog, de én úgy vettem észre, hogy a külföldi sf az utóbbi években elindult egy úton, amelyen én nem kívánom követni. Azt hiszem, a cyberpunkkal, vagyis inkább a túlzásba vitt cyberpunkosdival kezdődött minden, az urban fantasyk meg a tündérekkel kúrósok megnövekedett népszerűsége meg csak olaj volt a tűzre. Előítéletektől csöppet sem mentes, igazságtalanul szubjektív, minden alapot nélkülözőn eltúlzott véleményem megváltozására már csak azért is kevés esélyt látok, mert egyszerűen nem rokonszenvezek az íróikkal sem, ezekkel a lelkes, ifjú titánokkal, a tetovált, piercinges, mezítláb Porschénak támaszkodó, koktélt szürcsölő “sztárírókkal”. Ördögi kör, amibe kerültem, sajnos, mert a hirtelen felbukkanó új kedvencek nem keltik fel az érdeklődésemet, és inkább öreg vagy halott írók után nyúlok a kiskozmoszos polcomon, hogy elolvassam a régi könyveimet századszor (vagy először, mert ilyen is van, hajaj, de még mennyi!)
A múlt héten vettem egy könyvet. (Ez is egyre ritkábban fordul elő.) A Perdido pályaudvar, végállomást, és egyedül azért, mert a könyvesboltban az ezer könyv közül választhat négyszáz forintért akció keretében az eredeti ár töredékéért juthattam hozzá. Mindenki csak dicséri, gonosz énem ellenben azt sutyorogja a fülembe, hogy ha annyira zseniális lenne, eddig hogyhogy nem fogyott el a boltokból. Lehet, hogy jó a könyv, csak sok a hozzám hasonló tapló? Talán sohasem fogom megtudni, mert amikor a vásárlás után a párommal egy presszó teraszán üldögélve a két kötettel barátkoztam (értsd: a kezembe vettem és néztem), elhangzott a jogos kérdés: “El is fogod olvasni, Apamapa?” – és én rémülten gondoltam bele, hogy aligha.
Sosem leszek egy naprakész faszi. Francba. De legalább végre kricsáltam egy jólesőt.
A Perdidót én is megvettem, ugyanezen oknál fogva
Én se nagyon követem a jelen sci-fi termést, egyrészt nem szeretem, másrészt még van egy csomó klasszikus ami tervbe van véve, és azokat is mindig halasztom.
A filmekkel ugyanaz, a falra mászok ezektől béna armageddon-világvége filmektől, viszont most néztem meg a Leslie Nielsen-féle Forbidden Planetet, ami már vagy 50 éve csináltak, és kurva jó.
Olyan vagy, mint Kamper
Az is csak azt olvassa el, amit le kell fordítania 
Szerintem ha az utóbbi évek sf (és fantasy határterület)terméséből csak egyet akarsz választani elolvasásra, az legyen a Perdido. Egyszerűen zseniális. Tényleg kurva hosszú, de annyi minden van benne, amit más szerző egy életműben sem képes leírni, nemhogy egy regényben. Teljesen alap.
Na de tényleg jót kricsáltál. Remélhetem, hogy eztán gyakrabban teszed?
Kedves Péter!
Ismerjük egymást az IG-ből. Én elolvastam a Perdidót, de erről majd később.
Amiért most írok az a teljes egyetértés Veled, hogy a könyvespolcomhoz nyúlva én is inkább többször olvasott régi vagy halott írók könyveit veszem elő. Mondjuk előveszem a Gyilkos idő című összeállítást és kb. 5 perc múlva keresztbe áll a szemem a gyönyrűségtől. Ennyi. A modern sci-fi (és teljesen jó amit a cyberpunkról írtál)kicsit már távol van tőlem, de ezt én a koromnak tudom be (no meg egy másfajta kultúrális igénynek).
Üdv, tetsuo, isten hozott itt minálunk!
Na, éppen ilyen vélemény(ek)re számítottam. Lehet, hogy egyszer erőt veszek magamon és megpróbálkozom a könyvvel, de félek tőle.
Téged is üdvözöllek, kedves digitális búsképű lovag!
Ezek szerint nem vagyok egyedül.
Sziasztok, többiek! Na, de felpezsdült az élet! Hála istennek!
Felpezsdült, de eddig csak Te hiányoztál innen
Mi olvasgatunk(nánk) szorgalmasan…
Amellett, hogy teljesen egyetértek a “jó hozzányúlni régi szerzőkhöz, könyvekhez” véleménnyel, nem lehet elvitatni, hogy azért vannak ma is nagy bombák. A Perdido ilyen. Bár hallani, olvasni róla hideget-meleget, nincs olyan mű, mely mindenkinek egyformán tetszene. Lehet, hogy neked kellett volna fordítani a Scar-t?
Ja-ja, Chelloveck polgártárs hanyagolja az írást… mi mind itt vagyunk.
Mi a bajotok a töménytelen szexszel? A kor mindig leképeződik a regényekben. Az lenne a meglepő, ha nem.
A Perdidóban nem az a jó, amilyen, hanem hogy milyen lehetett volna…
Sezlony voltam itt fentebb, valamiért névtelenségre kárhoztat a rencer.
Most meg már nem.
Most megint!
Látom, sezlony, neked minden duplán sikerül. Amúgy ikresen…
“Lehet, hogy neked kellett volna fordítani a Scar-t? :-)”
Áh, az Scar lett volna. (magaslabda)
Aki nem olvas (mondjuk) friss scifit, az magával szúr ki.
Szerezd be a Brasylt, az tetszeni fog.
Na de négyesikresen?
Én meg már kezdtem örülni a kommentkánaánnak…
Rorimack, épp rád gondoltam különben, amikor a naprakészségről kricsáltam.
A napi betevőm megvan azért friss sci-fiből is, csak nem regényileg, hanem novellailag, amolyan kóstoló gyanánt. Nem olvastam Perdidót, de olvastam Londoni különöst. Nem olvastam Amerikai isteneket, de olvastam Hogyan ismerkedjünköt stb. És ezek a rövid írások elriasztanak a hosszabbaktól.
Milyen Scar! Gyerekek! Ilyet Burger Pista előtt viccből se! Hát mikor jutna el hozzátok, kétezerhúszban!
(Na jó, ez vicc volt, de annak legalább rossz.)
Brasyl. Utánanézünk.
onsai, semmi baj a töménYtelen szexszel, de azért néha jól esik egy konyak előtte. Merészebb lesz úgy az ember.
(Még ennyi magas labdát! Hehehe.)
wow, asszem baccardi-hiányom van…
A Perdido nagyon jó könyv, legalábbis nekem tetszett anno két éve, mikor olvastam. Szerintem úgy járt, mint számtalan társa, hogy nem megfelelő reklám híján “besült”. Még azt is megkockáztatom, hogy egyszer jó filmalap lehetne…
Na, eddig mindenki csak dicséri.
Hehe. Voltam egy fórumon, ahol a következő hozzászólást olvastam; azt hittem, összepisálom magam:
“Nos én régi könyvet azért nem olvasok mert attól félek hogy szétszakad. És inkább mait olvasok.”
(Végül is jogos. Így is fel lehet fogni.)
Azért vannak nagyon jó könyvek, csak még magyarul nem hozzáférhetőek, példák az én praxisomból:
Greg Egan: Schild’s Ladder
Vernor Vinge: Rainbows End
Joe Haldeman: The Accidental Time Machine
Cory Doctorow: Down and Out in the Magic Kingdom
Charles Stross: Glasshouse
Michael Flynn: Eifelheim
David Marusek: Counting Heads
…és ez csak egy szűk merítés. A kortárs scifi nagyon gazdag felhozatalú, sokféle stílus és attitűd jellemzi, a klasszikus toposzok (3. típusú találkozás, időgép, klónok, nanotechnológia stb.) szinte minden eleme megtalálható benne.
Chello, csak ne tessék kinevetni ezt a hozzáállást! Tudod, hogy mennyire féltem egyes köteteimet? Alig merem kinyitni, cérnakesztyűt húzok, mielőtt hozzájuk nyúlnék, minden egyes roppanáskor, lapsuhogáskor szívbajt akarok kapni, hogy a már egyébként is eléggé kiszáradt, pergamenszerű kötés ne engedjen tovább. Olvasni meg elég nagy macera egyeseket, mert nem lehet csak úgy kinyitni, nem ám! Csak óvatosan, résnyire nyitva a lapokat, ne törjön a gerince, ne essenek ki a lapjai.
Könyv-fetisiszta vagyok na, ezt már máshol is bevallottam…
Nahát, Kánai A. is itt van, ez aztán a meglepetés. Üdv!
Na, ha nekem ennyi időm lenne - meg ennyire tudnék angolul -, hogy ilyeneket olvasgassak, nem is nagyon kricsálnék…