Az e havi Galaktikában a NASA ötvenedik születésnapja alkalmából tömör ám sok helyütt igen találó áttekintést kapunk a szervezet történetéről, működéséről, eredményeiről. Az egy időben komolynak és elérhetőnek elhitetett Mars-expedíciókról sajnos elszomorító tényeket közöl; persze lehetséges, hogy ez másnak nem is elszomorító, talán tényleg nem is érdekli már az embereket a Marsra lépés, csak én ragadtam meg még ezen a szinten. Közben a Spektrum televízió műsorán is látható egy dokumentumfilm-sorozat Utazás a Marsra címmel: a sorozat segíthet abban, hogy egy kicsit rászokjak a tévézésre, ám ha szigorúan vesszük, biztatás helyett inkább légből kapott kitalációkat ecsetel illetve a nehézségeket taglalja. Mivel eddig csak két részt sikerült elcsípnem, és nem is az elejétől fogva nézem, még azt sem tudom eldönteni, tetszik-e vagy sem. Adott volt tehát a logikus lépés: a hétvégén elővettem a Mars meghódításáról szóló filmjeimet, hogy egy kissé megvigasztalódjam.
A haragos vörös bolygó (The Angry Red Planet) 1959-ben készült. Színes a film, ám a trükktechnikája meglehetősen sajátságos, a marsi jeleneteknél például minden piros, a hátterek pedig nem is annyira festettek, mint inkább rajzoltak. A vörös bolygó csöppet sem barátságos benne. Mai szemmel nézve egy kissé fura, hogy buja növénytakaró borítja, és a mellékelt képekhez csak annyit fűzök hozzá, hogy az alsón látható rágcsálófejű óriás pókszörny korántsem a legveszedelmesebb lény, ami a négyfős kutatócsoportra leselkedik. Némileg hihetőbb a környezet a Robinson a Marson (Robinson Crusoe on Mars) című műremekben, amely 1964-ben készült, és nem más, mint Byron Haskin rendezte! A vörös bolygót itt nem lakják, csak más bolygóról látogatják emberforma idegen lények, de a történet annyira a defoe-i robinzonádot veszi alapul, hogy hősünk még a maga Péntekjét is megtalálja rajta. Kedvelem az ötvenes és hatvanas évek sci-fijeit, helyenkénti bárgyú naivitásuk ellenére is (vagy talán éppen azért) ám ezúttal valahogy nem elégítettek ki: hihetőbb történetre vágytam.
A 2000-ben készült A Mars-mentőakció (Mission to Mars) című film adta meg végül a beteljesülést. Screenshotot nem mellékelek, mert sajnos egyelőre csak VHS-en van meg, ráadásul nem is tudnék képkockát választani, ez a film ugyanis egy hálaisten. Tudom, sokan felhördülnek most, hogy a szokásos amerikai kliséhalmaz meg a többi, én mégis a védelmembe veszem. Brian De Palma filmről van szó, ez talán jelent valamit, olyan remek színészekkel, mint Gary Sinise vagy Tim Robbins, a zenét Ennio Morricone szerezte. Ez kellett most megfásult lelkemnek. A látvány gyönyörű. A mentőakció igyekezete előtt le a kalappal. Az Arc új megvilágításba kerül és több meglepetést is tartogat. A jelenet, amikor megtudjuk, mi történt a Marssal és a marsiakkal, lélegzetelállító. És bár a legtöbb fordulat előre kiszámítható, mégis az elejétől a legutolsó pillanatáig a képernyő elé szegezi a nézőt a film. Ráadásul neki köszönhetően világosodtam meg, ezen a hétvégén, micsoda előnyei vannak az öregedésnek. Azt hiszem, harmadszor láttam A Mars-mentőakciót, meszes agyamnak köszönhetően azonban az újdonság erejével hatott rengeteg részlete, így harmadjára is önfeledten végig tudtam izgulni az egészet, ráadásul a korral egyre szentimentálisabb is lesz az ember, így a sokszor közhelyesen megható részeknél kellőképpen és kellemesen el tudtam érzékenyülni. Nagyon sok ilyen filmet szeretnék még látni.
Az offolás magasiskolája