Még hogy én vagyok a híres? A fasorban sem vagyok a hírnevemmel. Majd mindjárt megmondom én, ki a híres!

Döbbenetes élményben volt ma részem, nektek sem árt megkapaszkodni. Hogy az izgalmakat a végletekig fokozzam, az almánál kezdem. Azt kell tudni, hogy elhelyezkedtem; két napja főállásban dolgozom abban a csepeli középiskolában, ahol négy évet már lehúztam a kétezres évek elején. (Visszahívtak, én pedig alaposan átgondoltam a dolgokat, és arra a következtetésre jutottam, hogy huszonévesen még roppant jópofa, hogy az enbernek nincs bérlete, karórája meg bejelentett állása, ám az én koromban az ilyesmi már inkább aggasztó.)

Na, de a lényeg, hogy battyogok mit sem sejtve, gyanútlanul, még egyszer hangsúlyozom: egy iskolában, ahol kisebb gondom is nagyobb, és abszolúte de nem számítanék rá, és egyszer csak kit látok? Kinek az arcát gigászi méretűre nagyítva az Országos Felsőoktatási Információs Központ tavalyelőtti reklámplakátján, teljesen felkészületlenül, hogy az állam is leesik? Ki bazsalyog rám hirtelen mint villámcsapás derült égből?

Drága barátunk, megannyi sf-novella és regény Zsoldos Péter díjas szerzője, László Zoltán!!!

5 Hozzászólás - “Még hogy én vagyok a híres? A fasorban sem vagyok a hírnevemmel. Majd mindjárt megmondom én, ki a híres!”


  1. 1 merras 2008. szept. 12. @ 7:24 am

    ÉS ki szokott László Zoltán posztereket emlegetni? :)

  2. 2 Chelloveck 2008. szept. 12. @ 1:48 pm

    Hát az biztos is, hogy Zoli már több poszteren szerepel, mint a Tokyo Hotel.

  3. 3 sezlony 2008. szept. 12. @ 3:30 pm

    Fiatal voltam, és kellett a pénz…

  4. 4 onsai 2008. szept. 12. @ 5:11 pm

    Ez nagyon jó! :) Látod, Chelloveck, ezért megérte dolgozni menni…

  5. 5 Heni 2008. nov. 3. @ 8:19 pm

    Ha… én dolgozni megyek valami olyan munkát vállalok amit élvezek is.Mivel szerintem az is jó munka amit szeretsz.
    (A piszkos munkák-at nem szeretem de… elviselném)
    Azt nemtom hogy a rajztudásommal mit kezdek majd de… az
    az egyik legjobb tantárgy amiböl jó vagyok.

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




Hogyan kommenteljünk!

A legtöbb hozzászólni kívánó olvasót ismerősként üdvözli a blog. Ez megtévesztő, mert az ellenőrző szót ugyanúgy kéri, csak nem mutatja. A megoldás: meg kell nyomni a köszöntés mellett a "Változtat" gombot, és immár beírható a kért ellenőrzőszó.

Towel Day - Don't Panic Miner.hu

 



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

szeptember 2008
H K S C P S V
« aug   okt »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek