2008. szeptember. 28. archívuma.

Egy szép, ám már a kiötlés pillanatában hamvába holt kezdeményezés

Az egyik sf-oldalon egy felhasználó a Nebula-díj mibenlétéről érdeklődött. Igyekeztem érthetően elmagyarázni neki, és közben eszembe jutott az angolszász SF másik legjelentősebb díja, a Hugo.
A mi kis sf-irodalmunk legismertebb díja a kitűnő íróról, Zsoldos Péterről kapta a nevét. Annyiban inkább a Nebulára hasonlít, hogy szakmai zsűri ítéli oda (a Nebulát ugyebár az amerikai sf&f-írószövetség); az olvasóközönség legföljebb csak drukkolhat és tippelgethet. Hirtelen jó ötletnek tartottam, hogy alapítani lehetne egy olyan díjat (lehetne a neve, tudomisén, Kuczka-díj, hogy ez is főszerkesztőről legyen elnevezve), ahol az olvasók is szavazhatnának. Készítenénk egy külön szavazóoldalt, ahol a regisztráció után mindenki leadhatná a voksát. Így a magyar fantasztikumnak sem egy, hanem két legjelentősebb díja lenne, és szerintem ezek gond nélkül megárulhatnának egy gyékényen, de mindenképpen javítsatok ki, ha tévedek.
Csak aztán az jutott eszembe, hogy szájtépésben sokkal többen alakítanak nagyot, mint egy szavazógomb lenyomásában, ezért is történhetett meg az, hogy pl. a második Galaktika közönségdíj kiosztása kellő érdeklődés hiányában elmaradt. :(




Hogyan kommenteljünk!

A legtöbb hozzászólni kívánó olvasót ismerősként üdvözli a blog. Ez megtévesztő, mert az ellenőrző szót ugyanúgy kéri, csak nem mutatja. A megoldás: meg kell nyomni a köszöntés mellett a "Változtat" gombot, és immár beírható a kért ellenőrzőszó.

Towel Day - Don't Panic

 



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

szeptember 2008
H K S C P S V
« aug   okt »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Az offolás magasiskolája

  • Kétszázadik (24)
    • Chelloveck: Itt van king Kong is, Cross, csak nem fér ki a monitorra: a középső sor jobb...
    • Cross: A 200 után elvárunk még 2000-et. Szép hölgykoszorú az ünnepléshez, de hol van King...
    • sanawad: Isten éltessen a kétszázadik bejegyzés alkalmából! :)
    • DAnna: Ebből a válogatásból rólad derül ki egy fontos dolog. Aki nő téged meg akarna...
  • A lyányok, a lyányok, a lyányok angyalok… (48)
    • Annatar: Rhewa: nem ;) Egyszerűen csak nálam az orr fontos. Ha az orr tetszik, akkor tetszik az...

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek