Egy sztárüjforma csolovek kricsálása

Korlátozott lehetőségeimhez képest igyekszem jó sok helyen megjelenni, és miközben mindenkit erre buzdítok, a lelkem mélyén elégedetlenséget szül a régmúlt sci-fi rendezvényein való merengés, ám szombaton először éreztem igazán úgy, hogy lehet még valami a sf-közösségi életből. Ezt a lendületet ha folytatjuk, talán még Szabó Sanyi listáján is pipát tehetünk a közösségi élet mellé. Egy tízpontos, leakalappal, hálaisten nap volt, és a kétkedők megnyugtatása végett azt is elárulom, hogy nem voltak sem furryk, sem ufológusok; beöltözött Star Trek-rajongók is csak azért, mert az SFportal háromévese mellett a magyar Star Trek Klub tizenötéves születésnapját is megünnepeltük. Jaj, de meg vagyok elégedve!

Érdekes, hogy mindenki mást lát és értékel ebből a rendezvényből. Nem kell messzire mennem példáért: én Károly Peti barátommal indultam el, aki iszonyatosan otthon van trekker témákban, halálra élvezte a programokat és a meghívott vendégek előadásait, míg én a könyvkiadói tervekről szólókon kívül egy előadásra sem mentem be; az ott összeverődött könyves társasággal a Galaktika-stand köré székeket hordtunk, úgy csodásítottuk magunkat. Ez a legtöbbször így szokott lenni, de most annyira jó volt a traccsparti, hogy még bagózni sem mentem ki órákig. Ráadásul megismerkedtem végre még néhány olyan enberrel személyesen, akikkel eddig csak a neten osztottuk az észt, azok alakulnak is át mindjárt narancssárgává a Karóva-törzsvendégek lapján. Vittem fényképezőt, pedig nem szoktam, de alig csináltam fényképeket, mert nem értem rá.

Nem mentem haza üres kézzel: enyém az „új” Shelley-könyv, Onsai a kezembe nyomott egy nagy zacskó Arcképcsarnokot (benne olyan ínyencségekkel, mint pl. Antal József-zsengék 2000-ből, például!); ezúttal is hálás köszönet neki és persze Ildikónak is, majd nyáron megyek a többiért A bulizáró árverésen Jonathan Cross Kvartettjét vettem meg kemény 1500 fabatkáért – majd elosztogattam a maradék fabatkáimat, amit én is úgy tarháltam össze előzőleg –, azóta már olvasom is bőszen.

A Trombiban márt várt ránk néhány semmirekellő egyén, akik nem jöttek el a MOM Parkba, és eljött sörözni a négy díszvendég is; Vaughn Armstrong megjegyezte, hogy a magyar SF rajongók (és itt inkább ránk, könyvesekre gondolt, nem a sorozatosokra) szerinte egy rendkívül összetartó és barátságos brigád; látszik rajtuk, hogy élvezik egymás társaságát, díszvendég ide vagy oda, és ez a fő.

A Próféta szóljon belőle!