Az elmúlt héten szívelégtelenségben elhunyt a 92 éves Forrest J. Ackerman, akit többek között Mister Science Fictionnek is becéztek tisztelői, akinek a legenda szerint a sci-fi kifejezést is köszönhetjük – azt a sci-fi kifejezést, amit mára divatos lett bizonyos elnézőn-lekicsinylő jelentéstartalommal felruházni: jómagam nem is értem, miért, úgyhogy hajlandó vagyok erről bármikor vitatkozni. Forry Ackerman olyan, mint Roy Batty; sokat látott; úgy sörözött Asimovokkal meg Bradburykkel, ahogyan én Szélesikkel meg Markovicsokkal. Erről most eszembe is jutott, hogy beh szívesen lennék én a magyar Ackerman, de persze ahhoz még nagyon sok babot kell ennem.
Minek is írnék most Ackerman cameo-szerepeiről, be kell írni a nevét a wikipédiába és kész, ott a lista. Számomra ugyanis Ackerman mint rajongó, tisztelni, becsülni való, lelkes rajongó és mint gyűjtő, alapos, rendszeres, irigylésre méltó gyűjtő jelentős. Az ő mentalitását sajnos nemigen fedezhetni fel mostanság a sci-fi rajongók körében; a maiak (tisztelet a kivételnek) legnagyobb gondja, hogy akár írókörökbe való tömörüléssel, akár melldöngetve-egyedül íróként lendítsenek a fantasztikum szerintük kátyúba ragadt szekerén. Mellesleg Ackerman mint rajongó/gyűjtő 1953-ban rendkívüli Hugo-díjat is kapott ám.
Egykori lakása, az Ackermansion tulajdonképpen egy gazdag múzeum. Ej, de szívesen lennék én éelnappali portás benne! Számomra ez az egyik álommeló. Nem unatkoznék ott, az biztos, de ha mégis, legföljebb vinnék magammal könyvet… 
A gyakran a kukából kihalászott, gyakran csillagászati összegekért vásárolt filmes kellékeket most nem is veszem figyelembe, csak azt az irdatlan mennyiségű, töméntelen könyvet és magazint, amit felhalmozott: egy dicső (!) kor dokumentumait. Úgy gondolok rá.
Van nekem ez a könyvem, ugye. A Holnap világai a ’20-as évektől a ’60-as évekig bemutatja a sf-folyóiratok és könyvek legjellemzőbb, magyar enber által mégis sokszor először látott borítóit, közel háromszázat, tematikus elrendezésben. Dicső kort írtam, és erről bármikor hajlandó vagyok vitatkozni – ezek ugyanis a lelkesedés évei, a bizalmatlanság évei, a remény évei, a reménytelenség évei… a sci-fi történetének ha nem is aranykora, de mindenképpen az eseménydús kamaszkora, az álmok és a szabadjára engedett, féktelen fantázia birodalma. E kor sf-„termékei” sokaknak ma már megmosolyogtatók talán, mégis: a ponyvák – na meg a B-kategóriás filmek – nélkül most nem lehetne arról vitázni, miért is nem tartják irodalomnak a sci-fit. Mert nem lenne sci-fi!
Forry Ackerman megbecsülte a sci-fit. Megbecsülte, és a maga módján vigyázott rá. Ápolta, őrizte, szerette, népszerűsítette, követendő példa is lehetne sokaknak akár. És erről az egy dologról nem vagyok hajlandó vitatkozni.
Kár érte. A nagy öregek lassan elmennek. Ez sajna az élet rendje.
Mindenesetre és szurkolok neked, hogy te legyél a magyar Ackerman. A hozzád hasonlókra vár a feladat, hogy tovább vigyék ezt a mentalitást.
Az miért baj, ha egy rajongó maga is próbálkozik az írással? Vagy ne adj’ isten, hogy írókörökbe “tömörül”?
Nagyon szerencsés esetben még író is válhat belőle, nem? Valószínű esetben meg rájön, hogy nem is olyan egyszerű dolog ez az íás, és még jobban tiszteli a kedvenceit.
Jaj, Crei, félre ne érts, nekem nem az a baj, ha egy-két rajongó megpróbálkozik az írással, hanem az, ha majdnem mindegyik…
Na és a régi szép idők (80-as évek) hazai fanzinkorszaka? Én a mai napig gyűjtöm ezeket a kiadványokat, és imádom a bennük lévő rajongói írásokat. Azokból az amatőr írókból lettek a mai profik. Jó esetben.
Én is Chello-val értek egyet a “rajongói sci-fi” ügyében.
(De leszögezném: én is a “rajongó” kategóriába tartozom, és ezt nagyon jól tudom.)
Abban teljesen igazuk van a többieknek, hogy nyilván minden profi sf-író amatőrként kezdte, és minden amatőr író rajongóként, na jó, Mary Shelley nem, de a többiek túlnyomórészt igen. Mondom, nincs is ezzel baj. Csak ne mindenki…
Ja, van már kép.
(Legközelebb próbáld az ilyesmit úgy fotózni, hogy lámpával világítod meg, ha lehet, szórt fényt előállítva, és kikapcsolt vakuval. Sokkal szebb lesz a végeredmény
)
De most komolyan Péter, annyi embert ismersz aki ír?
Jud írta egyszer valakinél, hogy kétféle enber van: aki már írt sf-regényt, és aki még csak ezután fog…
De akkor most comingoutolok egyet: én is elhelyeztem
0,04 P-t subcutanegy novellát, az Arcképcsarnokban van, a sárgában, de az Abysson is megtalálható.Hahh, te galád!