Nehéz helyzetben vagyok ezzel a The Day The Earth Stood Still Againnel, mert dicsérni nem nagyon tudom, de úgy istenigazából szidni sem. Nagyon nehezen vettem rá magam a megnézésére, már a bemutató óta tervezem, de jóleső érzés kijelenteni, hogy túl vagyok rajta végre. Mindenki tudja, hogy utálom a remake-eket, de igazából azon tudok bosszankodni, ha egy legendás (és remek) filmből készítenek egy dühítően csapnivaló új változatot (pl. A majmok bolygója vagy A légy). Ellenben ha egy legendás (ám gyengécske) moziból egy nem sokkal ostobább feldolgozás születik, az hála istennek nem ingerlő annyira.
Ezúttal ez történt. Én szeretem ezt az ’51-es mozit, de talán azért, mert a) el tudom képzelni, hogy a mondanivalója, a látványvilága és a dramaturgiája igenis komolyan vehető volt akkoriban, b) még gyermekkoromban olvastam Trethon Judit cikkét a filmről a Roburban, és hosszú éveken át ácsingóztam utána, ezért egyfajta szeretetteljes tisztelettel (vagy tiszteletteljes szeretettel) tudtam élvezni minden percét. Az új változat ugyanazokat a hibákat tartalmazza, mint az eredeti, csakhogy neki azok már nem bocsáthatók meg ilyen könnyen.
A legnagyobb problémám a földönkívüli(ek) pökhendi hozzáállása ebben is és a régiben is. Már elnézést, de nem értem, honnan veszik ezek a nyavalyás űrlények a bátorságot, hogy az enbereket terrorizálják, nekem ne mondja senki, hogy bármiféle jogalapjuk van ilyen drasztikus lépésekre, akár háborúskodunk, akár a Földünket pusztítjuk, elmehetnek ők a majdnem megmondtam, hová. Ennél még a vogonok indoklása is elfogadhatóbb.
Keanu Reevesnek elég ellenszenves arca van ahhoz, hogy Klaatut megformálja. De hogy minek kellett ezt a pulikutya képű néger kisgyereket betenni a kisgyerek szerepébe… na persze azt is tudom. Mert a két dudás elve alapján a másik ügyeletes scifi-sztár, Will Smith mégsem játszhatott benne, nosza, tegyük akkor be a fiát! Utálom, hogy vannak ilyen ügyeletes scifi-sztárok, és nem is kezdek el bővebben összeesküvés-elméleteket gyártani, mert akkor sosem lesz vége a bejegyzésnek, de senki sem érzi, hogy ez egy vicc? A következő az lesz, hogy Spielberg megújrázza a Gólemet, és a saját üdvöskéje, a másfél méter magas Tom Cruise bújhat az agyagóriás jelmezébe, szóval kész röhej.
Hogy a szállóigévé vált „Klaatu barada nikto” mondatot nem voltak képesek elhelyezni a forgatókönyben, arra nem is találok szavakat. Gort külseje és mozgása viszont tetszett, mint ahogy a film javára vált a figura újszerű megközelítése is, volt benne egy-két látványos jelenet, ezt nem tagadhatom, ha nem 2008-at írnánk, akár még lelkesedni is lehetne miatta, de önmagában ez a tény, valamint az, hogy az eredeti változat tempóját, naivitását és hangulatát úgy-ahogy sikerült megőrizni, még nem fog jó filmet varázsolni ebből a nagyobbvolta-füstje-minta-lángja fosadékból.



















Az offolás magasiskolája