Egy sztárüjforma csolovek kricsálása

A jelek szerint kezdek átkerülni a blogról a valós porondra, ugyanis a múltkori S.P.O.C.K előadásom után most az SFportal Meetup nevezetű „sci-fi miniegyetem” második összejövetelén tartottam kiselőadást a Főnix klubban a címben említett témában. De hogy az olvasók is részesülhessenek a fejtágításban, az előadás háttér-illusztrációjaként szolgáló diavetítés után megpróbálom leírni, nagyjából miről is volt szó tegnap este.

A sci-fi filmek története szinte egyidős a film történetével, ami érthető is, hiszen az új találmánnyal olyan dolgokat is meg lehetett mutatni, amit a való életben nem láthatunk. A filmtrükköknek, azok folyamatos fejlődésének, az erőfitogtatásnak a kezdetektől fogva kitűnő lehetősége a tudományos vagy tudománytalan fantasztikum. Már a némafilmek korában celluloidra vittek sok kedvelt irodalmi művet vagy témát.

A második világháború idején viszont kissé megtorpant az óriási kezdeti lendület. A harmincas és negyvenes években a sci-fi (és a horror) közkedvelt alakjai többnyire az őrült tudósok voltak, akik fantasztikus találmányaikkal ijesztgették a kiszolgáltatott emberiséget. Mivel az emberek a mindennapokban is soha nem képzelt borzalmakat éltek át, a háborúk sújtotta Európa országaiban a valódi sci-fi egy időre leköltözött a vászonról, a Harmadik Birodalomban egyenesen tiltott műfajnak számított.

Az ínséges idők után az Amerikai Egyesült Államokban éledt újjá a sci-fi filmgyártás és egyetlen zsánerben sem tapasztalt virágzásnak indult: a mesés ’50-es években szinte futószalagon készültek a produkciók. Szerettem volna összeszámolni az évtized fantasztikus filmjeit, de kétszáz után elakadtam… – szerény becsléseim szerint akár háromszáz sci-fi is készülhetett; arányérzékünk érdekében azt kell elképzelnünk, mintha mostanában minden második csütörtökön új sci-fit nézhetnénk a moziban, nyaranta heti rendszerességgel is akár… tíz éven keresztül! Mindezt úgy vitték véghez, hogy alig-alig születtek remake-ek, regényadaptációk és képregényfilmek, a tévés sci-fi pedig csak a következő évtizedben indul majd hódító útjára.

Az első néhány ígéretes próbálkozás mind látványában, mind mondanivalójában okot adott arra, hogy azt hihessék: a filmes sci-fi elérte a nagykorúságot, ám hamar kiderült, hogy ez bizony még csak a komolytalan kamaszkor, annak összes problémájával. Sokaknál az ötvenes évek egyet jelentenek a B-filmekkel, amelyek jellemzői a gyatra  színészi alakítás, a bárgyú forgatókönyv és a kevés pénzből gazdálkodás. A B-kategóriás filmek legszívesebben előrángatott és legkirívóbb példája Ed Wood 9-es terv a világűrből című filmje, ami elsősorban döbbenetes blődségeivel és nézhetetlenségével lett igazán klasszikus. Főszereplője, Lugosi Béla (a mi Bélánk!) e film forgatása közben hunyt el félúton.

Elenyészően kevés próbálkozás született vígjátéki szinten, a korszak kulcsszava inkább a félelem volt a Csendes-óceán mindkét partján, az USA Japánnal együtt a paranoia-filmek nagyhatalma lett. E filmek első hullámát a nukleáris holocaust rémét megtestesítő cudar lények képviselték. Akár atomrobbanás szakított ki ősi lényeket, akár a sugárzás hatására nőttek óriásivá egyébként is sokakban undort keltő rovarok vagy hüllők, de nyomukban mindenütt csak a pusztítás maradt. Japánban roppant népszerűek voltak a szörnyfilmek, első képviselőjük Honda Isiró, a kaidzsu-eiga királyának szülötte, Gojira, azaz Godzilla, aki a folytatásokban hasonszőrű rémségekkel is megverekedett. (Ugye mindenkinek ismerősek ezek a low-budget alkotások, ahol jelmezes színészek karatézzák egymást széjjel, és közben véletlenül rálépnek a házakra. A B-kategória a legmulatságosabban a Kingu Kongu tai Gojira – King Kong Godzilla ellen – című remekben érezteti hatását, ahol a kevés pénz miatt a makettházakban nem is volt bútor, a majom szigetén élő bennszülött néger törzset pedig feketére suvikszolt képű japán színészek alakították!)

De vissza az ötvenes évekhez és Amerikához: a nukleáris katasztrófák emberek méreteit is megváltoztatták. Bert I. Gordon rendezésében készült A küklopsz, Az elképesztő kolosszális ember és annak folytatása, A kolosszális rém háborúja (rendezett ő őrülttudósos-emberzsugorítósat is: A báb-emberek támadása), Nathan Juran ellenben Az ötven láb magas nő támadásáról készített mozit, noha a nő nem atomsugárzás, hanem másfajta baleset eredményeképpen lesz hatalmas brünhilda.

A korszak filmjei a legtöbbször viszont a Vörös Veszedelemre utalnak – közvetve vagy nyíltan. Nyíltan, mint a Repülő csészealjban, ahol az amerikaiak orosz kémekkel veszik fel a harcot a földi fejlesztésű jármű birtoklásáért. A hidegháborús fenyegetettség érzése viszont gyakrabban jelentkezett inváziós filmek formájában: a direkt földönkívüli invázió mellett temérdek beépülős-testrablós is készült, ez utóbbiak jellemzője, hogy árnyaltabb társadalombírálatot kínálnak, előnye, hogy a pocsék alakítások és az ostoba történet elkendőzhető ezzel, valamint a maszkokon és trükkökön is sokat lehet spórolni vele. Érdekes módon ezek a filmek a szervezett fogyasztói társadalom kritizálói is, ez a fajta agymosás nem sokban különbözik a kommunistaveszélytől, ugyanúgy az amerikai értékeket, az individualizmust fenyegeti. A beépülve-zombisító támadók főszereplésével készült filmek talán legismertebbike A testrablók inváziója volt.

És íme néhány példa a még burkoltabb célzásokra:

1.    Az Ők! címet viselő, filmtörténeti mérföldkővé lett alkotásban a totalitárius diktatúrát modellező hangyák társadalma terjeszkedik egyre, a rovarokat egyetlen hangyakirálynő irányítja. Maga a cím is roppant kifejező, hiszen ezek nem „mi” vagyunk, hanem „ők”, tehát ellenség.
2.    A masszában az alaktalan támadó zselé egyre nagyobb lesz, ahogy szegény amerikaiakat emészti sorra. És minden ilyen alkalommal izzóvörös színt vesz fel és folytatja ámokcsuszamlását Steve McQueen ellencsapásáig.
3.    A Mars közelsége miatt kitűnő kiindulópontja a támadásoknak, színe miatt pedig kitűnő lehetőség az antikommunista célozgatásoknak. Ki is aknázzák a filmesek elégszer.
4.    A húszezer öl mélyről jött szörny neve redoszaurusz! Ilyen lény tudomásom szerint nem létezett, de ízlelgessük csak kicsit a nevét: red-o-szaurusz! Ennyi erővel lehetne akár „komcsiszaurusz” is…
5.    A Halálos sáskában milyen alakú a sáskák feje? Hát kalapács! És a keze? Az meg sarló…

Elképzelhető persze, hogy az említett példáim csupán erőltetett belemagyarázások, bár úgy vélem, hogy ahhoz túl sok a véletlen. Szinte történelmi tényként kezelik, hogy a hidegháborús félelem az USA államilag támogatott fóbiája volt, ezek a filmalkotások már nem is csupán a sci-fi, hanem egyenesen a pszi-fi kategóriába sorolhatók, freudi és jungi tudatalatti rettegésekkel. A szörnyfilmek nézése mentálisan mindenképp nyugtató hatást vált ki a pszichében, mert a szörnyszülötteket a végén mindig legyőzik. A filmek szerint ehhez persze kell a kormány segítsége is.
A kormány, az FBI, a katonaság elintézi a dolgot, hol lángszóróval, hol rakétával, hol torpedóval, hol egy egész bolygó felrobbantásával. Sohasem a tudósok a hősök, néha még ők a hibásak, pedig ők fedezik fel a rémet (vagy éppen ők teremtik), és ők adnak hasznos ötleteket az elpusztítására. (Igaz, az elején nem átallnak arra célozni, hogy a példányt meg kellene őrizni a tudomány számára.) Csakhogy a hatalom szerint többet ártanak, mint használnak a mellébeszélésükkel, az okoskodás tudvalevőleg az agyafúrt komcsik szokása. A filmekben éppen ezért kerülik a hosszas, részletes magyarázkodást: tenni kell, nincs idő a szócséplésre, és ez a magatartás a filmiparban is erény.

(Mi itt Kelet-Európában jókat mulatgatunk a múlt propagandafilmjein: hát a helyzet azért odaát sem volt különb! Érdemes lenne úgy nézni ezeket a filmeket, hogy mi is érezzük, amit az akkori mozinéző érzett. Mennyire vették vajon komolyan a készítők és a közönség ezeket az alkotásokat? Könnyen el tudom képzelni, hogy nagyon is.)

Eddig csakis azt a közhelyszerű megállapítást ragoztuk, hogy ’50-es évek = gagyi, propaganda, B-kategória. Igazságtalanság (és valótlanság) lenne ennyiben maradni, hiszen a sok fércművön kívül sok remekmű is született, és őszintén szólva az arány nem rosszabb, mint napjainkban. Most tehát néhány mondatban szeretnék bemutatni egy-két örökbecsű, értékes klasszikust, és nekünk, magyaroknak, érdemes figyelni a filmek magyar vonatkozásait is:

1.    Irány a Hold – Heinlein: Galileo űrhajó című regényéből született színvonalas feldolgozás George Pal (Pál György) producerkedésével, egy rakétaszakértő közreműködésével, tudományos igénnyel, dokumentumfilm jelleggel, 19 évvel a valós holdutazás előtt! Sikerét éppen a tudományos hitelességnek köszönheti: láthattunk benne űrsétát, súlytalanságot és a profi sminkmesternek köszönhetően azt is, hogy fest a nagyfokú gyorsulás hatása az emberi arcon. A lenyűgöző látványhoz Chesley Bonestell holdfestményei is hozzájárultak…
2.    Világok összeütközése – Philip Wylie & Edwin Balmer írta az alapjául szolgáló regényt, a filmet a gyaníthatóan magyar származású Rudolf Máté rendezte meg. A dráma kedvelői megfigyelhetik, mik a társadalmi hatásai egy küszöbön álló katasztrófának, mesteri földrengéses, szökőáras jelenetei miatt Oscart is kaptak a gyönyörű effektusok. A Föld a Bellus csillaggal fog ütközni; lottósorsolással választják ki, kik kezdhetnek új életet kísérő bolygóján, a csodaszép Zyrán. Ebből merített ihletet a Deep Impact is… és már készül a 2010-es remake :/
3.    Amikor megállt a Föld – Harry Bates: Farewell To The Master című novellájából, az egyik első film, ahol segítő szándékkal, jóindulatúan jönnek az idegenek (Klaatu és égimeszelő robotja, Gort). Csak a csinos nő, a kisfiú és a tudós istápolgatja, a többi ember ellenségesen, gyanakodva fogadja, ezért kénytelen fenyegetni az emberiséget, majd Gort demonstrál is. Oscart nem kapott, a látvány ugyanis otromba, a közönséget a mondanivaló fogta meg.
4.    Világok harca – a Pal + Haskin páros munkája H. G. Wells regénye alapján. A marsi támadók Anglia helyett a jóléti Amerikát veszik célba. Ez is kapott Oscart az effektusok miatt, Chesley Bonestell bolygófestményei már az első pillanatokban rabul ejtik a nézőt. Ilyen tömeges invázió csak ebben meg a Harryhausen műhelyéből kikerült A Föld a repülő csészealjak ellen c. filmben látható; utóbbiban segítségért jönnek, mert haldoklik a bolygójuk, ám az emberek ellenséges fogadtatására kénytelenek visszatámadni.
5.    Az űr meghódítása – A kiváló Chesley Bonestell készítette a film csillagászati-művészeti háttereit, akárcsak az alapjául szolgáló non-fiction könyv illusztrációit, a másik forrás a rakéta-tudós Werner von Braun könyve volt. A készítők Pal és Byron Haskin. Nincsenek a filmben gülüszemű szörnyetegek – van viszont az emberiség jövőjéért nemzetközi összefogásban! tevékenykedő tudományos expedíció (nemzetközi legénységgel). George Pal szándéka szerint a Conquest of Space-nek kellett volna az első Űrodüsszeiának lennie – de sajnos a stúdió úgy megnyirbálta a költségvetést, hogy a vénuszi és jupiteres expedíció ugrott, és maradt csak a Mars… A filmben minden megvan, ami szem-, szájnak ingere: kocsikerék űrállomás (A 2001 előtt jó tíz évvel!), szivar alakú rakéta és űrtaxi is – káprázatos. (A képek alapján legalábbis: ezt a filmet sajna még nem láttam; az ismertetéséhez többek közt Eolomea solariás fórumtárs véleményét idéztem.)
6.    30 millió kilométer a Földig (a magyar kiadás címe: Űrszörny) – Szicília partjai mellett csapódik a tengerbe egy földi űrhajó fedélzetén a yimirrel, a vénuszlakóval, aki a mi légkörünkben nő csupán irdatlan méretűre Ray Harryhausen trükkjeivel. Érdekes újdonság, hogy ő nem NY-t, LA-t vagy Tokiót tiporja, hanem Rómát.
7.    A 20,000 öl mélyről jött szörny (magyar kiadása: Pánik New Yorkban) – Ray Bradbury: Ködkürt című novellájából. A közhiedelemmel ellentétben nem a japánok Gojirája volt az első tengermélyről, robbanásra szabadult ősgyík, hanem ez a redoszaurusz ugyancsak Harryhausen mester műhelyéből, a lénnyel a film végén Lee van Cleef végez.
8.    (Ha már számok…: ) 20,000 mérföld a tenger alatt – Kirk Douglas főszereplésével egy egyáltalán nem spórolós, a vernei hangulatot a mai napig a legjobban visszaadó, igen nívós adaptáció. (Tegye fel a kezét, aki azt hitte gyerekkorában, hogy Verne Gyula magyar!)
9.    A légy – George Langelaan novellájából Kurt Neumann, a Rocketship X-M rendezője forgatta. Zseniális, hátborzongató, vérbeli sci-fi. Sokkal jobb, mint a Cronenberg-féle feldolgozás!
10.    A hihetetlenül zsugorodó ember – Jack Arnold, a korszak egyik legnagyobb rendezője készítette. Na ez a film egy hálaisten. Robert Scott Careynek természetesen először nehezére esik feltalálnia magát az egyre óriásibb környezetben, de szépen beletanul, új célokat talál új képességeinek megfelelően, mi több, a végén különlegesnek érzi magát ettől.
11.    Tiltott bolygó – A MGM látványos filmje üdítő változatosságot jelentett a hidegháborús dömping derekán. A mű a korszak zsánerelemeinek összefoglalása; színei, tempója, hangulata, mondanivalója a hatvanas évek Star Trek sorozatát vetíti elő. Morbius doktor a krellektől örökölt berendezésekkel konkrét testet ad az emberi tudatalattiban lappangó szörnyeknek. És mintha csak az ötvenes évek paranoia-filmjeit akarná eltemetni: a szörnyeteg végül megsemmisül. (A film szereplőit a magyar származású Shakespeare Vilmos A vihar c. drámája ihlette.)

Nos, ilyesmiről beszéltem én ott, és ami nagyon jól esett és meg is lepődtem rajta: a végén voltak kérdések is!

Az első kérdés úgy szólt, hogy az évtized folyamán megjelentek igényes sf-regények is: ezeket vajon miért nem vagy miért csak később dolgozták fel. A magyarázat az lehet, hogy egyrészt az alacsony költségvetésbe nem is fért volna bele megfilmesítési jogok megvásárlása, másrészt a tudatalatti és közös rettegés korában a filmesek így szerették volna kifejezni magukat, a mozinézők igényeit ezek a filmek elégítették ki.

A második kérdés a Világok harcával volt kapcsolatos; említettem ugye, hogy Amerikát támadják a filmben – vajon az Orson Welles hangjátékot vették-e alapul vagy inkább a regényt. A válasz, hogy a hangjáték szellemiségéhez áll közelebb a filmváltozat: akárcsak a spielberges, a haskines is update-elve lett, mindkét fél részéről fejlettebb fegyverekkel, hiszen a földiek atombombáját is meg kellett mutatni. Hozzátettem, hogy a 2005-ös film árnyékában Timothy Hines is rendezett egy kor- és könyvhű változatot, amely nekem személy szerint erőtlennek tűnt előzetes elvárásaimhoz képest.

Megkérdezték azt is, vajon a 9/11-nek lesz-e hasonló hatása. Én azt feleltem, minden bizonnyal: máris elkészült néhány, bár mostanában újrafeldolgozásokban gondolkodnak az amerikaiak. Ott van ugyebár a Cloverfield, a Testrablók- valamint a Világok harca- és a Megálltaföld-remake, jövőre pedig várható a When Wolds Collide. Sajnos elfelejtettem hozzátenni, most miközben gépelek, jutott az eszembe, hogy ez a félelem a legújabb Star Trekben is megjelenik: Nero, a terrorista egész bolygók elpusztítására képes, a Vulkán után a Föld a soros. Hogy a dolog politikailag ne legyen sértő, direkt ezért lett éppen arab a USS Kelvin kapitánya, először a sorozat történetében – terelésként a sajtó ezt a Roddenberry lefektette elvek tiszteletben tartásával magyarázta.

Az utolsó kérdésre pedig nem emlékszem, csak arra, hogy a válasz során elővettem néhány dévédét illusztráció gyanánt; aki ott volt, segítsen ki kommentben, legyen szíves!