80. Ünnepi Könyvhét, szombati nap

Az idei könyvheti látogatásom igen tartalmasra sikeredett; elégedetten mentem haza este. Már egy órától kint kommandóztunk a fiammal és az egész délutánt ott töltöttük – Anya otthon maradt, és angol nyelvvizsgára való készülés címszó alatt Star Trek TOS-epizódokat nézett angol nyelven, angol felirattal, hála istennek nevelődik a családom, nagyon helyes.

Az első utunk a Tuan Kiadó pavilonjához vezetett, ahol kaptam egy úgynevezett recenziós (= kierőszakoskodott) példányt Csepregi Tamás nemrég megjelent könyvéből, a Szintetikus álomból: az ismertetőt hamarosan el lehet majd olvasni a blogomban. Később a füvön bele is olvastam: szerintem tetszeni fog. Mit ad isten, éppen akkor volt Csepregi Tamás dedikálása, még csak várnom vagy keresgélnem sem kellett. Előrelátóan magammal vittem Jonathan Cross (Benyák Zoltán) Kvartettjét is; nem volt a programban, Zoli mégis arra járt, ráadásul éppen akkor futott be, úgyhogy ripsz-ropsz vele is tudtam dedikáltatni a könyvemet. Most találkoztam velük először személyesen, csakúgy, mint Dörnyei Kálmánnal, aki az Athenaeum pavilonjánál dedikált; vele tudtam, hogy fogok találkozni, tehát A 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai is ott lapult már a táskámban. (Nagyon meglepett és jól is esett, hogy egyiküknek sem kellett mondani, kinek kell dedikálni a könyvet, mert mindhárman tudták a nevemet, Kálmán ráadásul a következőket írta, hehehe, a könyvbe: „Kollárik Péternek, a sci-fi nagymesterének”, na, csak megérte annyit fontoskodni meg okoskodni, milyen jó lenne mondjuk valami harmadik dologhoz is érteni még.)

Egy kicsit féltem, vajon hogy fogja magát érezni a fiam, de szerencsére hamar feltalálta magát, perecezett, lufizott, szökőkutazott, szaladgált, sőt egy koncertet is végignézett a kortársaival.

Feneketlen Rock and Roll a létem

A Galaktika pavilonjánál volt természetesen a legnagyobb banzáj, én a magam részéről a Kasztovszky Béla könyveimet vittem, a Kétszemélyes világot és a Grint. Béla bácsi dedikációjára már régóta fenem a fogam, de eddig elkerültük egymást, ha pedig mégis összefutottunk galaktikás vagy könyves rendezvényeken, sosem volt nálam könyv. Azután pedig összetrombitáltam a GFK-s írók új nemzedékét, azaz László Zoltánt (A Keringés), Antal Józsefet (Justitia), Szélesi Sándort (A beavatás szertartása) és Markovics Botondot (Isten gépei) egy csoportkép kedvéért; tíz-tizenöt év múlva jól fog jönni a Kölöknek mittudomén csajozásnál például.

László Zoltán, Antal József, Szélesi Sándor, Markovics Botond, Kis Chello, Nagy Chello

Egyelőre nem lehet tudni, fog-e vonzódni a tudományos fantasztikumhoz, hiszen most még minden érdekli, én azért remélem, igen, és bár erőltetni nem erőltetem, de igyekszem olyan szellemben nevelni. Habár, mint azt a következő kép is mutatja, akár másfajta közegben is találhat magának példaképeket.

Ereimben a Város lüktetése

10 Hozzászólás - “80. Ünnepi Könyvhét, szombati nap”


  1. 1 mohicane 2009. jún. 7. @ 11:52 am

    Akit ilyen pici korában remek írók rajonganak körül, miközben átszellemülten lapozgatja a Galaktikát, annak a sorsa megpecsételődött. :)

  2. 2 szs 2009. jún. 7. @ 1:04 pm

    Hát, a csoportképen aranyosságban mindent visz, bár tény, hogy Balfrasz nagyon szorosan ott van a nyomában azzal az undertaker imidzsével… :)

  3. 3 javori 2009. jún. 7. @ 2:45 pm

    Az a Galaktika-lapozós kép tényleg aranyos (háttérben az aranyemberekkel, kikből legalább kettő sötét zsarunak is látszik)!

    A legalsó képhez:
    - Adj pacsit, megmondom a diagnózist!

  4. 4 Nita 2009. jún. 7. @ 7:53 pm

    A csövesbácsit elég sokszor szoktam látni, mivel ezen a lépcsőn lehet feljutni az én drága egyetememhez. Amúgy még mindig csak azt tudom mondani, hogy a fiad egy tündér.

  5. 5 creideiki 2009. jún. 19. @ 8:43 pm

    Great post! Congratulations on this one! I’ll be following You, hope You don’t mind!

  6. 6 Chelloveck 2009. jún. 21. @ 3:44 pm

    Crei, elment az eszed teneked? Há mi ez az angol duma, nem értek belőle egy kukkot se, nekem magyarul írjál, te! :shock:

  7. 7 Creideiki 2009. jún. 21. @ 9:34 pm

    Csak spamet próbáltam utánozni… nem túl sok eredménnyel… :)

  8. 8 bellamaria 2009. jún. 21. @ 10:39 pm

    hogy bírtál annyi könyvet cipelni, plusz a gyereket?

  9. 9 Chelloveck 2009. jún. 22. @ 8:23 am

    Plusz! a gyerekhez tartozó ételt-italt-játékot-melegpulcsit! :)

  1. 1 Élménybeszámolók a Könyvhétről @ SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin Visszaping @ 2009. jún. 8. @ 8:01 am

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image




Hogyan kommenteljünk!

A legtöbb hozzászólni kívánó olvasót ismerősként üdvözli a blog. Ez megtévesztő, mert az ellenőrző szót ugyanúgy kéri, csak nem mutatja. A megoldás: meg kell nyomni a köszöntés mellett a "Változtat" gombot, és immár beírható a kért ellenőrzőszó.

Towel Day - Don't Panic Miner.hu

 



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

június 2009
H K S C P S V
« máj   júl »
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek