Eszem ágában sem volt különben ilyen „hamar” elolvasni az új Szélesi-könyvet, úgy gondoltam, ráérek vele, annyi dolgom volt, mint a mák, ráadásul több másik könyvet olvastam/olvasok párhuzamosan (Justitia, Szintetikus álom, Julian Comstock) – így hát ez ott pihent a polcomon; néha meg-megnézegettem a borítóját. Aztán az történt, hogy a múlt hét péntekjén elmentem a kávéházas beszélgetésre, és reggel kitaláltam, hogy azért beleolvasgatok, csak néhány oldal erejéig, ne üljek már ott teljesen bambán.
Még aznap kivégeztem a könyvet.
Jelen pillanatban úgy érzem, hogy az utóbbi években olvasott sf-könyvek közül ez a kedvencem. Szélesinek eddig csak a novelláit olvastam, számomra ez az első regénye: még csak nagyjából sem tudtam elképzelni, milyen lesz. A novellák közt volt sok jól sikerült darab, A csonkolás művészetéről annak idején írtam is, a galaktikás megjelenések közül különösen tetszett az Asbóth helikopterének üde ötletessége, Az időutazó nekrológjának a pimasz humora az utolsómondatos csattanóban, a Vér és verejték pionírromantikus hangulata, ám ezekből nem lehet következtetni arra, mit kezdene az író több száz oldal egybefüggő történettel.
Kiderült szerencsére, hogy A beavatás szertartása egy abszolút nekem való darab. Na, az ilyen sci-fit szeretem én. Régebben hangoztattam is, hogy imádom a kevésszereplős, klasszikus vonalat képviselő, hősieskisember-fantasztikumot, soha nem is értettem azokat, akik a sci-fi olvasásától azt várják el, hogy naprakész tudományos ismeretterjesztést nyújtson némi cselekménybe ágyazva. Annyit akarok, hogy magával ragadjon az önfeledt mesélés. Ennek a könyvnek, kérem, én vagyok a célközönsége, ezt nem szégyellem bevallani, és már nagyon régóta várok egy ilyen regényre.
Hozzá kell tenni persze, hogy érzelmileg talán egy kicsit befolyásolva vagyok; a történet ugyanis egy apa-fiú kapcsolatra épül. David Whist fiával, Justinnal éli harmonikus, kiegyensúlyozott életét az Endemi nevű idegen bolygón. Amit más nyálasságnak nevezett, engem meghatott. Amíg más túl idealizáltnak érezte a kisfiú figuráját, én nem találok kivetnivalót a viselkedésében. Az apuka szeretetben, a neje halála utáni lelki nehézségeken fölülemelkedve sok odafigyeléssel, lelkiismeretesen nevelte és okítgatta a gyereket, naná, hogy ilyen lett. Ez kellene, hogy legyen a normális. Örülök, hogy nem szerepelt benne az anya, a dőlt betűs visszaemlékezésekből ismertem meg valamennyire, és nekem nem volt szimpatikus asszony. Odalenn, a Földön úgyis elváltak volna – vagy együtt maradnak, a gyerekből meg lesz egy nyikhaj, kivagyi, nagyfülű kamasz. Boldognak mondható és kedves kalandokban is bővelkedő életüket a tizennégyezer földi telepes érkezése alaposan megbolygatja. Mondanom sem kell, velük együtt idegeskedtem végig a fejleményeket.
Az elején szépen, fokozatosan megismerkedünk a szereplőkkel és a helyszínnel, ez egy kissé régimódi kezdése egy regénynek, de én nem bántam, hogy nem nekem kell kikövetkeztetnem, hol, mikor és miért vagyunk éppen. A halálom, ha már a könyv elején kapkodnom kell a fejemet. Nem esik abba a hibába, hogy az idegen bolygó flórájáról és faunájáról szóló kétszázoldalas, teljesen lényegtelen leírásokkal bombázzon, köszönet érte. Pedig ilyenkor bizony ott a kísértés! A gorukról, nyelvükről, jellemükről, spiritualizmusukról is tényleg csak annyit ír, amennyi a mi szempontunkból érdekes és fontos. A falat kaparom, amikor egy könyv végén még szótár is van, meg annyi kivonat a marslakóbibliából, hogy még lábjegyzetet is írnak hozzá… (Tényleg, ezek eredetileg goorok voltak? csak mert két ízben is így említik őket.) Nincs mindenáron újszerűségre törekvés, tudományos erőfitogtatás, agresszív stílusbravúr-kísérlet, tolakodó művészieskedés, okvetlen kikacsintási kényszer (na jó, a vegetáriánusokon azért bök egyet, hehe) – csak egyszerű, érthető, egy idősíkos, mindentudó E/3. narráció, élő és szerethető főszereplők egy könnyen olvasható, hol kalandos, hol elgondolkodtató, magával ragadó történetben. Az ilyenek miatt szerettem meg még kisgyerekként a tudományos fantasztikumot, és mint az a régi kisgyerek, csillogó szemmel, boldogan olvastam ezt is.
Ööö.
Boldogan.
Na igen.
Itt muszáj pontosítanom a dolgokat.
Boldogan – a 270. oldalig.
De persze én vagyok a hülye, Szélesit ismerve számíthattam volna erre. Szép a befejezés, én mégis legalább akkora arculcsapásként éltem meg, mint
(vigyázat, spoilerveszély!)
Stephen King Cujójának vagy az Amerikai História X-nek a végét.
De ha lennének csillagjaim a blogban, most gondolkodás nélkül megnyomnám a tízest.
Na, nekem megjött hozzá a kedvem. Bár kissé gyanakvóvá tesz, hogy neked az utóbbi időben minden magyar SF könyv tetszik
Alig írtam magyar scifiről még a blogban…
Két és fél év alatt mindössze hét könyvről…
Szeretem és támogatom a magyar sf-t, ezt nem is tagadtam soha.
Jé, milyen jó volt az eredeti borítótervünk, kösz, hogy emlékeztetsz rá
Nekem ez jobban be is jött, de a mostani talán figyelemfelhívóbb.
Chello, Te következetlen kritikus, hát a lényeget meg kihagyod? Hiszen a regény legnagyobb erénye, hogy nincs benne szex!:DDDDD
De majdnem van benne! Meg is ijedtem, mikor javasolták a csajnak, hogy akár le is feküdhet a Dave-vel!
Ez az első szélesis regényed?
És be mered nyilvánosan vallani? 
A péntek után amúgy én is előresoroltam az olvasási listámban - ami azért érdekes, mert nem is magáról a könyvről szólt az a könyvbemutató.
Chello: örülök, hogy tetszett…
Hackett: a tieidnek meg a legnagyobb erénye a szex
Magyar név a borítón!
Leborulok a nemzet nagysága előtt…
Az elemzésed felettébb szórakoztató, ugyanakkor céltudatosan kedvcsináló.
Gratulálok!
Kisgyerek akarok én is újra lenni!
Ide a könyvvel!
Sheenard:
Ja, elnézést, ezt nem úgy értettem, csak Chellónak szántam egy hozzá méltó ugratásnak
Már (és csak) nézegettem a könyvet, de tuti elolvasom. Eddig én is csak novellákat olvastam tőle. Most egy igen rövid (de annál nehezebben olvasható) Nemere könyvvel kínlódok már pár napja, lehet, hogy a sarokba vágom, ha ma sem tudom befejezni, és akkor jöhet a menet!!
Eddig én is csak novellákat, és ezt be merem nyilvánosan vallani, mert igazán nem érdekelnek sem a MU, sem az ősmagyar, sem a fantasy, még ha paródia is, jellegű regények.
Miért, Hackett-től is csak kettőt olvastam, a PhD-t meg az IG-t!
Markovicstól meg még semmit se!
Vigyázat SPOILERVESZÉLY!
No, itt az eredménye egy irodalmi berkekben nem forgó ember kisebbrendűségi érzésének. Elég régen elolvastam a könyvet.
Féltem megírni a benyomásaimat ennyi kultúrhérosz társaságában…
Kb. ugyanaz a véleményem alakult ki róla, mint Chellonak.
Persze, egyrészt koromnál fogva, másrészt mivel én is apa és szülő vagyok. Ennek a könyvnek ez a legnagyobb erénye. Tiszta, jól érthető kapcsolat két ember között. Emberség, minden nyálas mellébeszélés és ömlengés nélkül.
Itt még nem volt szó arról, hogy mit is adott ennek a két embernek a kapcsolata egymás számára, túl az általános szereteten.
Számukra az egymásrautaltság adott meleget egy rideg, idegen világban. Megvédte őket egy idegen entitás minden veszélyétől.
Azért, mert ők sokkal jobban érzékelték azt, hogy mit jelent idegen világban élni. Nem legyőzni, nem harcolni ellene, hanem megérteni, elfogadni és együttélni.
Ez a harmónia akkor borul fel, amikor a többi ember miatt olyan cselekedetre kényszerül a fiú, ami már túllép a két egymás számára idegen világ kapcsolati lehetőségein.
Amit a fiú tesz meg az emberekért.
Az az önfeláldozás, amit a számára semmit nem kínáló, semmit nem adó fajtársaiért cselekszik. Belép egy idegen világ olyan mélységeibe, amelyre nem készülhetett fel, amelynek eltérő voltát sem ő, sem a bennszülöttek mindenen túlmutató segíteni akarása nem tudott áthidalni és ez tragédiához vezetett, amelynek legiszonytatóbb volta az apán csapódott le.
Mert a halál tragédiája mindig az itt maradó élők számára szörnyű.
Ezért remek ez a könyv. Jól mondtad Chello. A sci-fi nem attól lesz csodálatos, hogy remek tudományos ismereteket adjon. Attól, hogy megmutassa, megkeresse, mit tesz az ember a körülötte történő változások hatására. Mennyire marad ember.
Akartam írni mostanában egy értékelést a beavatásról.
Akkor legyen ez az, amit akartam.
OFF
Csilla
Szia! Valahol olvastam, hogy neked van magyar feliratod a Kin-Dza-Dzához. Igaz még ez az állítás? Nagyon köszönöm, ha válaszolsz (az emilre is írhatsz!)
Ezer bocsánat, hogy szétoffolom a topikot, közben önerõbõl megtaláltam a letölthetõ feliratot (nagyon köszönet a fordítónak)! Csilla
Örülök neked, csilla, és aki ismer engem, tudja, hogy az offolással sincs különösebb bajom, mégis azt mondom, ha valakinek ennyire off a hozzáfűznivalója, az használja inkább az üzenőfalat jobboldalt, mert ilyenkor már nehéz visszatalálni az eredeti témához.