Gyors hangulat- és helyzetjelentés

2009-júl-26

Több oka is van annak, hogy mostanában ritkán vagyok tetten érhető a neten és nem csak a sci-fi portálokat és közösségi oldalakat, hanem a saját naplómat is hanyagolom. Nagyon durva netmegvonásban szenvedek, mert van egy kis prücök a gépemmel. Nincs komoly baj, csak a torka véres: elviekben pénteken már kész lett a diagnosztika, de még nem mertem betelefonálni a laptopszervizbe, ugyanis az alaplapszerelés is felkészületlenül éri nyáriasított pénztárcámat, ha pedig a legrosszabb eshetőség következik be, azaz alaplapcsere, akkor ott tartok, hogy annyiból akár új gépet is vehetnék; például egy olyan jópofa, kábé A5-ös méretű, manapság oly divatos és valóban praktikus Asus vagy milyen mininotebook-ot vagy mit. Nék, nék, na persze, ha fel lennék készülve rá, de nem vagyok, sem lelkileg sem pénzügyileg. Nem beszélve arról, hogy egy új gépnek (amellett, hogy üres az agya) más a tapintása, még a billentyűzet is máshogy nyomódik, én meg egy maradi és romantikus faszi lévén ragaszkodni szoktam a régi dolgaimhoz (régi! két éve kaptam), amit csak kevesen értenek meg. Az órám is csak azért nem felhúzós, mert nem hordok. Most egy picurka – egyébként szép kék – waión dolgozom, azt sem volt könnyű megszokni.

Hát ez van, ezért vagyok most jelen ritkábban a kibertérben, de azt azért nem szeretném, ha mindenki elfelejtene. Ráadásul a hétvégén volt egy emlékezetes esemény, amiről azért szeretnék írni pár sort: a HungaroCon, bár most már azt is megcsapta a huszonegyedik század szele: aki nem jött el, twitteren követhette az eseményeket, sőt ottjártamkor döbbenten tapasztaltam, hogy élő közvetítésben is nézhetők a neten a fontosabb előadások. Meg persze utólag is, ha jól tudom.

Ami mind nudli egyébként, mert ott lenni az igazi, de hát ugathatok én… Mindegy, mert a fanyalgókat rábeszélni úgysem tudnám, nem is akarom, aki nem hajlandó jól érezni magát, az nem is fogja, pedig egy ilyen találkozó hangulata nagyjából öt perc alatt beszippantja az odaérkezőt, ha pedig menni kell, inkább rendel még egy utolsó kávét, inkább vált még pár utolsó szót, inkább gyorsan hazatelefonál a várt hazaérkezés után fél órával az otthoniaknak, hogy csúszás van és negyedóra múlva indul még csak, majd újabb egy óra elteltével kezd csigalassúsággal és fájó szívvel vánszorogni hazafelé. Én a magam részéről minden hónapban el tudnék viselni egy ilyet. Kétezer-hétben megfogadtam, hogy legközelebb ottalvósra megyek, mert ez így nem állapot, de miután a tavalyit ki kellett, hogy hagyjam, az idén még annak is örültem, hogy a szombati napra lejutottam legalább. Na, majd jövőre.

A Zsoldos Péter-díjnak meg, jelentem, én lettem a nyertese. Mind a két tippem bejött. Regény kategóriában, úgy láttam, senki nem aggódik az Isten gépei miatt, viszont én vagyok az egyetlen, aki – bizonyítani tudom, írásban is kijelentettem – magában a Vér és verejtéket tette meg befutónak. (A jövő héten veszek is egy lottót; Pósalaky bácsi bekaphatja.) Úgyhogy itt a blogon is gratulálok a győzteseknek Szélesi Sándornak és Brandon Hackettnek – mellesleg Markovics Botond is kapott valami plakettet, akkor tűnt fel nekem, amikor nagy csörömpöléssel leejtette, csak nem mertem megkérdezni, hogy ő miért kapta, erre a névre ugyanis nem emlékszem a nevezettek listájából. Azt ezt követő díszvacsorán megismerkedtem Konyári Tiborral, aki megígérte, hogy küld egy példányt a könyvéből (minden író példát vehet róla, hehehe, így kell ezt csinálni, kérem, név és cím a szerkesztőségben), úgyhogy ősszel megpróbálkozom vele, és Antal József se ijedjen meg, szeptemberben a Justitiát is folytatom: nem vágtam oda félúton, csak épp szorgos munkával kívánom tölteni ugyanis az augusztust, ugyanis.

Szeptember elseje a határideje a legújabb GFK-s munkám leadásának. Fura egy faszi vagyok, nekem semmi sem jó, ha Galaktikázom, mindig könyv után sóvárgok közben, mert az valahogy az olvasóban maradandóbb nyomot hagy, könyvfordításnál persze nyavalygok, hogy jó lenne novellázni, mert egy könyvmegjelenés mindig olyan sokára jön el. Pláne az én fordítási tempómmal. A kettőnek egyfajta egészséges kombinációja ez a mostani megbízásom: egy novelláskötetről van szó. Háhá! Tíz novella lesz benne, ebből kilencet Németh Attila választott ki, egyet viszont én magam. Optimistán állok hozzá, és azt mondom, majdnem kész vagyok vele, a majdnem kész azt jelenti, hogy a tízből hét kész van nyersben (ami nálam nagyon nyers), és ebből a hétből kettő már majdnem végleges formában. A kényelmes, nem stresszes idei nyári munkaritmusomat és módszeremet tartva úgy érzem, az augusztus elég kell, hogy legyen a befejezésre; ezt a fegyelmezett ütemet azonban tényleg tartanom kell ahhoz, hogy ne csapjanak össze a fejem fölött a hullámok. A szerző személye érdekes lesz, sokan nagyot néznek, amikor megtudják, hogy kiről van szó. Addig nyűglődtem, hogy én meghalt írót szeretnék, hogy kaptam egy olyan régen meghaltat, akihez képest H. G. Wells egy tejfelesszájú tacskó! Szóval igazi csemege lesz.

Na, majd még jövök azért, néha kattintsatok ide.

Related articles according to YARPP:

1. HungaroCon, Salgótarján – Ez most tényleg kricsálás
2. “And the Zsoldos goes to…”
3. HungaroCon 2007 – A szombati nap
4. 80. Ünnepi Könyvhét, szombati nap