2009. október. archívuma.

Újabb „miniegyetemes” előadás

Wells a vásznon.JPG

Csütörtökön lezajlott a szokásos SFportal Meetup a Főnix Klubban (minden hónap második csütörtökjén rendezik), ahol ismét előadtam én is; Wells a vásznon, ez volt az előadásom címe. Rendesen telt ház volt, nagyot néztem, amikor dugó miatti kis késéssel megérkeztem. Ennek a kis késésnek volt köszönhető, hogy Szedlák Ádám kiselőadásának csak a legvégére értem oda, amit azért is fájlalok, mert nagy szerelméről, a System Shock 2. című számítógépes játékról beszélt. Én ennek a játéknak csak a bemutató videójával találkoztam tíz évvel ezelőtt valami számítógépes úság cédémellékletén, és emlékszem, hogy határozottan ideges lettem tőle, ezért nagyon érdekelt volna, milyen lehetett a játék maga. Talán még kedvet is kaptam volna hozzá!

Ádámot a steampunk magyarországi helyzetének bemutatása követte, az előadó az a Tóth Emese volt, akit internetes körökben Automaton Aliza néven ismerhetünk: ő a Szt!mpank című blog anyukája. Az előadást nagyon hasznosnak tartottam, hiszen én például kívülállóként eddig azt hittem, hogy sokkal nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban ez a külsőségeiben igen látványos és hangulatában is magával ragadó szubkultúra.

Harmadikként Kánai András lépett a porondra, és a tőle megszokott (elvárt) alapossággal és lelkesedéssel a tudományos fantasztikum 1960-as és ’70-es években kibontakozó újhullámával ismertette meg a közönséget. Csípem ezt az Andrást, annyit röhögök újabban: ha a Galaktikában van egy novella, ami nálam kiveri a biztosítékot, az száz százalék, hogy neki az egyik kedvence! De az irodalmi, művészi sf iránti igényünkben egyformák vagyunk, úgyhogy ezt az előadást is nagyon élveztem.

Utoljára következtem én. Mivel a neten ma már találtam beszámolókat az eseményről, a magam minősítésétől eltekintek, és bemásolom a véleményeket ide inkább.
____________________
„Chelloveck előadása különösen tetszett. (A némafilmes kezdés nagyon megfogott.)”

– Tóth Emese a.k.a. Automaton Aliza

____________________
„Kollárik Peti, a régi scifi filmek kétlábon járó lexikonja pedig H. G. Wells írásainak filmfeldolgozásairól tartott színes előadást, és egy sor olyan filmről is beszélt, amelyekről nem is hallottam, de mindenképpen meg szeretném nézni.”

– Markovics Botond, magyarul: Brandon Hackett

____________________
„A Meetup záró előadását Kollárik Péter alias Chelloveck tartotta meg H. G. Wells műveinek megfilmesítéséből. Ugyan a televíziós produkciók nem is kerültek megemlítésre, így is hihetetlen mennyiségű filmről esett szó, melyek között a katasztrofálisan rossztól a zseniálisig minden kategória megtalálható. Az előadást a filmek plakátjai illusztrálták. Külön kiemelendő, hogy Péter maga is nagyon élvezte előadását és lelkesedését sikeresen átragasztotta a közönségre is.”

– Mayer István alias Adeptus

Ebből azt veszem ki, hogy nem untattam a hallgatókat. Ennek örülök. Az első meetupos előadásommal kapcsolatban is eléggé kedvező visszajelzéseket kaptam (Az amerikai fantasztikus film az ötvenes években), és természetesen a jövőben is igyekszem tartani ezt a színvonalat. Ti meg majd gyertek el legközelebb, akik nem voltatok eddig, szedte-vette teremtette; ha most ide begépelném az előadásom anyagát meg beszúrnám a diavetítésem képeit, az kábé annyit érne, mint egy begre tőgymeleg alkoholmentes sör, annak meg senkit nem tennék ki szívesen.

Trainspotting 2. (Csak így, ennyi a cím, mégis megdobbant a szívetek, mi!)

Nem sci-fi, de jó. A Guardian szeptemberi cikkét olvasgatva felcsillant bennem a remény, hogy hamarosan elkészülhet a sokak által kedvelt Trainspotting című film második része. A skót író, Irvine Welsh már nyolc éve megírta a folytatását Pornó címmel, nálunk a Konkrét Könyvek adta ki, nagy bánatomra nem Dragomán György és Polyák Béla fordításában, ám azt hadd jegyezzem meg, hogy Pordán Ferenc munkájában sem látok semmi kivetnivalót. Tény, hogy Boyle már régen megvette a megfilmesítési jogokat, állítása szerint arra vár, hogy a színészgárda idősebb legyen, és reménykedésre adhat okot az is, hogy a Gettómilliomos kedvező kritikai (és anyagi) fogadtatása után bátran belevághat szinte bármibe.

Az egyelőre még kérdéses, ki játssza majd a kulcsfigura, Mark Renton szerepét, hiszen Ewan McGregor korábban már kijelentette, hogy nélküle kell leforgatniuk, ugyanis nagyon büszke bár a Trainspottingra, ám éppen ezért nem tenne semmi olyasmit, ami bepiszkítja az örökségét. A színész semmi újat nem talált ugyanis a Pornóban; kijelentésével személy szerint nem értek egyet, és nagy a valószínűsége, hogy szakmai sértődöttség beszél belőle, amiért Boyle hosszú és gyümölcsöző együttműködés után nem őt, hanem Di Capriót választotta A Part főszerepére. Meg hát egy Star Wars előzménytrilógia után bárkinek lehet nagy pofája…

A nagy négyesA vadbarom Begbie szerepét játszó Robert Carlyle, aki szintén szerepelt A Partban, sokkal lelkesebben áll hozzá. Azt nyilatkozta, Boyle kedvéért tűzkarikán át is dobna egy hátraszaltót, és akár holnap is elkezdené a forgatást, ráadásul egy vasat sem kérne érte. Ewen Bremner (Spud) és Johnny Lee Miller (Beteg Srác) véleményéről nem tudok, de nem gondolom, hogy visszautasítanának egy ilyen lehetőséget. Ha tehát a dolog megbukik, azt csakis annak a köcsög McGregornak köszönhetjük.

A Pornó tíz évvel a Trainspotting után játszódik. Érdekes, hogy a könyvben máshogy festenek a szereplők, mint a filmben, mert Renton egy csapzott, vörös hajú figura, Begbie inkább egy kopasz, melegítős-makkoscipős focihuligánra hasonlít, Beteg Srác nagydarab, jóképű, félig olasz, lófarkas, külsejére igényes faszi, Spud ellenben cigány. A folytatásban Renton Amszterdamban kezdett új életet, Beteg Srác nem túl sikeres „vállalkozó”, aki egy pornófilmes biznisz miatt trombitál össze régi és új haverokat, Spud ugyanolyan vesztes, mint rég, jelenleg lakóhelye történetéről tervez könyvet írni, de nevetségessé válik a kiadók szemében, Begbie pedig halált okozó testi sértésért tölti hosszú börtönbüntetését. Négyük „barátsága” természetesen már nem a régi, a legtöbb aggodalmat mégis az okozza, hogy miközben Renton hazaköltözik Hollandiából, Begbie kiszabadul a börtönből, és hát ugye van némi elszámolnivalójuk… Szóval tartogat izgalmakat a történet; annyiban talán igaza van McGregornak, hogy kevesebb a frissesség benne. Már csak szerkezetében is más, hiszen míg a Trainspotting sok szálon lazán összekapcsolódó novellafüzér, a Pornó a szó szoros értelmében vett regény. A Trainspottingban történteknek jó, ha a fele belefért a film rendelkezésre álló kilencven percébe, a Pornó pediglen az első könyvhöz képest határozottan féltégla – ám én így is megbízom a skót csapatban, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.

A brigád nem járatlan egyébként a fantasztikum területén sem, hiszen Danny Boyle rendezte a 28 nappal későbbet és a Napfényt, Bremner a Dredd bíróban, az Acid House-ban és az Alien vs. Predatorban, Miller a Drakula 2000-ben és az Aeon Fluxban, míg Carlyle az Eragonban és a Stargate: Universe-ben is szerepelt. Az a majom Ewan McGregor meg eljátszotta a fiatal Obi-wan Kenobit, miről beszélünk!

És még egy jó hír: míg mi itten a folytatás miatt izgulunk, a Guardian lapértesülései szerint Irvine Welsh a Trainspotting előzményén dolgozik. Izgi, mi?




Hogyan kommenteljünk!

A legtöbb hozzászólni kívánó olvasót ismerősként üdvözli a blog. Ez megtévesztő, mert az ellenőrző szót ugyanúgy kéri, csak nem mutatja. A megoldás: meg kell nyomni a köszöntés mellett a "Változtat" gombot, és immár beírható a kért ellenőrzőszó.

Towel Day - Don't Panic Miner.hu

 



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

október 2009
H K S C P S V
« szept   nov »
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek