Azt hiszem, nem volt még olyan régen a District 9 sikere, hogy ne emlékezzünk a keletkezésének körülményeire: Neill Blomkamp egy tízperces rövidfilmje (Alive in Joburg) lett tulajdonképpen felduzzasztva Peter Jackson pénzéből mozifilmmé. Hasonló dolog látszik most történni az uruguayi Federico Álvarezzel is. A SCI-FIdelityben megtekinthető Snake-videoklip (Ataque de Pánico!) rendezője az illető úriember, aki a leforgatott anyagból egy ötperces rövidfilmet is fabrikált.
Két hét sem telt el azóta, hogy filmjét az interneten közzétette, az El País lapértesülései szerint a dolgok máris odáig fajultak, hogy Álvarez a napokban aláírta Sam Raimival a szerződést, melynek értelmében 30-40 millió dollárt kap a fiatal dél-amerikai rendező, hogy 2010-ben egész estés sci-fit forgasson, alighanem az Ataque de Pánico! alapötletéből.

Általában megpróbálok, ha lehet, tartózkodni a hájptól – mostanában az eltúlzott hírverést hívják így –, márpedig ez az írásom most annak tűnik; egyedül azért tartom fontosnak megemlíteni, mert a városokat tiprós történeteket mindig is szerettem. (Minden egyéb szempontból kételkedem az ötlet nagyszerűségében; azért Blomkamp filmjébe bele lehetett magyarázni valami erőltetett mondanivalót is, ami feledtette, hogy csak egy sima űrlényes-lövöldözős filmet látunk.) Úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót, íme a szóban forgó rövidfilm:





















Az offolás magasiskolája