Kollárik Péter múltidéző sci-fi magazinja

King Kong 1933 – Újabb fekete-fehér ínyencségek

King Kong 1933 – Újabb fekete-fehér ínyencségek

2010-júl-25

Na már most a bangladesi King Kong film előzetesétől és a pókbarlangos előléptetésemtől egy kicsit megint kingkongos hangulatba kerültem; ez az Olvasót annyiban érinti, hogy a képek nézegetésével kénytelen ehhez asszisztálni nekem. Ma többen is kérdezték, hogyan olvashatnák el a posztjaimat angolul, jobb híján a webforditas pont hut javasoltam, bár csodálkozom, hogy a gúgl fordítót miért nem használják. (Ötletszinten felmerült bennem, hogy esetleg magam átírom a bejegyzéseimet angolra, de nehezen szánom rá magamat, mert iszonyú nagy meló lenne.)

Néhány kellemes műhelyfotó megint kikerül tehát ide. Legelsőnek egy csoportkép. Három enbert szoktam a legtöbbször összefüggésbe hozni az 1933-as King Kong filmmel: a producer Merian C. Coopert, a rendező Ernest B. Schoedsacket és Willis H. O’Brient, a trükkmestert. Egy hangulatos csoportképet már közzétettem egy régebbi galériámban, ám azon Obie nem volt látható. Ezen a mostanin ő is pózol egyet! Természetesen Fay Wray erről sem maradhatott le, a háttérben pedig a Koponya-sziget őslakosait játszó színészek. (Malem! Malem me pakeno!)

Csoportkép

Schoedsack és Coop egy festmény társaságában. Érdekesség, hogy mindketten birkóztak szabadidejükben, és ők játszották el a gorilla–türannoszaurusz verekedést az animátoroknak.

Schoedsack & Cooper

Egy másik régebbi, filmtrükkös cikkemben a miniatűr Kong-babát mutattam meg. Nem szabad azonban a miniatűr mellékszereplőkről sem megfeledkezni, íme egyikük, koptatott farmerban:

Bábu

A közeli felvételekhez természetesen nagyobbacska makettek szükségeltettek. A kezének vázát már láttuk a fentebb belinkelt posztban; most tekintsünk meg egy harmincasévek-beli arcplasztikát:

Majompofa 2

Nem elég nagy? Akkor itt egy még nagyobb fej, készülőben:

Majompofa

A végeredmény: Kong, a világ nyolcadik csodája melltől fölfelé, makettfák és reflektorok között:

Mellszobor vigyorral

A legvégére pedig egy igazi csemegével jutalmazom azokat, akik eddig kibírták: a Profiles in History és Joey Vento jóvoltából két rendkívül ritka fotó: az ugyanebben az évben, hűbelebalázs módjára elkészített Son of Kong (Kong fia) című folytatás egyik jelenete, Kikóval és az óriásgyíkkal, ahogy az az animációs asztalon kinézett:

Son of Kong tabletop
Son of Kong tabletop

Majmaim nevében is köszönöm a figyelmet.
Dulu hi tego. Bala. Dulu.


One comment

  1. Pedig a gugli fordítója hellyel-közzel egészen jó. A lényeget az esetek 90%-ában meg lehet érteni.

Leave a Reply

Page optimized by WP Minify WordPress Plugin