Kollárik Péter múltidéző sci-fi magazinja

A terepasztalok kedvelőinek

A terepasztalok kedvelőinek

2010-nov-29

Egy (több) nem is olyan régi (de régi!) cikkemben  óriási díszleteket csodálhattunk meg. A számítógépes animáció előtti filmkészítésben azonban gyakran fordult elő ennek éppen az ellenkezője, amikor a készítők valósággal óriásnak érezhették magukat az aprócska makettek, épületek, tereptárgyak között. Ilyen pirinyó díszletekből válogattam össze most néhány kedves műhelyfotót.

Első három képem a Csillagok háborúja trilógia kedvelőinek való, mindhárom filmből kiválasztottam az adott epizódra szerintem legjellemzőbb helyszínt, az első képen tehát a tatuini rónaságban vánszorgó homokkúszó látható a fölébe tornyosuló Lorne Petersonnal:

A második kép csalás és ámítás, ugyanis csak a tauntaun (kedvenc Star Wars fajom) fogható kézzel, a Hoth jeges világa üvegfestmény csupán, jobb oldalt a festő, Mike Pangrazio, bal oldalt Dennis Muren, középen pedig egyik kedvenc stop motion szakemberem, Phil Tippett látható:

A harmadik képen pedig a kétlábú lépegető és az azt hatástalanító farönkök az erdős Endor holdon:

No már most ha Rodan ráül egy bérházra, ott szinte biztos, hogy furnér furnéron nem marad:

… és akkor is biztos a tiprás, ha Nakadzsima Haruót látjuk közlekedni godzillás gatyóban:

Itt pedig egy wellingtoni utcarészlet a Hullajó (Braindead ill. Dead Alive) c. filmből, Peter Jacksonnal:

Az alábbi bájos épületek fölépítéséért felelős illetőt a kép közepén láthatjuk, a lerombolásukért felelőst pedig ott a jobb széliben: a fénykép a Világok harca forgatásán készült.

Persze az idegenek sem mindig rombolni jönnek a Földre. Egy vasúti átjárót láthatunk a következő képen, de nem a japán Közlekedési Múzeum terepasztal-kiállításából, hanem a Harmadik típusú találkozások egyik kellékeként, amint Greg Jein bütykölgeti éppen:

Ha már űrlényes (ha már Spielberg), nem hagyhatjuk figyelmen kívül az E.T., a földönkívülit sem. A karácsonyfadíszt idéző botanikus-űrhajó leszáll az erdőben:

És egy kis E.T. bábu, aki elől a nagyváros fényeit Dennis Muren tökfeje takarja el:

Az éjszakai égibiciklizéshez pedig nem igazi repülő bicajokat használtak, hanem babákat, amint azt a kedvenc képemen is láthatjuk:

Én elhiszem, hogy a CGI-vel dolgozni is szép feladat, de még mindig nem tudom ahhoz hasonlítani, mint amikor ilyen miniatűr jószágokkal molyolhatott a filmes.


3 comments

  1. Amazing photos!!!! Love the behind the scenes shots of Toho’s Rodan!! Always something great to see here Peter!!

  2. Avatar of szergely

    kedvelem a terepasztalt :-) //Lájk nélkül//
    jók ezek kulissza titkos cikkek!

  3. Avatar of fairylona

    Bizony. :) Ilyeneket, még többet. :)

Leave a Reply

Page optimized by WP Minify WordPress Plugin