2011-feb-06
Kiderült, a napnál is világosabb lett, hogy a Csillagok háborúja trilógiára még ma is szívesen emlékezik vissza nemzedékem legnagyobb része. Ami engem illet, a sci-fi iránti rajongásomat nagyban befolyásolták ezek a filmek, a Cséhá-generáció iskolapéldája voltam és vagyok, ám itt a nagy dzsedizésben a Star Trek rajongóiról meg teljesen elfeledkeztünk! Ejnye. Mivel a számomra a Star Trek az eredeti sorozatot jelenti, és Jim Kirk mutat a legjobban az Enterprise kapitányi székében, ezért ebből a hatvanasévek-beli kultikus tévéműsorból fogunk most megnézni néhány forgatási fotót. William Forsche lenyűgöző gyűjteménye segít nekünk abban, hogy miután az Erő már velünk van, most eljussunk oda, ahová ember nem merészkedett.
Majel Barrett látható az első képünkön az orioni rabszolgalány sminkjének tesztjén:
Az orioni rabszolgalányt végül Susan Oliver játszotta el az első pilótafilmben, A kalitkában (The Cage):
Ugyanez a Susan Oliver Vina szerepében; a kezében lévő tábla egy bennfentes poén lehet, amit mi úgysem értünk; csak annyit tudtam kideríteni, hogy Oscar Katzhoz szól, a Desilu ügyvezetőjéhez:
Talosziak jelenetkészen. (Nagy meglepetés nem fog érni minket ezeken a forgatási fotókon, hiszen kész maszkokkal, kész díszletek közt vették fel a jeleneteket; a csapón kívül gyakorlatilag minden ugyanolyan, mint a tévében):
Az Enterprise parancsnoki hídja a Hadbíróság (Court Martial) című epizódban:
Itt pedig a tárgyaló Az alvó oroszlán (Space Seed) c. részből:
Lesugárzásnál nagyon kellett ügyelni arra, hogy a porban lehetőleg ne legyenek lábnyomok már az odaérkezéskor!
A Város az örökkévalóság peremén (City on The Edge of Forever) időportálja:
Istenek alkonya (Who Mourns for Adonais?):
Ugyanebből az epizódból Sotty dublőre a nagy megleckézetetés előtt:
Kirk kapitány a sószörny szorításában. Veszélyeztetett egyedek (The Man Trap):
Kellékesek tribliket pakolnak a transzporterbe. Szőrös veszedelem (The Trouble with Tribbles):
Több komolyságot, uraim! A vágyak csapdája (By Any Other Name):
Ha van olyan olvasóm, aki a Star Trek iránt is gyöngéd érzelmeket táplál, annyit meg tudok ígérni, hogy van még hely ebben a kategóriában egy-két posztnak, és az eredeti tévésorozaton kívül imádom ám a mozifilmeket is…
Related articles according to YARPP:

























Ó, szerintem ne tartsd magad vissza, jöhet a többi kép is.
Óriási! Hatalmas kedvencem volt mindig.A Város az örökkévalóság peremén pedig ha jól tudom könyv alakban Az örökkévalóság őrzője címmel került kiadásra, és megvan.
Az a bizonyos könyv (Vallejo-borítós) szerintem csak egy továbbgondolása lehet a témának, mert maga a rész egy Harlan Ellison-novella, ami magyarul is benne van a Galaktika Star Trek-különszámában.
Az “Örökkévalóság őrzője” egy önálló regény, amely több szállal kapcsolódik a “Város az örökkévalóság peremén” meg az “All our yesterdays” c. epizódokhoz (utóbbinak nem tudom a magyar címét). A könyv egyébként az olvashatóbbak közül való, és valami csodának köszönhetően megjelent magyarul is – hogy miért pont ez, az rejtély, különösen, hogy van egy előzménykötete is, a Yesterday’s Son.
(All Our Yesterdays = Menekülés a tegnapba.)
Mondjuk az lehet…
Csak annyit tudok, hogy tényleg olvasható volt, de ennek az oka szerintem, hogy az író Vonda McIntyre volt, aki a jó írók közé tartozik. Azt hiszem ő írta a Köd, fű, homok című csodálatos kisregényt, amiből később Dreamsnake címmel egy állítólag kevésbé sikerült regény lett.
Akkor most már biztos, hogy a GFK-s Az Enterprise elindullal kevered, Lovag, mert Az örökkévalóság őrzője A. C. Crispin.
Puff….igazad van. Attól még olvastam Az örökkévalóság őrzőjét. Spock fia Zar életét mutatja be a Sarpeidon bolygón.
Ez viszont zavar, hogy kevertem a két írót…
Előfordul az ilyen; ha ez megnyugtat: én meg sokáig azt hittem Vonda McIntyre-ról, hogy nő!
Hehe… én meg A.C. Crispinről azt, hogy pasi.
Baszki, Nocad…
http://www.accrispin.com/about.htm
Én is!!!
heh, ezért szeretek hozzád járni, pótolhatom, amiről lemaradtam bőrmonyúként.
(azért abból a csapós bácsiból jó kis mémet lehetne csinálni
főleg az a zsebre tevős – derék támasztós tetszik!)
szerintem az egyetlen ST aminek minden részét láttam
mellesleg többször is…
kösz
(Nekem is ez az egyetlen ST, aminek minden részét láttam és többször is. TNG-ből úgy a háromnegyedét, DS9 és VOY – talán egy-két részt, ENT-ből egyet sem, egyszer láttam a főcímet, de az sem tetszett.)
Vonda N. McIntyre nő. A.C. Crispin szintén. A többi stimmel.
Utánanéztem. Tényleg nő…
Valószínűleg az tévesztett meg, hogy az apja keresztneve is Vonda.
jaj,ne haragudj, véletlenül kimoderáltam, amit írtál nálam, sajnálom
Néha mellényomok
Kérlek, hagyj újra kommentet és köszönöm a figyelmed
(Majd mindjárt kimoderállak én is innen “véletlenül”, ha felborítod itt nekem a hozzászólások időrendiségét, LOL!)
:’(
Remek fotók, köszönöm az élményt. Magam is nagy rajongó vagyok, de én is csak a TOS-t tartom az igazi Star Treknek. http://universal.blog.hu/2011/06/23/star_trek_tos_1x1_1x2
Véletlenül a kimoderálom linkre nyomtam az e-mail értesítőmben, még egyszer sajnálom. És azt is, hogy felborítottam a kommentjeid sorrendjét:(
Na, majd írok még egy kommentet
De megbecsüld ám!
Nem kitörölni!
Megesküszöm,de tényleg
Hozzá se nem nyúlok, maximum válaszolok rá