Kollárik Péter múltidéző sci-fi magazinja

A Rondo és a WonderFest

A Rondo és a WonderFest

2012-máj-31

Egy tizenöt perces hírnévnél mindenképpen többet ér egy három napig tartó csoda. Egy darabig azt hittem, a Rondo Hatton díjammal is valami hasonló fog történni: egy-két (három) napig csodásíthatom magam, aztán az élet úgyis vissza fog zökkenni a “rendes” (az én esetemben sajnos sárral és lószarral teli) kerékvágásba. Nem így történt, még mindig sütkérezhetek, és most el is mesélem, milyen visszhangja volt a későbbiekben – de illedelmesen előre szólok, hogy akit zavar az önfény, az inkább most nyúljon a távirányítóért, mert a most következő sorokban az lesz aztán bőven!

Sorakoznak a díjak (photo by Raymond Castile)

Nem ott kezdődött, de én onnan kezdem, hogy megkaptam az amerikai Klasszikus Szörnyfilmszövetség Rondo Hatton díját, a tizedik megmérettetésen úttörő módon elsőként Az Év Külföldi Rajongója kategóriájában ez év április másodikán. Most nem tartok kiselőadást a díjról, annak idején telehintettem vele a netet, aki mégis kimaradt az izgalmakból, annak javaslom Lőrinczy Judit interjúját, abból minden fontos részlet kiderül. Magát a díjat a múlt héten hozta meg a postás egy kedves levél kíséretében, íme:

A hivatalos díjkiosztó ceremónia a louisville-i (Kentucky) WonderFesten kerül megrendezésre, az odamenetelt nem bírná a költségvetés, úgyhogy egy videóüzenetben köszöntem meg a díjat és fejeztem ki, milyen sokat jelent nekem, csóró magyar gyereknek ez az elismerés:

Az esemény után rengeteg üzenetet kaptam, amiben a kintiek megírták, mennyire tetszett mindenkinek a beszédem, a hivatalos fórumon konkrétan azt írták, hogy hatalmas tapsvihart kapott és “az est egyik fénypontja volt”. Ezt nem is gondoltam volna, most már egy kicsit bánom is, hogy nem lehettem ott személyesen, mindenesetre még jobban megerősített abban a hitemben, hogy a kinti monszták nagyon nyitottak és nagyon barátságosak; azóta különben nem egy díjazottal netes ismeretséget is kötöttem. Az elnök, David Colton pedig (néhány barátja: Joe Busam, Gary Prange, Ray Castile,  Linda Wylie és David neje,  Eileen társaságában) kedves videoválaszt is közzétett a neten:

Úgyhogy erre tényleg csak azt tudom mondani ismét: Monster Kids of the world – unite!

One comment

Leave a Reply

Page optimized by WP Minify WordPress Plugin