Egy sztárüjforma csolovek kricsálása

Az egyik sf-oldalon egy felhasználó a Nebula-díj mibenlétéről érdeklődött. Igyekeztem érthetően elmagyarázni neki, és közben eszembe jutott az angolszász SF másik legjelentősebb díja, a Hugo.
A mi kis sf-irodalmunk legismertebb díja a kitűnő íróról, Zsoldos Péterről kapta a nevét. Annyiban inkább a Nebulára hasonlít, hogy szakmai zsűri ítéli oda (a Nebulát ugyebár az amerikai sf&f-írószövetség); az olvasóközönség legföljebb csak drukkolhat és tippelgethet. Hirtelen jó ötletnek tartottam, hogy alapítani lehetne egy olyan díjat (lehetne a neve, tudomisén, Kuczka-díj, hogy ez is főszerkesztőről legyen elnevezve), ahol az olvasók is szavazhatnának. Készítenénk egy külön szavazóoldalt, ahol a regisztráció után mindenki leadhatná a voksát. Így a magyar fantasztikumnak sem egy, hanem két legjelentősebb díja lenne, és szerintem ezek gond nélkül megárulhatnának egy gyékényen, de mindenképpen javítsatok ki, ha tévedek.
Csak aztán az jutott eszembe, hogy szájtépésben sokkal többen alakítanak nagyot, mint egy szavazógomb lenyomásában, ezért is történhetett meg az, hogy pl. a második Galaktika közönségdíj kiosztása kellő érdeklődés hiányában elmaradt.

Ma volt a forgatás. Ugyebár akik képben vannak és figyelemmel kísérik gyarló életemet, azok tudják, hogy három évvel ezelőtt szerepeltem a Barátok közt (nemröhög!) két epizódjában (ezt nevezik, kérem, sokoldalúságnak, igen). Egy Lajos nevezetű antikváriumos faszit játszottam, én vettem be Ricsitől és Palikától az elhunyt Lóri képregénygyűjteményét, az én boltomban akadtak rá a fiúk a magazinra, amelyben Kingácska pikáns képei voltak láthatók. Annak idején csak ökörködésből mentem el a válogatásra, beértem volna annyival, hogy egy söröskorsót dédelgetek a Rózsában (Mákos Vince haverommal legyen min röhögni), ehhez képest volt huszonkilenc mondatom, és még nejlonszatyrot is adtam a vevőknek!

Aztán az idén visszahívtak. Csakhogy most egy teljesen másik ürgét alakítok, dr. Mezeit, az ügyvédet. További bennfentes infóért senki ne könyörögjön, mert aláírtam a titoktartásit, és már így is a vagyonommal, a szabadságommal, az életemmel játszom. Mindenesetre ez az újrasorozás nekem azt juttatja eszembe, amikor Bobbyt visszahívták a Dallasba. Azazhogy nem is! Mert ez olyan, mintha Bobbyt azért hívták volna vissza a Dallasba, hogy játssza el Jockeyt!

Dr. Mezei nem fog hasonlítani Lajosra. Nincs sztájlisztom, magam alakítgatom az imidzsemet, antikváriumosként hosszabb hajam volt, mint ügyvédként, a tarkótető és a koponyaalj határán egy helyre kis csurkával kíséreltem leheletnyi beckhames hatást csempészni a megjelenésembe, ám a receding hairline miatt szemből inkább Miki egérre emlékeztettem. Ezt persze ellensúlyozta a járomcsont alatt majdnem a szájszegletfeszítő izomig húzódó ceruzavékony barkó. A nyáron a Front 242-s Jean-Luc DeMeyer frizuráját próbáltam megcélozni, magamat nyírtam hajvágógéppel frissen berukkolt haditengerészetis fazonra; azóta persze nőtt valamicskét, és bezselézett fejszőrzetem egy tűpárnára hasonlít jelenleg (amiből kihúzgáltak majdnem minden tűt). Gondolkodtam egy alkalomszerű körszakállon, de mire megnő annyira, hogy látványos legyen, addigra beszéd közben visszacsikland, és az idegesít. Maradt tehát a borotváltság.

Úgyhogy nyugodtan lehet majd csatlakozni a többi kétmillió enberhez, akik aznap este megnézik a búrámat. Pontos dátumot nem tudok mondani, a múltkor sem tudtam, és mikor ment az a bizonyos rész, én éppen Animal Planet estet tartottam. (Az erzsébeti Három Gúnárban kezdtem, majd folytattam a Kosztolányi Dezső téri Pingvinben, ott hívtál fel, Cicu, emlékszel? és mivel a következetesség híve vagyok, végül odahaza, a sarki Mackóban próbáltam megbirkózni lelkileg a hírnévvel.) De megvan videón! Majd ezt is felveszem, bedigizem és felrakom mindkettőt ott jobboldalt a Tévészobába.

Úgy érzem, kezdem lassan kinőni a kis képernyőt. A következő logikus lépés Etyekwood lenne és a nagy vászon: szívesen játszanék gonoszarcú mutánskiborgot valami jóféle magyar sci-fiben, lehetőleg Török Ferenc rendezésében.

Az alábbi levelet kaptam, mit ad isten, éppen a következő, esedékes kifizetés ELŐTT:

“Nyilvántartásunk ellenőrzésekor arra a megállapításra jutottunk, hogy az Ön AdSense fiókja nagy kockázatot jelentett AdWords hirdetőinkre nézve. Ha fiókja továbbra is megjelenítői hálózatunk tagja marad, az a jövőben pénzügyi kárt jelenthet hirdetőinknek, ezért fiókját letiltottuk.

Ezt a lépést hirdetőink és az AdSense többi megjelenítőjének az érdekében tartottuk szükségesnek, ezért kérjük megértését. Döntésünk nyilván kellemetlenséget okoz Önnek, így előre is köszönjük türelmét és együttműködését.”

Válaszom:

“Bekaphatjátok a türelmes és együttműködő faszomat.”

Elindult ugyanis a Magyar Sci-Fi Hírlevél, amelyre én hat hete azon melegében fel is iratkoztam. Keddről szerdára virradóra mindig vár a postafiókomban ez a hírlevél – a magyar SF klubokat tömörítő Kreatív Fantázia és Művészetek Egyesület, valamint az SFportal.hu szervezésében –, olyan sf-kedvelő netezőknek való, akik nem szívesen maradnának le semmi fontosról, arra viszont sem idejük, sem energiájuk nincs, hogy naponta órákat töltsenek el mindegy egyes olyan oldal átnyálazásával, ahol a hobbijukkal kapcsolatos fontos hírekre bukkanhatnak.

A hírlevél szerkesztői állítólag szemmel tartják a teljes magyar nyelvű webet – el nem bírom képzelni, hogyan, abba meg bele sem merek gondolni, mennyi időt tölthetnek ezzel –, és ha valami fontosra bukkannak, az be is kerül a következő számba. A heti filmes, tévés, irodalmi és egyéb hírek mellett rendkívüli hírlevelek is várhatóak - ha olyan fontos hírre (például egy rendezvény vagy valami jó akció hírére) bukkannak.

Ami még jobb, hogy hetente nyerni is lehet, ezen a héten például Jonathan Cross Kvartett c. regényét, amit szívesen meg is nyernék, hiszen a Zsoldos Péter díj miatt jó lenne elolvasnom. Na, majd meglátjuk, rajtam nem múlt.

A hírek mellett blogajánlókat is találunk, és az SF WIW legújabb videóiról is értesülhetünk.

Gondoltam, szólok.

Végre megtapasztalhattam, milyen érzés csekket kapni. Ugye gyakran olvassuk, hogy “Iksz Ipszilion író megkapta az ennyi meg ennyi dollárról szóló csekket”, ám mifelénk a csekkesdi nem annyira bevett gyakorlat, érezhető a mondatban bizonyos egzotikum. Engem eleinte készpénzben fizettek ki a munkáimért, máig visszasírom azokat az időket, aztán divatba jött a folyószámlára való utalás, de sosem tudtam, milyen lehet csekket kapni. Most azonban a gúgl-fiúktól megjött az első várva várt csekk a reklámokért. Fasza érzés. Annyi pénz sem volt nálam tegnap, hogy egy doboz cigit vegyek magamnak reggel, de jóleső biztonságtudattal simogattam a csekket a zsebemben, mert tisztában voltam vele, hogy bármikor beválthatom, ha akarom.

Aztán persze kiderült, hogy a dolog korántsem ilyen egyszerű. Mit sem sejtve bementem a bankba kasszírozni, csakhogy ott azt mondták, készpénzt semmiképp nem adnak cserébe, menjek el a számlavezető fiókomhoz, és intézzem el, hogy a megfelelő összeget a folyószámlámra utalják át. Egyetlen felnőtt emberről tudok, akinek nincs folyószámlája, és mit ad isten, az az egy is én vagyok. Egy kissé leragadtam az elmúlt évezredben, és ez sok kellemetlenséget okoz, még én pofázok sci-firől, na mindegy. “Fizetést” is például négy-öt különböző helyről kapok havonta, ilyenkor mindig meg kell adnom valakinek a számlaszámát, aki megkapja az én pénzemet és odaadja nekem (addigra viszont már annak legalább a kétszerese van elköltve kölcsönpénzből, úgyhogy ugyanazzal a lendülettel adom is tovább egy negyedik félnek). De most emiatt a csekk miatt kénytelen leszek nyitni egyet, pedig nem hiszek a folyószámlában; utálom. Mi közük a bankoknak az én pénzemhez. Sajnos manapság szemlátomást tényleg elengedhetetlen, ráadásul a zsetonomat még azt követően is csak “négy-hat hét átfutási idő” után lesznek hajlandók átutalni.

De maga az érzés, az akkor is mennyei.