'Az Élet, a Világmindenség meg Minden' kategória archívuma.

80. Ünnepi Könyvhét, szombati nap

Az idei könyvheti látogatásom igen tartalmasra sikeredett; elégedetten mentem haza este. Már egy órától kint kommandóztunk a fiammal és az egész délutánt ott töltöttük – Anya otthon maradt, és angol nyelvvizsgára való készülés címszó alatt Star Trek TOS-epizódokat nézett angol nyelven, angol felirattal, hála istennek nevelődik a családom, nagyon helyes.

Az első utunk a Tuan Kiadó pavilonjához vezetett, ahol kaptam egy úgynevezett recenziós (= kierőszakoskodott) példányt Csepregi Tamás nemrég megjelent könyvéből, a Szintetikus álomból: az ismertetőt hamarosan el lehet majd olvasni a blogomban. Később a füvön bele is olvastam: szerintem tetszeni fog. Mit ad isten, éppen akkor volt Csepregi Tamás dedikálása, még csak várnom vagy keresgélnem sem kellett. Előrelátóan magammal vittem Jonathan Cross (Benyák Zoltán) Kvartettjét is; nem volt a programban, Zoli mégis arra járt, ráadásul éppen akkor futott be, úgyhogy ripsz-ropsz vele is tudtam dedikáltatni a könyvemet. Most találkoztam velük először személyesen, csakúgy, mint Dörnyei Kálmánnal, aki az Athenaeum pavilonjánál dedikált; vele tudtam, hogy fogok találkozni, tehát A 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai is ott lapult már a táskámban. (Nagyon meglepett és jól is esett, hogy egyiküknek sem kellett mondani, kinek kell dedikálni a könyvet, mert mindhárman tudták a nevemet, Kálmán ráadásul a következőket írta, hehehe, a könyvbe: „Kollárik Péternek, a sci-fi nagymesterének”, na, csak megérte annyit fontoskodni meg okoskodni, milyen jó lenne mondjuk valami harmadik dologhoz is érteni még.)

Egy kicsit féltem, vajon hogy fogja magát érezni a fiam, de szerencsére hamar feltalálta magát, perecezett, lufizott, szökőkutazott, szaladgált, sőt egy koncertet is végignézett a kortársaival.

Feneketlen Rock and Roll a létem

A Galaktika pavilonjánál volt természetesen a legnagyobb banzáj, én a magam részéről a Kasztovszky Béla könyveimet vittem, a Kétszemélyes világot és a Grint. Béla bácsi dedikációjára már régóta fenem a fogam, de eddig elkerültük egymást, ha pedig mégis összefutottunk galaktikás vagy könyves rendezvényeken, sosem volt nálam könyv. Azután pedig összetrombitáltam a GFK-s írók új nemzedékét, azaz László Zoltánt (A Keringés), Antal Józsefet (Justitia), Szélesi Sándort (A beavatás szertartása) és Markovics Botondot (Isten gépei) egy csoportkép kedvéért; tíz-tizenöt év múlva jól fog jönni a Kölöknek mittudomén csajozásnál például.

László Zoltán, Antal József, Szélesi Sándor, Markovics Botond, Kis Chello, Nagy Chello

Egyelőre nem lehet tudni, fog-e vonzódni a tudományos fantasztikumhoz, hiszen most még minden érdekli, én azért remélem, igen, és bár erőltetni nem erőltetem, de igyekszem olyan szellemben nevelni. Habár, mint azt a következő kép is mutatja, akár másfajta közegben is találhat magának példaképeket.

Ereimben a Város lüktetése

Irány a Mars

Jávori István barátom blogján találtam egy nagyszerű linket, amelyre kattintva fel lehet iratkozni egy listára, és a listán szereplők neveit a nemrég Curiosity névre keresztelt, 2011-ben a Marsra induló bolygófelderítő eszköz egy mikrocsipen magával viszi. Az azért sosem árt, ha az enber a Marsra is elküldi a nevét, így a fiammal mi is csatlakoztunk, és a feliratkozásról egy helyre kis oklevelet kaptunk:

cop.jpg

Törülközőnap - 2009


Senki ne felejtse el a mai napon mindenhová magával vinni a törülközőjét!

The Next Generation

Mivel a kollarikbenedek című blog karbonitba ágyaztatott, így ebben a blogban fogom időről időre bemutatni a rettegett Kollárik-dinasztia legifjabb sarját. A legutóbbi képeket találomra válogattam össze éppen egy évvel ezelőtt, amatőr otthoni (magyarul: home) fényképekből, a héten azonban hivatásos fotós járt a bölcsődében, így elkészültek fiamról az első igazi sztárfotók. Így fest jelen pillanatban, két és fél évesen a gyerek:

1.jpg   2.jpg   3.jpg

Reszkessetek, lányos apukák!

A fiatalember pár hete mellesleg olyat csajozott a teszkóban, hogy a kislány zokogott, amikor elmentünk…
Az én nevelésem!

Robert Charles Wilson Budapesten - Az író, a turista és az ember

Sharry & BobA Galaktikának köszönhetően alkalmam nyílt Robert Charles Wilsonnal és feleségével, Sharryvel négy napot együtt tölteni. Nem mindennapos dolog az életemben, hogy egy ilyen jó és ilyen kedvelt íróval ennyi időt lehessek szinte sülve-főve, úgyhogy még ma is nagyon nehezen tudok napirendre térni a rengeteg élmény fölött. Tudom, hogy előbb-utóbb vissza kell rázódnom a hétköznapok egyhangúságába; jelenleg azonban az köti le minden energiámat, hogy megpróbáljak többé-kevésbé tárgyilagos hangot megütni ebben a bejegyzésben, mert nem szívesen tenném nevetségessé magam holmi kamaszos ujjongással, a legszívesebben most mégis az kívánkozna ki belőlem.
Continue reading ‘Robert Charles Wilson Budapesten - Az író, a turista és az ember’

Eléggé izgulok

rcw.jpgNa, mert az van, hogy a Könyvfesztivál apropójából ma érkezik Magyarországra Robert Charles Wilson Kanadából (akik ne adj’ isten nem ismernék: töméntelen sf, köztük a magyarul is megjelent Hugo-díjas Pörgés, a Tengely és a napokban remélhetőleg megjelenő Bioszféra írója), majdnem egy hétig itt lesz, és nekem jutott az a (nem is annyira feladat, mint inkább) megtiszteltetés, hogy a héten gondoskodjak róla, ne érezze már olyan elanyátlanodva magát, megmutogassam neki a várost, miegyéb. Szemrebbenés nélkül szabaddá is tettem magamat a munkahelyemen a hét hátralevő részére, szerintem sokkal kellemesebb program egy kedvelt íróval lófrálni, mint itt szerencsétlenkedni; na most csak azért írom le ezeket még idebentről, mert aztán ki tudja, mennyi időm lesz netezni. Majd azért mesélek. Amikor Farkas két hete felhívott az ötlettel, igyekeztem könnyed tónust megütni, de az igazság az, hogy egy kicsit meg vagyok hatódva. Még lesz egy órám, de már nem igazán tudok arra koncentrálni.

Solarik tudományos tiszt üzenete az sfblogs.net olvasóinak

Pillantás a kulisszák mögé

Create Your Own

Ezeknek aztán van kép a bőrükön!

Napközben egy csepeli középiskolában tanítok, és a minap a gyerekek szóba hozták a tetoválást. Megemlítettem nekik a jó szar a tetkód pont blogszpot pont kom oldalt, legyen min röhögni, ám később az jutott az eszembe, hogy láttam én egyszer a Boráros téren egy faszit, akinek a két lábszárán szinte fényképminőségű, fekete-fehér montázs volt elhelyezve A gyűrűk ura filmtrilógia szereplőiről. Akkor gondolkodtam is, hogy le kellene fényképeznem, de nem volt nálam semmiféle fotóapparátus. Pedig, mint mindjárt láthatjuk, egy magára valamit is adó tinta- ÉS! sci-fi fanatikus bőre akár szemet gyönyörködtető is lehet. Jómagam kedvelem a szép tetoválásokat nézni: magamon nem viselek ábrát, mert fűzfa termetem, keshedt mellkasom, csenevész végtagjaim maximum egy novella vagy egy kisregény szereplőinek adhatnának teret, de az alábbi képgalériában bizony akad néhány esztétikus darab.

(Érdekes, hogy többnyire kultikussá vált amerikai filmekből vagy úgymond epikus sf-sagákból elcsent rajzokat láthatunk az imént bemutatott testeken; nem tudtam nem észrevenni, hogy a Csillagok háborúja mondakör ihlette meg a delikvensek döntő többségét. Pedig milyen vagány dolog lenne például úgy végigsétálni a strandon, hogy hátunkat a Sztalker képei díszítik vagy mellkasunkon a Pirx szereplőit hordozzuk. De az sem hülye ötlet, ha valaki a kedvenc filmem, A hihetetlenül zsugorodó ember főhősét tetováltatja erektált péniszére. Köztudott, hogy miután az urak álomba szenderültek dolguk végeztével, a hölgyek unatkozni kezdenek, így viszont az aktus után kellemes minimozizásban lehetne részük.)

Ó, ha rózsabimbó lehetnék

Megbolondultak a sfbloggerek, ma megint kaptam egy felkérést. Dzséjt az ötletgazda, de aztán Merras továbbfejlesztette körblogos láncjátékká (láncblogos körjátékká), és azt állítja, hogy ez valami mém vagy mi a szösz, majd már nyitok egy mémes kategóriát is. A lényeg, hogy el kell gondolkodni, adott sf-univerzumokban vagy teremtett világokban milyen helyet foglalnánk el az illető társadalomban. Hát akkor vegyünk sorra néhány eshetőséget.

A legkézenfekvőbb a Csillagok háborúja univerzumával kezdeni, ott már-már végtelen számú faj, nép, csoportosulás közül választhatunk. Ami engem illet, nekem aztán édes mindegy: bármelyik alkoholista szívesen lennék a Mos Eisley-i krimóban. A Birodalmat meg győzze le valaki más.

Nem tartozik a legkedveltebb filmjeim közé a Mátrix-trilógia, de az első részt szívesen nézem. A Mátrix világában nem én döntöm el, milyen személyiségnek hiszem magam – amíg ott kucorgok embriópózban, addig nem oszt, nem szoroz. Miután kikerültem, na onnantól nem mindegy! És itt jön az, hogy én teljesen más történetet láttam, mint a legtöbb mozinéző, ugyanis én képtelen voltam holmi köcsög Neókkal meg Morpheusokkal rokonszenvezni: akivel a leginkább azonosulni tudok a történetből, az Cypher. Úgyhogy iszkolnék vissza szépen a jó kis Mátrikszba, miután mégis jól eldönthettem, kinek hiszem magam. Cypher a király.

Meglehetősen szigorú kasztrendszer uralkodik A majmok bolygóján. Négy lehetőségem lenne: ember leszek, orangután, csimpánz avagy gorilla. A második rész ötödik fejezetében Ulysse Mérou részletezi, miféle szerepeket töltenek be a különböző fajok a makitársadalomban. Ez alapján egyértelmű, hogy hozzám a csimpánzlét áll a legközelebb.

Ha a Fahrenheit 451 világában élnék, tűzőrnek biztosan nem mennék. Inkább a vadonban tanyáznék én is, ahol minden ember egy könyv. (Akinek nem ismerős Bradbury regénye: ez azt jelenti, hogy mindenki megtanul fejből egy könyvet.) És ahol minden ember egy könyv, ott én lennék Jack Londontól a Martin Eden.

A Szép új világ is elég csúnyán kasztosítva van ám, az emberből művileg lesz Alfa, Béta, Gamma, Delta vagy Epszilon, mondjuk az a jó benne, hogy mindenkit arra kondicionálnak születésétől fogva, hogy jól érezze magát a saját kasztjában, még a félhülye Epszilonok is. Bár amilyen balfácán vagyok, én lennék ott a Bernard Marx, az biztos hétszentség.

A stafétát kapja Acélpatkány és Creideiki.

A nagy coming out avagy hét dolog, amit jó lett volna titokban tartani, de megette a fene most már

Egy párszor ugyan megfogadtam, hogy nem veszek részt holmi továbbadogatós blogos játékokban, de most megint kivételt teszek, mert a) Sayedtől kaptam a felkérést b) jópofa a téma. Hét (miért pont hét!), eddig mások által nem ismert tényt kell közkinccsé tenni magunkról. Nem adom tovább, de én megírom az én hetemet, olyan sorrendben, ahogy az eszembe jutnak. Csámcsogjatok rajtuk szeretettel!

1. Nem tudom, ki mennyire emlékszik Paul és Hollace Davids gyerekstarwars könyveire a King Kiadónál. Amikor megjelent a hat rész egybekötve, járt mellé egy társasjáték. Azt én rajzoltam.

2. Nem volt valami jómódú a családom, ezért 1985-ben levelet írtam Lothar Matthäusnak, hogy küldjön nekem egy Puma cipőt az idő tájt még 38-as lábamra. Akkori angoltudásommal a 38-as lábat a következőképp fogalmaztam meg: „for 38 big leg”. Szerintem ezt nem értette a híres fodbalista, azért nem küldött.

3. Még sohasem olvastam A kőszívű ember fiait. Szerintem nem is fogom, mert nem vagyok rá valami kíváncsi.

4. Régebben szerelmes voltam Bombera Krisztinába, egyszer a Corvin mozi vécéje előtt megszólítottam, és egy jót beszélgettünk remake-ekről, meg is nevettettem, hátravetett fejjel, csilingelőn kacagott (vannak tanúk!); akkor azt hittem, sínen vagyok. Aztán nem lett folytatása.

5. A kedvenc állatom az orrszarvú.

6. Amikor gimnazista koromban nem akartam, hogy a vécélehúzásból a szüleim rájöjjenek, milyen későn mentem haza már megint, inkább kipisáltam a hetedik emeletről az erkélyen.

7. Amikor A sógun ágyasa című, XVI. században játszódó erotikus japán szamurájkrimit fordítottam, kihagytam a főszereplő, az ifjú házas Szano Icsiró és a felesége, Reiko közötti másfél oldalas ágyjelenetet, mert már untam, hogy olyan sok szeksz van a könyvben. Nekik, szegényeknek az lett volna az első! Így viszont kellemesen-sejtelmesen meghitt jelleget varázsoltam az éjszakájuknak.

Pfhü! Hála annak a jó istennek, hogy csak hetet kellett!

Ezzel a sztárüj képeslappal kívánok minden olvasómnak BÚÉ

BUÉK 2009

Boldog karácsonyt vukiknak és embereknek!

Ritka csemegével kedveskedem a blogom olvasóinak. A harminc évvel ezelőtt, mindössze egyszer sugárzott, azóta is kiadatlan The Star Wars Holiday Special című tévéfilmből láthattok egy érdekes részletet. A vukiknál a karácsony megfelelője az Élet Napja, ez alkalommal pedig nem más énekel nekik (és nektek), mint maga Leia hercegnő, személyesen. Ezzel a kis részlettel kívánok én mindenkinek boldog karácsonyt.

Egy szép, ám már a kiötlés pillanatában hamvába holt kezdeményezés

Az egyik sf-oldalon egy felhasználó a Nebula-díj mibenlétéről érdeklődött. Igyekeztem érthetően elmagyarázni neki, és közben eszembe jutott az angolszász SF másik legjelentősebb díja, a Hugo.
A mi kis sf-irodalmunk legismertebb díja a kitűnő íróról, Zsoldos Péterről kapta a nevét. Annyiban inkább a Nebulára hasonlít, hogy szakmai zsűri ítéli oda (a Nebulát ugyebár az amerikai sf&f-írószövetség); az olvasóközönség legföljebb csak drukkolhat és tippelgethet. Hirtelen jó ötletnek tartottam, hogy alapítani lehetne egy olyan díjat (lehetne a neve, tudomisén, Kuczka-díj, hogy ez is főszerkesztőről legyen elnevezve), ahol az olvasók is szavazhatnának. Készítenénk egy külön szavazóoldalt, ahol a regisztráció után mindenki leadhatná a voksát. Így a magyar fantasztikumnak sem egy, hanem két legjelentősebb díja lenne, és szerintem ezek gond nélkül megárulhatnának egy gyékényen, de mindenképpen javítsatok ki, ha tévedek.
Csak aztán az jutott eszembe, hogy szájtépésben sokkal többen alakítanak nagyot, mint egy szavazógomb lenyomásában, ezért is történhetett meg az, hogy pl. a második Galaktika közönségdíj kiosztása kellő érdeklődés hiányában elmaradt. :(

Még hogy én vagyok a híres? A fasorban sem vagyok a hírnevemmel. Majd mindjárt megmondom én, ki a híres!

Döbbenetes élményben volt ma részem, nektek sem árt megkapaszkodni. Hogy az izgalmakat a végletekig fokozzam, az almánál kezdem. Azt kell tudni, hogy elhelyezkedtem; két napja főállásban dolgozom abban a csepeli középiskolában, ahol négy évet már lehúztam a kétezres évek elején. (Visszahívtak, én pedig alaposan átgondoltam a dolgokat, és arra a következtetésre jutottam, hogy huszonévesen még roppant jópofa, hogy az enbernek nincs bérlete, karórája meg bejelentett állása, ám az én koromban az ilyesmi már inkább aggasztó.)

Na, de a lényeg, hogy battyogok mit sem sejtve, gyanútlanul, még egyszer hangsúlyozom: egy iskolában, ahol kisebb gondom is nagyobb, és abszolúte de nem számítanék rá, és egyszer csak kit látok? Kinek az arcát gigászi méretűre nagyítva az Országos Felsőoktatási Információs Központ tavalyelőtti reklámplakátján, teljesen felkészületlenül, hogy az állam is leesik? Ki bazsalyog rám hirtelen mint villámcsapás derült égből?

Drága barátunk, megannyi sf-novella és regény Zsoldos Péter díjas szerzője, László Zoltán!!!

Aaaaand… ACTION!

Ma volt a forgatás. Ugyebár akik képben vannak és figyelemmel kísérik gyarló életemet, azok tudják, hogy három évvel ezelőtt szerepeltem a Barátok közt (nemröhög!) két epizódjában (ezt nevezik, kérem, sokoldalúságnak, igen). Egy Lajos nevezetű antikváriumos faszit játszottam, én vettem be Ricsitől és Palikától az elhunyt Lóri képregénygyűjteményét, az én boltomban akadtak rá a fiúk a magazinra, amelyben Kingácska pikáns képei voltak láthatók. Annak idején csak ökörködésből mentem el a válogatásra, beértem volna annyival, hogy egy söröskorsót dédelgetek a Rózsában (Mákos Vince haverommal legyen min röhögni), ehhez képest volt huszonkilenc mondatom, és még nejlonszatyrot is adtam a vevőknek!

Aztán az idén visszahívtak. Csakhogy most egy teljesen másik ürgét alakítok, dr. Mezeit, az ügyvédet. További bennfentes infóért senki ne könyörögjön, mert aláírtam a titoktartásit, és már így is a vagyonommal, a szabadságommal, az életemmel játszom. Mindenesetre ez az újrasorozás nekem azt juttatja eszembe, amikor Bobbyt visszahívták a Dallasba. Azazhogy nem is! Mert ez olyan, mintha Bobbyt azért hívták volna vissza a Dallasba, hogy játssza el Jockeyt!

Dr. Mezei nem fog hasonlítani Lajosra. Nincs sztájlisztom, magam alakítgatom az imidzsemet, antikváriumosként hosszabb hajam volt, mint ügyvédként, a tarkótető és a koponyaalj határán egy helyre kis csurkával kíséreltem leheletnyi beckhames hatást csempészni a megjelenésembe, ám a receding hairline miatt szemből inkább Miki egérre emlékeztettem. Ezt persze ellensúlyozta a járomcsont alatt majdnem a szájszegletfeszítő izomig húzódó ceruzavékony barkó. A nyáron a Front 242-s Jean-Luc DeMeyer frizuráját próbáltam megcélozni, magamat nyírtam hajvágógéppel frissen berukkolt haditengerészetis fazonra; azóta persze nőtt valamicskét, és bezselézett fejszőrzetem egy tűpárnára hasonlít jelenleg (amiből kihúzgáltak majdnem minden tűt). Gondolkodtam egy alkalomszerű körszakállon, de mire megnő annyira, hogy látványos legyen, addigra beszéd közben visszacsikland, és az idegesít. Maradt tehát a borotváltság.

Úgyhogy nyugodtan lehet majd csatlakozni a többi kétmillió enberhez, akik aznap este megnézik a búrámat. Pontos dátumot nem tudok mondani, a múltkor sem tudtam, és mikor ment az a bizonyos rész, én éppen Animal Planet estet tartottam. (Az erzsébeti Három Gúnárban kezdtem, majd folytattam a Kosztolányi Dezső téri Pingvinben, ott hívtál fel, Cicu, emlékszel? és mivel a következetesség híve vagyok, végül odahaza, a sarki Mackóban próbáltam megbirkózni lelkileg a hírnévvel.) De megvan videón! Majd ezt is felveszem, bedigizem és felrakom mindkettőt ott jobboldalt a Tévészobába.

Úgy érzem, kezdem lassan kinőni a kis képernyőt. A következő logikus lépés Etyekwood lenne és a nagy vászon: szívesen játszanék gonoszarcú mutánskiborgot valami jóféle magyar sci-fiben, lehetőleg Török Ferenc rendezésében.

Ömlik kifelé a lelk!

Rájöttem, hogy nem szeretem napjaink külföldi sf irodalmát. Jobban mondva nem igaz, hogy nem szeretem: nem is ismerem igazán, még pontosabban fogalmazva: egyáltalán nem érzek késztetést, hogy megismerjem. Lehet, hogy ez szégyellnivaló dolog, de én úgy vettem észre, hogy a külföldi sf az utóbbi években elindult egy úton, amelyen én nem kívánom követni. Azt hiszem, a cyberpunkkal, vagyis inkább a túlzásba vitt cyberpunkosdival kezdődött minden, az urban fantasyk meg a tündérekkel kúrósok megnövekedett népszerűsége meg csak olaj volt a tűzre. Előítéletektől csöppet sem mentes, igazságtalanul szubjektív, minden alapot nélkülözőn eltúlzott véleményem megváltozására már csak azért is kevés esélyt látok, mert egyszerűen nem rokonszenvezek az íróikkal sem, ezekkel a lelkes, ifjú titánokkal, a tetovált, piercinges, mezítláb Porschénak támaszkodó, koktélt szürcsölő “sztárírókkal”. Ördögi kör, amibe kerültem, sajnos, mert a hirtelen felbukkanó új kedvencek nem keltik fel az érdeklődésemet, és inkább öreg vagy halott írók után nyúlok a kiskozmoszos polcomon, hogy elolvassam a régi könyveimet századszor (vagy először, mert ilyen is van, hajaj, de még mennyi!)

A múlt héten vettem egy könyvet. (Ez is egyre ritkábban fordul elő.) A Perdido pályaudvar, végállomást, és egyedül azért, mert a könyvesboltban az ezer könyv közül választhat négyszáz forintért akció keretében az eredeti ár töredékéért juthattam hozzá. Mindenki csak dicséri, gonosz énem ellenben azt sutyorogja a fülembe, hogy ha annyira zseniális lenne, eddig hogyhogy nem fogyott el a boltokból. Lehet, hogy jó a könyv, csak sok a hozzám hasonló tapló? Talán sohasem fogom megtudni, mert amikor a vásárlás után a párommal egy presszó teraszán üldögélve a két kötettel barátkoztam (értsd: a kezembe vettem és néztem), elhangzott a jogos kérdés: “El is fogod olvasni, Apamapa?” – és én rémülten gondoltam bele, hogy aligha.

Sosem leszek egy naprakész faszi. Francba. De legalább végre kricsáltam egy jólesőt.

Google AdSense

Az alábbi levelet kaptam, mit ad isten, éppen a következő, esedékes kifizetés ELŐTT:

“Nyilvántartásunk ellenőrzésekor arra a megállapításra jutottunk, hogy az Ön AdSense fiókja nagy kockázatot jelentett AdWords hirdetőinkre nézve. Ha fiókja továbbra is megjelenítői hálózatunk tagja marad, az a jövőben pénzügyi kárt jelenthet hirdetőinknek, ezért fiókját letiltottuk.

Ezt a lépést hirdetőink és az AdSense többi megjelenítőjének az érdekében tartottuk szükségesnek, ezért kérjük megértését. Döntésünk nyilván kellemetlenséget okoz Önnek, így előre is köszönjük türelmét és együttműködését.”

Válaszom:

“Bekaphatjátok a türelmes és együttműködő faszomat.”

Díjkiosztón jártam

Bizony ám, elfelejtettem mondani, hogy megvolt életem első zsűrizése. A Tollinga nevű multikulturális művészeti portál kért fel úgy két hónapja, hogy a művészeti pályázatukon vállaljam el a sci-fi kategória novelláinak zsűrizését. Természetesen igent mondtam, a felkérés kétszeresen is megtisztelő volt. Egyrészt azért, mert jól esett, hogy ennyire megbíznak a szakmai ítélőképességemben (engem is boldoggá tesz, hogy legalább okoskodásban és fontoskodásban jó vagyok, ha már másban nem annyira), másrészt azért, mert eredetileg Trethon Judit vitte volna a zsűrizést, csak sajnos a tragikus baleset közbeszólt, így tulajdonképpen tőle örököltem ezt a feladatot, úgyhogy nagyon lelkiismeretesen próbáltam értékelni és rangsorolni a sf kategóriában beérkezett tizenhárom novellát.

Rendkívül változatos volt a pályaművek témája. Nem mindegyik volt ám színtiszta SF, akadt köztük az ufós sztoritól kezdve jövőben játszódó bűnügyi történeken vagy science fiction kellékekkel operáló fantasyn keresztül a misztikus horrorig mindenféle; végül Fekete Annamária alias Alie Neetah Az utolsó ítélet c. műve lett a harmadik helyezett, Chris March Üvegpillangója kapta az ezüstérmet, és úgy érzem, mind hangulatában, mind stílusában toronymagasan a legjobb alkotás volt az SF jeligéjű pályázó Vásár című novellája.

Meghívtak a június 21-én tartott ünnepélyes díjkiosztóra is Esztergomba, a Féja Géza Közösségi Házba; sajnos az első két helyezett nem volt jelen, hogy személyesen gratulálhassunk, de majd az interneten keresztül azért írok nekik egy-két kedves szót meg valamiféle rövid véleményt, ha lesz netem (mert most éppen nincs). Volt nagy eszem-iszom, ám a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy kaptam emlékbe egy könyvet az I. Tollinga pályázat díjnyertes műveiből, a címe: “Akkor is, ha tiltják…” Jó vaskos kötet, hiszen már az első pályázaton is rengeteg kategóriát indítottak, mese, humoreszk, sci-fi, vers, esszé, útirajz, ezenkívül fotó, rajz stb., ráadásul volt egy regény kategória is (a nyertesek szintén szerepelnek a könyvben), ahol a második helyezés egy Galaktikus birodalom című sf kisregény, kíváncsi vagyok, milyen lehet. Miután annyit olvastam a novumról, végre van egy saját novumos könyvem – na, ilyen nemes célokra például határozottan hasznosnak tartok egy POD kiadót. A következőben, gondolom, az idei díjazottak fognak szerepelni.

A búcsúzáskor Szűcs Ferenc, a Tollinga feje megkérdezte, hogy vállalom-e jövőre is a zsűrizést. Naná, hogy vállalom, nem is én lennék, ha nem vállalnék el ilyeneket.

Ma hatodszor kapom meg a hírlevelet, úgyhogy most már a nagy nyilvánosság elé tárom, milyen jó is nekem.

Elindult ugyanis a Magyar Sci-Fi Hírlevél, amelyre én hat hete azon melegében fel is iratkoztam. Keddről szerdára virradóra mindig vár a postafiókomban ez a hírlevél – a magyar SF klubokat tömörítő Kreatív Fantázia és Művészetek Egyesület, valamint az SFportal.hu szervezésében –, olyan sf-kedvelő netezőknek való, akik nem szívesen maradnának le semmi fontosról, arra viszont sem idejük, sem energiájuk nincs, hogy naponta órákat töltsenek el mindegy egyes olyan oldal átnyálazásával, ahol a hobbijukkal kapcsolatos fontos hírekre bukkanhatnak.

A hírlevél szerkesztői állítólag szemmel tartják a teljes magyar nyelvű webet – el nem bírom képzelni, hogyan, abba meg bele sem merek gondolni, mennyi időt tölthetnek ezzel –, és ha valami fontosra bukkannak, az be is kerül a következő számba. A heti filmes, tévés, irodalmi és egyéb hírek mellett rendkívüli hírlevelek is várhatóak - ha olyan fontos hírre (például egy rendezvény vagy valami jó akció hírére) bukkannak.

Ami még jobb, hogy hetente nyerni is lehet, ezen a héten például Jonathan Cross Kvartett c. regényét, amit szívesen meg is nyernék, hiszen a Zsoldos Péter díj miatt jó lenne elolvasnom. Na, majd meglátjuk, rajtam nem múlt.

A hírek mellett blogajánlókat is találunk, és az SF WIW legújabb videóiról is értesülhetünk.

Gondoltam, szólok.

Törülközőnap

A Törülközőnap tisztelgés minden év május 25-én Douglas Adams (1952–2001) sci-fi író emléke előtt. Ezen a napon a rajongók és tisztelők mindenhova a törülközőjükkel mennek, amiről így ír a Galaxis útikalauz stopposoknak:

Törülköző: A lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Jaglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a sűrű tengeri levegőt; felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Moth folyón; takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk; megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában; fejünkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha te nem látod őt, ő sem lát téged – annyi esze van mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó); veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen beletörölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá. Másrészt, és ez a fontosabb, a törülközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. Miért, miért nem, ha a strag (strag: nem stoppos) észreveszi, hogy a stopposnak van törülközője, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esőkabátja, űrruhája stb. is van. Sőt a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak a felsoroltak vagy egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül „elvesztett”. A strag úgy gondolkodik, hogy aki széltében-hosszában bejárja stoppolva a galaxist, nomádul és csövezve él, hihetetlen nehézségekkel néz farkasszemet, és győz, és még azt is tudja, hogy hol a törülközője – az igazán olyan valaki, akit komolyan kell venni.”

Nem árt, ha a Törülközőnapot megtartók a mellékelt banneren keresztül elérhető oldalon fel is töltik aznap készült törülközős képüket. Én az idén már a fiammal együtt emlékeztem meg az íróról.

Ezúttal egy málenkij málcsiké a főszerep

Felmerült többször (a legutóbb a május 9-én tartott SF-sörözésen több enber részéről is) az a többé-kevésbé jogos igény, hogy jó lenne több babás képet látni a blogban, ha már a scifi.hu-n azt olvasták, hogy a család megszállottja vagyok. Bevallom, a Kollárik Benedekről szóló blogot csakugyan elhanyagoltam, alighanem hibernálni vagy törölni fogom, ugyanis a fiam életét én is inkább megélem, mintsem hogy lejegyezzem napról napra, úgyhogy azok kedvéért, akik kíváncsiak arra, milyen kisfiú lehet az, aki Dr. Martens rugdalózót és King Kongos pulóvert tart a ruhatárában, aki az apjával 2001 - Űrodüsszeiát néz (igaz, csak a The Dawn of Man c. rész tetszik neki), aki a fürdőkádban Luke Skywalker bácsival játszik, akinek az apukája telefonján a kedvenc csengőhangja a Photographic és a klingon támadás zenéje, íme néhány kattintásra nagyulós kép. Ígérem, bizonyos időközönként újakat is teszek föl majd, és a másodiknál készítek egy külön kategóriát is ezeknek a bejegyzéseknek.

hideg-jatszoter.jpg anyaval.jpg anyaval-2.jpg

kozos-olvasas-apaval.jpg alvas-apaval.jpg alvas-apaval-2.jpg

nemet-dogok.jpg kisebb-kutyaval.jpg a-gore.jpg

Vettem

Már ez a Martens rugdalózó is mosolyt csalt sok hasonló ízlésű ismerősöm / barátom arcára, és kitűnően megmutatja Apuka ízlésformáló törekvéseit, ám a legújabb szerzeményem, amit nevetséges összegért, egy doboz Szofi áráért vásároltam, mindent visz.

Igaz, egy kissé nagy még, de majd belenő a Gyerek (egyelőre mindössze 78 cm “magas” az egész faszi), és az óvodában ő lesz benne az isten. Szerencsére nem veszít az értékéből akkorra sem a ruhadarab: King Kong, a majom könnyfakasztó története a tudománytalan fantasztikum örökzöld darabja lett.

(Mindhárom filmváltozat igen jól sikerült, az adott kor trükktechnikáját maximálisan kihasználva, s noha történetileg a ’76-os kissé kilóg a sorból, abban is vannak felejthetetlen pillanatok. Annak viszont örülök, hogy bár a King Kong merchandising igazából a Peter Jackson film után nőtte ki magát, legalábbis nálunk, a termékek megjelenése – mint ezé a pulcsié is – az 1933-as változat hangulatát idézi.)

Úgy hordanám addig én, de rám meg kicsi!

Cheque it out now

Végre megtapasztalhattam, milyen érzés csekket kapni. Ugye gyakran olvassuk, hogy “Iksz Ipszilion író megkapta az ennyi meg ennyi dollárról szóló csekket”, ám mifelénk a csekkesdi nem annyira bevett gyakorlat, érezhető a mondatban bizonyos egzotikum. Engem eleinte készpénzben fizettek ki a munkáimért, máig visszasírom azokat az időket, aztán divatba jött a folyószámlára való utalás, de sosem tudtam, milyen lehet csekket kapni. Most azonban a gúgl-fiúktól megjött az első várva várt csekk a reklámokért. Fasza érzés. Annyi pénz sem volt nálam tegnap, hogy egy doboz cigit vegyek magamnak reggel, de jóleső biztonságtudattal simogattam a csekket a zsebemben, mert tisztában voltam vele, hogy bármikor beválthatom, ha akarom.

Aztán persze kiderült, hogy a dolog korántsem ilyen egyszerű. Mit sem sejtve bementem a bankba kasszírozni, csakhogy ott azt mondták, készpénzt semmiképp nem adnak cserébe, menjek el a számlavezető fiókomhoz, és intézzem el, hogy a megfelelő összeget a folyószámlámra utalják át. Egyetlen felnőtt emberről tudok, akinek nincs folyószámlája, és mit ad isten, az az egy is én vagyok. Egy kissé leragadtam az elmúlt évezredben, és ez sok kellemetlenséget okoz, még én pofázok sci-firől, na mindegy. “Fizetést” is például négy-öt különböző helyről kapok havonta, ilyenkor mindig meg kell adnom valakinek a számlaszámát, aki megkapja az én pénzemet és odaadja nekem (addigra viszont már annak legalább a kétszerese van elköltve kölcsönpénzből, úgyhogy ugyanazzal a lendülettel adom is tovább egy negyedik félnek). De most emiatt a csekk miatt kénytelen leszek nyitni egyet, pedig nem hiszek a folyószámlában; utálom. Mi közük a bankoknak az én pénzemhez. Sajnos manapság szemlátomást tényleg elengedhetetlen, ráadásul a zsetonomat még azt követően is csak “négy-hat hét átfutási idő” után lesznek hajlandók átutalni.

De maga az érzés, az akkor is mennyei.

Kaptam

Ojjé. Ma kaptam meg a karácsonyi (!) ajándékomat a tesvéremtől, hát valami hálaisten. Le sem fog szakadni rólam, az biztos. Ugye, mindenki tudja, miért jó? Na, azért.

Gépnarancsos táska, direkt nekem való!

Visszatekintő: Mi történt 35 évvel ezelőtt

Nevezetes nap volt 1973. március 29. A világ figyelmét ugyan sajnos elterelte az a hír, hogy ezen a napon az utolsó amerikai katona is elhagyta Vietnamot, és sokan oda sem bagóztak, mi történik másutt, pedig egy miskolci kórházban ezen a napon tátotta kricsálásra csöppnyi száját egy tündéri kisfiú, Petike. Születéséért nagy árat fizetett az emberiség: ezen a napon 132 991 ember távozott az élők sorából, hogy helyet csináljon neki.

[A március 29-ét  később sem lehetett minden évben felhőtlenül ünnepelni. Az önfeledt vigasságot 1994-ben beárnyékolta egyik kedvenc drámaíróm, Eugene Ionesco halálhíre, majd egy évvel később a Tarzan Boy című világsláger előadója, Baltimora választotta ezt a napot, hogy befejezze földi pályafutását.

Együtt ünnepelhetném a születésnapomat Kosztolányi Dezsővel és Rejtő Jenővel, sajnos azonban egyikük sincs már közöttünk. Jó eséllyel megihatok viszont valami rendeset néhány olyan születésnapossal, akikkel a közös ünneplésen kívül talán az érdeklődésünk is közös lehet valamennyire. Közéjük tartozik Alekszej Gubarev, a hajdani Szovjetunió bátor kozmonautája, Eric Idle angol színész, aki amellett, hogy a Monty Python csoport tagja, a Hakni az űrben (The Road To Mars) c. sci-fi regény írója is egyben, Vangelis, görög származású zeneszerző, megannyi tudományos-fantasztikus film, köztük a Szárnyas fejvadász komponistája vagy a francia származású Christopher Lambert, a Hegylakó és a Fortress főszereplője.
Lucy „Xena” Lawless új-zélandi és Lucy Liu amerikai színésznő alighanem kettesben ünnepel; egyszerre születés- és névnapot is, ráadásul mindketten kereken negyven évesek ma, rájuk tehát nem nagyon számíthatok. Van viszont egy szülinapos, akivel szívesen koccintanék: a Star Trek TNG csodaszép tanácsadónőjét alakító Marina Sirtis.]

Hoppá, befejezem az álmodozást: felébredt a fiam, megyek kakis pelenkát cserélni. Egy szó mint száz: harmincöt éve történt, hogy megszülettem, tehát ha egy átlagos emberi életkort hetven évben állapítunk meg, akkor én mától fogva már kifelé megyek. Félelmetes.




 

Towel Day - Don't Panic PageRank



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

július 2009
H K S C P S V
« jún    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Az offolás magasiskolája

  • Szélesi Sándor: A beavatás szertartása (10)
    • asterdroid: Már (és csak) nézegettem a könyvet, de tuti elolvasom. Eddig én is csak...
    • hackett: Sheenard: Ja, elnézést, ezt nem úgy értettem, csak Chellónak szántam egy hozzá...
    • javori: Magyar név a borítón! Leborulok a nemzet nagysága előtt… Az elemzésed...
    • sheenard: Chello: örülök, hogy tetszett… :) Hackett: a tieidnek meg a legnagyobb erénye...
    • onsai: Ez az első szélesis regényed? :) És be mered nyilvánosan vallani? :D A péntek után...

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A bronz és az ezüst fokozatot a bejegyzéseim számáért, az aranyat az sfblogs toplista filmes fordulójának összesítéséért kaptam.

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek