Lezajlott csütörtökön a februári SFportal Meetup, az eddigiek közül szerintem a legprofibb, mind a látogatók számát (sok), mind a terem méretét (nagy), mind a technikát (wireless pointer + vetítővászon!), mind pedig az előadások színvonalát (hálaisten) tekintve. Azt ugye tudjuk, hogy én Harryhausenről beszéltem, a cikk végén megtekinthető a videó, sok mindent nem szeretnék hozzáfűzni, nézzétek meg, ha érdekel. Viszont rábukkantam Kelt (Jun mellett a másik főszervező, aki a videókat a Worldshots TV-re tölti és aki a hardvert biztosítja) beharangozójára, kár, hogy nem vettem észre hamarabb, adott volna egy kis önbizalmat. Kicsit későn, de azért így utólag idemásolom, mit írt kedvcsináló gyanánt:
„Az a jó a saját blogban, hogy itt aztán egészen nyugodtan lehetek részrehajló. Szóval azért gyertek el a februári SF Meetupra, mert előad Kollárik “Chelloveck” Péter. Ez a harmadik ilyen alkalom, és én embert ennyire lelkesen, lelkesítően nem hallottam még beszélni a filmtörténetről és a bé filmekről. A múltkor már komolyan jó ötletnek éreztem volna beszerezni és megnézni a Rákszörnyek támadását vagy valamelyik másik borzalmat. Ha egy előadásra tudtok benézni, Péteré legyen az.”
(Hű.
Remélem, ezzel az előadással is beváltottam a hozzám fűzött reményeket – köszi a méltatást, Kelt.)
Jó, hogy most az én témám volt az első, mert így legalább önfeledten tudtam élvezni a többiekét is. Pécskai Balázs a humanoid robotok fejlesztéséről és a kutatás legújabb vívmányairól beszélt, elsősorban a mozgás problematikája került előtérbe. Balázs maga is rakosgat össze egy robotot, és ezen előadása után bekerült az általam nagyon irigyelt emberek csoportjába: semmivel össze nem hasonlítható álommeló lehet ilyennel foglalkozni. A következő előadó, Galántai Zoltán író/jövőkutató mintha ezt a témát folytatta volna, csak éppen egy másik szemszögből: ő azt boncolgatta, hogy gépi intelligencia vajon képes-e művészetet alkotni, mellesleg felvetette azt az érdekes kérdést is, hogy mit nevezünk művészetnek, és mikortól mondhatjuk valamire azt, hogy műalkotás. Végül Tóth András mutatta be a Mars-kutatás terén 2009-ben elért eredményeket, ez is rendkívül élvezetes volt, a vörös bolygón történteket amúgy is szívügyemnek érzem.
A meetup szerintem kezdi kinőni mind az otthont adó klubot, mind az öt-tíz percesnek indult, ám hallgatólagos egyetértéssel, kvázi észrevétlenül húszpercesre növelt időkeretet is. A minielőadások után szokás szerint a Bobekben ült össze sörözni a társaság, ahol is egy nálam idősebb érdeklődő megjegyezte, hogy nem hallott még Ray Harryhausenről, viszont igen fontosnak tartja, hogy igenis legyünk tisztában az alapokkal, és nagyon örült, hogy megismertettem vele. Tehát a célomat elértem, ha már egy ember kimondta ezt, akkor többen is gondolhatták így, természetesen nem mulasztottam el megemlíteni, hogy stop-motionben Harryhausen olyan, mint elektronikus zenében a Kraftwerk, és azt már igencsak remegő lábbal jelentem be, hogy az előadás hatására egy másik miniegyetemista, Rhewa másnap a tettek mezejére lépett, és az IG-s Harryhausen klubom az ő belépésével háromról négy fősre duzzadt!
Úgyis a szeretet ünnepe van ma; nem a feszültségeket kell gerjeszteni fölöslegesen: azért van karácsony, hogy hátradőljünk és baromságokat nézzünk a Sztárüjformában, miközben zabáljuk a fenyődíszítésre szánt szaloncukrot. Kellemes karácsonyt kívánok, valamint jó szórakozást ehhez az 1980-ban sugárzott tinglitangli idiotizmushoz. Na erről ennyit.
Az offolás magasiskolája