'Galaktika' kategória archívuma.

80. Ünnepi Könyvhét, szombati nap

Az idei könyvheti látogatásom igen tartalmasra sikeredett; elégedetten mentem haza este. Már egy órától kint kommandóztunk a fiammal és az egész délutánt ott töltöttük – Anya otthon maradt, és angol nyelvvizsgára való készülés címszó alatt Star Trek TOS-epizódokat nézett angol nyelven, angol felirattal, hála istennek nevelődik a családom, nagyon helyes.

Az első utunk a Tuan Kiadó pavilonjához vezetett, ahol kaptam egy úgynevezett recenziós (= kierőszakoskodott) példányt Csepregi Tamás nemrég megjelent könyvéből, a Szintetikus álomból: az ismertetőt hamarosan el lehet majd olvasni a blogomban. Később a füvön bele is olvastam: szerintem tetszeni fog. Mit ad isten, éppen akkor volt Csepregi Tamás dedikálása, még csak várnom vagy keresgélnem sem kellett. Előrelátóan magammal vittem Jonathan Cross (Benyák Zoltán) Kvartettjét is; nem volt a programban, Zoli mégis arra járt, ráadásul éppen akkor futott be, úgyhogy ripsz-ropsz vele is tudtam dedikáltatni a könyvemet. Most találkoztam velük először személyesen, csakúgy, mint Dörnyei Kálmánnal, aki az Athenaeum pavilonjánál dedikált; vele tudtam, hogy fogok találkozni, tehát A 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai is ott lapult már a táskámban. (Nagyon meglepett és jól is esett, hogy egyiküknek sem kellett mondani, kinek kell dedikálni a könyvet, mert mindhárman tudták a nevemet, Kálmán ráadásul a következőket írta, hehehe, a könyvbe: „Kollárik Péternek, a sci-fi nagymesterének”, na, csak megérte annyit fontoskodni meg okoskodni, milyen jó lenne mondjuk valami harmadik dologhoz is érteni még.)

Egy kicsit féltem, vajon hogy fogja magát érezni a fiam, de szerencsére hamar feltalálta magát, perecezett, lufizott, szökőkutazott, szaladgált, sőt egy koncertet is végignézett a kortársaival.

Feneketlen Rock and Roll a létem

A Galaktika pavilonjánál volt természetesen a legnagyobb banzáj, én a magam részéről a Kasztovszky Béla könyveimet vittem, a Kétszemélyes világot és a Grint. Béla bácsi dedikációjára már régóta fenem a fogam, de eddig elkerültük egymást, ha pedig mégis összefutottunk galaktikás vagy könyves rendezvényeken, sosem volt nálam könyv. Azután pedig összetrombitáltam a GFK-s írók új nemzedékét, azaz László Zoltánt (A Keringés), Antal Józsefet (Justitia), Szélesi Sándort (A beavatás szertartása) és Markovics Botondot (Isten gépei) egy csoportkép kedvéért; tíz-tizenöt év múlva jól fog jönni a Kölöknek mittudomén csajozásnál például.

László Zoltán, Antal József, Szélesi Sándor, Markovics Botond, Kis Chello, Nagy Chello

Egyelőre nem lehet tudni, fog-e vonzódni a tudományos fantasztikumhoz, hiszen most még minden érdekli, én azért remélem, igen, és bár erőltetni nem erőltetem, de igyekszem olyan szellemben nevelni. Habár, mint azt a következő kép is mutatja, akár másfajta közegben is találhat magának példaképeket.

Ereimben a Város lüktetése

Robert Charles Wilson Budapesten - Az író, a turista és az ember

Sharry & BobA Galaktikának köszönhetően alkalmam nyílt Robert Charles Wilsonnal és feleségével, Sharryvel négy napot együtt tölteni. Nem mindennapos dolog az életemben, hogy egy ilyen jó és ilyen kedvelt íróval ennyi időt lehessek szinte sülve-főve, úgyhogy még ma is nagyon nehezen tudok napirendre térni a rengeteg élmény fölött. Tudom, hogy előbb-utóbb vissza kell rázódnom a hétköznapok egyhangúságába; jelenleg azonban az köti le minden energiámat, hogy megpróbáljak többé-kevésbé tárgyilagos hangot megütni ebben a bejegyzésben, mert nem szívesen tenném nevetségessé magam holmi kamaszos ujjongással, a legszívesebben most mégis az kívánkozna ki belőlem.

Continue reading ‘Robert Charles Wilson Budapesten - Az író, a turista és az ember’

A novella, ami tömérdek Star Trek rajongót tett Larry Niven rajongóvá is

A legújabb, februári Galaktikában olvasható Larry Niven Az alakváltó fegyver (The Soft Weapon) című elbeszélése, jobban mondva az első része annak, mivel folytatásokban lesz közölve, kérem. A mű először a Worlds of If magazin 1967. februári számában jelent meg, és a „Known Space” azaz az „Ismert űr” univerzumában játszódik, valahol a Béta Lyrae ikercsillag közelében, egy négyfős kzin kalózbrigád, egy bábos és egy emberpár szerepeltetésével.

A mű érdekességét az (is) adja, hogy Niven később Gene Roddenberry kérésére egy Star Trek történetet is fabrikált belőle a Star Trek: The Animated Serieshez, tehát a rajzfilmsorozathoz. Ezt először 1973. december 15-én sugározták, a címe The Slaver Weapon (A rabszolgatartók fegyvere) lett, és az egyik leghálaistenebb Star Trek sorozattörténetként tartják számon. Nyilván Csillagflotta-tisztek vették át az eredeti figurák helyét, a kzinek azonban szerencsére a rajzfilmben is kzinek, nem pedig, teszem azt, klingonok, úgyhogy néhány „apró” változtatástól és sok-sok egyszerűsítéstől eltekintve mégiscsak egy Niven-sztori maradt a rajzolt verzió.
Tekintse meg a rajzfilmet most illegálisan! Legyen Ön is a bűntársam!

Mint látható, Jason Papandreu helyett Sulu a főhős, a feleség, Anne-Marie helyett Uhura szerepel, aki ugyancsak nő, Nessus, a bábos helyett pedig Spock, aki úgyszintén vegetáriánus. Nyilván aki szeretné a magazinban is végigizgulni a folytatásos történetet, annak nem ártott hamarabb kikapcsolni a lejátszót, de remélem, ennyi esze azért mindenkinek volt, külön figyelmeztetés nélkül is.

Continue reading ‘A novella, ami tömérdek Star Trek rajongót tett Larry Niven rajongóvá is’

Na ma viszont csakugyan rám szálltak szépen a lepkék

A Galaktika szerkesztőségébe először 1988-ban nyertem bepillantást. Tizenöt éves fejjel természetesen csak a képzelet segítségével: a 101 mini sci-fi egyik egypercesét olvasva lelki szemeim előtt megjelentek az ott dolgozók. És nagyjából azóta izmoztam azon, hogy egyszer én is közéjük valónak tekinthessem magam, hogy egy nap majd nekem is bedobjon egy ilyesmi meghívót a postás bácsi:

Megh�vó

Húsz évnek kellett eltelnie hozzá. Nyilván ha akkoriban valaki azt mondja, hogy ez a postás bácsi egy megfoghatatlan bithalmaz lesz, a meghívó tetszés szerint nagyítható-kicsinyíthető, csillámló képkockák összessége, a postaládámat pedig egy bárhová magammal vihető elektronikus ketyere képernyője jelenti majd, hát azt felelem neki, hogy ez a legdurvább szájenszfiksön, amit csak hallottam. Ahogyan ez, ugyanúgy a szerkesztőségek mindennapi élete is sokat változott, maradi-romantikus emberke lévén azt kell, hogy mondjam: sajnos. A Háló jó(?)voltából megritkultak a személyes találkozások, ezért is volt hatalmas ötlet ez a koccintgatós évköszöntő a Fény utcában. Meglepődtem, hogy harmincnál is többen gyűltünk össze írók, fordítók és szerkesztők, eddig valahogy soha nem számoltam össze, hányan lehetünk. (Jólesik ám ezt a többes szám első személyt használni, hiszen – rám mélységesen jellemző módon – igaz, hogy 2005 novemberében indult csak újra a folyóirat, én már júniusban galaktikás névjegykártyát osztogattam a haverjaimnak.) Kár, hogy csak két órát tudtam maradni, gyanítom, a többiek szokás szerint még átmentek a kocsmába. Mindenesetre volt százhúsz percem, amikor minden érzékszervemmel érezhettem, hogy igen! most ott vagyok, ahol gyermekkorom óta lenni szerettem volna.

Ken MacLeod vagyok a MacLeod klánból

A legújabb galaktikás fordításom egy Hugo-díjra jelölt novella a skót Ken MacLeod tollából az aktuális számban. Nem tudom, a Hugónál mik az elvárások, megnyeri-e vagy sem, az Óvakodj a vörös törpétől mindenesetre egy kellemes, helyenként rejtőjenői hangulatú űrcsibésztörténet, tulajdonképpen huszonegyedik századi írói eszközökkel és kelléktárral az űropera-romantika újjáélesztésére irányuló érdekes kísérlet, ahol a szögletes állú WASP-hőst némileg emberibbnek ható, deheroizált figura helyettesíti. Még nem láttam a ma megjelent magazint és benne a szerzővel készült interjút (Csordás Attila faggatta), és az arcára is lusta voltam eddig rákeresni a gúgl képkeresővel, de a novella hangvétele alapján ide a rozsdást, hogy vagy tetoválása van, vagy piercingje, vagy Ferrarija. A Kozmonauták vára című regény iránt viszont határozottan felkeltette az érdeklődésemet.

Hazatértem, és ennek Skip is örülni fog

Folytatom végre, amit tizennyolc lapszámmal ezelőtt abbahagytam, és e hónapban ismét a Galaktika olvasóit boldogítom egy fordításommal. (Ha még valakiben nem állt volna össze a kép: a Novellaajánló c. kategória azt a célt szolgálja, hogy a galaktikás munkáim követhetőek legyenek, végül is nem káptalan az enber feje; még a végén elfelejteném, miket műveltem.) Jót tesz a kis mimóza lelkemnek amúgy, mert az, hogy megyen itt a gátlástalan önpromóció, az egy darabig nagyon jópofa, de egy idő után mindenkiben csak elégedetlenséget szül, ráadásul csak a gúgl hirdetésekből nem is igazán lehet megélni.

Frank M. Robinson mester Keleti szél, nyugati szél c. kisregénye autós-érdekes – ezért is ajánlom elsősorban Skipnek –, környezetszennyezési jajkiáltásokkal. Ami miatt egy kicsit aggódom, hogy folytatásokban jelenik meg, ugyanis attól tartok, hogy sokan azt mondják majd: eh, inkább egyszerre olvasom el, aztán mire a következő szám megjelenik, mindenki lusta lesz az előzőt leemelni a polcról. Na, nem! Tessék szépen elolvasni az első részét, és igenis legyen szíves mindenki izgulni augusztusig, hogy vajon mi lesz a vége. (Én már tudom!)

Tegnap reggel ismét a benzinkútra vezetett az utam, hiszen megjelent az új Galaktika. Most szerencsére volt néhány szabad percem, hogy beleolvasgassak

Elsőként Karawynn Long És a Holdon még állítsunk kicsit c. (hibátlan) novelláját olvastam el, s bár nő írta és nő a főszereplője is, azért találtam benne párhuzamot a saját életemmel. Melanie annyira beleélte magát a szimulációba, hogy szívbaj nélkül a pasijára testálta a programbeli pszeudoszemély tulajdonságait és reakcióit; szerencsétlen Jason nem nagyon próbálkozhatott észérvekkel. Húszéves koromban volt egy barátnőm (nevezzük Kuzmics Mariskának), aki néhány hétre külföldre utazott, s én ez idő alatt annyira belelovaltam magam a mérgelődésbe – elképzelvén: ez a lány miket akar majd rajtam megváltoztatni –, hogy a végén írtam is neki aljas módon, levélben egy elbocsátó, szép üzenetet. Szegény Kuzmics Mariska hiába próbált meggyőzni, hogy neki ilyesmik az eszébe sem jutottak, az általam teremtett alteregó elviselhetetlen (képzeletbeli) zsémbelődése és (kitalált) rigolyái véget vetettek épp csak szárba szökkent szerelmünknek.
Ha én akkor gondoltam volna arra, hogy ez egy sci-fi novella hálás témája lehetne, most talán én dédelgethetném a Writers of The Future pályázat nagydíját…
Ehelyett mérgemben még jól be is rúgtam.

A sorozatokról szóló cikkben kissé sértődötten említi a szerző, hogy a Heroes csúfosan megbukott hazánkban.
Ami engem illet, ezen egy cseppet sem csodálkozom. Egy olyan országban, ahol mindenki meggebed a melóba’, majd az lesz a legnagyobb gondja az enbernek, hogy kövesse eme végeláthatatlan sorozatok szezonjait, aztán az évad végén nesze-semmi-fogd-meg-jól, még csak ki sem derül semmi, amitől elégedetten hátradőlhetne. Ezt egyszer-kétszer el lehet sütni, de úgy érzem, ez az egyszer-kétszer már megtörtént. Hát hiába mondom, hogy egy sorozat legyen 13 részes???
Mellékesen, mintegy zárójelben jegyzem meg, hogy a Deep Space Nine-t meg a Voyagert egy alapvetően elhibázott műsorpolitika miatt voltam kénytelen mellőzni már a kezdetektől, amikor az illető tévéadó felvette azt a hülye szokást, hogy zsinórban négy epizódot leadott vasárnap (!) délelőtt (!). Lehet, hogy a csatorna főszerkesztőjének a felesége tűrte, hogy egész délelőtt lábujjhegyen kell porszívóznia, mosogatnia, mosnia, felmosnia, amíg az ura a paplan alól televíziózgat békésen, csakhogy nem mindenki ilyen szerencsés ám. Van, ahol zajos az asszonyka.

Netfüggőség. Én „személyesen” ismerek egy wikipediholicot, állandóan ott áll (csesznye ruhában, hajléktalanszatyorral a lába között) a Ferenciek tere metróaluljáró ingyenes terminálja előtt, és wikizik; nem létezik hozzáférni a géphez, hát mindig a guta üt meg tőle! :) A gyakran netezők védelmében azonban azt mindenképpen meg kell említenem, hogy mai idióta világunkban sokunkra igazságtalanul sütik rá a netfüggőség bélyegét. Ilyen ártatlan enber a példámban szereplő Gipsz Jakab is.
Gipsz úr talán olyan munkahelyen dolgozik, ahol minden munkatársa egy sótlan (sőt savanyú) sötét sutyerák. (Vagy ne adj’ isten tanár a lelkem, és a munkaideje nagy részében a diákjaival van, akiktől hát, valljuk be, nem feltétlenül számíthat minden esetben színvonalas társaságra.) Talán messze került a legjobb barátaitól a mi Jakabunk, talán a barátai is hasonlóan elfoglalt emberek. Ha még telefonálni is utálnak (telefonszámlát fizetni meg pláne), a netes kapcsolattartás az egyetlen járható út, és ettől nem szükségszerűen lesz mindenkiből a Szerelmes Thomas (Thomas est amoureux) főszereplője.

A Galaktika-függőség, az viszont már komoly dolog, kérem szépen. Minden hónap első hétfőjén verejtéktől csatakos homlokkal nézni az újságosbódé leeresztett rolóját, mert a néni merő rosszindulatból nem átallja még reggel hatkor is a lóbőrt húzni odahaza. Tízperces kávészünetben tiszta szívből gyűlölni mindenkit, aki beszélgetni próbál, miközben lopva elolvasnánk pár sort. Örülni a forgalmi dugónak negyven fokban, amiért 10 km/h sebességgel, elengedett volánnál lehet végre falni a betűket. Talán ez is egy komoly tanulmány alapgondolata lehetne a közeljövőben.

Jaj, ez itt már majdnem rasszista sci-fi

Van a Metagalaktika 9.5-ben egy remek kis írás, bizonyos Henry Gee tollából – aki nem mellékesen elismert paleontológiai szakíró –, a címe: Még egyszer a jetikről. Nehogy valaki félreértsen: tízezem.
A népesség drasztikus csökkenésével nagyjából egy időben előmerészkednek ezek a mázsomemberek, és beilleszkednek szépen a társadalomba. Nincs már szó arról, hogy a Homo Sapiens a teremtés csúcsa, több értelmes emberszabású faj él együtt ebben az új világban.
Nekem már most tetszik a dolog (hiába, no, engem ősenberrel és hasonló lényekkel egy pillanat alatt le lehet venni a lábamról). Anélkül, hogy lelőném a végső poént, elmondom, hogy jönnek a még fantáziadúsabb fejtegetések a neandervölgyi-leszármazottakról, megemlítve többek közt da Vincit és Einsteint is.
(Ötletes. Számomra újszerű és tökéletesen hihető.)
Lincolnt, akinek az ereiben 35 %-ban szaszkvacs vér csörgedezett.
(Kezd a dolog vicces lenni.)
Majd jön a következő mondat: „A Vörös Khmer legtöbb tagja maláj majomember volt.”
Öö… Tessék mondani, nem túl merész ez egy kicsit?

Na mondom, miért. Nekem még annak idején, a főiskolán volt egy kambodzsai csoporttársam, Sim Chansophorn. Gyerekek, annyira kambodzsai volt a faszikám, hogy kenyérrel ette a banánt, nem hazudok! Egyszakos magyarra járt, ami különös, mert iszonyúan rosszul beszélt magyarul. Valamiféle politikai okai voltak annak, hogy erre a szakra küldte az országa, nem mentem annyira bele a részletekbe.
Jó kis alacsony, szikár teste volt, de olyan izomzattal, hogy el tudtam volna róla képzelni: ha egyszer begorombul, hát puszta kézzel képes kitépni bárki szívét. Egyszóval olyan kellemes, bozótharcos testfelépítéssel rendelkezett. Viszont az arcában, a mosolyában, a nevetésében, a fogaiban tagadhatatlanul volt valami (hogy is fogalmazzak finoman, no) csimpánzszerű.

Ha most ne adj’ isten Sophorn barátom rákeres a neten a saját nevére (mert vannak ilyen enberek), és elolvassa ezt a bejegyzést, elképzelhető, hogy egy kicsit megsértődik miatta.
Kérdem én: ha bármelyik kambodzsai elolvassa Henry Gee egypercesét, nem fog megsértődni? Vagy ennyi még belefér?

Ha „Három nap egy esztendő”, akkor három hét egy örökkévalóság?

Minden bizonnyal. Ez nem egy Szever Ganszovszkij-i matematika, bár ha osztanék-szoroznék, elképzelhető, hogy kiderülne, helyes a számítás, én azonban arról a bizonyos három hétről beszélek, amely hétfőn fog letelni, amikor is megjelenik a legújabb Metagalaktika. Bizony, ezt egy lelkes olvasó valóban örökkévalóságnak érezheti. Azóta két borítót is láthattunk, a második verzióról lemaradtak a magyar írók, viszont már feltüntették, hogy ez a kilenc és feledik szám. Természetesen értem, hiszen elmagyarázták, hogy miért nem a tizedik (az is lesz majd), csak attól félek, hogy ezzel az ötlettel még inkább adjuk azok alá a lovat, akik az újraindulás óta eltelt már majdnem két év után is egyfolytában hasogatják a szőrszálat és műnosztalgiával telve pocskondiáznak, ha szegény magazinról van szó. Na, itt a borító; szerintem mutatós.

Az új Metagalaktikák

És akkor itt ragadom meg az alkalmat, hogy kipipáljam a Novellaajánló kategóriát, amellyel mostantól hagyományt teremtettem, és tömören összegezzem, hogy Ellen Klages novellájában kistestvért fog rendelni a család a neten.

______________________________________________________________

Ma pedig olyan hihetetlen dolgot láttam, hogy a legszívesebben kölcsönkérnék sezlonytól egy „armany” címkét, és ideragasztanám.

A hozzám legközelebb eső antikvárium bánatomra néhány nap múlva bezár, ezért tízforintokért kótyavetyélik el a maradék könyveket. Éppen kallódott a zsebemben egy ötszázas; gondoltam, benézek, hátha kapok érte egy komplett feketegalaktika-sorozatot. Nem volt szerencsém, viszont a foghíjas könyvespolcokon az ismerős betűk láttán megdobbant a szívem. Csakhogy! A betűk egy bizonyos Minerva családi évkönyv címapjáról bazsalyogtak rám.
Ebből az évkönyvből (Minerva Kiadó, 1976.) megtudható, hogy lehet kötni-horgolni vagy hatékonyan krunplit pucolni, és ami érdekes, egy bizonyos Dr. Major Klára szerkesztette. Élek a gyanúperrel, hogy a hölgy azonos D. Major Klárával, akinek a könyve, a Tegnapról holnapra legkedvesebb olvasmányaim közé tartozott, amikor még egyszámjegyű volt az életkorom, és felnőtt fejjel láttam csak be, hogy a sci-fi köntösbe bújtatott ismeretterjesztés tulajdonképpen a kommunizmus leplezetlen népszerűsítése, rendkívül tanulságos és szórakoztató módon.
Aztán három polccal arrébb, senki sem fogja elhinni, de megint észrevettem a galaktikás betűtípust, mégpedig Hernádi Gyula A boldogság templomai c. könyvén (megjelent a Magvető Kiadó gondozásában 1986-ban). Szegény Gyuszi bácsi fantasztikumhoz fűződő viszonyát, azt hiszem, e helyütt szükségtelen taglalnom. 

A XIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jártunk

Mint jó apuka kivittem ma délben a családot a Könyvfesztiválra, ragadjon már ránk egy kis kultúra. Természetesen a Galaktika standját kerestem fel először, de Attila nem volt ott, Sheenard pedig csak három órára volt meghirdetve.

Körbenéztünk a nagy tobzódásban, én pedig vettem könyvet!!! vjiking ajánlotta a legelső ősenberes post hozzászólásaiban William Golding: Az utódok (The Inheritors) c. regényét, amit én eddig nem ismertem, az Európa pedig most adta ki újra. Ezt a szerencsét! Már alig várom, hogy olvashassam!

A gyermek viszont fél három körül jóllakott a szellemi táplálékkal, és szauruszkakas-hangján jelezte, hogy inkább menne már, mert másfajta táplálék sem jönne roszul. (Konkrétan: cici. Nagyon gyakran gondol a cicire, szerintem Flesyvel jól megértenék egymást.) Nem baj, nekem úgyis megvan a dedikált Csonkolás még a februári íróolvasóról, már csak meg kellene írni róla az olvasmányélményt és felrakni ide. Szerintem napok kérdése. Azt fogja követni a Diagnózis (amit a testvéremtől könyörögtem ki a születésnapomra), utána pedig nyitok ősenberes kategóriát, és megírom a kedvcsinálót Az utódokról is, azt szerintem egy maratoni fürdés vagy vécénülés alatt lelegelem.

Benedek nagyon rázendített a kijáratnál, erre mit ad isten, pont szembejött Göncz Árpi bácsi, a legnagyobb tícsör (egyébként ő fordította Az utódokat is), és rámosolygott a kisbabánkra!!!
Remélem, ez a mosoly alapvetően meghatározza majd a gyerek fejlődését.




Hogyan kommenteljünk!

A legtöbb hozzászólni kívánó olvasót ismerősként üdvözli a blog. Ez megtévesztő, mert az ellenőrző szót ugyanúgy kéri, csak nem mutatja. A megoldás: meg kell nyomni a köszöntés mellett a "Változtat" gombot, és immár beírható a kért ellenőrzőszó.

Towel Day - Don't Panic Miner.hu

 



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

március 2010
H K S C P S V
« feb    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek