Az idei könyvheti látogatásom igen tartalmasra sikeredett; elégedetten mentem haza este. Már egy órától kint kommandóztunk a fiammal és az egész délutánt ott töltöttük – Anya otthon maradt, és angol nyelvvizsgára való készülés címszó alatt Star Trek TOS-epizódokat nézett angol nyelven, angol felirattal, hála istennek nevelődik a családom, nagyon helyes.
Az első utunk a Tuan Kiadó pavilonjához vezetett, ahol kaptam egy úgynevezett recenziós (= kierőszakoskodott) példányt Csepregi Tamás nemrég megjelent könyvéből, a Szintetikus álomból: az ismertetőt hamarosan el lehet majd olvasni a blogomban. Később a füvön bele is olvastam: szerintem tetszeni fog. Mit ad isten, éppen akkor volt Csepregi Tamás dedikálása, még csak várnom vagy keresgélnem sem kellett. Előrelátóan magammal vittem Jonathan Cross (Benyák Zoltán) Kvartettjét is; nem volt a programban, Zoli mégis arra járt, ráadásul éppen akkor futott be, úgyhogy ripsz-ropsz vele is tudtam dedikáltatni a könyvemet. Most találkoztam velük először személyesen, csakúgy, mint Dörnyei Kálmánnal, aki az Athenaeum pavilonjánál dedikált; vele tudtam, hogy fogok találkozni, tehát A 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai is ott lapult már a táskámban. (Nagyon meglepett és jól is esett, hogy egyiküknek sem kellett mondani, kinek kell dedikálni a könyvet, mert mindhárman tudták a nevemet, Kálmán ráadásul a következőket írta, hehehe, a könyvbe: „Kollárik Péternek, a sci-fi nagymesterének”, na, csak megérte annyit fontoskodni meg okoskodni, milyen jó lenne mondjuk valami harmadik dologhoz is érteni még.)
Egy kicsit féltem, vajon hogy fogja magát érezni a fiam, de szerencsére hamar feltalálta magát, perecezett, lufizott, szökőkutazott, szaladgált, sőt egy koncertet is végignézett a kortársaival.
A Galaktika pavilonjánál volt természetesen a legnagyobb banzáj, én a magam részéről a Kasztovszky Béla könyveimet vittem, a Kétszemélyes világot és a Grint. Béla bácsi dedikációjára már régóta fenem a fogam, de eddig elkerültük egymást, ha pedig mégis összefutottunk galaktikás vagy könyves rendezvényeken, sosem volt nálam könyv. Azután pedig összetrombitáltam a GFK-s írók új nemzedékét, azaz László Zoltánt (A Keringés), Antal Józsefet (Justitia), Szélesi Sándort (A beavatás szertartása) és Markovics Botondot (Isten gépei) egy csoportkép kedvéért; tíz-tizenöt év múlva jól fog jönni a Kölöknek mittudomén csajozásnál például.
Egyelőre nem lehet tudni, fog-e vonzódni a tudományos fantasztikumhoz, hiszen most még minden érdekli, én azért remélem, igen, és bár erőltetni nem erőltetem, de igyekszem olyan szellemben nevelni. Habár, mint azt a következő kép is mutatja, akár másfajta közegben is találhat magának példaképeket.
A gyakran netezők védelmében azonban azt mindenképpen meg kell említenem, hogy mai idióta világunkban sokunkra igazságtalanul sütik rá a netfüggőség bélyegét. Ilyen ártatlan enber a példámban szereplő Gipsz Jakab is.
A népesség drasztikus csökkenésével nagyjából egy időben előmerészkednek ezek a mázsomemberek, és beilleszkednek szépen a társadalomba. Nincs már szó arról, hogy a Homo Sapiens a teremtés csúcsa, több értelmes emberszabású faj él együtt ebben az új világban.
Az offolás magasiskolája