Ha már csakugyan nincsenek új ötletek egy sci-fi film forgatásához, egy remake, egy sequel, egy prequel vagy egy reboot mindig legyen kéznél rókabőrnyúzás céljából! Az ilyesminek általában esküdt ellensége vagyok, ám mostanában hallani olyan filmötletekről, hogy még az én kérges szívem is meg-megdobbanik. (Érdekes módon ezeket a filmeket egyelőre elkerülte a nagy hírverés, bár ennek az is lehet a magyarázata, hogy még csak a pletyka-fázisnál tart a dolog.) Miután tisztáztuk az alapfogalmakat és azt, mit kell elvárnunk ezektől a filmtípusoktól, konkrétumokkal is szolgálhatok.
1) Remake = újrafeldolgozás. A legingoványosabb talaj, legalábbis énszerintem. Fejlett trükktechnikával úgy kell felújítani egy filmet, hogy a történet ugyanaz maradjon; természetesen kerülhet a forgatókönyvbe érdekes adalék, de semmiképp sem öncélúan. Az eredeti mű alkotói iránti tisztelet pedig azért legyen érezhető. Legalábbis ez lenne az ideális eset; alig egy-két remake felel meg eme ésszerű elvárásoknak, de William Wyler Ben-Hurja egy ékes példa erre.
2) Sequel = folytatás. Százával található ilyen; az eredeti történet továbbgondolása. Gyakran alulmúlja az eredetit, szerencsés esetben teljesen más oldalról közelít a témához. Légből kapott példa: Drágám, a kölyök marha nagy lett.
3) Prequel = előzmény. Izgalmas feladat az ismert hősök múltbeli viselt dolgait is megvizsgálni, jól is elsülhetne akár, a Csillagok háborúja előzményei mindenesetre vegyes érzelmeket keltettek a rajongótáborban.
4) Reboot = nullázás. Egy jól bejáratott világ lapját elegánsan üresre radírozzák, és onnantól ismét határtalanok a lehetőségek. Ez utóbbinak legismertebb példája talán a Batman: A sötét lovag, azért írom, hogy talán, mert a képregényfilmekkel nem vagyunk baráti viszonyban, így nem tudom, milyen film ez és nem is érdekel!
(Létezik viszont egy film, ami mesterien kombinálta a kettes, hármas és négyes pontokat, és ez nem más, mint a Star Trek XI. Szándékosan írtam ki a sorszámot, ugyanis ez egy folytatás, hiszen a film cselekményét meghatározó alapprobléma kronológiailag a tizedik rész utánra teendő, a központi figura az öreg Spock. Az egy más kérdés, hogy történt benne egy időutazás, s mit ad isten, ennek köszönhetően megismerkedtünk az eredeti sorozat tacskókorú legényégével, ergo előzményjelleget kapott a film, majd egy szerencsétlenségnek köszönhetően olyan helyrehozhatatlan változás történt a múltban, hogy az alkotók onnantól kezdve bármit megtehetnek ebben az univerzumban. Abrams műve tehát egyszerre sequel, prequel és! reboot; megemelem a kalapomat, hogy ezt ilyen biztos kézzel összerakta. Amint elnézem, egyszerű mezei folytatások és újrázások helyett inkább a két utóbbi módszer örvend egyre nagyobb népszerűségnek a filmesek és a mozibajárók körében.)
Na, de térjünk a lényegre, hadd mondjam már el, mely filmeket várom annyira, mert mindjárt vége a bejegyzésnek!
Az első várva várt film voltaképp egy egyszerű remake-nek tűnik, történetileg semmi eksztrával. Mégis, Crei barátom fején találta a szöget: ez az a film, amit meg kell csinálni remake-ben! Az 1966-ban készült Fantasztikus utazás című filmről van szó; egy mondatban annyi a történet, hogy miniatürizált tudóscsapatot fecskendeznek egy ember belsejébe. A promóanyag, amit mellékeltem, megtévesztő: neeem, nem Raquel Welch testébe kell behatolni, tudom, nem rossz ötlet az sem, de nem tudom, ki hogy van vele, nekem elsősorban nem a miniatürizálás jutna az eszembe róla, ellenkezőleg. 
Már nagyon régóta rebesgetik az újrafeldolgozásának lehetőségét; egy éve még Roland Emmerich neve merült fel rendezőként. Emmerich végül a 2012-n kezdett el dolgozni, James Cameront ellenben saját bevallása szerint már tizenkét évvel ezelőtt is foglalkoztatta az ötlet, ám eddig minden energiáját az Avatarba fektette. No már most ha Cameron ezt a filmet is teljesen valósághű Fusion 3D-ben készíti el, minden okunk megvan izgatottan várakozni.
A Tiltott bolygó újrafeldolgozásával kapcsolatban már több pletyka is napvilágot látott. Az első verzió szerint a történet az eredeti film cselekménye előtt 20 évvel az Altair IV-en eltűnt Bellerophon kolónia sorsát is bemutatta volna. Később már komplett trilógiát, mi több, egész frencsájzt rebesgettek a jólértesültek. Warnerék izgatottak lettek e lehetőség hallatán, anyagi gondoktól tehát nem kellene tartani. A rendező személye jelenlegi értesüléseim szerint ugyancsak Cameron, és bár a frencsájz gondolata sokakat aggaszthat (velem az élen), megnyugtató gondolat, hogy forgatókönyvírója a Babylon5 megteremtője, J. Michael Straczynski lesz. Nem ismerem ezt a babilonos sorozatot, de JMS állítólag egy hálaisten. Straczynski egy árnyalatnyival akciódúsabbra szeretné varázsolni a jelenetek némelyikét; ugyanakkor a Shakespeare A vihar című drámája ihlette jellemeket és a bensőséges hangulatot is meg kívánja tartani. Nosza! Én állok elébe.
Van viszont egy frencsájz, ami előtt akármikor hajlandó lennék a földig meghajolni. A majmok bolygójából készült egy remek 1968-as mozifilm az isteni Charlton Hestonnal, majd további négy folytatás, egy tévésorozat, egy rajzfilmsorozat, mi több, egy musicalváltozat is. Tim Burton remake-jétől viszont a gutaütés kerülgetett. Hála az istennek, nem az fog folytatódni! Foxéknál most reboot készül, nem is akármilyen. A történet alapja ugyanis a negyedik rész, a Conquest of The Planet of The Apes lesz; azokban az időkben játszódik majd (napjainkban), amikor a majmok értelme nyiladozni kezd és később fellázadva átveszik az uralmat a Földön. Míg a hetvenes évek filmsorozatában a jövőből jött értelmes majom indított el egy alternatív jövőt, itt nyakló nélkül folytatott genetikai kísérletezgetés lesz a ludas. Először úgy tudtam, Caesar lesz a film címe, de azt is olvastam már, hogy Genesis: Apes. Nekem úgyszólván mindegy, zabálni fogom, remélem, nem fekszi meg a gyomromat.
És ha már majmokról van szó, hát kit látnék viszont a legszívesebben a vásznon, mint kedvenc majmomat, Kongot! Imádom mind a ’33-as, mind a ’76-os, mind a 2005-ös változatot. A legelső kapott egy folytatást a Son of Konggal, a második a King Kong Lives-zel – Jackson verziója egyedül maradt. A kósza hírek szerint a készülő új film egyszerre lesz folytatás és előzmény, és alighanem a Kong: King of Skull Island címet viseli majd. A mese gazdagon illusztrált könyv formájában létezik is, Joe DeVitónak köszönhetően. 1957-ben, huszonöt évvel Kong halálba zuhanása után kezdődik a cselekmény. Az eltűnt Carl Denhamet (és az ugyancsak köddé vált gorillatetemet) kívánja felkutatni Denham paleontológus fia, Vincent, Jack Driscoll társaságában. A szigeten egy griothoz hasonló öregasszony és gyönyörű fiatal segédje választ ad az eddig felmerült kérdésre, honnan a lények, ki építette a falat és így tovább. Azt azért még megjegyzem, hogy ennek a filmnek a jövője a leghomályosabb, és sem forgatókönyvírót, sem rendezőt nem tudok név szerint említeni.
Hát így állunk. Ha ez a négy film elkészül, és ha beváltja a hozzájuk fűzött reményeimet, hát egy időre véget vetnek az elkeseredett fanyalgásaimnak az új filmekkel kapcsolatban. Adná az ég!
Talán a legtanulságosabb a rendkívül sokatmondó Támadás az űrből című erősen B- (de az is lehet, hogy Z-) kategóriás fekete-fehér japán sci-fi 1959-ből. Nagyon alacsony költségvetésű űrlények, nevezetesen a szferionok törnek a Föld elpusztítására, ám azonnal riasztják Starmant a Smaragd bolygóról, aki úszósapkával egybeszabott elasztikus kezeslábasában szeli a csillagközi űrt, s ha már itt van minálunk, egy összeesküvés felfedezése után lekaratézza a komisz földi tábornokokat is egy füst alatt. A lehető legkomolyabban mondom, hogy én abban a korban szeretnék élni, amikor ez jelentette a sci-fit, amikor nap mint nap hasonló filmeket lehetett nézni a tévében, és mind a készítők, mind a nézők komolyan vették az egészet.
Az Őskori nők a számomra oly kedves ősenberes témát dolgozza fel. A moziplakátból már sejthettem, hogy A tűz háborúja színvonalát azért nem lesz szabad mérceként felállítanom (az a film, ahol Anthony Burgess alkotta meg az ősenberek nyelvét, és ahol az egész forgatás alatt a lábát lógathatta Rae Dawn Chong kosztümöse – meg gondolom, Ron Perlman maszkmesterének sem lehetett túl sok dolga, hehe). A történelem előtti idők ősasszonyait tigris- zebra- és leopárdmintás rucikba öltözött cicababákként ábrázolja az alkotás, napjaink férfimagazinjaiban is megállnák a helyüket, míg párjaik kevés kivétellel olyan hercigek, mint egy WASP-hős egy magára valamit is adó űroperában. 1950-ben készült, de már színes, másra nem is nagyon maradt ezért pénz. Az alacsony költségvetésnek köszönhetően tisztességes őslények híján ősleopárdokra meg ősoroszlánokra vadásznak, és a lányok az egyik jelenetben még az őstóban is megősfürödnek (természetesen ősruha nélkül!)
Az előző két film megállja a helyét könnyed nyáresti kikapcsolódásként, a H. G. Wells műve alapján készült Eljövendő dolgok viszont döbbenetes erejű. Ha nem tudnám, hogy 1936-ban készült, meg nem mondanám, a filmtrükkök, a látványvilág még ma is elviselhetőek, sőt! Érdemes megnézni, nem sznoboskodásból, hanem mert tényleg csemege. Egyszer talán majd írok róla hosszabban is, mert igazán megérdemli.
E három film azonban csupán előételként szolgált ahhoz, amelyikre a legjobban fentem a fogamat: A hihetetlenül zsugorodó ember c. 1957-ben készült miniember-történethez. Egy kicsit gondban is vagyok vele, mert megérdemelné, hogy felkerüljön a tízes listámra, tehát az utolsó helyezettet le is szorítaná (amit sajnálok), és még nem döntöttem el, hányadik helyezést adnám neki. Különben már régen sejtettem, hogy ez lesz, de eddig nem sikerült megszereznem. Ennek a filmnek én minden kockáját elhittem! Az egyre kisebb méretű főhős köré épített élethű óriásdíszleteknek köszönhetően teljesen hiteles a látvány, de az élőszereplős (macskás, pókos) jelenetek a kicsit, de tényleg csak kicsit kezdetleges kékhátteres megoldással sem zavaróbbak, mint pl. A Kilimandzsáró havában, és a kalandok, a történet még ezt is feledteti.
kre, ha akarjuk; naná, hogy én akartam) hasonló történik a főhőssel, mint Silverberg Timothyjával: mikroszkopikus méretűre zsugorodik össze. Sajnos 3D platformjáték jellegű a kaland, én jobban szeretnék csak úgy nézelődni, de itt, kérem, feladatok is vannak. A végső cél természetesen az, hogy “hazatérhessünk”.
Az offolás magasiskolája