'Minősíthetetlen idiotizmus' kategória archívuma.

Mi az abszolút tapintatlanság?

Rogier van der Weyden festménye

Kisjézuska születésekor a feszületet a falra függeszteni!

Alternatív ábrázataim

pofaim.jpgBenjamin Button különös esete kapcsán (van ugye ez az ürge, aki ahogy öregszik, úgy fiatalodik) ugyan kiben ne merülne fel a kérdés, miként is festene, mondjuk, egy zabálnivaló kisfiúként. Az én arcom olyan lenne, mint amilyen az első képen látható, míg a második kedves középiskolásként mutat be - a következőből pedig az derül ki, hogy néznék ki, ha csakugyan sztárüj lennék.
Sokáig nem tudtam beleélni magam, milyen érzés lehetett, amikor Takeshi Kovacs a Broken Angelsben egy afro-karibi burokban tért magához. Ha mindez velem történne, a negyedik képen látható arc nézne vissza rám a tükörből.
Sokan mondták már (dicséret volt-e vagy gúny? nem tudom), hogy arcom egy El Greco ecsetjére kívánkozik. Az ötödik kép őket igazolja, míg a hatodikból az derül ki, hogyan ábrázolna ugyancsak engem Maestro Botticelli. Ha viszont egy manapság oly divatos manga főszereplője volnék, kinézetemet a hetedik kép mutatja meg, az utolsón meg az látható, milyen lenne a pofázmányom, ha az egyik szülőm nem ember lett volna, hanem történetesen egy csimpánz.

Az oldalon, ahol ezt találtam, a patinás skóciai St. Andrews Egyetem kifejlesztette Face Transformer nevű program segítségével mindenki választ kaphat az imént felvetett érdekes kérdésekre, sőt, még több lehetőség is akad. (A képminőség messze nem tökéletes, ökörködésnek mindenesetre kiváló, ha az enbernek van ráérő tíz perce a monitor előtt.) A távol- és a közel-keleti típusok annyira nem voltak érdekesek; az sem nagyon tetszett, amikor nőiesítették a vonásaimat.

Szerettem volna egy kilencedik képet is betenni, csakhogy egy kissé a kedvemet szegte, hogy amikor az „Alkoholista” lehetőségre kattintottam, döbbenten kellett tapasztalnom, hogy jottányit sem változott az eredetileg feltöltött kép… :-|

Hagyományteremtő kezdeményezés! Lapszemle a Sztárüjformában!!! Vivát! Reggeli lapok cikkeiből szemezgetünk. Hogy volt!

Olvasom az úságban:

„Természetesen az olvasás nem önmagáért való, hanem a később megszerzendő tudás alapja, és a társadalom és a gazdaság versenyképességének záloga.”

(Szerintem meg anyád.)

„Michael Phelps lett az Év Sportolója 2008-ban.”

(Ó, bakker, én egész végig azt hittem, hogy Klampár Tibor asztaliteniszező fogja elnyerni ezt a megtisztelő címet.)

„2009 a Gorilla Éve lesz.”

(Kár, hogy nem az orangután éve, szomorodott el – joggal – Michael Phelps, az Év Sportolója.)

„Közmunkára ítélték a pókembert.”

(Jókor!!! 98 ezer forintot fizettem azért a kurva szúnyoghálóért; ha én ezt előre tudom… )

„Kísérlet. Űrsör a javából. Űrsört készítettek Japánban orosz segítséggel.”

(Hogy is mondta Armstrong? Kis lépés az embernek, egy hosszúlépést mindenkinek!)

„Könyvajánló – Nikosz Kazantzakisz: Zorbász, a görög.”

(Tényleg, az Íliász megjelent már? A Karácsonyi Könyvvásárra ígérték, állítólag fasza.)

„Endorfin szabadul fel a toll hatására.”

(Én inkább tintázok; attól is szabadulnak fel ilyen endorfinok.)

Na jó, halva született ötlet ez a lapszemle. Én a mai nappal ugyanis befejeztem az újságolvasást. Persze könyvet a továbbiakban is fogok olvasni: nem venném a lelkemre, ha miattam szenvedne helyrehozhatatlan károkat a gazdaság versenyképessége.

SF FC avagy a verhetetlen tizenegy

Nem vagyok az a kimondott focirajongó. A közelgő futball-világbajnokság tiszteletére mégis összeállítottam a tökéletes focicsapatot, aztán kiderült, hogy az idén nem is focivébé lesz, hanem olimpia, na ennyit rólam meg a sportról. Sebaj, addig majd gyakorolnak. A válogatott összeállításában fontos szempont volt az állóképesség, a kitartás, a küzdeni akarás, és persze az sem hátrány, ha a játékosok nem ijednek meg a saját árnyékuktól. Ezek a srácok a világ összes csapatát lezúzzák, meggyötrik, szétalázzák.

Zim tizedes, a Starship Troopers kőkemény kiképzőtisztje, a csapatom kapitányaként izzítja majd a lelkesedést a többiek szívében.

Andrew Scott őrmester a Tökéletes katonából. Ha beindul, nincs megállás. Sérülésnél elég jegelni.

A hihetetlen Hulk. A kapuban a helye, elég, ha meglátja a közeledő labdát és bepöccen, nincs az az isten, hogy beengedjen egy büntetőt.

A Kurgan, a Hegylakó halhatatlanja. Gátlástalan, fáradhatatlan vadbarom. Hasznos tagja lesz a csapatnak, és nem fog holtan összeesni a pályán, mint manapság oly sokan.

A T-800-as jelzésű Terminátor. Igaz, ő valójában gép (élő szövet a belső fémvázon), de ki veszi észre? Még izzadni is tud, ha nagyon muszáj.

Vasquez. Ő az egyetlen nő a csapatban, de az Aliensben tanúsított viselkedése és tökös beszólásai alapján remekül be fog illeszkedni a fiúk közé.

Chucky, a babatestbe költözött pszichopata gyilkos a Gyerekjáték c. horrorfilmből. Kicsi a bors, de nagyon suttyó.

Clarence Boddicker, a Robotzsaruban garázdálkodó bűnbanda ellenszenves vezetője, kegyelmet nem nagyon ismer. Hadd gyepálja csak az ellent!

Roy Batty, a Szárnyas fejvadász replikánsainak vezérként tisztelt alakja. Bírja a gyűrődést a fiú, négy évig mindenképpen.

Kicsi Alex a Gépnarancsból. Fiatal, energikus, elszánt siheder, tetszenek a vetődései és a becsúszó szerelései. Nélkülözhetetlen, meg aztán drúgom is, naná, hogy beveszem.

Egy klingon katona. Gyakorlatilag mindegy, melyik; először Chang tábornokra gondoltam, de az ő hajviselete nem elég focistás, mivel nincs neki.

Ők tehát az SF FC aranylábú gyerekei. Cserejátékosokat, utánpótlást szívesen fogadnak.

Kontrairodalmi ellenmester-antikurzus

Érdekes gondolatkísérletre hívom az olvasót. Nemrég a Solarián egy melegrekorddal kapcsolatban tett hozzászólásom után jutott az eszembe, hogy bizonyos regényhősök jellemén, motivációján, esetleg az őket körülvevő világon egy hangyányi változtatást eszközölvén totálisan hazavághatjuk SF&F alapművek jónak ígérkező ötleteit, de olyannyira, hogy azt követően szegény szerző lelkiismeretesen átgondolt történetét már ne is lehessen érdemben folytatni. Ezt szeretném most illusztrálni néhány példával, aztán, akinek van kedve, beszállhat a mókába.

– Anyám, tudod, ki megyen az Arrakisra ilyen dög melegben! – méltatlankodott Paul.
– Igazad van, fiam – felelte Jessica.

Dűne

„Kell nekem egyáltalán ez a vacak? – tapogatta tűnődve a zsebét Bilbó. – Minek? Úgysem hordanám; nem vagyok buzi!”
Azzal bevágta a gyűrűt a tó vizébe.

A hobbit

– Hol vannak a szalagok? – kérdezte vészjósló hangon Vader nagyúr.
– Alulról a második fiók jobboldalt – felelte a parancsnok.

Star Wars

„Bekaphatja Nagy Testvér is a f***omat” – gondolta Winston, és kikapcsolta a televíziót.

1984

Ma pedig azt olvastam az újságban, hogy J. K. Rowling nem zárja ki egy nyolcadik HP lehetőségét…
Na, ahhoz kellene egy hasonlóan ötletgyilkos mondat!




Hogyan kommenteljünk!

A legtöbb hozzászólni kívánó olvasót ismerősként üdvözli a blog. Ez megtévesztő, mert az ellenőrző szót ugyanúgy kéri, csak nem mutatja. A megoldás: meg kell nyomni a köszöntés mellett a "Változtat" gombot, és immár beírható a kért ellenőrzőszó.

Towel Day - Don't Panic Miner.hu

 



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

március 2010
H K S C P S V
« feb    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek